Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-12 / 239. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2011. OKTÓBER 12., SZERDA BÁCSKA Séta az életért a mellrák elleni összefogásért indultak közös sétára a bajai lányok és asszonyok tegnap délután a bajai Belvárosi Közösségi Ház elől. A Sugovica Daganatos Betegek Klubja szervezésében elültették az életet jelképező fát a Déry-kertben, majd átsétáltak a belvároson, a Sugovica hídon le a Petőfi-szigetre. A látványos megmozdulással a megelőzésre és a rendszeres önellenőrzés fontosságára hívták fel a figyelmet. Halasztva fizeti a kölcsönt fejlesztés Lassabban hozza vissza a pénzt a beruházás Nem szeretnének végleg lemondani a hatosztályos képzésekről osztály- és csoportszámok, illet­ve szakmák meghatározása is szerepelt a legutóbbi bácsalmá­si nyilvános képviselő-testületi ülésen. A városatyák döntése alapján a 2012/23-as tanévben a 7. évfolyamon és a 9. évfolyamon is szeretnének egy-egy osztályt indítani a Hunyadi János Gim­náziumban. Több képviselő is úgy vélekedett, hogy a város ér­deke ennek, vagyis a hatosztá­lyos képzésnek a fenntartása, il­letve folytatása. Most szeptem­berben a kevés jelentkező miatt nem indult hatosztályos gimná­ziumi képzés, mint arról beszá­moltunk. A szakiskolában szin­tén egy osztály indítását terve­zik a következő tanévben, még­pedig gépi forgácsoló és kőmű­ves szakmákban, csoportonkén­ti bontásban. ■ Juhász Jenő Országos szakmai, műemléki fórum otthona lesz Baja baján rendezik meg pénteken és szombaton a XXVI. Országos Műemléki Konferenciát. Az in­tegrált örökségvédelem első tíz évéről és jövőjéről szóló szakmai rendezvényen egyebek mellett az új örökségvédelmí stratégiá­ról is szó lesz. Tíz éve született meg a kulturá­lis örökség védelméről szóló tör­vény, majd állt fel a Kulturális Ö- rökségvédelmi Hivatal. A konfe: rencia középpontjában az eltelt időszak és a jelen értékelése, illet­ve a terület jövőjére vonatkozó el­képzelések állnak. A hagyomá­nyosan kétévente megrendezett konferenciát a Kulturális Örök­ségvédelmi Hivatal, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága ren­dezi Baja együttműködésével. Pénteken dr. Réthelyi Miklós nem­zeti erőforrás miniszter, L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, dr. Tamási Judit, a Kulturális Örök­ségvédelmi Hivatal elnöke és Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke tart majd előadást Kisváro­si szemszögből beszél a fejleszté­sekről Zsigó Róbert bajai és Török Ferenc kalocsai polgármester. A második napon a két város, vala­mint Hajós értékeivel ismerked­hetnek meg a résztvevők. ■ Mentés után egy kis csú­szás jött közbe. Kubatovics Tamás Több célra is nyújtott tagi köl­csönt az önkormányzat az általa alapított Baja Marketing Kiti­nek. Ilyen volt például a Petőfi- szigeti, egykori Ifjúsági Tábor használatbavételét követően a tankonyha létrehozása, amit a társaság üzemeltet, és biztosít Jó lenne meghatározni egy pri­oritási sorrendet, ám a fontossá­gi lajstromot felülírhatják a pá­lyázati lehetőségek. A városve­zetés álláspontja ugyanis egy­értelmű: kizárólag pályázati pénzek bevonásával, elnyerésé­vel lehet a kerékpárút-hálóza- tot fejleszteni. Ez behatárolja a lehetőségeket, állapították meg a bajai kerékpárút-építési prog­képzési helyet a Bányai-szak­képző diákjainak. Erre például 5 millió forint tagi kölcsönt kapott a társaság, amit visszafizetett. Két és fél éve a városatyák azt is jóváhagyták, hogy a cég fel­újítsa a tábort, és a mellette lévő beépítetlen területet a meglévő­höz csatolva kempinget alakít­son ki és üzemeltessen. Az akko­ri érvelés szerint a város idegen- forgalmának fellendítéséhez szükséges feltétel az olcsó szál­ramot áttekintve a városi dön­téshozók. Jelenleg a Szentháromság tér körüli utak épülnek a városköz­pont megújításának munkála­tai során, így 400 méterrel nő a hálózat hossza. A következő lé­pés lehetne a Vaskút-Baja tár­sulás által júliusban benyújtott pályázat sikere esetén a Hunya­di utcától Vaskútig tartó 8 kilo­láslehetőség, ami a kemping be­zárásával megszűnt. Ezen hiá­nyosság felszámolására nyújtott 50 millió forintos kölcsönt a vá­ros cégének, amit tíz év alatt kért vissza, az első részletet múlt év végéig. Ez azonban nem