Petőfi Népe, 2011. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-02 / 256. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. NOVEMBER 2., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Kísérleti óvodai csoport indult Kalocsa Terápiás program segíthet a fejlődésben elmaradt gyerekeknek Új óvodai nevelési prog­ram indult Kalocsán, amely jelentős terhet ve­het le azoknak a szülők­nek a válláról, akiknek csemetéje részese a fej­lesztő terápiának. Szűcs Brigitta Z.- Baba! Szia! - kiált az ötéves kisfiú felénk, amikor megérke­zünk a Zöldfa utcai óvodába. Nagy szavak ezek tőle. Amikor szeptember elején bekerült az új fejlesztő csoportba még egy szót sem mondott, egyszerűen nem beszélt - tudjuk meg a gyógype­dagógusoktól. A csoport létrehozása Csupor Zsoltné, a Nebuló általános és speciális iskola (Nebuló EGYMI) igazgatójának és a kalocsai óvo­datársulás vezetőjének, Katus Györgyné közös ötlete nyomán indult útnak a Nebuló pedagó­gusainak és terápiás munkatár­sainak segítségével.- Régi megoldatlan problémá­ra találtunk megoldást az új „kí­sérleti” csoport elindításával. Szakmai szempontból örök kér­dés á gyógypedagógiában, hogy a szegregált és integrált keretek között történő ellátás előnyeit hogyan tudnánk ötvözni. Az ép gyermekekkel együtt történő ne­velkedés a környezettel és a kor­társakkal való kapcsolat lehető­ségét kínálja, a speciális megse­Zeneterápiával, közös játékokkal sokkal jobban fejlődnek a kicsik gítés pedig a hiányzó vagy gyen­ge képességek fejlesztését céloz­za. Ebben a programban most mindez megvan - mondja Katus Györgyné, az óvodatársulás ve­zetője. Tőle a Nebuló vezetője ve­szi át a szót.- Az újszerű fejlesztést úgy oldjuk meg, hogy a hét gyermek, akikkel elindult a csoport, min­den hétköznap a Zöldfa utcában kezd. A napi három óra foglalko­zást követően pedig visszakísér­jük a saját óvodájába, ahol részt vesz korábbi csoportjának életé­ben, s ahol csak a törvény által előírt minimális fejlesztést tud­nánk számára biztosítani. Eddig is járt óvodáról óvodára egy gyógypedagógus, de logopédust és gyógytestnevelőt nem tud­tunk mellé rendelni. Ez a megse- gítési forma kisebb elmaradások esetén elegendő, de komolyabb esetekben kevésnek mutatko­zik. Itt most tágabb időkeretben, például, zeneterápiával, kutya­terápiával is segíteni tudjuk a ki­csik kibontakozását és fejlődé­sét - teszi hozzá Csupor Zsoltné.- Ezek a gyerekek nem tanul­nak olyan spontán, mint a társa­ik. A hallott szövegekkel nem, az eszközökkel viszont jól akti­válhatok. Sokkal több gyakor­lást, megerősítést, bátorítást igé­nyelnek. Bár fejlődésük megké­sett, rájuk is érvényes, hogy a hatéves korig elsajátított képes­ségeik határozzák meg későbbi tanulási lehetőségeiket - teszi hozzá Ács Tiborné gyógypeda­gógus. A törvény által előírt heti 2-4 órás fejlesztés helyett heti 15 órában történő változatos ellátás az érintett családok számára tel­jesen ingyenes, tehermentesí­tést jelent a szülők számára, hogy a gyermek lakhelyének kö­zelében valósul meg a fejlesztés. Vannak ugyanis olyan gyerekek közöttük, akik e program nélkül bentlakásos óvodában, vagy be­járással más város intézményé­be kényszerültek volna. Körjegyzőséget alapított három település gátér, Pálmonostora és Petőfi- szállás körjegyzőséget hozott lét­re. Az alapító okiratot ünnepélyes testületi ülés keretében írta alá a három település polgármestere. Petőfiszálláson, az új körjegy­zőség székhelyén tartotta együt­tes ülését a három település kép- viselő-testülete. A körjegyzőséget Gátér kezdeményezésére alapí­tották, ami létfontosságú volt a kisfalu életben maradásához - mondta el lapunknak Jánosiné Gyermán Erzsébet Gátér polgár- mestere. Enélkül ugyanis jövőre nem indulhattak volna az úgyne­vezett önhikis települések pályá­zatán. (Az önhibájukon kívül hát­rányos helyzetbe került önkor­mányzatok évente kétszer pá­lyázhatnak az állami segítség alaphoz, és kötelező feladataik el­látásához kapnak támogatást.) Jánosiné a körjegyzőség hosszú távú előnyének tartja, hogy a há­rom település összefogva minden területen hatékonyabb lehet. Pálmonostora képviselő-testü- lete első körben nem kívánt csat­lakozni a körjegyzőséghez, ké­sőbb viszont képviselői kezdemé­nyezésre újra napirendre tűzték, és végül egyhangúlag támogat­ták megalapítását. Rádiné Gémes Ildikó polgármester elmondta: - Nyitott szemmel járva a világ­ban valamennyi képviselő látja az előttünk álló változásokat, me­lyeknek csak együttesen tudunk megfelelni. Az új hivatal létreho­zásával évente közel 3 millió fo­rintot spórolnak meg a települé­sek. Az anyagi megtakarítás mel­lett számos előnnyel is jár, példá­ul nagyobb sikerrel vehetünk részt különböző pályázatokon - tette hozzá. Petőfiszállás élére állt a kör­jegyzőség megalapításának, mellyel három település mint­egy 4300 lakójának képviseletét látják el.