Petőfi Népe, 2011. szeptember (66. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-20 / 220. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. SZEPTEMBER 20., KEDD 13 Kilencven év Családi körben ünnepelte kilencvenedik születésnapját a tiszakécskei dr. Tóth Gézáné. Márta néni, sajnálatos módon, már majd­nem harminc éve elvesztette férjét, a köztiszteletben álló pedagógust, akit a város díszpolgárává is megválasztottak. Házasságukból négy gyer­mek született, akik tizenegy unokával és kilenc dédunokával ajándékoz­ták meg. Négy gyermeke között egy ikerpár is van, és a dédunokák kö­zött is akad egy ikerpár. (Sz. T.) Újranyithat, de csak meccsek lesznek benne A tervek szerint legkésőbb októ­ber közepéig kinyit a kalocsai Vá­rosi Sportcsarnok. Az épületet azonban csak sportolásra hasz­nálhatják majd, mert az egyéb vá­rosi rendezvények megtartásá­hoz további szakhatósági engedé­lyekre lenne szükség, ahhoz vi­szont egy 50 milliós felújítást kel­lene végrehajtani a sportcsarno­kon. A képviselő-testülettel a ténye­ket a műszaki osztály vezetője is­mertette. Boromisza Viktor el­mondta: a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi he­lyettes államtitkára által az épí­tésügyi főosztálytól kikért szak­mai állásfoglalás szerinti feltéte­lek betartása mellett, egy épület­használati igazolás alapján újra­nyithatja a város a csarnokot. Mint kiderült, ehhez azonban so­ron kívül meg kellett vizsgálni, hogy az építmény élet- vagy bal­esetveszélyes-e. A vizsgálat során kiderült, hogy az újranyitáshoz többek között szükséges a főelosztó és a kapcsolószekrény teljes átépíté­se, és a déli oldalon lévő állóhe­lyes lelátó lezárása is. Ha minden veszélyforrást sikerül kiiktatni, akkor - legkésőbb október köze­pén - nyithat az intézmény. Az építési költségek várhatóan 8-9 millió forintot emésztenek fel. ■ szbz ♦ Végzetes a rossz döntés lelki elsősegély Amióta mobilról is ingyenes, ötször többen hívják MEGYEI KORKÉP Mai krízisek: munkanélküliség, adósságválság, kapcsolati veszteségek Idén 25 éve működik a kecskeméti Lelki Elsőse­gély Telefonszolgálat. Ahogy a kezdetekkor, ma is nagy szükség van ön­kénteseire, akik a nap 24 órájában ügyelnek, hogy meghallgassák a krízisben lévőket. Immár mobilról is ingyenes hívhatók. Popovics Zsuzsanna Leginkább az öngyilkossági mu­tatók alakulása jelzi: életük krí­ziseiben sokan nem találják a megfelelő kiutat. Magyarország az 5. helyen áll a világban az ön­­gyilkosságok gyakoriságát te­kintve. A KSH adatai szerint ta­valy hazánkban 2492 személy halálát okozta szándékos önárta­lom. Bács-Kiskun megyében 2009-ben 145 férfi és 39 nő vetett véget önkezűleg életének, legtöb­ben az 40-59 éves korosztályból. Egyebek között erről is szó esett a kecskeméti szolgálat jubileu­ma alkalmából a napokban meg­tartott szakmai találkozón. Pedig az öngyilkosság meg­előzhető - mutatott rá Farkas Éva pszichológus, a kecskeméti LET vezetője. Az önkéntes ügye­letek népszerűsítését szolgálja a májusban bevezetett egységes hívószám (116-123), amely a vo­nalas készülékeken túl vala­mennyi mobilhálózatról is in­gyenesen elérhetővé teszi or­szágszerte a lelkisegély-szolgá­­latokat.