Petőfi Népe, 2011. november (66. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-12 / 265. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2011. NOVEMBER 12., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Kecskeméten gyalogosátjárót nyitottak a Rákóczi úton tegnaptól - egyelőre kísérleti jelleggel - gyalogosátjárót nyitott a kivitelező Kecskeméten, a Rákóczi út két oldala között. Az átjáró a megyei bíróság épületének volt Városi mozi felőli sarkánál lesz, sárga felfestéssel jelzik a helyét. Egyelőre kísérleti jelleggel használhatják a gyalogosok, kérdéses ugyanis, hogy ez- e a megfelelő megoldás. Az átjáró ugyanis kettévágja a lezárt munkaterületet, így lassítja a munkát. Másrészt nagyobb esélye lehet a baleseteknek is, hiszen így a munkagépeknek a Wesselényi utcáról kell bejutniuk a kiskörút felőli területre. Szintén tegnaptól megkezdődtek a munkálatok a volt Városi mozi előtti parkolóban, ezért azt a területet lezárják a parkoló gépkocsik elől. Az építkezés idején a Fecske utca jobb oldalán lehet majd parkolni, amit a Tatai utcától a Rákóczi út felé egyirányúsítanak - tudtuk meg a Kecskeméti Városfejlesztő Kiktől. ■ P. A. Már nem több a kórház kiadása, mint a bevétele sikerült a kalocsai Szent Kereszt Kórház menedzsmentjének a gazdasági egyensúly megteremtése - mondta el dr. Vadász Mária főigazgató. Az áprilisban a kórház élére került vezető csapatával a gazdasági egyensúly megteremtésére vállalkozott, s mint mondja: munkájuk hatékonyságát a számok is alátámasztják. - Örömmel jelenthetem - még akkor is, ha vannak likviditási nehézségeink, és a megörökölt adósságállományunk is elég nagy -, hogy az erre az évre kitűzött célokat sikerült teljesítenünk. Vagyis komoly munka és takarékosság árán, de üzemgazdasági szempontból a kórház bevételei és kiadásai egyensúlyban vannak. A gyermekosztály megnyitásával kapcsolatban elmondta, hogy az előkészítési munkálatokkal és az engedélyek beszerzésével jól haladnak, de a nyitás pontos dátumát még nem akarja elárulni. ■ szbz Bortenger Olaszországból soltvadkert A zárjegy ötlete tartotta rémületben a borászokat Tizenöt alföldi borászat mutatta be az idei termést. Felvételünkön Font Sándor kínálja a vendégeket A zárjegy újbóli bevezetésének lehetősége adott folyosói témát a soltvadker- ti új borünnep résztvevőinek. Barta Zsolt Nem annyira az újbor minősége, mint inkább a zárjegy újbóli bevezetésének esélye foglalkoztatta a Duna borrégió borászait a Soltvadker- ten rendezett Már- ton-napi újborünne- pen. A zárjegyre a javaslatot tevő politikusok szerint azért lenne szükség, mert az utóbbi időben jelentősen csökkent a hazai minőségi bor kereskedelmi forgalma, miközben exportunk nem nőtt, és a polgárok sem isznak kevesebbet. A zárjeggyel viszont nyomon követhető a bor útja, az adót sem lehetne elkerülni. Egyes kisebb borászatok vezetői szerint nincs értelme zárjegyezni. Egy évtizede, amikor bevezették, akkor sem sikerült a feketekereskedelmet visszaszorítani. Inkább azt kellene megnézniük az ellenőröknek - vallA borászok sze rint a zárjegy bevezetése drágítaná a terméket. ják a borászok -, hogy miként tud valaki például 2 literes PET- palackos bort 250-300 forintért a nagykereskedőnek eladni úgy, hogy elvileg kifizeti az összes adót, a munkabérköltséget, a szőlő és a bor előállítási költségeit, a palackot, és mindezek után még annyi haszna is marad, amennyiért érdemes dolgozni. A borász szakemberek szerint a zárjegy bevezetése drágítaná a terméket, melyet a kereskedők nem fogadnak el, nem beszélve az adminisztráció növekedéséről. A borrégió szőlészeti és borászati egyesületének elnöke, Szőke Sándor úgy vélte, hogy szerencsétlen volt az elképzelés bevezetésének időzítése, mivel a szőlőtermesztés költségei - az energiahordozók, a permetsze- rek árának változásával - emelkednek. Információi szerint a Fi- desz-frakció elé került a terv, és a politikusok ugyanolyan „lelkesedéssel” támogatták, mint az eva eltörlését. Az sem javítja a termelők kedvét, hogy 500 ezer hektónyi olasz bor áramlott be az országba - rontva a hazai cégek piaci pozícióit. A Márton-napi újborünnepen Czerván György államtitkár tartott előadást, Oreskó Imre, a HNT alelnöke szólt a borrégió helyzetéről. Majd tizenöt borászat mutatta be idei termékeit. ► NÉZŐPONT: 3. OLDAL A borász tudásától és a technológiától függ az idei nedű minősége szőke Sándor halasi borász szerint az idén a szőlő jó közepesen fizetett. Az alapanyag igen jó: a borász tudásától, illetve a technológiától függ az idei termék minősége, font