- Érdekeink, jövőképünk, a há­rom község felépítése szinte egy­forma. Összefogva tovább széle­síthetjük lehetőségeinket - hang­súlyozta Szász János, Petőfiszál­lás polgármestere az ünnepi ala­kuló ülésen. Mint mondta: ki­emelt feladatának tartja a kötele­ző alapellátások (oktatás és egész­ségügy) zavartalan biztosítását. Ugyanakkor konkrét elképzelése­ik vannak, arra vonatkozóan, hogy más területen is együttmű­ködjön a három község. ■ V. P. Rádiné Gémes Ildikó, Szász János és Jánosiné Gyermán Erzsébet ünnepi keretek között írta alá a körjegyzőség alapító okiratát HIRDETÉS Az időjárásról nem dönthet..., A m i "mu, °rr)ú ÍJ de az ÉN számla kedvezményeiről igen. UniCredit - ÉN Számla Az ÉN számlához Ön választhatja ki négy szolgáltatásból, hogy melyik kettő legyen Önnek díjmentes. Az ÉN számla zárlati díja pedig kedvezményes legalább havi 50 000 forint átutalás beérkezésével*EBKM:0,10%.Ráadásul 2011. október 8. és november 15. között tartó játékunkban 1 millió forintos álomutat nyerhet, ha most nyit ÉN számlát és teljesíti a jóváírási feltételeket.** Várjuk bankfiókjainkban: Kecskemét, Kisfaludy u. 8. és Rákóczi út 4.; Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 2.; Baja, Tóth Kálmán tér 3. További információért érdeklődjön a 06 40 50 40 50-es telefonszámon. www.unicreditbank.hu/enszamla Az élet csupa változás és lehetőség. Számíthat ránk. Üdvözöljük bankunkban! UniCredit Bank * Az ÉN számlacsomag havi zárlati dija 499 forint, ha havonta legalább 50 000 forint jóváírás érkezik banki átutalással az ÉN számlájára. A havi zárlati díj az adott hónapra vonatkozóan minden esetben terhelésre kerül az ügyfél számláján, és a jóváírási feltétel teljesülése esetén a következő hónapban 300 forint jóváíródik a számlán. A számlacsomag normál havi zárlati díja 799 forint. ** A játékban való részvétel feltétele, hogy az újonnan nyitott Én számlára a meghatározott hónapokból legalább kettőben minimum 50 000 forint összegű, banki átutalásból származó jóváírás érkezzen. A tájékoztatás nem teljes körű. A bankon belüli, ügyfél saját számlái közötti átvezetés nem minősül átutalásnak. Az ÉN számlacsomag és annak egyedi tételei visszavonásig érvényesek, a részleteket a vonatkozó üzletszabályzatok, lakossági kondíciós listák és hirdetmények, a játékban való részvétel feltételeit a vonatkozó részvételi feltételek tartalmazzák. A bank a kondíciók változtatásának jogát fenntartja. A Nagy Testvér mindent lát Tasst is bekameráztatná a kunszentmiklósi rendőrka­pitány. Mayer József alezre­des nem a levegőbe beszélt, amikor a Dunához közeli te­lepülés közbiztonságáról volt szó. Nem külföldi pél­dákkal hozakodott elő, csak a környező települések tech­nikai fejlesztéseit és az ott elért eredményeket sorolta el a képviselőknek, amikor szóba került, hogy elszapo­rodtak a rongálások a közte­rületeken. A gyanú szerint helyi huligá­nok garázdálkodnak a piac- és a játszótéren. De ez csak gyanú, mert annyi rendőr a földön nincs, amennyi elég lenne ahhoz, hogy tetten ér­jék az éj leple alatt rongáló- kat. Meg ha lenne is, ki az a részegen hazafelé ballagó su­hanó, aki a rendőr szeme lát­tára rúgja szét az újonnan felszerelt játszótéri hintát? Közösségi elfoglaltság ugyan egy járda mellett ácsorgó dél­ceg kuka földre küldése egy jól irányzott rúgással, de mégsem a közeg szemének való mutatvány. figyeljen inkább a térfigye­lő kamera! Tegnap délután direkt utánakérdeztem egy szakembertől, milyen is nádjainkban a legfejlettébb Nagy Testvér rendszer. Meg­tudtam, például, hogy Baján hamarosan olyan kamerá­kat helyeznek üzembe, ame­lyek komplett segélykérők is egyben. Elvégre ha megy a kép, mehet és jöhet a hang is. így egy gombnyo­mással szóba lehet elegyed­ni a bajai rendőrség ügyele­tén dolgozókkal. Tassra ta­lán elég lenne néhány egy­szerűbb ketyere is. Ott nincs szükség arra, hogy a monitor előtt ülő, biztonsá­gért felelős ember azon ke­resztül szóljon a település népéhez, esetleg szólítsa fel polgártársát, hogy „Maga, abban a zöld pulcsiban! Szedje csak fel az eldobott papír zsebkendőt!” Virágosításért kapott díjat Baja és Csemő Százhalombattán hirdették ki a Virágos Magyarországért kör­nyezetszépítő verseny eredmé­nyét, s adták át a nyerteseknek a minisztériumok, parlamenti bizottságok, civilszervezetek ál­tal alapított díjakat. Több mint száz települést jutalmaztak. Köz­tük van Baja és Csemő. A két te­lepülés a Belügyminisztérium kitüntetését kapta a példás kör­nyezetszépítésért. A Nemzetgaz­dasági Minisztérium és a Ma­gyar Turizmus Zrt. közös fődíját város kategóriában Százhalom­battának, falu kategóriában pe­dig a Győr-Moson-Sopron me­gyei Lövőnek ítélték. A virágo- sítási versenyre 315 település je­lentkezett. ■ M. J.

Next

/
Thumbnails
Contents