- Az új, rövidített hívószám révén a számítógépen kezdemé­nyezett hívások is ingyenesek - mondta el Szabóné Kállai Klá­ra, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) elnöke. - Évvégéig a ko­rábbi telefonszámaink is üze­melnek, mivel az ország egy­­harmadában helyi hívószámok voltak és vannak érvényben. évről évre nő azok száma, akik a vasút területén lesznek öngyilkosok. Megdöbbentő a MÁV statisztikája: 2009-ben 99, 2010-ben 107, 2011-ben 118 ember lelte halálát a sí­nek között - jelezte Kása Atti­la, a MÁV Zrt. projektmene­dzsere. Új tendencia, hogy unatkozó fiatalok szórakoz­nak azzal, ki mer tovább a nyílt pályán állva „farkassze­met nézni” a szembe jövő moz-Sok helyen még tart az egysé­ges hívószámra való átállás. Amióta a mobiltelefonokról is ingyenes a hívás, a békéscsabai szolgálatnál például megötszö­röződött a telefonálók korábbi átlagszáma. Dr. Buda Béla pszichiáter a krí­ziskezelésről tartott előadásában rámutatott: a krízis egyfajta al­kalom arra, hogy az ember szem­donnyal. Ilyen eset még nem vezetett tragédiához, ám a gá­zolás elkerülése leginkább a mozdonyvezetők figyelmén, lé­lekjelenlétén múlt. Mind a vészfékezések, mind az öngyil­kosságok miatti késések ko­moly gondot rónak a vasúttár­saságra. Megelőzésképpen a MÁV vállalta: valamennyi ál­lomáson kißggesztik a telefo­nos elsősegély ingyenesen hív­ható elérhetőségét. benézzen önmagával, döntéseket hozzon és újat tegyen, amivel se­gíthet meglévő bajain.- A krízisek többsége fejlő­dik, érik, nem hirtelen követke­zik be - mondta a neves szak­­tekintély. - A legtöbb huzamo­san bajban lévő ember nem ve­szi igénybe az ellátórendszert, akkor jelentkezik, amikor már akut krízishelyzetben van, és azonnal tennie kell valamit, hogy elkerülje a teljes összeom­lást. Ebben az állapotban súlyo­san sérül az emberek önállósá­ga, képtelenek döntéseket hoz­ni. A jellemző mai krízisek: munkanélküliség, adósságvál­ság, elszegényedés, kapcsolati veszteségek. Amikor az ember eljut odáig, hogy „nem bírom”, „nem tu­dom”, „reménytelen”, akkor le­het utolsó remény a segélytele­fon, beszélgetés egy képzett se­gítővel. A telefonos munka egyik csodája megtalálni azo­kat a szavakat, amelyek gyógyítólag hatnak a másikra, rávenni a bajban lévőt, hogy fo­gadja el a helyzetét, találjon ki­utat az abszolút zsákutcának tűnő életszituációból. A változ­tatáshoz valódi döntéseket kell hozni - helyreállítani elhanya­golt rokoni kapcsolatot, megbo­csátani másoknak -, ami ko­moly lelki munkát igényel. A krízis után pedig újra kell kez­deni az életet, s hogy melyik irányban, az a mindenkori segí­tőkön is múlhat - mutatott rá Buda Béla. A MÁV is népszerűsíti az új hívószámot ingatH íbörze ........jzí. INGATLAN www.tagatlanparadlcsom.hu 76/480009 Mm;l3. KMÉTEN jó helyen a Széchenyivárosban 4. em-i erkélyes, felújított, nyílászárócserés 1+2 félszobás lakás eladó, 06-30/368-3766-----------------------------------------------------------------------*1138341" a Ágasegyháza, Alkotmány u. 6, alatt kis re­­zsiköltségü 72 m2-es összk. lakóház garázs­­zsal, melléképülettel, rendezett udvarral áron alul eladó: 6,5 M Ft. 06-20/447-9582.----------------------------------------------------------------------*1138342-ÁROK utcában házrész eladó. 06-20/255- 4712-----------------------------------------------------------------------*1137150* BALLÓSZÖGBEN családi ház további építésre alkalmas telekkel eladó. 06-30/493-69-20.-----------------------------------------------------------------------*1138234* BELV. szívében körpanorámás 73 m2-es üzlet­­helyiség eladó: 12,9 M Ft. 06-20/593-35-79-----------------------------------------------------------------------*1138296* BERCSÉNYI u. 14. sz. alatti 77 m2-es erkélyes lakás tárolóval, 17 m2-es garázzsal tulajdonos­tól eladó. Érd.: 06-30/296-34-80.--------------------------------------­­­*1136761* a Bugacon rendezett családi ház eladó. 06- 70/329-8709, 76/362-274----------------------------------------------------------------------*1137239* a Dunavecsén kertes családi ház EU-s hús­­feldolgozóval és nagy gazdasági melléképüle­tekkel eladó. 06-20/4310-530.