Gábor soltvadkerti borász is megerősítette ezt, aki elmondta, hogy az Irsai Olivér szőlőre hatalmas volt a térségben a kereslet. Aki jó időben szüretelte le, az már akár szeptember végén bort ihatott. Tavasszal és nyáron is kiváló marad a minőség, de érdemes egy év alatt elfogyasztani az illatos bort. FRITTMANN János szerint az idei rozék jobbak lehetnek, mint a tavalyiak. Megjegyezte, hogy előbb kezdődött a szüret, így hamarabb fejlődnek a borok is. Nem kizárt, hogy a Miklós-napi borversenyre már a kunsági rozé készítői igen jó minőségű termékkel rukkolhatnak ki. HEXDSíSHI Lakossági fórumot tart a rendőrség Kalocsa Lakossági fórumra invitálja a kalocsaiakat a helyi rendőrség. A hétfőn délután öt órakor a polgármesteri hivatal dísztermében tartott fórum témája az időskorúakat érintő bűncselekmények lesznek, (szbz) A népdalgyűjtőre emlékeztek Kalocsa Az 1982-ben elhunyt Cserey József néhai kalocsai ének-zene pedagógusra és népdalgyűjtőre emlékeztek a héten. Először egy, a pedagógus tiszteletére állított emléktáblát lepleztek le a Szent István Gimnáziumban, amit Farkas Tibor készített. Az emléknap ezután a Cserey által összeállított népdalgyűjtemény negyedik, kibővített kötetének bemutatójával folytatódott a könyvtárban, (szbz) A biciklizést népszerűsítik dusnok Felavatták tegnap délután az új kerékpártárolót, melyet a kerékpárosközlekedést népszerűsítő program keretében állítottak fel az István király utcai buszmegállónál és a település óvodájánál. Előbbinél 56, utóbbinál 36 drótszamár elhelyezésére van lehetőség, (szbz) Maró folyadék a Mercedesre SOLT Maró folyadékkal öntött le valaki egy telephelyen álló Mercedest csütörtökön délután - adta hírül tegnap a rendőrség, és rongálás miatt indít eljárást az eset miatt ismeretlen tettes ellen. Az autóban keletkezett kár 2 millió forint, (szbz) Kigyulladt és kiégett az autó úszód Közvetlenül a motor leállítását követően kigyulladt egy személyautó egy lakás udvarán. A tüzet a kalocsai tűzoltók oltották el. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de a kár jelentős: 2,5 millió forintnyira tehető, (szbz) Király és Öveges Talpalatnyi szabad hely Is alig maradt csütörtök este a Kecskeméti Kulturális Központ második emeleti kiállítótermében, Öveges László és Király László György fotókiállításának megnyitóján. A nagy érdeklődést vonzó eseményen a fotográfiákat Csáky Lajos festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe. 2inl - a kiállítás valójában két önálló tárlatot foglal magában: Öveges László a Balaton partján készült fotóit mutatja be, míg Király László György Mondrian az asztalosműhelyben című tárlata színek, geometrikus formák játékát, festményeket idéző fotókból áll. (R. J.) Mágikus nap volt a tegnapi ii.ii.il. Sokan szerencsét reméltek a dátumtól Ki esküvővel, ki gyermekszüléssel töltötte a tegnapi, a számmisztikában jártasak szerint szerencsés napot. A legügyesebb újszülöttet Kecskeméten, 11 óra 22 perckor hozta világra édesanyja. A tegnapi dátumban a 11-es szám háromszor ismétlődött (2011.11.11.). Ez is olyan véletlen, amelyik akár jelentőségteljes is lehet. Tény, hogy az Egyesült Államokban országszerte szokatlanul sok pár tervezte házasságkötését éppen tegnapra, Dél-Koreá- ban pedig császármetszés-lavinát jósoltak, mivel a szokottnál egyharmaddal több kismama szeretett volna éppen ekkor szülni. Cikkünkben annak jártunk utána, hogy Magyarországon, jelesül Bács-Kiskun megyében hányán időzítettek tegnapra esküvőt, babaszülést. A kecskeméti polgármesteri hivatalban tegnap három esküvőt tartottak, a példa azonban nem volt ragadós, mivel Kalocsán, Baján, Kiskunfélegyházán nem akadt munkájuk az anyakönyvvezetőknek. A megye négy szülészetén sehol nem végeztek előjegyzett császármetszést. Kecskeméten viszont természetes úton született egy kisfiú 11 óra 22 perckor. (Pontosan 11 percet késett ahhoz, hogy bejöjjön a 2011.11.11.11:11., de a négy 11-es így is megvolt - a szerk.) Kalocsán délelőtt két gyermek született, majd a nap folyamán három anyuka is vajúdott. Baján egy gyermek született délelőtt, Kiskunhalason délig nem volt szülés.- Nekem eddig egyszer, 2006- ban volt alkalmam péntek 13-án, 13 óra 13 perckor világra segíteni égy újszülöttet - mondta el lapunknak dr. Horváth Attila, a kiskunhalasi Semmelweis Kórház szülészetének osztályvezető főorvosa. - A baba köldökzsinórján kialakult egy valódi csomó, de nem volt szoros, így nem okozott problémát. Ha ezt vesszük, valóban szerencsés napja volt mind az anyukának, mind az újszülöttnek. ■ P. Zs