tör­tént meg, ezért a cég vezetője kérte, hogy egy évvel tolják el a törlesztési időszakot, azaz idén kezdődjék az évi 5 millió forintos visszafizetési időszak. A képvi­selő-testület jóváhagyta a kezde­méteres út kijelölése, illetve megépítése. Közben a városban a Kossuth utcai, valamint a fő­tértől a Hunyadi utcáig tartó szakasz megépítésével számol­nak, így 1 kilométerrel gyara­podhatna a hálózat, és válhatna biztonságosabbá a bringás köz­lekedés. Jelenleg 7,4 kilométer kerékpárút áll a biciklisek ren­delkezésére, 4,7 kilométer önál­ményezést, aminek komolyságát azzal is növelte, hogy a nem túl rózsás helyzetben lévő városi kasszába 2 millió forintot már szeptemberben befizetett. Fercsák Róbert alpolgármes­ter a döntés kapcsán hangsú­lyozta: az előző ciklusban a volt KISZ-iskola bérbevétele fontos vagyonmentés volt, a Baja Mar­keting Kft. időszaka látható fejlő­dést hozott, azaz nem veszett kárba a pénz. lóan, a többi a gyalogosokkal közösen. A 2007-2013-ra szóló városfejlesztési stratégia cél­ként jelölte meg a hálózat növe­lését, a kapcsolatok kialakítá­sát. Ugyanakkor a régi építésű utak minősége egyre sürgetőb­bé tenné felújításukat, hiányoz­nak a belvárosi összekötő sza­kaszok, mennyiségük elmarad az európai normáktól. ■ Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA Szerkesztő: KUBATOVICS TAMÁS Baja, Péter-Pál utca 7/A Telefon: 79/42S-371 Véradásra várják az önkénteseket madaras Csütörtökön 9 és 13 óra között véradó napot tartanak a művelődési ház­ban. A szervezők arra kérik a donorokat, hogy a szemé­lyi igazolványukat és a tajkártyájukat is vigyék magukkal. (J. J.) Holnap ismét szentségimádás hercegszántó Holnap 13 órától az idei utolsó szent­ségimádás lesz a Vodica- Máriakert kegyhelyen. A fatimai szentmise 15 óra­kor kezdődik, amit Fülöp Ernő érseki irodaigazgató kanonok, a Kalocsai Fő­székesegyház esperes plé­bánosa mutat be. Kedve­zőtlen időjárás esetén a szentmisét a helyi római katolikus templomban tart­ják. (T. G.) Közügyekről beszélhetnek mélykút Csütörtökön 17 órakor közmeghallgatást tartanak a Művelődési Házban. (J. J.) Udvariasak voltak az urak? ulti Hercegszántón a térsé­gi ultibajnokság 9. forduló­jában a verseny egyetlen hölgy tagja oktatta 26 férfi vetélytársát. A legjobbak: 1. Bencsik Gyuláné (Bácsbokod) 11,2. Vízin Antal (Csikéria) 10, 3. Geleta József (Sükösd) 10, 4. Gorjánác István (Herceg- szántó) 10, 5. Scherer Já­nos (Vaskút) 9 pont. (T. G.) Tekerhetnek, hogy pedálozhassanak kerékpározás A pénzektől függ a meglévő és a tervezett utak sorsa HIRDETÉS Bács Volán Zrt. (székhely: 6500 Baja, Nagy István u. 39.) nvílt pálvázatot hirdet A Bács Volán Zrt. tulajdonát képező ^ MŰTRÁGYA és kalászos VETŐMAG kapható!- pétisó, 0-10-24,3x 15,2-18-18,8-21-21.- GK Kalász-II. fok-csávázott. TÁRHÁZ elnevezésű ingatlan (Baja, Nagy István u. 39. hrsz. 10003/9) HIRDETÉSFELVÉTEL a Petőfi Népébe! bérleti jogviszony keretében történő hasznosítására. BÁCSALMÁS, Oltványi u.l. s telefon: ^ 79/343-761, 06-30/ 356-2845. J Az ingatlan 1300 m2 nagyságú raktár, mely irodával és szociális blokkal rendelkezik. Részletes tájékoztató átvehető: Bács Volán Zrt. titkárságán, 6500 Baja Nagy I. u. 39. munkanapokon 7-15 óráig. Díja: 10.000 Ft + áfa, melyet helyben a tájékoztató átvételekor kell befizetni. Az ajánlatok benyújtásának határideje: » 2011. november 14. | Tárolók Bokodon A Kerékpáros közlekedést segítő projekt Bácsbokodon elnevezésű, sikeres KEOP pályázat keretében va­lósult meg a községben, 1 db, össze­sen 48 férőhelyes kerékpár tároló kivi­telezése. A projekt az Új Széchenyi Terv ke­retében az Európai Unió támoga­tásával, az Európai Regionális Fej­lesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, összesen bruttó 9 463 579 Ft vissza nem térítendő támo­gatásból. 1183323 _ Népzenei találkozó Tataházán Nyolc együttes részvételével tartottak népzenei találkozót a faluházban. A környékbeli településeken kívül Tompáról és Ásotthalomról is érkeztek vendégcsoportok. A bemutat­kozó műsorok után oklevéllel, virággal és ajándékkal kedveskedtek a résztvevőknek, majd ezt követő­en egy közös vacsora és hajnalig tartó mulatozás következett. Felvételünkön a tataházi Rezeda Citera- zenekar és Kórus látható.

Next

/
Thumbnails
Contents