-----------------------------------------------------------------------*1138151* ELADÓ egy 96 m2-es, Kecskemét, Vacsi közi, otthonos, tágas, vilá­gos, teljesen felújított, hőszigetelt családi ház kis pincével, kocsibeál­lóval, 511 mz-es rendezett telken a Nagy Lajos kir. krt-ra nyűé utcá­ban. Án 21 M Ft Tel: 06-30/529- 1091. -1137962-ELADÓ Alsószéktó, Gerlice utcában 1019 m2 építési telek. 76/494-422,06-30/563-5932. —-------------------------------------------------------------------*1135107* 8 Helvécián 3 szobás összkomfortos ház el­adó: 7 M Ft. 06-20/571-07-36.-----------------------­­*1138262* HETÉNYEGYHÁZÁN 3 szobás családi ház gáz+vegyestüzelésű eladó. 06-30/736-8394 2----------—-------------------------------------------------------*1130129* HOLLANDFALU mellett hobbitelek eladó. 06- 30/353-0985.----------------------------------------------------------------------*1138111* HUNYADIVÁROSBAN eladó 2 szobás, 64 m!-es lakás. Érd.: 06-30/9639-298.----------------------------------------------------------------------* 1137874* KECSKEMÉT belvárosában felújításra szoruló kertes ház eladó. 06-30/2900-478.-------------------------------------------------------------------------------*1137569-KECSKEMÉT főterére néző, I. em.-i 67 m2-es lakás eladó. 06-30/386-49-27.------------------------------------------------------—-------------*1136960" KECSKEMÉT, Halasi úton eladó szép környe­zetben, építkezésre alkalmas saroktelek, összközművel, kövesúttal jó közlekedéssel. Ár: 3.5 M Ft. Érdeklődni este: 76/488-497.-----------------------------------------------------------------------*1137355* KECSKEMÉT, hunyadivárosi 54 m* 2-es, 2 szo­bás lakás garázzsal eladó. 06-30/2568-982.-----------------------------------------------------------------------*1137995* KECSKEMÉT, Ladánybenei úton szerkezetkész családi ház eladó. 06-70/385-05-05.-----------------------------------------------------------------------*1122489* KECSKEMÉT, Nagykőrösi utcán 3. em.-i felújí­tott 52 m2-es lakás eladó. Ár: 12,7 M Ft. 76/475-452.-----------------------------------------------------------------------*1138453-KECSKEMÉTEN, a Rákóczi úton, liftes házban, első emeleti, 69 m2, 2 szobás, gázfűtéses, - irodának és rendelőnek is alkalmas - lakás el­adó. Ár: 16 M Ft. 06-30/9639-339.-----------------------------------------------------------------------*1138186* KECSKEMÉTEN vagy 30 km-es körzetében csa­ládi házat, lakást vagy kereskedelmi ingatlant keresek. Bujdosó, 06-30/520-45-12.-----------------------------------------------------------------------*1138253» 8 Kéleshalom határában fürdőszobás tanya 4230 m2-en 2 éves akácerdövel eladó. Víz, vil­lany van. 06-30/304-1987.-----------------------------------------------------------------------*1137901-8 KEREKEGYHÁZA mellett, a tanyasoron, be­kerített tanya, sok melléképülettel, nagy terü­lettel eladó. Gazdálkodásra kiváló, az egyik te­tő javításra szorul. 06-30/263-8936-----------------------------------------------------------------------*1121421* KERESÜNK-KÍNÁLUNK eladó lakásokat, kertes házakat, nyaralókat belföldi és külföldi ügyfe­leink részére. KÖNNYŰSZERKEZETES LAKÓHÁ­ZAK ÉPÍTÉSE. Kiváló hőszigetelés, alacsony fű­tésköltség, 30 év garancia. "UNIVERZÁL” Or­szágos Ingatlaniroda 5000 Szolnok, Ady E. u. 1. Tel.: 06-56/422-043, 06-20/9928-505------------------------:---------------------------------------------*1117399* 8 KM ÉT, Akadémia krt. IV. em. 54 m2-es, er­kélyes lakás eladó. Ár: 7,5 M Ft 76/489-241.----------------------------------------------------------------------'1133117-8 Kmét, Alsószéktón 2 db szomszédos beke­rített zártkert eladó. Illés-tó és lakópark köz­vetlen szomszédságában, belterületi határsá­von belül, 1,8 M/db: 06-30/2368-967-----------------------------------------------------------------------*1136947-KMÉT belvárosában 450 m2 ingatlan eladó. Ár: 12.5 M Ft. Érd.: 06-20/367-49-68.