Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-22 / 248. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. OKTÓBER 22., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP Esőért fohászkodnak repce Van, ahol ki sem kelt, ami meg kibújt, nőni nem tud Ha kikelt is a repce, igen aprócska maradt a növény Kalocsai zarándokok jártak Rómában, a pápánál bábel balázs kalocsa-kecske- méti érsek vezetésével ötven za­rándok érkezett Kalocsáról Ró­mába a napokban, hogy kifejez­ze tiszteletét az apostolfejedel­mek sírjai előtt, és találkozzanak a pápával - számol be az eseményről a Magyar Kurír cí­mű katolikus hírportál. A zarándoklaton részt vettek a főszékesegyház papjai: Fülöp Ernő kanonok, érseki irodaigaz­gató, plébános, valamint Gesz- ler Péter tanácsos, érseki szer­tartó. Magukkal vittek híveik közül is néhány embert és a vá­ros képviselőit is. A zarándoko­kat elkísérte a Kalocsához köze­li Géderlak plébánosa, Vas Hu­ba atya is. Az október 19-ei általános ki­hallgatáson a XVI. Benedek pá­pa köszöntése után Bábel Balázs amellett, hogy bemutatta a Szentatyának a Kalocsa mellet­ti Drágszélen épülő Rózsafüzér Királynéja templom terveit, megköszönte azt is, hogy a fő­székesegyház most felújított tor­nyai közül az egyikre felkerül­hetett XVI. Benedek pápa címe­re, mellyel Szent Péter utóda iránti hűségét fejezi ki az egy­házmegye. A Szent Péter téren megtartott audienciát követően a zarándo­kok felkeresték a Vatikán Rádi­ót, majd a Pápai Magyar Intézet­be mentek, hogy megismerked­jenek a magyar papok római posztgraduális képzésének köz­pontjával, valamint találkozza­nak a főegyházmegye papjaival, hiszen Tóth Tamás rektoron kí­vül még ketten vannak az inté­zetben: Szakács Tibor a Pápai Biblikus Intézetben, Harbula Ist­ván pedig a Szent Anzelm Egye­temen tanul. ■ Sz. B. Z. Jön Szoboszlay, a megosztó animációs október 27-ÉN, jövő hét csütör­tökön 17 órától a kecskeméti Mű­vész Kávézóban Szoboszlay Pé­ter Balázs Béla-díjas rajzfilmren­dezővel beszélget Komáromi At­tila. A Rákóczi úti rendezvény ingyenes, melyre minden, az animáció iránt érdeklődőt szere­tettel várnak. ■ G. Z. Augusztus dereka óta nem esett számottevő mennyiségű eső az Al­földön. Kalocsa környé­kén vannak olyan húsz­harminc hektáros táblák, ahol mindössze pár szál repce kelt ki. Szűcs Brigitta Z­A repce szereti a „sunnyogós”, felhős, mérsékelt napsütéssel és rendszeres csapadékkal tűzdelt vegetációs időszakot. Pirisi János családi vállalkozóval arról be­szélgettünk, emberileg mit lehet ehhez még hozzátenni, és hogy a mostoha időjárás ellenére le- het-e jövedelmező a repce, ha Európa-szerte kevesebb és silá­nyabb termés várható.- A repce talán nyertese lehet a mostoha időjárásnak. A mos­tani apró növényeket tekintve, melyeknek 5 centi helyett már 25 centisnek kellene lenni, még nem tudható biztosan, hogy mi­lyen évre számíthatunk, de ha nem esik, arra ráfázhatunk. El­vileg, ha kevés a termés, a kőolaj árához hasonlóan, dinamikusan emelkedik a repce ára is. Elvi­leg. Mert a gyakorlat sokszor mást mutat - mondja Pirisi Já­nos agrármérnök, családi vállal­kozó. Az 1967 óta repcetermesztés­sel (is) foglalkozó Pirisi család néhány hete még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán kikel a szeptember 5-én elvetett repcé­jük. Negyvenszállás környéki földjük felé autózva számtalan repcefóld mutatja az elkeserítő A biodízelé a jövő Kalocsán és környékén egyre többen kezdenek a paprikázás mellett repce­termesztésbe, főleg, mert az olcsó biodízelt nyerik belőle. Sokan egyenesen úgy vélik, hogy a jövő a repcetermesztésé. Az alter­natív üzemanyag nem ká­ros a természetre, ezért nincs adója sem, vagyis minden szempontból gaz­daságos. valóságot: sok helyütt csak fol­tokban kelt ki a mag, az is na­gyon kicsi, kevés esély van arra, hogy még a nagy fagyok előtt megerősödjön. Pirisiék 21 hektáros területé­hez érve azért kicsit mindenki kivirul, hosszú soraik egyenlete­sek, sok mag kibújt, eső híján azonban nem hozza az ilyenkor ideális formát a sárga virágú nö­vény, épp csak kidugott szárán alig néhány levél található.