Petőfi Népe, 2011. szeptember (66. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-29 / 228. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2011. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP •VÉLEMÉNY Fedél kerül a termelők fölé nagykörös Közel ezer négyzetméteren cserélik ki az aszfaltot A kofasort nem érinti a jelenlegi építkezés, a'további fejlesztésekről pedig egyelőre nem tudni semmit Leszármazottak találkozója SZEGED / BÁCS-KISKUN A Szegedi Paprikanapon, október 1-jén az alsóvárosi ferences kolostorban 10 órakor kezdődik a Szegedről elszármazottak találkozója. A Bálint Sándor életműve alapján kijelölt több mint száz település közül tizenhárom (Kelebia, Kisszállás, Zsana, Balotaszállás, Kígyós, Csólyospálos, Kömpöc, Harkakötöny, Kiskunmajsa, Jászszentlászló, Szánk, Tázlár és Bocsa) Bács-Kiskun megye területén fekszik. Ezek a települések részben vagy egészen a szegedi telepeseknek köszönhetik a létüket. A Szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület azt tervezi, hogy bevezetik a társtelepülés fogalmát és a „Szögedi Nemzet” társtelepüléssé fogadja azokat, akik kifejezik ezen óhajukat. A prosztatadaganatról a Kórházi Estéken Kecskemét Magyarországon a prosztatadaganat a férfiak körében az egyik leggyakoribb megbetegedés, a daganatos betegségek körében pedig a harmadik legsűrűbben előforduló halálok. A Kórházi Esték programsorozat mai rendezvényén erről lesz szó. Az előadások 17 órától kezdődnek az Onkoradiológiai Központ tanácstermében (Kecskemét, Nyíri út 38., II. emelet). Előadók: dr. Szabó Zoltán, az orvostudományok kandidátusa, osztályvezető főorvos, urológus, dr. Pajkos Gábor, az Onkoradiológiai Központ osztályvezető főorvosa, valamint dr. Molnár Mária pszichiáter főorvos. (H. I.) Költözködés közben loptak LCD tévéket Kecskemét Kedden délután a Petőfi Sándor utcában álló és - költözködés miatt - őrizetlenül hagyott nyitott tehergépkocsi rakteréből ismeretlenek elloptak két nagy képernyős LCD televíziót, melyek értéke félmillió forint. Nagykőrösön 54 millió forint pályázati pénzből újítják fel a piacot. Közel ezer négyzetméteren cserélik ki az aszfaltot, új irodát k Folytatás az 1. oldalról A két budapesti férfi - akik állításuk szerint a mérkőzés délutánján két-három üveg sört ittak meg -, a meccs után a Malom Központban vettek egy üveg bort és némi élelmet, majd gyalogosan mentek a vasútállomás felé. A Nagykőrösi utcában, egy italbolt közelében találkoztak a később megvert férfival és társaságával. A sértett is ittas volt, négy sört és körülbelül egy deciliter pálinkát ivott. így a sértett nem egészen emlékezett a történtekre, amit „filmszakadással” indokolt. Néhány durva beszólás után a két Fradi-szurkoló a KTE- drukkerhez vágta az üveg bort, aki még el tudott hajolni. Utána viszont kapta az ütéseket, rúgásokat. Súlyosbító körülés szociális helyiséget kapnak a piactéri alkalmazottak, és részben új kerítést kap a belső piactér. Az őstermelő árusok és vámény volt, hogy két hullámban támadtak: az első összecsapás után elhagyták a helyszínt, majd néhány perc múlva viszszatértek , és ismét megverték a kecskeméti drukkert. Akinek társai igyekeztek szétválasztani a küzdőket, de „fizikailag” nem avatkoztak a verekedésbe. A két vádlott tegnap elismerte a bűncselekményt, amit megbántak. Megjelent a tármivel az ítéletbe mindenki belenyugodott, így az jogerőssé vált, és azonnal lekerült a bilincs a két Fradi-szurkoló kezéről. A bíróságról már szabadon távozhattak. Azzal sárlók számára egyaránt lényeges javulást hoz az árushelyek lefedése. A tervek szerint majdnem kétszáz méteren építenek gyaláson a sértett is, akinek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseit a szakértő ismertette. A hajas fejbőrön és az arcán 1,5 centiméteres repesztett sérülések látszódtak - az egyiket varrni kellett -, valamint a bal füle mögött is hámsérülés keletkezett. Az ügyész a perbeszédében arra utalt, hogy egyre nagyobb társadalmi probléma a futballa tudattal mehettek, hogy két évig, azaz a felfüggesztés ideje alatt nem kerülhetnek hasonló helyzetbe, mert akkor le kell majd ülniük a másfél évet. tetőt az asztalok fölé. Legkésőbb december végére befejezik a jelenlegi átalakításokat. huliganizmus Magyarországon. Ez a jelenség már oda vezet, hogy családokat rettent el a sportesemények látogatásától. A vádlottak ügyvédje a szerinte jogos védelmi helyzetre hivatkozott, aminek mértékét - ismerte el - kétségtelenül túllépték. Szerinte a sértetti közrehatás is megállapítható volt, ezért enyhe büntetést, próbára bocsátást vagy közérdekű munkát kért védenceire. A bírónő az ügyész által kezdeményezett fogházbüntetés mellett döntött. Garázdaság és testi sértés miatt ítélte el a vádlottakat. Azt pedig, hogy nem lehet az esetükben jogos védelmi helyzetről beszélni, egyebek között a borosüveges „kezdés”, és a másodszori visszatérés is igazolta. Kinél van a bölcsek köve? a hazai hegyközségi tanács főtitkára azt mondja, hogy talán 2,5 millió hektónyi bor készülhet el az Idén. Minden magyarra jut vagy 25 liter. Nem kevés ez, ha belegondolunk, hogy csecsemőtől aggastyánig mindenkire vonatkozik a fentebb említett negyedhektónyi italmennyiség. A gond csak a számok mögött meghúzódó tendenciával van. A rendszerváltás óta a bortermeléssel együtt a mezőgazdaság számos stratégiai ágazata lejtőre került. 