Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-18 / 244. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2011. OKTÓBER 18., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Rózsa és muzsika a szépkorúakat köszöntötték az idősek világnapja alkalmából tegnap Kecskeméten, a kulturális központ dísztermében. Sirkó László színművész konferálta a népművészeti együttesek, zenekarok, művészeti iskolák műsorszámait, melyek között egyaránt jól megfért az autentikus népzene, a lírai komolyzene, a tehetséges versmondók és a modern táncosok produkciója. Akinek a nagyteremben nem jutott hely, a kiselőadóban, kivetítőn láthatta a gálaműsort. (P. Zs.) Rendőrt vádolt a rabló kecskémét Visszavonták a tippadók ellen tett vallomásokat Nehézkes volt a rendőrségnek szánt felajánlás célba juttatása körülményes, de nem lehetetlen az, hogy a települési rendőrségek a helyi civilektől eszközöket kapjanak ajándékba. A legutóbbi kalocsai testületi ülésen kiderült, hogy a kalocsai kistérségi társulás a közbiztonsági feladatok ellátásához mintegy 700 ezer forintért négy elektromos kisautót vásárolt, melyekkel reményeik szerint a rendőrség előadói a környékbeli óvodások és a kisiskolások KRESZ-oktatását segítenék. Ajándékukat azonban nem adhatták át a rendőrségnek, mert idén januártól tilos felajánlásokat elfogadni a rendőrségnek a civil társulásoktól. Mivel az egyetlen szervezet, akitől a rendőrök bármit is átvehetnek, az a helyi önkormányzat, így a kisautókat a város átvette a társulástól, majd használatra felajánlotta a megyei rendőrkapitányság részére, azzal a feltétellel, hogy ezeket a kalocsai kistérség területén használhatják. ■ szbz Régi-új park az érseki város szívében a kalocsai képviselő-testület még májusban döntött úgy - Szabó Patrik képviselő javaslatára -, hogy kikéri a szakhatóságok véleményét a Szent István király út 37. szám alatti ingatlan hátsó homlokzata, a polgármesteri hivatal Városház utcai homlokzata és a Tömöri Pál utca által határolt közterület 56-osok terére nevezésével kapcsolatban. A képviselő által javasolt területen az 56-os események tiszteletére már korábban emlékművet állítottak fel, és éveken keresztül itt is tartottak 5ó-os megemlékezéseket is. Az elnevezéssel kapcsolatban két helytörténettel foglalkozó embert is megkérdeztek. Asbóth Miklós azt írta, javasolja, hogy az elnevezés park legyen a tér helyett, mivel az emlékkövön is az 56-os Emlékpark elnevezés látható. Ezzel a másik helytörténész, Romsics Imre és végső soron legutóbbi ülésén a testület is egyetértett. így a jövőben ezt a szakaszt 56-os Emlékparknak nevezik. ■ szbz Hamis tanúzásban történt közreműködéssel vádolt meg tegnap egy fegyenc a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon egy rendőrt. Noszlopy N. Miklós Azt állítja, hogy a megyei rendőrfőkapitányság nyomozója előre elkészített terhelő vallomást íratott vele alá. Egy másik elítélt mindeközben azt mondta, hogy gyógyszerek hatása alatt tett vallomása miatt vádolnak „ártatla- nul” egy 38 éves férfit és 39 éves élettársát tippadással, egy fegyveres rablási ügyben. Bilincsbe verve kísérték a fegy- őrök a felbujtással (tippadással) vádolt élettársakat, K. P.-t és V. A.-t tegnap a megyei bíróság tárgyalótermébe. A terhelő tanúkat is fegyőrök vezették be, ők ugyanis már jogerős büntetésüket töltik. Három fegyenc tett terhelő vallomást a férfira és a nőre. Tippadással vádolva őket. Azt mondták mindhárman a párról, hogy ténylegesen felbujtóként közreműködtek egy Kecskeméten elkövetett fegyveres rablásban. Tegnap azonban „megállt a kés a levegőben” a tárgyalóteremben, amikor a három rabló sorban visszavonta korábbi rendőrségi vallomását. A rablás 2007. december 31-én este történt a Vacsiközben. Az egyik rabló az utcán figyelt, kettő pedig berontott a házba. Dulakodtak az idős házaspárral, pénzt követeltek, egyikük