Petőfi Népe, 2011. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-09 / 262. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. NOVEMBER 9., SZERDA 5 heuzob Ajándék a falubelieknek kunadacs Több mint 400 nyugdíjas, járadékos kap majd karácsonyi ajándé­kot az önkormányzattól. A csomagok összeállításáról legutóbbi tanácskozásán döntött a községi képvise­lő-testület. Összesen 300 ezer forintot szánnak ily módon a falubeliek felkö­szöntésére. (M. J.) Tóth Menyhért- ösztöndíjasok kiállítása kecskémét Tóth Menyhért- ösztöndíjasok alkotásaiból nyílik csoportos képzőmű­vészeti kiállítás ma 16 óra­kor a Cifrapalotában. 2000 és 2011 között 13 alkotó ré­szesült az ösztöndíjban. A megnyitó rendhagyó lesz, hiszen a szokásos beszédek helyett beszélgetéssel veszi kezdetét a kiállítás, amely­nek résztvevői: Károlyi Zsigmond festőművész és Simon Magdolna művészet- történész. Beszélgetőtárs: ifj. Gyérgyádesz László mű­vészettörténész. (R. J.) Bormustra után vendéglátás SZALKSZENTMÁRTON Nyolc borféle kiváló minősítést, 15 itóka pedig dicsérő okle­velet érdemelt a hagyomá­nyos Márton-napi bormust­rán. A solti zsűri szerint fő­leg a vörösborokkal reme­keltek a termelők. A sereg­szemlét szokás szerint nagy vendéglátás kísérte, Valkaí István invitálta terí­tett asztalokhoz a boros­gazdákat. (M. J.) Óvodások a rendőrségen Kalocsa Ellátogathattak a kalocsai rendőrkapitányság­ra a Csokonai utcai tagóvo­dába járó gyerekek. A rövid vizit célja az volt, hogy a ki­csik megismerkedjenek a hatósági munkájával és esz­közeivel. A legnagyobb slá­ger persze a villogó, sziré­názó rendőrautó volt. A rendőrség a jövőben is várja azon intézmények jelentke­zését, akik szeretnék diák­jaikat közelebbről megis­mertetni a rendőri munká­val. (Sz. B. Z.) Születtek: Mag Ákos Zalán (édesanyja neve: Adamik Margit Terézia), Peregi Polli (Józsa Diána) Jakabszállás, Rádi Bálint (Aradi Adrienn Re­náta) Kiskunfélegyháza, Heró- dek Lilla Eleonóra (Heródek Ele­onóra), Bóni lázmin Ilona (Kis Karolina) Monor, Szántó Márton (Kollár Viktória) Zalaszent- györgy, Sztarenki Péter (Szabó Krisztina), Vágó Lara (Hegedűs Gabriella) Orgovány, Görgics Ta­más (Farkas Erika) Soltszentim- re, Szabó Csenge Zoé (Lalos Haj­nalka) Tiszakécske, Kiss Domi­nik József (Bitu Aurica Florenti- na) Tiszakécske, Tonté Jázmin (Stöckl Enikő), Dobos Benedek (Szikora Katalin Judit) Városföld, Ratkai Kund Máté (Raileanu Emília), Jász Gábor Lorenzó (Né­meth Klaudia), Barcsák Veroni­M E GYEI KÖRKÉP hivatali útvesztő Rokkant, mégsem tud parkolási igazolást igényelni Nem egyszerű manapság parkolási igazolványhoz jutni Bács-Kiskunban ► Folytatás az 1. oldalról Ennek szociális, család- és ifjú­ságügyért felelős államtitkársá­ga levélben közölte: parkolási igazolványra a fogyatékos sze­mélyeknek pontosan meghatá­rozott köre jogosult (nem csak a mozgáskorlátozottak), nevezete­sen, akik állapotuk miatt tömeg- közlekedési eszközt önerőből igénybe venni nem képesek, il­letve ez számukra aránytalan megterhelést jelent. Egy idei kor­mányrendelet július 1-jétől ha­tályon kívül helyezte a parkolá­si igazolványok igényléséhez el­fogadható szakvélemények kö­zül a háziorvos által kiállított igazolást - közismert nevén a i ■ „hétpontos igazolást”, amivel egyidejűleg megszűnt a kó- l rábban II. fokon - felülvizsgá­lati jogkörben - eljáró NRSZH hatásköre.