Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-10 / 237. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. OKTÓBER 10., HÉTFŐ SPORT 13 Újra együtt készül a finnek ellen Telkiben a magyar csapat Három gólt kapott a Solt labdarúgó megyei i. osztály Nagy csatát nyert a Halas Kiskőrösön Berki Krisztián az első helyen várja a lólengés folytatását A szombati szabadnap után vasárnap délben találkoztak újra Telkiben a keddi, finnek elleni Eb-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjai. A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint Egervári Sándor szövetségi kapitány egy nap pihenőt engedélyezett a futballistáknak, akik tegnap délben érkeztek vissza az edzőtáborba, majd az ebéd és a csendes pihenő után tréningen vettek részt. Az átmozgató, frissítő gyakorláson egy játékos kivételével mindenki teljes értékű munkát végzett, egyedül Rudolf Gergely edzett külön a többiektől. A támadó keddi játéka egyelőre kérdéses, erről ma dönt az orvosi, valamint a szakmai stáb. A keddi, utolsó forduló eredményeitől függetlenül a magyarok biztosan a harmadik helyen zárnak az E jelű csoportban. Komán Vladimir, a magyar csapat irányítója úgy véli, bár a pálya közepén igen jó erőkből áll a finn válogatott, vannak gyenge pontjai is a nemzeti együttes keddi ellenfelének. A Sampdoria légiósa szerint a bekksorban és a szélen lehet a legjobban megbontani majd a vendégcsapatot. Komán a svédek és a moldávok ellen is kezdő volt a magyar válogatottban, és nem lenne meglepő, ha Egervári Sándor komoly szerepet szánna holnap is a támadó középpályásnak. A Sampdoria légiósa a Magyar Televízió kamerái előtt beszélt röviden az ellenfélről.- Középen, az irányító részen erősek, a védelemben viszont vannak hibák náluk, a kapusuk pedig új, őt eddig csak videofelvételeken láttuk. Összességében azt gondolom, inkább a védelemben és a szélén lehet őket megbontani - fogalmazott a labdarúgó. ■ El a kezekkel és a lábakkal a labda mellől - mintha ezt fejezné ki a kunszállási csatár, Kertész Ádám mozdulata a Solt elleni mérkőzésen Kunszállás - Solt 3-0 (2-01 Izsák-Soltvadkert 1-0 (0-01 Kalocsa-KHTK 2-1 (2-01 Kiskőrös - Kiskunhalas 2-3 (1-31 Kunszállás: Bánó-Ábel, Fekete, Bertus, Borbás, Valkovics (Rádi), PöszmetZs. Némedi, Tábi (Koleszárik), Kertész Á. (Cseke), Lapsánszki (Kádár). Edző: Kertész Gábor. Izsák: Ámann M. - Garaci, Barna Zs., Virág A., Körmendi, VirágG., Barna Cs„ Hleba (Ámann K.), Vellai(Liptai), Szabó (Illám), Berezvai. Edző: Gréczi Gábor. Kalocsa: Sziládi - Báló, Nasz, Kerekes, Mácsai, Kohány B. (Balogh V.), Balogh T., Fülj (Farkas K.), Vuits V, Tóth A. (Kárpi), Kohány G. Edző: Márton Zsolt Kiskőrös: Mlinkó - Lesték, Meggyes, Kovács J., Beregszászi (Makó), Rózsa, Juhász, Rideg, Pecznyik, Bánszki, Pohankovics. Edző: Agócs Zoltán. Solt: Borbély-Juhász(Nádasdi), Pap, Katona, Nagy, Újváry, Szabovik (Bállá), Kovács Zs., Csömör (Sallai), Ruppert, Vérségi (Fejes). Edző: Kemenes György. Kunszállás, 100 néző. Vezette: Kiss L (Apró, Bárt). Gól: Lapsánszki, PöszmetZs., Ábel. Sárga lap: Katona. Kitűnt: Ábel, PöszmetZs., Némedi, Bertus, ill. Katona, Újváry, Ruppert Ifjúsági eredmény: 2-0. Soltvadkert Hatvanyi - Lakatos, Szarka, Hirsch, Fazekas, Filus, Geleta (Sopron), Szamosi (Holczimmer), Csehi, Tóth Á., Ugrai (Szlovák). Edző: Szabó Attila. Izsák, 100 néző. Vezette: Suba Z (Vincze V., Kovács D.). Gól: Berezvai. Sárga lap: Liptai, ill. Geleta, Szlovák. Kitűnt