elővett egy gázpisztolyt, a levegőbe lőtt, majd fejbe vágta vele a nőt. A férfit nagy erővel oldalba rúgták, mire az idős ember elárulta, hogy a pénzt hol tartja. A rablók 2 millió forintot találtak és a nőről is leszedték az ékszereket. A rendőrség elfogtá a három rablót, akiket jogerősen tavaly el is ítélt a Szegedi Táblabíróság. A 34 éves kecskeméti D. Zoltán 11 év, a 35 esztendős kecskeméti M. István 12 év, a 38 éves szlovák M. Gabriel 8 év fegyházbüntetést kapott. Ők voltak tegnap a vád koronatanúi a pár büntetőperén. Mi több: az ő korábbi terhelő vallomásaik miatt vádlott most a pár. A rablók a jogerős elítélésük után nevezték meg a párt a rendőröknek. Ezt követő vallomásiak szerint K. R mutatta meg a bűnözőknek a Hegy utcai házat. Majd a pár szállította a három rablót a helyszín közelébe. A rablás után pedig megosztoztak a zsákmányon. Az elsőként kihallgatott rabló azonban már nem emlékezett semmire. - Én már arra sem emlékszem, hogy mit ettem tegnap - viccelődött a tárgyalóteremben. A fegyenc memóriája egyébként néhány hónapja még borotvaéles volt. Akkor határozottan emlékezett arra - ezt rendőrségi jegyzőkönyv tartalmazza -, hogy a pár ötlete volt a rablás. Miután azonban Oroszi Márta bírónő felolvasta a jegyzőkönyvet, a rabló így fakadt ki:- Én ezt a történetet még nem is hallottam. Nem fedi a valóságot! Bár egyszer volt egy kihallgatásom, de akkor én gyógyszer hatása alatt álltam. A cellatársamtól kaptam egy szem Rivotrilt és két Xanaxot. Azért vettem be, mert nem jól éreztem magam. Nekem a mai napig hiányzik a drog, drogfüggő vagyok. A gyógyszerek miatt fantáziáltam a kihallgatáson.- És amikor maga fantáziáim szokott, akkor ennek a két embernek a terhére fantáziái? - firtatta Oroszi Márta.- Jó kérdés, nem tudom. Volt olyan, hogy Aladdinnak képzeltem magam - feleselt a rabló. A következő tanú - a rablás másik elítéltje - szintén terhelő vallomást tett a párra, ám a bíróságon ő is visszavonta ezt. A harmadik rabló még ennél is tovább ment: ő a kihallgató rendőrtisztet vádolta.- Engem maguk ártatlanul elítéltek 8 évre. Majd a börtönben megkeresett a nyomozóhatóság, hogy tegyek vallomást a két ember ellen. Ha megteszem, akkor perújrafelvétel lesz, és kisebb büntetést kapok. Előre elkészített vallomás volt, amit én csak aláírtam, de most visszavonom. A tippadással vádolt pár ellen tanúkihallgatásokkal folytatják a bírósági eljárást. WEEmm Kitörte az oszlopot, nem volt áram Kecskemét Egy teherautó tegnap a Széles közről a Nyíri útra kanyarodott, és eközben nekiment a sarkon álló, transzformátordobozt tartó villanyoszlopnak, amely kitört. A baleset miatt Máriahegy egy részében nem volt áram. A helyszínről megállás nélkül elhajtó teherautó a szemtanúk szerint piros fülkéjű, alumínium oldalú - ennek a. színű fehér vagy ezüst -, önrakodós jármű volt. Olyan, mint amilyennel építőanyagot szoktak szállítani. A rendőrség kéri, hogy akik tudnak valamit a több millió forintos kárt pkozó teherautóról, jelezzék azt a 107-es vagy 112-es telefonszámon. (N. N. M.) Ellopta a slusszkulcsot, majd azzal az autót KECSKEMÉT Ismeretlen tettes csütörtökön este és vasárnap reggel között valamikor a nyitott ajtón keresztül bement egy családi házba, majd onnan egy Opel Astra és egy Mercedes személygépkocsi indítókulcsát lopta el. A tolvaj a ház előtt parkoló LIS- 228 rendszámú Opel Astrát az ellopott indítókulccsal elvitte. A gépkocsiban voltak a feljelentő személyes iratai, illetve a gépjármű okmányai is. A bűncselekménnyel Okózott kár kétmillió forintra tehető. Kifaggatják életútjáról az egykori gimnazistát kunszentmiklós Ónodi Szabolcs egykori kunszent- miklósi gimnazista, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja lesz a Szülőföldemen című népszerű beszélgető fórum újabb vendége. Iskolájához, városához való kötődéséről, mai munkájáról kérdezik majd őt a