- A rehabilitációs hivatal a sú­lyos fogyatékosság minősítésé­nek és felülvizsgálatának, vala­mint a fogyatékossági támoga­tás, illetve a magasabb összegű családi pótlék igénylése esetén rendelkezik jogcímmel a vizsgá­latok elvégzésére, illetve parko­lási igazolványok igénylésére is csak e jogcímen van lehetőség - foglalt állást az államtitkárság. - Az NRSZH jelenleg csak a Ma­gyar Államkincstár (MÁK) szak- hatósági kirendelése alapján jo­gosult olyan állásfoglalások kiál­lítására, amelyek - egyéb ellátá­sok igénylésén túl - a parkolási igazolvá­nyok igénylésé­hez is f e 1 - hasz­nálha­tók. Csak hogy aki mostan­ság parkolási igazolványt igé­nyel bármelyik okmányirodá­ban, attól a kérelemhez bekérik egyebek mellett a jogosultságot megalapozó orvosi szakvéle­ményt vagy igazolást.- Ember legyen a talpán, aki ebben kiigazodik! - mondja erre Sári János, aki mára feladta az ügyintézést. Arra vonatkozóan, hogy Kis­kunhalason miért nem működik az, ami Kecskeméten igen, a mi­nisztériumnál közölték: „A megváltozott szabályozás­ról természetesen az NRSZH min­den kirendelt­sége írásbeli tájékoztatást kapott”. Újdon­ság tehát, hogy a sú­lyos fogya­tékosság minő­sítése során a személyes megje­lenéstől el lehet tekinte­ni, amennyiben az igénylő állapota egyértelműen meg­ítélhető a benyújtott orvosi do­kumentumok alapján. De mi­lyen úton-módon kaphatná meg végre a kártyaigényléséhez tmsa ■ ön szerint csak az használja a rokkantparkolókat, aki jogosult iá? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: BA0N.hu <|r A szavazás eredményét a következő lapszámunkban közöljük. szükséges orvosi szakvéle­ményt panaszos bajai olvasónk? A Mozgáskorlátozottak Egye­sületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) tájékoztatása szerint megoldás lehet a fogyatékossá­gi támogatás igénylése. Új moz­gáskorlátozott parkolási igazol­vány igényléséhez ugyanis a NRSZH jogerős szakvéleménye vagy a MÁK fogyatékossági tá­mogatást megállapító jogerős határozata szükséges. Az igazol­vány első alkalommal történő igényléséhez a háziorvos beuta­lót ad, amelyet a fogyatékossági támogatás igénylése iránti ké­relemmel együtt a kérelmező­nek az Államkincstárhoz kell benyújtania. Ezt követően a MÁK és a kérelmező részére az NRSZH kiállítja a szakvéle­ményt. Pályáznának a bicikliútra, de elfogyott a pénz a közös kasszából kerékpárút épülhetne Tass és Szalkszentmárton között. A tassi képviselő-testület nyár óta mér­legelte, hogy igénybe vegyék-e a központi forrást a beruházásra. Szeptember végén eldöntötték, hogy társulnak Szalkszentmár- tonnal, és közösen megépíttetik a bicikliutat az 51-es főút men­tén. A tassiak ugyan jobban örül­nének a Kunszentmiklósra ve­zető kerékpárúinak, de csak az egy és a két számjegyű főutak mentén építendőkre adnak 100 százalékos támogatást, legalább­is az utolsó pályázati kiírás sze­rint. De már az is a múlté, ugyan­is a nyáron még nyitott forrást utóbb elzárta a főhatóság. Min­denesetre az önkormányzatok folytatják az építkezés előkészí­tését - mondta el Németh Gábor, Tass polgármestere. Számos kér­dést kell tisztázni ahhoz, hogy biztonsággal finanszírozhassák az építkezés minden szakaszát. Tass eseüeg spórolhat az 51-es út mentén vezető önkormányzati tulajdonú, úgynevezett szerviz- úttal, melyet ha felhasználhat­nak, azon a szakaszon nem kell kisajátítani a termőföldekből. Nem mindegy, hogy a beruhá­zás végére mennyi járulékos költség keletkezik, azt ugyanis a községeknek saját költségve­tésükből kell állniuk. ■ M. J. Nyárlőrincen is teljes lesz a csatornahálózat sikeres volt a nyárlőrinci önkor­mányzat pályázata, így 2014 ta­vaszára elkészülhet a települé­sen a szennyvízcsatorna-hálózat egy mesterséges, eleveniszapos biológiai szennyvíztisztító telep­pel együtt. A településen keletke­ző szennyvizeknek csak csekély hányadát szállítják el, a homo­kos altalajban elszivárgó folyé­kony hulladék viszont jelentősen szennyezi a környezetet. A beru­házással javulhatnak a lakosság életkörülményei, és megszüntet­hető a szennyvizek talajba-talaj- vízbe, felszíni vizekbe való jutá­sa. A