Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-20 / 246. szám
2011. október 20, XII. évfolyam, 41. szám KECSKÉM Grátisz INGYENES INFORMÁCIÓS HETILAP RÖVIDEN Zöldóvoda lett a Hosszú utcai intézmény A kecskeméti Hosszú utcai óvoda nevelőtestülete nevében Simon Andrásné intézményegy- ség-vezető a Grátisznak elmondta: elnyerték a Zöld Óvoda címet.- Óvodánk - a Kecskeméti Művészetoktatási Intézmények Hosszú Utcai Óvodája - szeptemberben Budapesten, a Vaj- dahunyad várában vehette át a Zöld Óvoda kitüntető címmel járó oklevelet - mondta Simonná. A cimet sikeres pályázat után a Vidékfejlesztési és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium adományozta az intézménynek. Ezt az elismerést három évig használhatják, majd újra meg kell felelniük az éppen aktuális követelményrendszernek.- A címet annak elismeréseként kaptuk, hogy a környezeti nevelés terén sokoldalúan, eredményesen fejlesztjük a gyerekeket. Fokozottan figyelünk az egészséges fejlődésükre, természetesen a családokkal együttműködve - mondta az indoklásról az egységvezető. Hozzátette: a helyi nevelési programjuk a környezeti nevelést is kiemelten kezeli, arra építi a fejlődést elősegítő tevékenységeket, és tartalmazza a fenntarthatóság pedagógiája iránti elkötelezettséget is. Felsőszéktón a közbiztonságról tárgyaltak Közel százan vettek részt azon a múlt heti lakossági fórumon, melyet azzal a céllal hívtak ösz- sze Felsőszéktón, hogy megoldást keressenek a közbiztonság problémáira. Az utóbbi időben jelentősen megszaporodtak a betöréses bpások Kecskemétnek ezen a részén, emiatt állandó félelemben élnek a tanyás körzet lakói. Kassai László, Kecskemét rendőrkapitánya a Kullai közben tartott összejövetelen elmondta, hogy az elmúlt 10 hónapban összesen 94 olyan bűncselekményt regisztráltak, amely ebben a városrészben történt. FOLYTATÁS A 2. OLDALON Boldog Béke-idők a játszótéren. A gyerekek korábban járnak iskolába, hogy becsöngetés előtt még játszhassanak az új eszközökön seítményeK jól szolgálják majd a mindennapos testnevelés biztosítását. A játszóteret helyi vállalkozókkal készíttették el, szerették volna ezzel is a várost erősíteni. Az iskola most a felsősökre koncentrál: a tavalyi pingpongasztal beszerzése után most beadtak egy pályázatot a tornaterem kosárlabdabarát átalakítására. kel egyetértésben. Mostan* a gyűlt össze a szükséges 1,2 millió forint, melyből két nagy faház épült csúszdákkal, hintákkal, inászókákkaL Állítottunk egy láncos függő hidat, és a nagyobbaknak is jutott erősítő függőpálya. Az egyik szülő pedig profi ugróiskolát festett az aszfaltra - mondta az intézményegységvezető. Hozzátette: az új léteAKTUALIS VTP: összesen 275 pályázatot támogatnának Befejeződött Kecskeméten az idén útjára indított Városi Támogatási Program második fordulójára beérkezett pályázatok bizottsági szintű véleményezése. A költségvetési és vagyongazdálkodási bizottság a „Kisebbségi programok” és a „Sport- és szabadidős tevékenységekkel kapcsolatos programok"-xa érkezett pályázatokat, a szociális, egészségügyi és ifjúsági bizottság pedig a „Szociális programok”, „Ifjúsági programok”, „Egészségügyi programok” és „Idősügyi programok” előirányzatra beérkezett pályázatokat vitatta meg. KISEBBSÉGI PROGRAMOK: az idei második fordulóban 7 pályázat érkezett, amelyek közül 5 esetében javasol támogatást a költségvetési bizottság, összesen 1 millió forint értékben. sportprogramok: 64 pályázat közül 40 esetében javasolt támogatást a grémium, összesen 18.850.000 forint értékben. ■ idősügyi programok: a szociális bizottság az