résztvevők. A találkozót csütörtökön 18 órára hívják össze a Varga Domokos ÁMK könyvtárába. A rendezvény szervezője, a Puszta Hangja Egyesület mindenkit szívesen lát. (M. J.) ■ Volt olyan, hogy Aladdinnak képzeltem magam - feleselt a rabló. Új kerékpártároló a kunszentmiklósi ÁMK-ban Véderdő lett a telke, így elveszítette értékét kecskémét „Hidegzuhanyként ért, amikor a vevőm előtt közölték” SZÉCHENYI TERV A Varga Domokos Általános Művelődési Központ udvarán a KEOP-6.2.0/A/09 jelű pályázati forrásnak köszönhetően, az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában két fedett, összesen 100 férőhelyes kerékpártároló épült. Ezáltal lehetőséget teremtettek mind a diákok, mind az iskola dolgozói részére, hogy ha naponta kerékpárral járnak iskolába, kerékpárjukat biztonságba tudják. A kerékpártároló átadására az iskolában október 10-én került sor, ahol az ünnepélyes átadó után a diákok kerékpáros ügyességi versenyeken és környezetvédelmi teszteken mérhették össze tudásukat. A legtöbb pontot elért alsós és felsős tanulók kerékpárt nyertek, a további helyezettek pe7 dig kerékpáros biztonsági felszereléseket. A rendezvényen rajzversenyt is hirdettek „A jövő városi közlekedése” témában, melyre október 21-ig várják a nevezéseket. MAGYARORSZÁG MEGÚJUL 04 40 43* 43* A projekt az Európai Unió támogatáséval, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul mag. ► Folytatás az 1. oldalról - Való igaz, hogy a földem nagy részét erdősítettem, de egyhar- mada üresen maradt, mert eredetileg oda terveztünk két házat: egyet magunknak, egyet a lányunknak. Hidegzuhanyként ért, amikor tavaly a vevőm előtt közölték: a beépítést tiltja a törvény, nem is lett semmi az adásvételből. Ilyen formában alig ér valamit a földem, hiába az értékes faültetvény, a megfizethetetlen kristálytiszta levegő - mondja Valéria. Először tavaly ilyenkor fordult gondjával a Petőfi Népe Segítünk rovatához idős olvasónk. Megfogadta a jogásztól kapott tanácsot: perre vitte a dolgot. Miután a polgármesteri hivatalnak írt levelére nem kapott választ, Valéria ügyvédje keresetet nyújtott be a bírósághoz. Ebben azt kérte, hogy az ingatlan egy részét minősítsék olyan besorolási kategóriába, ami lehetővé teszi a beépíthetőségét, másrészt, miután a földterület véderdővé minősítése egyben kötelezettségeket ró a tulajdonosra, az átminősítéséből eredő értékcsökkentést és a fenntartási költségeket kártérítéssel kompenzálja a város. Időközben érkezett hivatalos válasz a városházáról. Ebből kiderül: az ingatlant a helyi önkormányzat új rendezési terve keretében minősítették véderdővé. Előbb történt az erdősítés, a rész- területi szabályozási tervet csak ezt követően dolgozták ki. „Fontos kiemelni, hogy a módosítás az ingatlan tulajdonosa által kialakított, valós területhasználat alapján lett rögzítve" - áll a levélben. A hivatal álláspontja szerint az értékcsökkenésre történő hivatkozás nem magalapozott, ugyanakkor a Főépítési Osztály megvizsgálhatja az ingatlan egy részének átminősítését legelő művelési ágba. Az ügyben a Kecskeméti Körzeti Földhivatal tájékoztatását is megkértük. Ebből kiderül: a földhivatal, mint ingatlanügyi hatóság az ingatlanokról közhiteles nyilvántartást vezet. Ennek előírt követelménye, hogy a nyilvántartási állapot megegyezzen a természetbeni állapottal. Ennek biztosítása céljából az ingatlan tulajdonosának bejelentési kötelezettsége van, ha az ingatlanját érintő változást valósít meg. Hiányában a földhivatal eljárás keretében módosítja a nyilvántartását. Az erdőt, fásított területet érintő változások átvezetéséhez az erdészeti hatóság közreműködése is szükséges, mivel az erdőtörvény alapján csak az erdészeti hatóság jogosult az erdő, vagy fásított terület művelési ág megállapítására, vagy adhat ki engedélyt az erdőként nyilvántartott terület művelési ágának megváltoztatására.