Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-31 / 255. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. OKTÓBER 31, HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Visszatérni a kijelölt útra október 3i. A reformáció ünnepe folyamatos megújulásra hív Varga Nándor református lelkész Katasztrófavédelmi tesztprogram indul Kalocsa Együttműködési megállapodást írt alá a megyei katasztrófavédelmi főigazgatóság és a Dózsa György középiskola Kalo­csán. Az iskolában teszt­képzés indul, amit a helyi polgári védelem vezetője, dr. Hábermayer Tamás dol­gozott ki. A program célja, hogy felmérje, mennyire lehet bevonni a diákokat a katasztrófavédelembe. En­nek érdekében a tananyag­ba tűzvédelmi elméletet, polgári védelmi, vízügyi és katasztrófavédelmi isme­reteket is beiktattak. Ha a tesztprogram eredményes lesz, máshol is elindítják, mert a végső cél az, hogy ezen ismereteket beépít­sék az iskolai tananyagba, (szbz) Hatvan méhcsaládot keres a rendőrség szabadszállás Október 26. és október 28. között ismeretlen tettesek a város külterületéről elloptak hat­van méhcsaládot. A sér­tettnek okozott kár 2 mil­lió 400 ezer forint. A kun- szentmiklósi rendőrkapi­tányság lopás bűntett mi­att indított eljárást. házba törtek be Kecskemét Nyomozás in­dult ,az ellen az ismeretlen tettes ellen, aki péntekre virradóra betört jjadjj- falván egy Boróka utcai, épülőfélben lévő családi házba. Egy gázkazánt, egy elektromos sütőt, valamint több elektromos hosszab- bítót lopott el. A kár 440 ezer forint. Egyetlen nap alatt elvitték a tetőt kiskunhalas Közel fél­millió forintos kárt okoz­tak azok a tolvajok, akik megbontották egy Alsó­öregszőlőkben lévő, üre­sen álló épület tetőszer­kezetét, majd az abból származó építőanyagokat ellopták. A bűncselek­ményt egyetlen nap alatt, pénteken követték el a tolvajok, (zsd) Október 31-e a reformáció ünnepe. Varga Nándor el­nöklelkészt az ünnep je­lentéséről, a gyülekezet előtt álló feladatokról kér­deztük. Rákász Judit- A reformáció ünnepe a meg­újulás igényére tanít, nem is csupán ezen a napon, hanem az év minden napján.- S nem is csupán az év, de éle­tünk minden egyes napján! Lu­ther Márton arra inti a keresz­tyén embert, hogy egész élete megtérés legyen. Azt a folyama­tot érti ez alatt, amely során az ember számot vet eddigi életével, céljaival, elért eredményeivel, és arra az elhatározásra jut, hogy visszatér Istenhez, és az Isten szerinti életet követi. A megúju­lás ugyanis nem valami újnak a keresését jelenti, hanem Isten igéjének újrafelfedezését, az álta­la kijelölt útra való visszatérést. A szüntelen megújulás szüksé­gessége az egyén életére épp úgy igaz, mint a közösségre. Gyüleke­zetünk is megújulás előtt áll: az egyházközség felelős vezető tes­tületének - a presbitérium tagja­inak - hatéves mandátuma le­járt, a következő hetekben az új tisztségviselők megválasztása és szolgálatba állítása következik.- Lehet-e a reformáció ünne­pének aktuális üzenete 20jl- ben? r. Talán minden eddiginél fon­tosabbá vált a helyzetelemzés. Újra és újra fel kell tennünk ma­gunknak a kérdést: hol tart sze­mélyes életünk? Milyen problé­mákkal nézünk szembe, s ezek­re milyen válaszokat adhatunk? Épp így átgondolásra érdemes szőkébb és tágabb közösségeink- családunk, gyülekezetünk - helyzete. A sokak által csak a közgazdasági, vagy történelem­tankönyvek lapjairól ismert pénzügyi krízis mindennapjaink valósága lett. Ahhoz, hogy meg­birkózzunk ezzel a helyzettel, és megtaláljuk a helyes válaszokat, elengedhetetlen, hogy átgondol­juk, mire szolgálnak az anyagi javak, amelyekkel Isten meg­ajándékoz bennünket. Valódi ér­tékén mérjük-e őket, amikor hagyjuk, hogy hatalmába kerít­sen bennünket az elvesztésük miatti félelem? S vajon mind­eközben értékén mérjük-e szerelteinkhez fűződő kapcsola­tainkat?