1990-ben 5,7 millió hektó bort készítettek a borászok, ma fele annyit. Cukorrépából 4,7 millió tonna termett, míg két éve 737 ezer. Burgonyából 1,2 millió tonnát szedtünk fel, 2009-ben 561 ezret. A hazai zöldség- és gyümölcstermesztés a kétharmadára, illetve a felére csökkent. Két évtizede 8 millió malac röfögött az ólakban, ma ennek jó, ha a felét hizlalják. Megfeleződött a tehénállomány is, 1 milliárd literrel kevesebb tejet termelünk, mint 20 éve. Történik ez egy olyan országban, ahol 20 ezer gyerek éhezik naponta, és 380 ezer kiskorú él szegénységben. Ahol az egykori tsz-világ idején a vidéki nép viszonylag tisztességesen élt, ma meg a falusi emberek nagy része munkanélküli. HOGY MINEK KÖSZÖNHETŐ az agrárgazdaság zuhanása? A szociológusok a birtokaprózódással, a külföldi konkurenciával, a termelési, a feldolgozási és az értékesítési vertikum szétszabdalásával, illetve az összefogás hiányával magyarázzák. Arról azonban nem olvastam, mi lehet a kiút? Pedig jó volna tudni, mert ha nem változik semmi idehaza, akkor az unokáink magyar bort csak a bormúzeumban láthatnak, ott is csak fényképen. Jogerősen elítéltek két Fradi-szurkolót Kecskemét Az üveg bort a KTE-drukkerhez vágta, aki szerencsére elhajolt Lekerült a bilincs a fradisták kezéről Németek fogadják be a félegyházi ebeket menhely Idén a szükséges pénznek alig több mint a fele jött össze ► Folytatás az 1. oldalról Marancsikné Némedi Erzsébet elmondta: közel kétmillió forint az éves költségvetésük, ennek több mint fele a bérekre és azok járulékaira megy el. Az alapítványnál jelenleg négyen dolgoznak - részmunkaidőben, havi 22 ezer forintért. Mivel önkéntes munkatárs alig akad, diákok segítenek néha a kutyák gondozásában.- Idén a szükséges pénznek alig több mint fele, mindössze 1,2 millió forint jött össze - tudtuk meg Marancsiknétól. - A nagyobb helyi cégek ugyan még hozzájárulnak a menhely négylábú lakóinak etetéséhez, de ez a fajta támogatás is jelentősen csökkent. Míg néhány esztendeje heti 25 zsák kenyeret küldött a város egyik péksége, ma már csupán ötödét A baromfi-feldolgozótól jutányosán kapjuk a libafejet, a vágóhídtól pedig az ebédmaradékot. A közelmúltban huszonöt zsák száraztáp, nagy mennyiségű konzerv, edény, kutyakosár és takaró érkezett Németországból. A küldeményből a gyepmesteri telep ebeinek is jutott. Elvégre „lakóink” is zömmel onnan kerülnek át. A németek átveszik „létszámfeletti ebeinket”, de csak ivartalanítva, féregtelenítve, chippel ellátva, érvényes útlevéllel, és ve-A közelmúltban egy szívbeteg eb is gazdára talált. szettség ellen beoltva. Mindezek költségeit a külföldi családok vállalják. Itthon jelképesen 500 forint adomány ellenében vihetik el a menhelyről a kutyákat: a veszettség elleni oltás 3000 forintos költsége viszont már az új gazdát terheli - tájékoztatott Marancsikné. A befogadóra váró négylábúak fotóit a Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület honlapján is közzéteszik, így jut el legtöbbjük Németországba, ahol az állatvédő szervezet előzőleg a helyszínen ellenőrzi, hogy az új gazdi valóban fogadóképes-e. Olyan családba például, ahol valaki munkanélküli, nem kerülhet kutya. De az is előírás, hogy naponta négy óránál többet nem tölthet egyedül az eb.- A külföldiek mellett azért hazai befogadók is akadnak. Egy teljesen vak tízéves kutyát egy budapesti asszony mentett meg az elaltatástól. Azóta is minden hónapban felhív, hogy elújságolja, milyen jól van a kutya. A közelmúltban egy szívbeteg eb is gazdára talált. Akárcsak egykori kedvencem, Félix, „akit” összevissza szurkáltak vasvillával, s miután nálunk összeszedte magát, Nagykovácsiba került, ahonnan havi rendszerességgel üdvözletét küldi! - mondta örömmel a menhely vezetője. Egyházi Családi nap Első alkalommal rendezett közös családi napot a református, az őskeresztény és a katolikus egyház Kiskunfélegyházán. A kulturális programokkal színesített fórumon a viharálló házasságról, illetve a gyermeknevelésről hallhattak előadást az érdeklődők dr. Pálhegyi Ferenc pszichológustól.