Barna Zs., VirágG., Körmendi, Berezvai, ill. Szarka, Hirsch. Ifjúsági eredmény: 2-5. Kiskunfélegyházi HTK: Kovács L. - Lénáit, Horváth, Nemes, Fricska, Bagi, Vidéki (Busa), Nádasdi, KissT. (Forgó), Ormándi, Vakulya (Faragó). Edző: Kertész János. Kalocsa, 150 néző. Vezette: Kaszala (Berki, Obomyák). Gól: Kohány G. 2, ill. Nemes. Sárga lap: Balogh V., ill. Lénáit, Vidéki. Piros lap: Ormándi. Kitűnt: Mácsai, Balogh T„ Kohány G., ill. Kovács L Ifjúsági eredmény: 2-0. Kiskunhalas: Gemer- Ács, Csányi (Szabó), Ficsór, Bogdán, Farkas, Török, Brinza, File, Csáki, Csordás. Edző: Kis Péter. Kiskőrös, 100 néző. Vezette: Kovács P. (Szali, Király). Gól: Pohankovics 2, ill. Török 2, Farkas. Sárga lap: Bánszki, Pecznyik, ill. Bogdán, Gemer, File, Brinza. Kitűnt: Pohankovics, ill. Ficsór, Farkas, Török. Ifjúsági eredmény: 3-1. A Soltiaknak nem megy a játék Komán Vladimir HÍD SC- Bácsalmás 2-0 (0-01 HD SC: Székely - Strigencz, Mitasz, Ivancsan, Trncz, Gyenei, Koch (Brukner), Fekete (Vata), Hemády (Schwarzkopf), Herczeg(Viszmeg), Füleki (Vedelek). Edző: Vanó Sándor. Bácsalmás: Géci - Rudics, Rothflug, Bögre, Ivkovic, Barcsák G., Eckert, Snyehola (Prikidánovics), Tomaskovic (Susnjar), Barta (Paplógó), Bjeletic (Suknovic). Edző: Florin Nenad. Nagybaracska, 100 néző. Vezette: Vörös (Péter-Szabó, Szőnyi). Gól: Füleki, Herczeg. Sárga lap: Strigencz, ill. Rothflug Barcsák, Rudics, Ivkovic. Kitűnt: Herczeg, Ivancsan, Koch, Mitasz, Strigencz, Trucz, ill. Géci, Ivkovic, Rothflug. Ifjúsági eredmény: 2-3. Tompa- Szeremle 12-0 (4-01 Tompa: Urlauber - Bálind, Kárász, Kiss R. (Baka), Kovács M., Pálfi, Raicevic, Dordevic, Mezedi, Varga (Rigler), Bozsányi. Edző: Kószó László. Szeremle: Fróhvirth - Pintér, Elek (Kővári), Csongor, Mezei, Murinyi (Király), Konkoly (Snyehola), Dányi (Badó), Majoros B., Majoros M„ Nosztáni. Edző: Sárdi János. Tompa, 200 néző. Vezette: Aradi (Hagymás! Varga Z.). Gól: Dordevic 3, Pálfi 3, Raicevic 2, Kovács M. 2, Bozsányi, Rigler. Sárga lap: Mezei, Nosztáni. Kitűnt: Pálfi, Dordevic, Kovács, Raicevic, Bozsányi, ill. Pintér, Mezei, Murinyi. Ifjúsági eredmény: 6-2. AZ ELMÚLT ÉVI BAJNOKSÁGOT és szuperkupát is megnyerő Solt csapatának ebben az idényben nem úgy megy a játék, mint ahogyan azt elvárnák tőlük a szurkolók. Az eddigi hét mérkőzésükből hármat megnyertek, négyet elveszítettek, és ezzel a teljesítményükkel csak a kilencedik helyen állnak a tabellán. Kemenes György edző az idősebb és tapasztaltabb játékosokat próbálja ötvözni a fiatalokkal, de úgy tűnik, ez egyelőre eredménytelen. A Kunszállás elleni mérkőzésükön alig volt helyzetük, és a ziccereket sem tudták berúgni. így viszont nehéz lesz megvédeni a bajnoki címet, de még a dobogóra sem biztos, hogy fel tudnak majd állni. Persze a bajnokságnak még nincs vége. berki Krisztián az első helyen áll lólengésben a férfiak selejtezőjének első napja után a tokiói olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságon. Ugyanitt Hídvégi Vid egyelőre a negyedik. Altorjai Sándor csapatvezető tájékoztatása szerint a Berki, Hídvégi, Rácz Attila, Vlacsil Attila, Babos Ádám, Kállai Zoltán ösz- szeállítású férficsapat tudásának megfelelően teljesítette a gyakorlatokat, volt egy-egy rontás nyújtón, talajon és lovon, de ez az összeredményt nem befolyásolta, mert minden szeren a négy legjobb pont számított. A világbajnok Berkinek az olimpiai kvalifikáció volt a tét. Nyújtón