Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-15 / 242. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. OKTÓBER 15., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Amit tűz esetén tennének kecskémét Oltási próba volt az ideggyógyászaton A tűzoltók „visszajáró vendégek” a megyei kórházban Lakiteleken kicsomagolhatják a fogorvosi széket a rendelőben rövidesen megnyílhat Lakitele­ken az új fogorvosi rendelő, mely nem csak a szemnek szebb, de felszereltsége sem hagy kívánni­valót maga után.- Régóta húzódó probléma ol­dódott meg az átalakítással - mondta el lapunknak Felföldi Zoltán, Lakitelek polgármestere. A Széchenyi körúton található rendelő ugyanis az idők során el­avult és ezenfelül nem is felelt meg a volt ÁNTSZ előírásainak. Kisebb fejlesztésekkel ugyan ele­get tudtak tenni a népegészség­ügyi követelményeknek, azon­ban idén már nem tűnt gazdasá­gosnak további összegeket költe­ni a helyiségre. Ráádásul az évek­kel ezelőtt újonnan beszerzett fogorvosi szék nem fért be a ren­delőbe, így bedobozolva várta a használatbavételt. Úgy tűnik, erre hamarosan sor kerül. A régi labort ugyanis átala­kították rendelőnek, a vérvételt pedig áttették a fogászat korábbi helyére. A júniusban kezdődött munkálatok során a szobákat tel­jes egészében felújították. Kicse­rélték az elektromos hálózatot és a vízvezetéket, a padlózatot is az előírásoknak megfelelően készí­tették el, valamint kicsempézték a rendelőt és a vizesblokkokat is. A felújítást az önkormányzat és a fogorvos, dr. Németh László közö­sen vállalta. A nagyközség finan­szírozta az 1,7 millióba kerülő építészeti jellegű, gépészed, vil­lamos munkákat, míg a doktor állta a pakolás, az anyagbeszer­zés, a zár- és az üvegcsere, a fogá­szati szék beüzemelése, a festés, az új bútorzat költségeit. Ezek 1,1 millió forintba kerültek. ■ H. I. Elpusztították a fertőzött méhállományt A bács-kiskun Megyei Kormány- hivatal Állategészségügyi Igazga­tósága feloldotta a Kecskemétre elrendelt részleges zárlatot, mely két hónappal ezelőtt lépett ér­vénybe. Az igazgatóság tájékozta­tása szerint a Kőrösihegyben lévő, nyúlós költésrothadással fertőzött méhállományt leölték, a fertőtlenítést végrehajtották, a hatvannapos megfigyelési idő kedvezően telt el. ■ G. Z. Tegnap oltási próbát tartott a tűz­oltóság a kecskeméti megyei kór­ház kilencedik emeleti ideg- gyógyászati osztályán. A gyakor­lat forgatókönyve szerint a tea­konyha borult lángba, amit az osztály munkatársai észleltek és A tavalyi évihez viszonyítva 41- gyel több kedvezményezett javá­ra, ugyanakkor 41 millió forint­tal kisebb összegben rendelkez­tek idén adójuk egy százalékáról a Bács-Kiskun megyében élők. Az adóhatóság lapunkhoz el­juttatott statisztikáiból kiderült, hogy a dél-alföldi régió terüle­tén a legmagasabb összegű fel­ajánlást idén is az egészség- megőrző, gyógyító tevékenysé­get végző, illetve támogató szer­vezetek kapták. Ezt követi az ál­latvédelmi, természetvédelmi tevékenység támogatása, illetve továbbra is népszerű a nevelési, riasztották a tűzoltóságot. Hor­váth Attiláné kórházi szóvivő el­mondta: a tegnapi próba a há­romévenként kötelező gyakorlat utolsó eleme volt. Korábban az onkológián és a bőrgyógyászati osztályon gyakorolták a vész ese­oktatási tevékenységek anyagi megsegítése. Bács-Kiskun megyében az egy százalékról rendelkező magán- személyek összesen 301,1 millió forintot ajánlottak fel, melyből a top 10 kedvezményezett 129,5 millió forintot kap. A top 10-en belül - és a régióban is - az első a kiskőrösi székhelyű Együtt a Daganatos Gyermekekért Ala­pítvány lett csakúgy, mint tavaly. Egy éve 102 millió forintnyi fel­ajánlást utalt az adóhatóság a be­teg gyermekek rehabilitációját támogató alapítványnak, idén 99 milliót. téré előírt forgatókönyvet. - A megyei kórház kiemelt egész­ségügyi intézmény, kilenceme- ietes magassága miatt létfontos­ságú az itt dolgozók és a tűzol­tóság olajozott együttműködése - mondta a sajtóreferens. Hor­- A tavalyi felajánlásokból víz­terápiás részleg épült a Kiskőrö­si Rehabilitációs Központban, novemberben lesz az ünnepé­lyes átadása - mondta el kérdé­sünkre Takácsné Stalter Judit, az alapítvány elnöke. - Az idei tá­mogatás felhasználásáról kura­tóriumunk hivatott dönteni. Va­lószínű, hogy ezúttal futó prog­ramjainkra - gyermekek tábo­roztatása, uszoda üzemeltetése - költjük a kapott pénzt. Megyénkben idén 1375 civil- szervezet javára érkezett érvé­nyes felajánlás. Összesen 86,4 ezren rendelkeztek adójuk egy váthné arról számolt be, hogy a gyakorlat sikeresen zárult. Ki­derült, hogy igazi veszély ese­tén a pánik eluralkodása nélkül mindenki tudná, mit kell tennie, ami egy kórház esetében külö­nösen fontos. ■ G. Z. százalékáról. 