Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-21 / 247. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. OKTÓBER 21., PÉNTEK SPORT 15 Egy nagyon erős újonc jön kézilabda Ma a negyedik helyezett Gyöngyöst fogadja a KSE Szabó Péter (labdával) eddig 17 gólt szerzett a Gyöngyös elleni NB l-es mérkőzéseken. Ma este hat órakor szaporíthatja találatainak számát. Kovács Katalin hatalmasat esett kerékpárral, a keze sérült meg kovács Katalin a fárasztó, ám sikeres (három Európa-b'ajnoki és két világbajnoki cím) kajakos szezon után hat hétig pihent, majd elkezdte a felkészülést a következő idényre. A balatoni edzőtábor azonban nem úgy vég­ződött, ahogyan azt a harminc­egyszeres világbajnok tervezte. A csapat egy Balatonalmádi-Ti- hany távot iktatott programba.- Talán kicsit gyorsabban is mentünk a kelleténél, jött egy S kanyar, nem jól vettem be, és elő­reestem, majdnem szabályos szaltót írtam le a levegőben - mondta Kovács Katalin, akinek a keze sérült meg, de mihama­rabb szeretne újra edzeni. ■ Szombaton este a bronzérmest fogadja a Baja A bajai nkk élvonalban szereplő női kosárlabda csapata szomba­ton az első olyan ellenféllel talál­kozik, amelyiket a mezőny leg­jobbjai közt tartják számon. A Za­laegerszeg az előző idényben a harmadik helyen futott be, s je­lenleg - hasonlóan a bajalakhoz - négy forduló után vereüen. A mezőny egyébként is érde­kes képet mutat: csak veretlen és nyeretlen együttesek találha­tók a táblázaton! Szombaton es­te ez a sorozat mindenképpen megszakad, és remélhetőleg a Bajai NKK marad bent az elit­mezőnyben a „verhetetlenek” közt, míg a zalaegerszegiek ala­kíthatják meg az „egy vereség­gel rendelkezők klubját”. Bajai oldalon mindenesetre abban reménykednek, hogy foly­tatódik minden idők legeredmé­nyesebb bajnoki kezdése, azaz Szepsi Gináék begyűjtik ötödik győzelmüket is. NŐI KOSÁRLABDA. NBI. A CSOPORT 1. UniqaLuroleasing Sopron 44-333-173 1.000 2. Pécs 44-335-2001.000 3. Uni SEAT Győr 44-352-2141.000 4.ZTENKK 44-290-2041.000 s. ne 44-265-2101.000 6. Bajai NKK 44 - 265-241 1.000 7. DKSK MISI 4-4248-317 0.500 8. Vasas 4-4186-2460.500 9. Atomerőmű KSC 4-4229-3040.500 10. EtTE-BEAC Újbuda 4-4209-305 0.500 11. Ceglédi EKK 4-4212-332 0.500 12. BSE-FCSM 4-4158-3360.500 Ma őszi, nyolcadik meg­méretésére készül a Kecs­kemét SE NB I-es férficsa­pata. Az ellenfél az újonc­ból egyszeriben meghatá­rozó együttessé avanzsált Gyöngyös lesz. Rajtmár István Ma este hatkor a Gyöngyöst fo­gadja a Kecskemét SE NB I-es együttese. Aki abból indul ki, hogy a hevesi gárda újoncként szerepel az élvonalban, az köny- nyen téves következtetésre jut­hat a KSE mai ellenfelének já­tékerejét illetően. A Gyöngyös komoly erősítés­be kezdett a nyáron, megszerzett több olyan rutinos kézilabdázót, aki nem kapott szerződést a PLER KC és az FTC fúziója után, majd leigazolta a sokszoros válo­gatott, egyébként kecskeméti ne­velésű Halász Mátét is. Azt, hogy az újonc megfontol­tan és jól erősített, remekül iga­zolja a csapat eddigi szereplése. Nagy Károly edző gárdája az ed­dig lejátszott 7 mérkőzésből ötöt megnyert, s mindössze kettőt (a Szeged és a Balatonfüred ellenit) vesztett el. Legutóbb éppen az „ősi ellenfél” Mezőkövesdet ver­ték Pál Gergőék (ő játszott an­nak idején Kecskeméten a Del­finben) 25-20-ra. A győztes mér­kőzést követően a gyöngyösiek mestere nem volt