munkálatok összköltsége közel 870 millió forint, melyből 740 millió forintot pályázati tá­mogatásból fedez majd az önkor­mányzat. ■ H. I. KECSKEMÉTI ANYAKÖNYVI HÍREK ka Klára (Mann Silvia Gisela), Vörös Csaba (Rózsa Renáta), Harkai Gergely (Bohrát Klára), Túri Gergő József (Túri Alexand­ra Ildikó) Tiszaalpár, Balog Geor­gina (Szax Mónika) Tiszakécske, Almási Eszter (Nemcsok Szilvia) Kiskunfélegyháza, Ország Ben­ce (Szepes Bernadett), Fekete Kristóf (Sipos Ditta) Helvécia, Bállá Botond (Molnár Edit Eme­se), Varga Vivien (Varga Erika), Diglics Panka Kata (Kerekes Ri­ta) Kerekegyháza, Zana Cosmi- na Blanca (Lazar Cosmina) Szentkirály, Aczél Bence (Balogh Tünde) Izsák, Pelikán Kira (Trombitás Regina), Kovácsevics Kitti Julianna (Csapó Melinda), Szeles Zoé (Meleg Tímea) Kerek­egyháza, Batta Krisztofer (Spie­gelberger Gyöngyi) Lajosmizse, Huszár Kitti (Szabó Edit Tünde) Kunszentmiklós, Somodi Bren­don (Sárdi Mária), Benedek Leila (Nagy Alexandra Csilla) Lajos­mizse, Herczeg Rebeka Emese (Szapek Emese) Tass, Balogh Ré­ka (Ács Szilvia), Baranyi János (Horváth Rita Terézia), Holló- Szabó Dávid László (Holló-Szabó Anita) Kiskunfélegyháza, Hor­váth Ármin Bendegúz (Pankotai Ágnes Kitti), Fehér Benett (Duz- math Éva) Kunszentmiklós, Ben- se Zsombor László (Kis Szilvia Anita) Kiskunfélegyháza, Tapodi Bence (Kanyó Szilvia), Kovács Liza (Bálint Ágnes), Tóth Szil­veszter (Földinszki Janka) Izsák, Nyúl László (Róza Zsuzsanna) Ballószög, Hagyó Levente (Gyur- csó Anikó), Rábaközi Anna (Ko­vács Andrea) Izsák, Nédó Mela- ni (Nédó Marianna) Kunszent­miklós, Marton Panna (Kovács Erzsébet), Mészáros Jázmin Mó­nika (Mészáros Mónika) Felcsút, Pácsa Adrián (Lakatos Liza), Vaska-Potharn Luca (Szabó Tün­de) Bugac, Járomi Vendel (Bujdo­só Zsuzsanna) Lajosmizse, Ko­vács Áron (Bertalan Beáta) Kis­kunfélegyháza, Kelecsényi-Tóth Janka (Tercsi Gabriella) Kerek­egyháza, Homonyik Csanád (Varga Szilvia), Vidács Vanda Szintia (Vidács Szabina Mária) Kiskunfélegyháza, Ábrahám Brendon (Szabó Orsolya) Nagy­kőrös, Daróczi Bálint (Béla Má­ria), Ferencz Abigél (Benedek Erzsébet Beáta), Horváth Péter (Szegfű Ildikó) Szabadszállás, Huszár Regő (Varga Szilvia Má­ria), Kozák József Armandó (Ko­zák Veronika Elisabeth) Kiskun­félegyháza, Kiszel Alexandra (Kiss Klaudia), Kékesi Marcell (Kiss Éya), Kiss Dávid (dr. Kővá­ri Lídia), Holló Bence (Radics Ju­lianna Mária), Császár Hanna (Kürtösi Edina) Bugac, Tercsi Za­lán (Péli Melinda), Albrecht Oli­vér Róbert (dr. Albrecht Linda) Kiskunfélegyháza, Hingyi Dávid (Rizman Szilvia) Kunszentmikr lós, Halupa-Tiba Virág (Tiba Gabriella), Buzder-Lantos Laura (Bosnyák Ilona) Kiskunfélegyhá­za, Tancsa Noémi Leila (Tóth Má­ria) Páhi, Thám Attila (Tóth Ma­riann) Helvécia, Lencsés Benita (Bicskei Bettina), Kulman Barba­ra (Szalai Gyöngyi) Kerekegyhá­za, Jakab Sándor (Nagy Elisa­beth) Helvécia, Kovács Melánia Dorina (Bohoda Réka), Viszkók Nimród (Mogyorósi Enikő) Solt- vadkert, Viszkók Zétény (Mogyo­rósi Enikő) Soltvadkert, Schwei- bert Luca Klára (dr. Sólyom Ildi­kó) Kiskunhalas, Máté Bence (Fekete Ilona Ildikó) Izsák, Vasas Luca Viola (Szepesi Anita) Buda­pest XVIIL, Szíjártó Hunor Örs (Csernai Zsuzsanna Julianna), Suba Dániel (Kiss Krisztina) Kiskőrös, Rehák Petra Boglárka Krizsán Krisztina, Riba Vivien Maja (Veszelszki Katalin), Muzs- lai Flóra (Barta Mónika) Soltvad­kert. Házasságot kötöttek: Tóth Balázs és Révész Hajnalka Katalin, Sárosi Krisztián és Rácz Tímea, Benkő István és Fodor Ju­dit Klára, Ákhim Attila és Mar­ton Edina, Sápi Szabolcs és Pap Erika. Meghaltak: Csősz Józsefné Major Julianna, Virág György Pál, Szigeti Erzsé­bet Edit, Láposi Ferencné Mol­nár Ilona Rózsa, Csontos Mihály (Kerekegyháza).

Next

/
Thumbnails
Contents