kezdett, gyakorlata jól sikerült (12,033), majd jött a lólengés. A címvédő itt is szép bemutatót tartott, a szakembereket is meggyőzte: 15,866 ponttal jelenleg az élen áll. Zárásként a gyűrű következett a számára, melyen a csapatvezető beszámolója szerint az első támaszmérlege nem jött ki, emiatt belengett a szer, 10,166 pontot kapott. Berki akkor tud olimpiai kvótát szerezni, ha lólengésben érmes lesz, míg a másik két szeren az átlagpontszám 85 százalékát eléri. Hogy a 85 százalékba beleesik-e pontszáma, az hétfőn derül ki, a lólengés fináléját pedig szombaton rendezik. Hídvégi valamennyi gyakorlatát hibátlanul mutatta be, jelenleg a 30. helyen áll egyéni összetettben 84,097 ponttal. Lovon is jól teljesített, az első nap után jelenleg negyedikként finalista (15,266). A mezőny felének szereplése után őt ezen a szeren Berkin kívül a szlovén Bertoncelj (15,500) és a japán Ucsimura (15,433) előzi meg. A selejtező eredménye hétfő estére alakul ki, mivel 11 csapat még nem szerepelt.- Dühös vagyok és szomorú, mert a gyűrűt elrontottam. Bár fönnmaradtam a szeren, a támaszmérleg után rosszul indítottam el a kört. A nyújtón viszont magasabb pontszámot érdemeltem volna, mert az elég jól sikerült, noha a bokasérülésem miatt a nehezebb leugrást nem vállaltam - értékelt Berki, aki szerint a bírók átlagosan alacsony pontszámot adtak az egész magyar csapatnak. - Meglátjuk, ml lesz, hétfőn kiderül, megvan-e a 85 százalék - tette hozzá. ■ Hirdetésfelvevő és ügyfélszolgálati irodánk Kecskeméten Kecskemét, Szabadság tér 6. Tel.: 76/505-311, 76/481-220 Nyitva: hétfőtől csütörtökig 7.30-16.00 óráig, pénteken 7.30-14.00 óráig ^GD Gép és Daru Kft. lajosmizsei gépgyára munkatársakat keres az alábbi szakterületek betöltésére: Szerkezet- vagy géplakatos Műszaki rajz ismerete alapkövetelmény. Jelentkezni lehet: 6050 Lajosmizse, Gyártelep 2. levélcímen, illetve a gdmizse@gepesdaru.hu e-mail címen. J Kecskeméti munkavégzéssel hűtött és mirelit raktárba keresünk munkavállalókat az alábbi pozíciókba: > Áru-összeállító Előny: érettségi targoncavezetői jogosítvány Áruátvevő Feltétel: érettségi targoncavezetői jogosítvány § mirelit raktárban szerzett tapasztalat Jelentkezni fényképes önéletrajzzal és fizetési igény megjelöléssel a haidue@apc-Km et.hu . A e-mail címen lehet. f ALLASAJANLAT az ELŐ-SZER KFT.-nél Kiemelten az alábbi területre várjuk a fiatal érdeklődőket: ÉPÍTÉSZMÉRNÖK Jelentkezzen Ön is, várjuk igazi, sikeres csapatunkba! Kemény munka, képzések, szakmailag érdekes és változatos munka, valamint versenyképes jövedelem várnak Önre. Elvárások:- felsőfokú végzettség,- számítógépes ismeret. Amennyiben állásajánlatunk felkeltette érdeklődését, küldje el szakmai önéletrajzát a következő címre: ELŐ-SZER KFT. 6100 Kiskunfélegyháza Kertu. 10. eloszer@eloszer.hu Fax:+36-76/561-179 ELÖ-SZO ■ IFI ; ) HIRDETÉS állásajánlat] az ELŐ-SZER KFT.-nél Kiemelten az alábbi területre várjuk a fiatal érdeklődőket: LAKATOS ELŐKÉSZÍTŐ Jelentkezzen Ön is, várjuk igazi, sikeres csapatunkba! Kemény munka, képzések, szakmailag érdekes és változatos munka, valamint versenyképes jövedelem várnak Önre. Elvárások:- minimum középfokú végzettség,- számitógépes ismeret. Amennyiben állásajánlatunk felkeltette érdeklődését, küldje el szakmai önéletrajzát a következő címre: ELŐ-SZER KFT. 6100 Kiskunfélegyház: Kertu. 10. eloszer@eloszer.hu Fax:+36-76/561-179 = ELŐKI SZÍR ?! >1 BAO N.hu