idősügyi programokra érkezett 28 pályázat közül 26 esetében javasolta a támogatást, összesen 3.181.000 forinttal. Az előirányzatból fennmaradó mintegy 1,2 millió forintot átcsoportosítani javasolta a szociális és az ifjúsági előirányzatra. FOLYTATÁS A 2. OLDALON Óriási az érdeklődés a Tablók Könyve iránt A kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium szombaton tartotta a Tablók Könyvének díszbemutatóját. Lukács Lajos, az iskola igazgatója elmondta: az érdeklődés minden várakozást felülmúlt, közel kétszázan jelentek meg az eseményen.- Megkeresett egy kiadó a Tablók Könyvének ötletével. Tetszett a dolog, belementünk. Nagy kihívás volt, mert nem volt meg minden tabló, hiszen iskolánk kétszer is költözött. Sőt volt olyan osztály, amelyik nem is készített tablót, csak fényképeket. A kiadó ezek ellenére vállalta, hogy minden problémát áthidal. így is lett - mondta Lukács Lajos. A bányais könyv így teljes lett, ami országosan is kiemelkedő teljesítmény. Hasonló könyv kiadására eddig 46 intézmény vállalkozott, és ezek közül csak néhány tudott hasonló eredményt produkálni. Nem kevés nyomozati munkával és az egykori diákok segítségével végül teljes lett a bányais kötet: az 1949 és 2011 közötti időszakból 224 tablót tartalmaz. Elkészült a fényképekből a hiányzó tabló, most az is a könyv része. Érdeklődésünkre Lukács Lajos elmondta, a díszbemutatón talán Brenyó Mihályné And néni és Cser- nusné Lilla néni volt a legkorábbi tablókra kíváncsi, mindketten az iskola meghatározó pedagógusai voltak. A könyv az iskolában még megvásárolható, vagy a www.tablok.hu oldalon megrendelhető, ahol egy kis ízelítő is látható a tablógyűjteményből. ÖNKÉNTESSÉG Szülői összefogás a bölcsiért Múlt hét végén a gyerekek helyett az apukákat várták a Mátis Kálmán utcai bölcsődébe. A Micimackó csoport gondozónői és az intézmény vezetője, Ackerl Klára irányításával megújultak az udvari játékok, padok, új földdel töltötték fel a kitaposott motorosösvényeket, és számos új növényt is elültettek. Az anyagokat az alapellátás biztosította, a munkát pedig a szülők és a bölcsi dolgozói. Városszépítők megbeszélése Nagyvárad szecessziós építészetét járta körbe. Péter I. Zoltán helytörténész, újságírót és Sárközi Zoltánt, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány elnökét népes közönség hallgatta. KONCERT Csörömpölés a gyerekek örömére Szombaton koncertet adott a kecskeméti Népi Iparművészeti Gyűjteményben a Csörömpölők együttes. Az egyórás műsorra és táncházra nem csak a kisgyermekes családok voltak kíváncsiak, többen gyerek nélkül érkeztek. A gyűjtemény vezetője, Kriskóné Dávid Mária elmondta: legközelebb december 10-én találkozhat a közönség náluk a Csörömpölőkkel, akik akkorra új műsort állítanak össze. Új játszótér a Béke iskolában Az intéznrényegyseg vezetője, Horváthné Fenyvesi Lilla a beruházás anyagi hátteréről elmondta: iskolájuk alapítványának sok szülő ajánlotta fel adója egy százalékát, a gyerekek pedig múlt tanévben nagy mennyiségű PET- palackot gyűjtöttek a cél megvalósítása érdekében.- Évek óta terveztük már játszótér létesítését a szülőkTőbb mint enymillió forintból játszóteret építtettek a kecskeméti Béke Iskola udvarán az szülők és a pedagógusok. Nagyobb kedvvel jár iskolába a BELOVÁ intézményegység Béke általános iskolájának mind a háromszázhetven tanulója, mivel múlt héten átadták az udvari játszóteret A Kecskeméti Városszépítő Egyesület legutóbb kedden ült össze. Az Ifjúsági Otthon Tükörterme méltó helyszíne volt előadásuknak, mely - Szabadka és Marosvásárhely bemutatása után -