elégedett:- Nem jó ütemben játszunk, nem szorítjuk le a falat, nem jó­kor érkezünk, az átlövőink sem azt nyújtják, amit várok tőlük. Ez nem jó kézilabda, amit játszunk, pedig rengeteget dolgozunk raj­ta - mondta Nagy Károly. az élvonalban eddig hat alka­lommal mérkőzött meg egy­mással a Kecskemét és a Gyöngyös. Utoljára két évvel ezelőtt, november 20-án, ami­kor 30-30-as döntetlen szüle­tett a Messzi István Sportcsar­nokban. Nagy Károly edző ek­kor ült először a hevesiek kis- padján. Gyöngyösön mindany­- Nem tipikus átlövők játsza­nak a Gyöngyösnél, inkább csel után próbálkoznak kapura lö­véssel - reagált edzőkollégájá­nak szavaira Avar György, a kecskemétiek szakmai igazgató­ja, aki beszélgetésünket követő­en „mozizni” ment játékosaival- Érdekes lesz, mivel a Gyön­gyösnek nem egy bajnoki mécs­esét nézzük meg, hanem egy előkészületi találkozó felvételét elemezzük majd csapatom tagja­ival. Szerintem ekkor jobban ki­jönnek azok a részletek, amelye­ket szeretett volna mai ellenfe­lünk begyakorolni - jegyezte meg nyiszor a vendéglátók nyertek, Kecskeméten a már említett döntetlen mellett két hazai győzelem született. A MA IS PÁLYÁRA LÉPŐK kÖZÜl gyöngyösi oldalon Nigrinyi Ti­bor 21 gólt szerzett, a kecske­métieknél Szabó Péter 17 gólt ért el a két csapat egymás elle­ni találkozóin. Avar György, aki megemlítette: a Gyöngyös leghatékonyabb fegy­vere a szélen történő támadásve­zetés és a gyors kontraakciók.- Nehéz mérkőzés lesz egy na­gyon erős és esélyesebb csapat ellen. Mi két hete nem játszot­tunk bajnokit, akkor viszont ér­tékes pontot szereztünk a fővá­rosban, a PLER-FTC ellen. Azt hiszem, az egy pont megszerzé­se most is sikernek számítana - jelentette ki Avar György, aki el­mondta még, hogy kisebb sérü­lések ugyan előfordultak a csa­patban, de mindenkire számít a ma esti mérkőzésen. A BUDAPEST BANK FÉRFI KÉZILABDA ÁLLÁSA 1.MKB Veszprém KC 88--311-192 16 2. Pick Szeged 8 8--274-206 16 3. Tatabánya Carbonex KC 75 - 2 2 07-167 10 4. Gyöngyösi KK 7 5-2209-189 10 5. ne 8413233-208 9 6. Csurgói KK 7412203-185 9 7. Balatonfüredi KSE 72 23164-181 6 8. Kecskemét SE 7214175-208 5 9. Orosházi FKSE 7 2-5 182-225 4 10. Tatai HAC 82-6201-259 4 11. TM-UNE PTE-Pécs VSE 101 18279-353 3 12.Mezőkövesdi KC 8 - - 8191-256 0 Még nem nyert a Gyöngyös a Messziben HE2ZS13B Két nap után harmadik helyen a Hírős Suttyók szupermaraton Jól szere­pel a kecskeméti Hírős Suttyók váltócsapata a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratoni futáson. A második nap befejeztével az előkelő harmadik helyen állnak, kilenc perccel meg­előzve a Jászberény Futászai csapatát. Egyéni­ben Bogár János vezet, és mindössze négy perc az előnye a második helyezett Németh Csaba előtt. Félszáznál is többen a kosaras foglalkozáson FIATALOK SPORTJA Szerdán este második alkalommal rendezték meg a „Minden­ki a pályára!” munkacím­mel ellátott kecskeméti ko­saras foglalkozást. A KSE által szervezett eseményen hatvan fiatal vett részt, aki­ket az élvonalbeli csapat tagjai mellett Béres Tímea nyolcszoros magyar, egy­szeres francia és cseh baj­nok kosárlabdázó és Guóth Iván edző vezetett be a népszerű sportág titkaiba. Elhunyt Anikó Puskas, a magyar legenda lánya halálozás Hosszan tartó súlyos betegség után a spa­nyolországi Valenciában el­hunyt Puskás Ferenc lánya, Anikó Puskas Hunyadvari, azaz Puskás Anikó - adta