^ közösség számára 2011-ben megkerülheteden foga­lom a szolidaritás; az, hogy a fo­galmat a politika közhelyszerűvé téve kisajátította, ne riasszon vissza minket az érzésétől és megélésétől. Sokan jutottak kiszolgáltatott helyzetbe, meglehet, nem is ön­hibájukon kívül. Vannak, akik egy vállrándítással válaszolnak: az ő bajuk, találjanak rá megol­dást, ahogy tudnak. De a keresz­tyén embert az evangélium a ke­gyelemből való üdvösségre és a kegyelem gyakorlására tanítja. Isten annak ellenére is szeret minket, hogy önhibánkból ju­tunk nyomorult állapotba, s ne­künk hasonló módon kellene egymás felé fordulnunk.- Amíg az interjúra vártunk, egy idős hölgy kopogott be az egyházközség irodájába, nagy szüksége lett volna egy kály­hára. Sokan kopogtatnak be hasonló kérésekkel?- Egyre többen kérnek segítsé­get mindennapi létfenntartásuk­hoz: ' cl TtsSi kifizetéséhez;’ a gyógyszerek kiváltásához. A leg­többször étkezési jegyet tudunk adni, amivel alapvető élelmisze­reket vásárolhatnak, ha csupán pár 100 forint értékben is. A ka­rácsonyi támogató csomagok és az ételosztás szintén fontos szol­gálat, még akkor is, ha tudjuk: a szükség messze túlnyúlik lehető­ségeink határain. Felül kell vizs­gálnunk az egyház feladatát, ren­deltetését abból a szempontból, hogy elegendő-e, ha lelki kenye­ret nyújtunk az embereknek, vagy egyre nagyobb részt kell vállalnunk mindennapi problé­máik megoldásából is.- A kérdésnek aktualitást ad az is, hogy az egyházak egyre több feladatot vállalnak ma­gukra a szociális szférában és az oktatásban. Mitől működik jobban egy egyházi fenntartá­sú szociális otthon, mint egy állami, és milyen választ tud­nak adni azoknak, akik nem nézik jó szemmel a változást?- Szerencsére nem is az a cé­lunk, hogy mindenkinek elnyer­jük a tetszését, hanem hogy ele­get tegyünk az Úristen akaratá­nak. Az állam és az önkormány­zatok gyakran utolsó mentsvár­ként szólítják meg az egyháza­kat, és olyan feladatok ellátására kérik őket, amelyek mindenki másnak terhet jelentenek. Amit elvállalunk, azt a közösség irán­ti felelősségből tesszük. Az intéz­mények finanszírozása az egy­házak esetében is a hatályos elő­írásoknak megfelelően történik. Anyagiakban tehát mi sem tu­dunk többet nyújtani. De mun­katársaink odaadó figyelme, lel­kiismeretes munkája többet je­lenthet a plusz forintoknál. Ne fe­ledkezzünk meg arról sem, hogy az egyházak még mindig sokkal több önkéntest tudnak maguk­hoz hívni, mint bármelyik szer­vezet. Erőnket és képességünket Istentől kapjuk, s ez kifogyhatat­lan energia.- Ugyanakkor adott a válasz­tás lehetősége: a szülők példá­ul eldönthetik, hogy egyházi vagy önkormányzati iskolába íratják-e gyermeküket. A Kecs­keméti Református Általános Iskola folyamatosan bővül, ami egyrészt pozitív visszaiga­zolás, másrészt újabb kihívás. Hogyan lehet az oktatás szín­vonalát megőrizni a megnöve­kedett létszám mellett?- Az igény valóban óriási, ami a szülők részéről válasz lehet a 20. század végét, 21. század ele­jét jellemző oktatási trendre, melyben a jogok és a kötelezett­ségek aránya felborul. A refor­mátus egyház következetesen tartja magát ahhoz, hogy a köte­lezettségekre legalább akkora hangsúlyt kell fektetni, mint a jo­gokra. Azok a szülők, akik a re­formátus iskolát választják, az­zal a reménnyel teszik ezt, hogy gyermekükből olyan felnőtt vá­lik, aki megállja helyét az élet­ben, különbséget tud tenni jó és rossz között, s a későbbiekben tud és akar is felelősséget vállal­ni családjáért, szeretteiért, beosz­tottjaiért. Választásuk pozitív visszaigazolás számunkra, ami erőt ad a plusz teher vállalásá­hoz. Nem haltál meg hallod, amit mondok? Nézz a szemembe! Mondd, hogy kibírhatatlan vagyok! Ne­vess! Szidj meg, mert megint fent van a vakarcs az ágyon! Kopognak, nyiss ajtót helyettem! Ha beszélek hozzád, olyan, mintha itt lennél. Egyre