----------------------------------------------------------------------*1138184* KMÉT, belvárosi csendes I. em. igényes 88 m2 új építésű lakás 2 fürdőszobával, nagy garázzsal+udvarral tulajtól eladó. Kméti csalá­­diház-csere érdekel. 06-20/9417-013.-----------------------------------------------------------------------*1134564* KMÉT, Ceglédi úton 2 szobás + előszobás csa­ládi ház 2 melléképülettel eladó: 8,9 M Ft. 06- 70/453-97-90.-----------------;----------------------------------------------------*1130540-8 KMÉT, Irinyi u.-i, IV. em.-i, 55 m2,2 szobás felújított lakás eladó. 06-30/827-9741-----------------------------------------------------------------------*1136869* KMÉT, Cimbalmos utcában 100 m2-es családi ház 50 m2-es melléképülettel, 40 m2-es mű­hellyel eladó: 17,5 M Ft. 06-20/9811-703.------f---------------------------------------------------------------*1138095-KMÉT, Hunyadivárosban 71 m2-es 3 szobás, gázfűtéses, erkélyes, igényes lakás eladó: 12,5 M Ft + garázs. 06-30/493-2916.------------------------—------------------------------------------*1137782-8 Kmét, Március 15. u. felújított 2,5 szobás lakás eladó. 8,9 M Ft. 06-30/3319-700.-----------------------------------------------------------------------*1138217-KMÉT, Műkertben 2 szobás felújított, klímás lakás sürgősen eladó. 06-30/447-63-79.---------------­­­­­*1132976-KMÉT műkertvárosi 2 szobás, gázfűtéses lakás garázzsal eladó: 7,6 M. 06-70/352-0308- ---------------------------------------------------------------*1138137-8 Kmét, Petőfi S. u.-i szalagházi lakás tulaj­donostól áron alul eladó. 06-30/9281-239.---------------------------------------------------------------------*1138135-KMÉT, Petőfi S. u. 7., 8. em.-i 56 m2-es lakás eladó, lár.: 8,3 M Ft. 06-20/540-9285--------------------------------------------------------------------—*1132773* KMÉT, Rákóczi úton 2 szobás lakás garázzsal eladó, Ár: 10,5 M Ft. 06-30/907-1727, 76/388-278.----------------------------------------------------------------------*1137386-KMÉT, vacsiközi tetőteres cs. ház azonnali költözéssel: 22,5 M Ft. Telefon: 06-30/728- 60-66.------;---------------------------------------------------------------*1130529-KMÉT városközponti, 6 éve épült, 5 lakásos társasházban lévő, I. em.-i 1,5 szobás lakás eladó. 11,3 M Ft. 06-30/273-6305.-----------------------------------------------------------------------*1137619-KMÉTEN belvárosi, liftes társasházban, 3 szo­bás, erkélyes felújított lakás tulajdonostól el­adó. T.: 06-20/342-6581-----------------------------------------------------------------------*1137353» 8 Kméten, kis Tescóhoz közel, csendes kör­nyezetben családi ház eladó. 06-70/405- 9422.------;---------------------------------------------------------------*1137906* KMÉTI nyugdíjas lakás eladó 06-20/932- 1812-----------------------------------------------------------------------*1137988-PETŐFIVÁROSBAN teljesen új építésű családi ház kedvező áron eladó. 06-70/571-4680.----------:------------------------;-----------------------------------*1136865* SZÉCHENYIVÁROSBAN, a kórházzal szemben, az óvoda mellett, parkra néző, I. em.-i, 55+4 m2-es kétszobás, erkélyes, gázfűtéses, hőszi­getelt, felújítandó lakás eladó bútorozottan vagy anélkül. 06-30/495-1003. — “———--------------------------------------------------*1129643-TÉGLAÉPÍTÉSŰ egyedi fűtéses lakás Kecskemé­ten, a Gamfhoz közel eladó. 06-30/393- 8875.