hírül a pfla.hu. Az 1952- ben, Budapesten született Anikó volt Puskás Ferenc és a ma Budapesten élő öz­vegy egyetlen gyermeke. Földi maradványait a csa­lád Spanyolországban he­lyezi végső nyugalomra. Vezetőedzőt buktatott a Bajai LSE Kalo-MEH LABDARÚGÁS Az NB II. Nyu­gati csoportjában szereplő Szigetszentmiklós hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 32-szeres válogatott Horváth Ferenc lesz a csa­pat új vezetőedzője. A szer­dán - a Bajai LSE Kalo- MÉH együttesétől - hazai pályán vereséget szenve­dett szentmiklósiak átala­kítják a klub szerkezetét, és az eddigi vezetőedző, Várhi- di Péter sportigazgató lesz. Vízteleki helyett Tápai Tibor az edző Hartán Szabó Melinda aranyérmes lett a fitneszvébén Támogatóra találtak a paralimpikonok sportmozgalom Krajnyák Zsuzsanna és társai nyugodtabban készülhetnek FELÁLLT A HARTAI KISPADRÓL VÍZ- teleki János edző. A hétvégi me­gyei I. osztályú rpérkőzésen már nem ő irányította a csapatot, ha­nem Tápai Tibor. Vízteleki János lapunknak elmondta, hogy két dolog befolyásolta döntését: az egyik, hogy nem úgy jöttek az eredmények, mint ahogyan azt elgondolta, többet várt a csapat­tól. A másik oknak munkahelyi elfoglaltságát jelölte meg. A tré­ner a bajnokság őszi hátralévő mérkőzéseire már nem vállal munkát, azt azonban nem zárta ki, hogy tavasszal újra edzői fel­adatokat lásson el akár a megyé­ben, akár máshol. Tápai Tibor tavasszal Akasztón, a megye há­romban dolgozott. ■ Sz. T. szabó Melinda aranyérmet nyert a szerbiai IFBB fitnesz- világbajnokságon a felnőttek kö­zött, ezzel ő lett a sportág első hi­vatalos magyar vb-győztese, egy­ben minden idők legsikeresebb magyar fitneszversenyzője. A 20 éves Szabó Melinda júni­usban a juniorok között érde­melte ki az IFBB abszolút Euró- pa-bajnoka címet, október 8-án pedig megnyerte az egyik legelő­kelőbb kontinentális viadalt, az Arnold Classicet az abszolút ka­tegóriában úgy, hogy a tavalyi felnőtt világbajnokot előzte meg. A 182 tagországot felvonultató IFBB a fitneszt és a testépítést művelők hivatalos sportági világszöyetsége. ■ Komoly támogatóval erősödött a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB): a szervezettel együttmű­ködési megállapodást kötött a gyógyászati segédeszközöket forgalmazó Rehab Trade Kft. A cég sporteszközökkel segíti az MPB-t, de anyagi támogatást is nyújt a paralimpiai bizottság­nak, illetve sportolóinak. A meg­állapodás 2012. augusztus 31-ig szól, a pénzügyi részletekről nem nyilatkoztak a felek. „Szeretném megköszönni azt a törődést és figyelmet, melyet a cégtől kapunk, valamint azt a minisztériumi támogatást, mely- lyel később vásárlók is lehe­tünk” - nyilatkozta Gömöri Zsolt, az MPB elnöke. „A sportolóknak nagyon fontos az eszköztámogatás, mindig öröm számunkra, ha olyan támogatót találunk, aki az olimpiai mozgalmat segíti” - mondta Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára. Az esemé­nyen részt vett Krajnyák Zsu­zsanna is, aki a múlt heti, cata- niai kerekes székes vívó-világ- bajnokságon négy érmet, közte párbajtőrben aranyat szerzett. „Egy sportolónak rendkívül fontos, hogy eszközeit biztosít­sák, nekünk ez egy óriási segít­ség” - mondta a Szicíliában hat dobogós helyezéssel zárt ma­gyar küldöttség legeredménye­sebb versenyzője. ■ Krajnyák Zsuzsanna kerekes székes vívóvébé-aranyérmével

Next

/
Thumbnails
Contents