csak fecsegek, egyre csak lázadok. Rakos­gatom, szagolgatom a ruhái­dat. Még őrzik az illatod. Néha olyan ez, mint egy ele­ve vesztésre ítélt, kíméletlen harc. Fáradok. Fáradok, ami­kor nem szólsz vissza. Sem­mibe kiáltott szavak szóród­nak szanaszét. Egyedül va­gyok. gyere! Nézd! Itt ez a kép, emlékszel még? Hevertünk a ház udvarán, egymás mel­lett a langyos kövön. A haj­nallal kacérkodtunk. Taní­tottál, neveltél, szerettél. Most miért nem üzensz? Mi­re vársz? Engem apránként hideggé tesz a hiányod. Azt hittem az idő gyógyír lesz. Mindig azt mondtad. Tudod, valójában nem volt igazad! belül zokogok, igen, kívül meg mosolyra húzódik az ajkam. A világ forog tovább. Nem makacskodom. Forgok énds. Anyám azt mondta, apránként halunk majd meg. Mert akiket szeret­tünk, és aki szeretett ben­nünket, az mind elvisz egy- egy darabot belőlünk. Sze­rinte a semmibe. Mondd, mikor kezdődik a vég? Ha már elfelejtelek? Ha már el­felejtettek? Ha már nem lá­zadok ellene, akkor végleg elnyel téged a Föld? Akkor igazi halott leszel? esik odakint. Már korán sö­tétedik. Indulnom kell. Rám szólhatnál - mint régen -, hogy az esernyő helyett eső­kabátot vigyek. Szerettem ilyenkor visszanézni rád. Gyere, tarts velem! Halottak Napja van. Virágot, mécsest viszünk a síremlékedre. Az­tán hazajössz velem. Mert itt vagy a lelkemben. Nem haltál meg, csak eltemette­lek. Bács-Kiskun Megyei Príma Díj 2011 A VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete évről évre kitünteti a művészet, a tudo­mány, az oktatás és a sport kimagasló me­gyei képviselőit, együttműködve a Prima Primissima Alapítvánnyal. A megye közvéleménye szavazással segít­heti a döntést. A legtöbb szavazatot elérő jelölt veheti majd át a december 1-jei gá­laesten az egymillió forintos közönségdí­jat. A három Bács-Kiskun Megyei Prima Díj eldöntésénél is nagy súllyal veszi fi­gyelembe a bíráló bizottság a közönség- szavazatokat. Voksolni egy hónapon át, november 20-ig lehet. A díjátadó gálaest napján, december 1- jén véglegesítik a győztesek személyét. Vállalkozók a kuLtuRáLis éRtékeinkéRt A jelöltekre legegyszerűbben interneten lehet szavazni, a pri- madij.hu internetes honlapon, a www.voszbkm.hu honlapon és több internetes honlapon is, vala­mint a vosz.bacs@gmail.com e- mail címen. A szavazatok be­küldhetők postán is a megyei VOSZ-iroda címére (6000 Kecs­kemét, Csányi János krt 12. 11/201), és leadhatók személye­sen is ugyanitt, Kecskeméten, a Cifrapalota mellett, a Csányi Já­nos krt 12. szám alatti irodaház bejáratánál elhelyezett gyűjtőlá­dába helyezve. MAGYAR ÉPÍTÉSZÉT ES ÉPÍTŐMŰVÉSZÉT Vass-Eysen Ervin építész, Kecskemét SZAVAZÓSZELVÉNY Qjuhászistvan dudásistván Qaktelabdarúgó CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ VASS-EYSEN ERVIN CSAPATA nnillfl LAKATOS PÁL SÁNDOR RAMHÁB MÁRIA PUSKER ÁGNES ÉS PRIMA UIJ 2011 DR. HEGEDŰS TIBOR PETHÖ ATTILA PUSKER JÚLIA 1960-ban született Kecske­méten, 1985-ben szerzett diplomát a Magyar Iparmű­vészeti Egyetemen. 1985 és 1991 között a Bács-Kiskun Megyei Tervező Vállalatnál dolgozott, 1991-től az Épí­tészműhely alkotóközösség tagja. Belsőépítészeti terve­zéssel és épületek tervezé­sével egyaránt foglalkozik. Nevéhez fűződik többek kö­zött a kecskeméti Kodály Is­kola belsőépítészeti tervezé­se. Templomok, plébániák építéséhez és felújításához készített terveket Kecske­méten, Izsákon és Fülöp- szálláson. Kalocsán a ba­rokk érseki könyvtár, Ge- mencen a karapancsai kas­tély rekonstrukcióját vezet­te. Cegléden szálloda, Csá­szártöltésen művelődési ház tervei fűződnek a nevéhez. A Kecskeméti Képzőművé­szeti Szabadiskola tanára­ként továbbtanulni szándé­kozó diákoknak tart formá­zási és tervezési foglalkozá­sokat. Tizenöt éve tehetsé­ges „építészmagoncok” gon­dozását is végzi szabadisko- lai keretek között.

Next

/
Thumbnails
Contents