2.0 ezerrel többen, mint tavaly, ami egyharmados növekedést jelent. Ezzel együtt a kedvezményezettek javára érvé­nyesen felajánlott összeg 12 szá­zalékkal csökkent a tavalyihoz képest. A régióban nyolc egyház ré­szére érkezett érvényes felaján­lás, az adófizetők e célra 7,6 mil­lió forintot ajánlottak fel. Békés megyében volt a legnagyobb az egyházak számára felajánlott összeg (3,9 millió forint), Bács- Kiskun megyében a legalacso­nyabb (1 millió 161 ezer forint). ■ Popovics Zsuzsanna ■TTTTírirnai popovics ZSUZSANNA Túrás kosztnak nincs párja A TELJESÍTMÉNYTÚRÁZÓK tár­sasága honlapja a hétvégére tíz szervezett teljesítmény­túrát is ajánl az erdőket, he­gyet járóknak. Széles a kí­nálat - Börzsöny, Bükk, Me­csek, Mátra, Vértes -, ráadá­sul valamennyi útvonal me­seszép, így nem is egyszerű választani közülük. nem véletlen a túrakaval- kád, ugyanis október har­madik szombatján tartják a gyaloglás világnapját. Évek óta gyarapítóm a hobbitúrá­zók táborát, mégis új szá­momra az információ, hogy a gyaloglók világnapját a Rio de Janeiró-i Föld-konfe­renciához kapcsolódva indí­tották útjára 1992. június 7- én. Magyarország 1999-ben csatlakozott a kezdeménye­zéshez. De miért is ne nép­szerűsítenék a természetjá­rást, a terepfutást, a kirán­dulást ilyen formában is? Hisz’ nincs annál jobb ki- kapcsolódás, mint keskeny ösvényeken hegytetőre ka­paszkodni, majd csodálni az elénk táruló panorámát kilá­tóból, hegygerincről. hazánkban idén közel száz szervezet csatlakozott a gya­logló-világnaphoz, többek között a soltvadkerti Kos­suth Diáksport Egyesület. Ők szombaton túráznak a bócsai ősborókásban. Aki velük tart, a 12 kilométeres táv végén megtapasztalhat­ja, milyen kitűnő íze van a lila hagymás zsíros kenyér­nek a célban. életem legjobb forralt borát Szekszárdon ittam egy jeges januári túra után, legfino­mabb teáját pedig a 2009-es Mátrai Csillagok elnevezésű éjszakai teljesítménytúra félidejében, úgy éjféltájt. Társaimmal csak dagonya­túraként emlegetjük, pedig nem is végig esett az eső, csak az első ellenőrző pont­tól kezdve addig, míg a célba értünk. Ma is vacogok és kuncogok, ha eszembe jut „gatyaszárig” átázott csapatunk. Gyerekek gyógyítására adták a legtöbbet felajánlás Bács-Kiskunban 301 millióról döntöttek az adózók Szóbeli a kormányhivatalban őszi érettségi vizsgák Megyénkben 112-en repetáznak Bács-Kiskunban hétfőn kezdőd­nek, és november 25-éig tarta­nak az idei őszi érettségi vizs­gák, ezúttal a kijelölt középisko­lákban és a kormányhivatalban. Megyénkben a középszintű írásbeli vizsgákat 7 vizsgahely­színen, az emelt szintű vizsgá­kat a kecskeméti ÁFEOSZ Kö­zépiskolában tartják. Középszin­tű szóbeli vizsgát a megyei kor­mányhivatalban, valamint Kecs­keméten és Kiskunhalason 2-2 intézményben, Baján, Kalocsán és Kiskunfélegyházán 1-1 kö­zépiskolában tehetnek az érett­ségizők. Emelt szinten pedig az ÁFEOSZ-ban és a szintén kecs­keméti Bányai Júlia Gimnázium­ban szóbelizhetnek a diákok. Vizsga után jár Középszintű vizsgát 791 diák tesz a megyében, emelt szinten 87-en vizsgáznak. A tavaszi vizs­gákon az országos átlag szerint százból két érettségiző bukott meg, akik most javíthatnak. Me­gyénkben 110 érettségiző diák tesz javítóvizsgát középszinten, és 2 fő emelt szinten - tájékoz­tatta a Petőfi Népét a megyei kor­mányhivatal oktatási főosztálya. Az írásbeliket október 14-27., az emelt szintű szóbeliket no­vember 9-14., a középszintű szóbeli vizsgákat november 17- 25. között tartják. A tavaszi érett­ségihez hasonlóan ősszel is mind a hét érettségi vizsgafajta választható. Az október-novem­beri vizsgák ugyanolyan feltéte­lekkel zajlanak, mint a tavasziak - az eltérés csupán a kevesebb vizsgázó, valamint nagyság­renddel kisebb vizsgaszám. ■ P. Zs. Sörivó ló Nem lehet azt mondani, hogy Randevú nem szereti a sort. Bár nem rendszeres kocsmába járó, de ha meg­kínálják, akkor nem utasítja vissza. A tiszaalpári Baranyi János lova pillanatok alatt becsap egy pohárral, és meg sem látszik rajta. Gazdája szerint akár egy fél vödörrel is meg tudna inni, de a mai sörárak mellett nem lehet győzni a ló szomjának oltását - se barnával, se világossal, így csak alkalmanként ihat a kesernyés nedűből.

Next

/
Thumbnails
Contents