Petőfi Népe, 2011. szeptember (66. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-05 / 207. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. SZEPTEMBER 5., HÉTFŐ 2 MEGYEI KÖRKÉP Kiskunmajsán a jó időben sokan voltak a téren a hétvégén Túra egy perc dühöngéssel állampuszta A családi napon ki lehetett próbálni a börtönt Soha nem látott tömeg gyűlt öszsze szombaton a Főtéri Sokadalom - Majsa Napok rendezvényre a város főterén. Ez már a tizenkilencedik volt a sorban. Délután - többek között - Bartalos Tamás bemutatója szórakoztatta a közönséget, amelynek során egy közel 15 tonnás kamiont is megmozgatott a majsai „erős ember”. Mások mellett felléptek a ConfiDance Táncstúdió táncosi, a helyi mazsorettcsoport és az Ifjúsági Fúvószenekar is. Caramel koncertjére már egy tűt is nehéz lett volna leejteni a főtéren. Az énekest Lola, az Abba Sisters és Komonyi Zsuzsi követte a színpadon. A fergetegesre sikerült Copacabana Brazil Szamba Show után Wolf Kati énekelt a több ezer fős közönségnek, majd a tévés tehetségkuta______tóból megismert Fivérek együttes zárta a sztárfellépők sorát. ■ zsd Nemcsak az a bika, aki húzza, hanem az is, aki állja A homályos dühöngőzárkában is járhattak, a rabok étkezőjét, fürdőjét és celláit is megnézhették szombaton azok, akiknek az állampusztai vagy a solti büntetés-végrehajtási intézetben dolgozik valamely családtagjuk. A Szent Adorján napja alkalmából rendezett családi napon legalább 350 ember vett részt. Közülük pedig legalább hatvanan jelentkeztek a „börtöntúrára”. A dühöngőzárka egyperces kipróbálása mellett a legnagyobb meglepetést azok a vitrinekben látható tárgyak szolgáltatták, amelyeket raboktól koboztak el az intézet dolgozói. Az üvegfalak mögött a szúró-, vágóeszközökön túl kenyérbe, spraydobozba és könyvbe vágott résbe süllyesztett mobiltelefonokat, de vécépapír-gurigába és gumipapucsba faragott lyukba rejtett gyógyszereket is láthattak a látogatók. Miközben persze azt is elmondták az idegenvezetők, hogy az elítéltek és azok hozzátartozói kreativitásból rendre jól vizsgáznak, de felügyelőik egy lépéssel mindig előttük járnak. A túrát követően kutyásbemutatót láthattak a résztvevők, majd a Solti Bikák, illetve a jelenlévők kötélhúzóversenyén is szurkolhatott az összeverbuvált „nagy család” a büntetésvégrehajtás védőszentjének ünnepén. ■ Hányingert keltő a bűz a Szilády Áron utcában kiskunhalas Április óta szaglik erősen egy önkormányzati bérlakás A környéken élők és dolgozók szerint esetenként elviselhetetlen bűz terjeng a Szilády Áron utca elején: Az önkormányzati tulajdonú ház lakója még áprilisban elhunyt, az> ajtót lepecsételték, a hagyatéki tárgyalás lezajlott, az örököst azonban azóta sem látták. A bűz forrása odabent keresendő, de nehéz eldönteni, hogy ki mehet be szagtalanítani.- Néha már hányingerem van. A szemünket is bántja, persze, hogy merő gaz a ház eleje, de a szag! Az igazán durva tud lenni- mondja egy közelben dolgozó férfi, aki nem érti, hogy a ház tulajdonosa - vagyis az önkormányzat - miért nem megy be és pakolja ki a lakást, hogy azután azt egy rászoruló családnak adhassa bérbe. - Amióta a hölgy meghalt, nem járt bent senki. Gondolom, a hűtőt nem pakolták ki, valószínű, az bűzlik ennyire - magyarázza egy szomszéd. Megkerestük a város vagyongazdálkodásáért, így az önkormányzati bérlakások ügyeiért is felelős Városgazda Zrt. vezetőjét, akitől kérdésünkre azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a házban lévő ingóságok örökösének küldött levelek rendre visszajönnek. - Az lehet, hogy büdös van, de a lakást hatóságilag lezárták, így mi is csak hatósági tanúk jelenlétében mehetünk be - válaszolja kérdésünkre Molnár Ferenc, a Városgazda vezetője, aki a hatósági osztályhoz irányít minket.- Elég hirtelen halt meg az ott élő hölgy, úgy törték fel az ajtót, hogy bejuthassanak. A rendőrség - mivel nem volt a környéken élő örökös - az ingóságok védelme érdekében lezárattatta velünk a lakást. Felkutattuk az örökösöket, megtaláltuk a hölgy 91 éves édesapját, illetve a fiát is. Én abban a pillanatban átadtam az ügyet - mondja már Simon István, a polgármesteri hivatal népjóléti osztályának vezetője. A probléma nyitját Ferenczi Mária, a város jegyzője találja meg. Tőle megtudjuk: a hagyatéki tárgyalás még májusban lezárult. - A hölgy Kecskeméten élő fia az örökös, innentől kezdve a Városgazda dolga lenne eljárni. Ha az elhunyt fia nem jelentkezett náluk - hiszen az ő kötelezettsége lenne kiüríteni a lakást -, akkor Városgazda Zrt. munkatársai hatósági tanúkkal már eddig is bemehettek volna, és az ott lévő ingóságokat elvihették volna egy zárt helyre - passzolja vissza a labdát a jegyző a vagyongazdálkodásért felelős társasághoz. A városházán és a Városgazda Zrt.