- Idén összesen 240 millimé­Pirisi János tér csapadék hullott, a repcének viszont havi 20-30 millire lenne szüksége. Április óta csak egy­szer, júliusban volt számottevő eső. Ázóta alig-alig. A szeptem­beri kis víz épp csak arra volt elég, hogy kibújjon a növény, de attól még a sorok nem látszód­tak. Öntözni nem tudunk, így a talajszerkezet nedvességtartal­mát igyekszünk megőrizni. Régi családi bölcsesség nálunk, hogy ki kell tudni keleszteni a repcét. No, idén először éreztem úgy: nem biztos, hogy ez sikerülni fog - mondja János kezében egy rep­cével. Felesége annyit még hozzá­tesz: a kereslet nagy, azaz van rá némi esély, hogy jövőre tény­leg aranyárban mérjék, de azt, hogy mennyi lesz, csak tavasz- szal tudják megjósolni. Pirisiék egyébként több hely­re is szállítanak, repcéjüket főleg a manapság Magyarországon is egyre népszerűbb biodízel üzemanyag előállításához hasz­nálják. így ők néhány hónap múlva már a foktői növényolaj­sajtoló gyárba is vihetik repce­termésüket. Kerekes székből szúrta meg részegen ivócimboráját életveszélyt okozó testi sértés­sel vádol a megyei főügyészség egy 54 éves géderlaki férfit. A rokkant, kerekes székhez kötött vádlott ittasan, egy vita hevében szúrta meg bicskájával szintén részeg cimboráját Az eset még májusban történt. Mint az a főügyészség nemrég elkészült vádiratából kiderül: a vádlott R. Vince 2010 első felé­ben fogadta be gyerekkori barát­ját Kossuth utcai családi házá­ba. A később sértetté váló férfi­nak külön szobája volt, hozzájá­rult a rezsiköltségekhez, besegí­tett a ház körüli munkákba. Há­zigazdájának jól is jött a lakó­társ, ugyanis R. Vince kerekes székhez volt kötve: bal lábát ko­rábban térdtől lefelé amputálni kellett. A vádirat szerint a lakótársak között alapvetően jó volt a vi­szony, de heti rendszereséggel kisebb dolgokon összevitatkoz­tak, főleg ha előtte alkoholt is fo­gyasztottak. Tettlegességre vi­szont egészen májusig nem ke­rült sor. A vádbeli napon R. Vince ott­hon főzött, míg a sértett egy kocsmában borozott. Mikor ha­zament, újra összekapott barát­jával. Állítólag azon különböz­tek össze, hogy a brassóihoz mi­lyen sorrendben kell a hozzáva­lókat a lábosba tenni. A sértett több italboltot is meglátogatott még a faluban, és további 6-8 de­ci bort elfogyasztott - az otthon lévő vádlott körülbelül ugyan­ennyi bort ivott meg. Az ebéd még békében lezajlott, ám mi­kor a sértett a folyosón el akart menni a vádlott mellett, hasával meglökte a kerekes széket. Ez már sok volt R. Vincének: ha­ragjában előkapta a kerekes szék ülőpárnája alatt tárolt, 11 centi pengéjű bicskáját, és köze­pesnél nagyobb erővel hasba szúrta barátját, aki összeesett, mire a vádlott azonnal hívta a mentőket. A lakótárs egy centiméteres, hasüregbe hatoló sérülést szen­vedett, a szúrás a beleit is elérte, és hasüregi vérzést okozott. Az ügyészség szerint a férfi szak­szerű orvosi ellátás nélkül meg­halt volna, így a sérülés közvet­lenül életveszélyes volt számá­ra. A vádhatóság felfüggesztett szabadságvesztést javasol a sza­badlábon lévő R. Vincének. ■ Hraskó István HIRDETÉS Az Univer köszöntötte új nyugdíjasait Az újonnan nyugdíjba vonult munkatársak boldogan álltak kamera elé Az Univer cégcsoport közel öt­száz nyugdíjasának részvételével a napokban kellemes hangulatú nyugdíjas-találkozót tartottak a GAMF tornacsarnokában. Pál Attila színművész és neves vendégeinek színvonalas műsorát Szarka Balázs, az Univer Szövetke­zeti Zrt. vezérigazgatójának tájé­koztatója követte, melyben igyeke­zett beavatni a volt munkatársakat a cégcsoport dolgos hétköznapjai­ba. Beszélt arról, hogy a nehéz gaz­dasági körülmények, a lakosságot sújtó terhek és a csökkenő vásár­lóerő ugyan nagy kihívást jelent az Univer kollektívája számára, azonban az eddigi számadatok alapján reális esély van a kitűzött célok teljesítésére. Szólt arról, hogy a cégcsoport változatlanul a korszerű vásárlási körülmények biztosításában, a minőségi és meg­fizethető áruválaszték kialakításá­ban, az előzékeny kiszolgálásban, a minőségi élelmiszerek gyártásá­ban, a hatékonyság növelésében látja a jövő útját. Büszke arra, hogy 100 százalékos magyar tulajdonú cégként, méltó módon helyt tud állni a külföldi tulajdonú verseny­társakkal folytatott küzdelemben. A találkozó hivatalos része azon munkatársak köszöntésével zá­rult, akik a legutóbbi találkozó óta mentek nyugdíjba. A hagyomá­nyokhoz híven egy nyugdíjas pla­kettet és szál virágot nyújtottak át számukra. Az Univer cégcsoport ezúton va­lamennyi nyugdíjasának jó egész­séget és hosszú boldog éveket kí­ván. A tűzoltók már készülnek a télre A nagyméretű, nehéz tűzoltóautók vezetőit - mint minden évszakváltáskor az éves továbbképzési tervnek megfelelően szakemberek készítik fel a síkos, jeges, havas úton való közleke­désre. Ennek részeként a kecskeméti lánglovagok a Füredi Autósiskola gépjármű-vezetéstechnikai oktatója, Tábi Tibor segítségével az egykori szovjet laktanya alakuló terén hajtottak végre különféle szimulált megcsú­szásokat, akadályok kikerüléseit csütörtökön. A járművezetők téli továbbképzését - amikor már hó, illetve a fa­gyok beálltával jég is lesz majd a betonon - folytatni fogják.

Next

/
Thumbnails
Contents