-----------------------------------------------------------------------* 1135949* TISZAKÉCSKÉN sürgősen eladó 70 m2 új kis családi ház (tetőtérrel), nagy terasszal, mel­léképületekkel 1200 m2 telken. Kméti panel, belvárosi telek vagy romosház-csere érdekel. 06-20/9417-013.-----------------------------------------------------------------------*1134564-TULAJDONOSTÓL eladó vagy elcserélhető petőfivárosi 4 szobás ház. 06-20/511-3791.-----*----------------------------------------------------------------*1136971* VACSIKÖZI 88 m2 ház eladó. 06-70/277-7074-----------------------------------------------------------------------*1132748-a 2 db 800 m2 raktárépület kedve­ző áron eladó. 06-20/22-0CF401. •1137158* 81600 m2 terület Petőfivárosban, 2000 m2- es terület a Zápor utcában és 1500 m2 terület Felsőcsalánosban eladó. 06-20/217-2777.-----------------------------------------------------------------------*1137979-BÉRLEMÉNY 8 Berendezett kocsma bérbe kiadó. 06- 20/56-22-247.-----------------------------------------------------------------------*1138393-IRODÁNAK, raktárnak, mühelynék kiválóan al­kalmas 20 m2-es, lépcsőházból nyíló földszin­ti helyiség hosszú távra kiadó Kecskeméten a Széchenyivárosban. 06-30/497-9813.-----------------­­­*1138295-KECSKEMÉT, Vágó utcára nyíló több helyiség­ből álló 40 m2 iroda kiadó. 06-70/385-0505- ■ - *1122489* 1500 mz-es gyártócsarnok iroda­épülettel hosszú távra bérbe adó. 06-70/388-07-12. M138157 PRESSZÓ, bolt kiadó Kméten. 06-20/326- 6940-----------------------------------------------------------------------*1137988* ALBÉRLETET KÍNÁL KIADÓ kméti belvárosi 2 szobás lakás búto­rozva, kis rezsivel. 06-30/229-3404.-----------------------------------------------------------------------*1138073* BERENDEZETT 200 mz-es albérlet kiadó diákoknak Kecskeméten re­zsivel: 20 fő = 18 E Ft/hó, 15 fő = 25 E Ft/hó, 10 fő - 38 E Ft/hó. 06- 30/9278-740. .„3,222-KMÉT közp.-i szép, fat., 1 szobás lakás kiadó: 30 E Ft+rezsi+kaució 06-70/568-8185.------;---------------------------------------------------------------*1138264-KMÉT, Március 15. u.-ban 21 m2-es, fűtött ga­rázs kiadó: 8 E Ft/hó. 06-70/555-07-23.------;---------------------------------------------------------------*1138233-KMÉT Széchenyivárosban 1 szoba nem do­hányzónak kiadó. 06-70/530-6819.-----------------------------------------------------------------------*1138107-KMÉT, széchenyivárosi 2,5 szobás lakás erké­lyes nagyszobája kiadó 1 fiúnak 40 E Ft, 2 fő­nek 60 E Ft rezsivel. 06-70/588-67-20.-------------------------------------------------------------*1136230-KMÉTI belvárosi 2 szobás, bútorozott lakás, 2 dolgozó főnek kiadó. 06-30/390-6143.----------------------------------------------------------------------*1129775* KMÉTI bútorozott, amerikaikonyhás azonnal elfoglalható garzon kiadó. 06-20/244-87-76-----------------------------------------------------------------------*1138141-LAKITELEKI ház kiadó. 06-20/3418-780.---------------------------------------------------,-------------------*1138195* GARÁZS KMÉTI 10 m2 tároló kiadó. 06-20/3418-780.-----------------------------------------------------------------------*1138195* A íz Aluljáró Ipari Parkba 1 KI A D Ó RAKTÁRAK, MŰHELYEK, IRODÁK Kecskeméten, a Szolnoki út 1. sz. alatt több helyiség, 10-tŐl 500 m2-ig (az aluljáró mellett) E 3-30/943-51-03| [76/50-48-48| Információs telefon (ingyen hívható) ZÖLDszám: 06/80/480-756 A szavunkat adjuk! Petőfi Népe ©LAKÁSOK a Honvéd kórház közelében ✓------------------------------------------------\ 4 10 cm vtg. hőszigetelés ■■é 3 rétegű üvegezés 4Í egyedi fűtés . / lift ....- • öt* .ó** * • A www.epitosimon.hu 76/480-750, 20/428-4022 ÁLLÁST KÍNÁL? ÁLLÁST KERES? Apróhirdetését telefonon is feladhatja ©76/518-250 Petőfi Népe

Next

/
Thumbnails
Contents