Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-28 / 253. szám

4 KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE PETŐFI NÉPE - 2011. OKTÓBER 28.. PÉNTEK A feladatok egy része az osztályoké lett KISKUNHA­LAS egyik, intézkedési jogkörrel bí­ró alpolgár- mestere, HALÁSZ Balázs mél­tatlanul ala- csonynak tartja a testület által meg­határozott illetményét, de töretlen lelkesedéssel vág neki megnövekedett meny- nyiségű feladatának.- A választások után négy, később három, majd két alpolgármester látta el a feladatokat a városvezetés­ben. Most, hogy egyedül maradt, változnak-e a fel­adatkörei?- A feladatköröm meg lett határozva, amikor ezt a pozí­ciót megkaptam, ugyanak­kor nyilvánvaló, hogyha a polgármester megbíz vala­mivel, akkor nekem azt el kell vállalnom. Az előző al­polgármesterek feladatai­nak egy része vissza lett osztva az osztályokra. Ezen túlmenően pedig ha olyan feladattal találkozom, akkor ki szoktam kérni egyes szakemberek véleményét.- Az előző testületi ülé­sen újra napirenden volt az alpolgármester illetmé­nyének havi 483 ezer fo­rintban való meghatáro­zása, amit a képviselői többség nem támogatott, így továbbra is 55 ezer fo­rint körüli összeget vihet majd haza. Fontolgat-e munkaügyi pert az önkor­mányzattal szemben a nem a törvény által előírt módon meghatározott il­letményével kapcsolat­ban?- Megfordult már a fejem­ben, bár nem az önkor­mányzattal szemben kelle­ne nekem jogorvoslattal él­nem, hanem azokkal szem­ben, akik ezt beterjesztet­ték és megszavazták. A Fi- desz-frakció nagyon jól tud­ja, hogy törvénysértő dön­tést hoztak fél évvel ezelőtt, amikor az alpolgármeste­rek illetményét levették. Emiatt nekik fájhat a fejük. A kormányhivatal által ki­adott állásfoglalásban is le van írva, hogy ez így nem megfelelő, illetve a törvény világosan kimondja, ho­gyan kell meghatározni az illetményt. Jelenleg a mini­málbért sem kapom meg, ettől függetlenül szeretem a munkámat, és mindent megteszek továbbra is a vá­ros érdekében. ■ Zs. D. BOROTAI ÓVODA „Kicsi vagyok én” Alapítvány Köszönjük hogy alapítványunkat jövedelemadójuk 1%-ával, 106.671 Ft-tal támogatták. A felajánlott összeget játékokra, ábrázolási eszközökre fordítottuk. Adószámunk: 18347102-1-03 ‘1184596* Az utolsó órában vagyunk? zsana A szakemberek szerint a Homokhátság kiszáradhat Magyarországon elsőként ültettek Zsanán a Homokhátság klímáját jól tűrő kínai császárfát Alig több mint húsz év kell ahhoz, hogy a Duna- Tisza köze teljesen elsiva- tagosodjon - többek kö­zött ez is elhangzott ked­den a Zsanán tartott II. Duna-Tisza Csatorna (DTCS) Konferencián. Zsámbóki Dóra A „300 éves álmot”, vagyis a Ho­mokhátságot vízzel ellátó csa­torna tervét már régóta és so­kan dédelgették, azonban a te­rület kiszáradásának veszélye napjainkban egyre sürgetőbbé teszi a megvalósítást. Mint a konferencián kiderült: az elké­szült tervek alapján 300 milli­árd forintot kellene költeni a ki­vitelezésre, ám a csatorna jelen­tősége messze túlmutatna az elsivatagosodás megakadályo­zásán. Az Energiagazdálkodási Tudo­mányos Egyesület elnöke, dr. Steier József előadásában kitért a DTCS nemzetgazdasági elő­nyeire is. A szakember ezek kö­zött kiemelte a munkahelyte­remtést, a duális mezőgazdaság megteremtésének lehetőségét, az új energiastratégia profiljába illeszkedő megújuló energia megteremtésének lehetőségét, illetve a klímavédelmet is. Az át­fogó koncepció alapján egy „zöld sziget” jönne létre a Duna-Tisza közén, melynek egyik feltétele a DTCS megvalósítása. A Duna-Tisza közének öko­lógiai rehabilitációja kapcsán prof. dr. Nemcsók József egyete- | mi tanár elmondta: 10-15 éve £ >C kiadott térképek több száz szi- | kés tavat mutatnak a térségben, * melyek mára - jó esetben is - csak legelők. A Duna és a Tisza vízszintjének drasztikus csök­kenése, illetve a két folyó közti terület kiszáradása társadalmi problémákat is felvethet, me­lyek a népesség elvándorlásá­hoz vezethetnek majd. - Ne olyan növényeket hozzunk ide, amelyek jól tűrik a szárazságot, hanem hozzuk ide a vizet! - hangsúlyozta Nemcsók, aki a* csatorna megvalósulása esetén az ökoturizmus felvirágzásának lehetőségét is felvetette. A csatorna tervezett nyom­vonala - mint azt Csizmazia Pál, a DTCS projekt mérnöke kifejtette - Tass és Tószeg kö­zött húzódna a két folyó között Nyugat-Kelet irányban. Az el­képzelések szerint egy mellék­ága is lenne a csatornának, mely Észak-Dél irányban Ta- társzentgyörgy térségéből in­dulna az ország déli határa fe­lé - Kiskunhalas térségét is érintve. Csizmazia Pál beszélt a társadalmi összefogás fontos­ságáról is, mint elmondta: „ki kell verekedni” a csatorna megvalósítását, mert egymillió ember kitelepítése válhat szükségessé, ha a következő évtized derekára nem találnak megoldást a Homokhátság víz­utánpótlásának biztosítására. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKŐRÖS ÉS SOLTVADKERT ‘-'éritek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA----------------------------------.-----------­KI SKUNHALAS ES KÖRNYÉKE Szerkesztő: ZSÁMBÓKI DÓRA Kiskunhalas, Szitády Áron utca 5-7. Telefon: 77/523452 Megújult az iskola, átépült a művház Jánoshalma Az elmúlt na­pokban két nagyberuházást is átadtak a városban. A Hunyadi János Általános Is­kola, Gimnázium, Szakkö­zépiskola és Kollégium épü­letét, valamint a Hunyadi Diákélelmezési Konyhát kö­zel 300 millió - főként pá­lyázaton nyert - forintból újították fel. Az Imre Zoltán Művelődési Központot szin­tén pályázati pénzből épí­tették át. Megállapodtak a feltételekről kiskunhalas A képviselő- testület hozzájárult a Szabó. Ervin utcában található egykori fiúkollégium hasz­nálatba adásáról a Készen­léti Rendőrség számára, így minden akadály elhárult a rendőrségi egység Halasra telepítése elől. A következő hetekben érkező 165 fős be­vetési osztály - közbizton­sági feladatai mellett - fő­ként idegenrendészeti fel­adatokat lát majd el. Az egység várhatóan 18 hóna­pig állomásozik a Szabó Er­vin utcai épületben, hosz- szabb távon a rendőrség mostani, Keceli úti telephe­lyén kapnak elhelyezést. A megállapodás értelmében az egykori kollégiumot a rendőrség költségvetéséből alakítják át, illetve újítják fel - cserébe ingyen hasz­nálhatják az ingatlant. In­formációink szerint az épü­leten közel 20 millió forint értékű felújítást kell elvé­gezni ahhoz, hogy alkalmas legyen az egység elszálláso­lására. „Oxigéngyárat” ültettek az egészségügyi központ udvarán A zsanai konferencián a Du­na-Tisza közének felvirágoz­tatása kapcsán a kínai csá­szárfáról is hallhattak elő­adást a népes számban meg­jelent érdeklődők. Kiderült: egy 4 éves császárfa egy óra alatt 64 ember oxigénigényét elégíti ki amellett, hogy fűtő­értéke vetekszik a jobb min& ségű szénével. 70 centisre megnövő levele pedig a bio­etanol készítésére is alkal­mas. A konferencián - Ma­gyarországon elsőként - el is ültettek a jelenlévők egy „oxi­géngyárat” a zsanai egészség- ügyi központ udvarán. ANYAKÖNYVI HÍREK Béres Etel (Halas), Kutyifa János SZÜLETTEK: Trója Bence (édesanyja neve: Erdélyi Alexandra) Kisszállás, Kovács Milán Erik (Baranyi Márta) Majsa, Barna Ferenc (Orcsik Mari­ann) Tompa. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Kér tes Miklós és Takács Antett, dr. De­ák Attila és Miskolci Lili, Máriás At­tila és Lénárt Lilla Laura MEGHALTAK: Nyerges Jánosné (Csengőd), Jurik Istvánná Pálfi Anna (Csengőd), Kamarás Péterné Hege­dűs Rozália (Jánoshalma), Weinhardt József (Svadkert), Sipos-Szabó Ferenc- né Horváh Mária (Halas), Tóth József (Kkhalas), Mészáros Balázsné Szabó Katalin (Akasztó), Fűz István (Halas, Somoskövi Erzsébet (Halas), Kákonyi Lajos (Halas), Rácz Mihály (Halas). Strasbourgba utazhatnak a halasi diákok A szilády áron Református Gim­názium csapata nyerte az Euro MedScola programban való rész­vételre kiírt európai uniós pályá­zatot. A diákok jutalma, hogy no­vemberben részt vehetnek az Eu­rópai Parlament kétnapos prog­ramján Strasbourgban. A térség országaiból érkező ötfős delegá­ciók plenáris üléseken fogalmaz­nak majd meg állásfoglalást a ré­giónkat érintő fontos kérdések­ről. A programon a diákok talál­koznak az EP 'elnökével, Jerzy Buzekkel is. A sziládys csoport tagjai: Csík Kitti, Kardos Roberta, Bödecs András, Fodor Zoltán és Katona Bernát. Kísérő tanáruk Nagy Zoltán, koordináló tanáruk pedig Péter Imréné. ■ 3-4 mm táblás 1250 x 2500 vaslemez I. osztályú, különböző méretben kapható. ÁRA: 180 Ft/KG Olcsó munkavédelmi bakancs: 4800 Ft Olcsó munkavédelmi cipő: 4190 Ft Rácz Kereskedelmi Kft. Gazdabolt 6120 Kiskunmajsa, Félegyházi út 47. Tel.: 77/481-641 Fax: 77/481-347 e-mail: gazdabolt1@invitel.hu Nyitva tartás: H-P: 7.30-17.00, Szó: 7.30-12.00 Kiskunhalas Az idősek napja alkalmából rendeztek zenés és prózai mű­sorszámokkal tarkított kistérségi ünnepséget szerdán a tiszti klubban. A több mint száz szépkorú részvételével megtartott eseményen Gyovai Ist­ván köszöntötte a megjelenteket. Kiskunhalas polgármestere elmondta: pontosan 20 évvel ezelőtt ért el az emberiség arra a szintre, amikor rá­jött, hogy az idősek is megérdemelnek egy világnapot.

Next

/
Thumbnails
Contents