-nél is megígérték, hogy hamarosan intézkedni fognak. ■ Zsámbóki Dóra HIRDETÉS Az ALTOTERRA Kft. az ország egyik legdinamikusabban fejlődő inputanyag-kereskedő cége az újonnan nyíló kecskeméti telephelyére az alábbi munkakörökbe keresi kollégáit. Könyvelő elvárások: szakirányú végzettség, gyakorlat Marketingügyintéző, -vezető elvárások: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, logisztikai területen szerzett gyakorlat előny, jó kommunikációképesség, vezetői tapasztalat Számlázó, adminisztrátor elvárások: minimum érettségi végzettség Szállításvezető elvárások: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat alto terra ALTOTERRA Kft. 6000 Kecskemét, Halasi út 29. Jelentkezni: info@altoterra.hu Egyeztetésre vár a szakértő baja Sipos János kérdezi Zsigó Róbertét Szakmai presztízsét érinti az ügy, ezért nincs más választása, mint kérdést intézni polgármester úrhoz - írta lapunknak a Zsigó Róberttel megjelent interjú kapcsán Sipos János, aki az utóbbi hónapokban szakértőként dolgozott a Bajai Kistérség közoktatási rendszerének átalakításán.- Tavasz óta néhányan nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy a kistérség 15 települése óvodái, általános iskolái és Baja 3 szakképző iskolája együttműködése létrejöjjön. Zsigó Róbert polgármester úr Búcsú Lajos alpolgármester elmarasztalása mellett csak a mi pedagógiai intézetünket nevezte meg szakmai és törvényességi szempontból felelősnek. Bár a „szakmailag megfelelő volt a rendszer”, és a „nem törvényességi, hanem a szakmai előkészítés problémái okoztak kellemetlen heteket” kijelentéseivel önmagának is ellentmondott - fogalmazott Sípos János,,aki korábban volt iskolaigazgató és közoktatásért felelős helyettes államtitkár is.- Az előterjesztések rendjéről szóló polgármesteri utasítás szerint az önkormányzat által felkért külső szakértők milyen mértékben felelősek a képviselő-testületi előterjesztések szakmaiságáért és törvényességéért? - kérdezi Sipos. Hangsúlyozta: munkájuk során a városházi vezetői munkamegosztás miatt Búcsú Lajos alpolgármesterrel voltak kapcsolatban. A kialakult helyzet részleteiről nem volt módjuk a polgármestert közvetlenül tájékoztatni, ezért úgy érzi, hogy a város első embere a konfliktushelyzetet eredményező jogszabály-értelmezési vitáról, a felelősség kérdésének pontos megítéléséhez nem rendelkezik teljes körű információkkal.- A tisztábban látás és láttatás érdekében szívesen egyeztetünk polgármester úrral az ügy további részleteiről - írta lapunknak Sipos János. ■ K.T. ■sn Penge Benge és Korda a színpadon kecskémét Balázs Klári és Korda György, valamint a Tormási Attila által vezetett Penge Benge Jazz Band volt a szombat esti sztárvendég Kecskeméten, a 10. Alsószéktói Vigasságon. A közönség jó hangulata bizo' nyitotta, hogy sikeres fellépést könyvelhettek el a zenészek. (N. N. M.) Veszélyeztetett állatok fotói érkeznek kecskémét Mától a kulturális központ előtt tárlat nyílik a veszélyeztetett állatok fényképeiből. Az utazó kiállítást Győr, Miskolc és Debrecen után Kecskeméten Is két hétig láthatják az érdeklődők. Játék közben tűzbe jöttek a tűzoltók kiskunhalas A hagyományoknak megfelelően szeptember 1-jén a Kiskunhalasi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság adott otthont a tűzoltóságok éves labdarúgó-bajnokságának, melyen hat hivatásos önkormányzati tűzoltóság és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság csapatai vettek részt. A rendezvény támogatója a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó Sport Club volt. A megnyitót és a technikai eligazítást Bábud Jenő tűzoltó alezredes, a házigazdák parancsnoka tartotta. A játékvezetést három hivatásos-bíró vállalta. Eredmények: 1. Kiskunfélegyháza, 2. Baja, 3. Kiskunhalas, 4. Kiskőrös, 5. Kecskemét, 6. Katasztrófavédelmi igazgatóság, 7. Kalocsa. (N. N. M.) Hallgatnak a rádiók a kastélyban hajós Rádiók címmel a hajósi Bohner Ignác rádióiból nyílt kiállítás a hajósi érseki kastélyban. A magyar, lengyel, bolgár és keletnémet származású, közel hatvandarabos gyűjtemény a magyar rádiózás 80 éves történetére, és az Orion gyár termékpalettájára enged rálátást. Szobrok kerültek a könyvtárba Kalocsa Különleges új elemekkel gazdagodott a kalocsai Tömöri Pál Városi és Főiskolai Könyvtár. Farkas Tibor szobrász Városi Galériában kiállított kő- és márványalkotásai közül néhány átköltözött a bibliotékába, és állandó kiállításként tartós letétbe helyezte őket ott a művész - tudtuk meg Tamás László (felvételünkön) könyvtárigazgatótól. Tamás László Fergeteges volt a Copacabana Brazil Szamba Show