Petőfi Népe, 2011. szeptember (66. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-19 / 219. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. SZEPTEMBER 19., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Kilencven férőhelyes ovibővítés Három új csoportszobát adtak át a napokban a kecskeméti Szivárvány Óvodában. Az ön­­kormányzati intézmény cso­portbővítése a Vörösmarty ál­talános iskolában történt, ahol tavaly kezdték a kiürülő iskolai tantermek óvodává alakítását. Akkor - első ütemben - szin­tén három csoportot alakítot­tak ki. A második ütem átadá­sával már hattermesre bővült óvoda specialitása, hogy egyik szobájában helyet kap egy lo­gopédiai csoport egyéni foglal­koztatóval. A három új csoport­­szoba kilencven gyermek ellá­tását biztosítja. Az átalakítás százmillió forintba került, amit az önkormányzat saját erőből fizetett. ' ■ G. Z. Nem szegedi, sem bajai kalocsai Békával megbolondított tengerihal-levet is főztek A Szent István Kalocsai Paprika Lovagrend újdonsült tagjai: Szántó Lajos vállalkozó, Garaczi János Venesz-díjas mesterszakács, Semjén Zsolt minisz­terelnök-helyettes és Török Ferenc, Kalocsa polgármestere Az, hogy az idei kalocsai Paprika­fesztiválon bármi megtörténhet, akkor derült ki, amikor a tenge­­rihal-léből kiemelt néhány jókora békát a főzőverseny egyik részt­vevője. A Csajda-kertből a Búza­piac térre költözött idén a népün­nepély, melynek neve is megvál­tozott: Paprikanapokról Paprika­fesztiválra keresztelték. Paprika­királynőt is választottak: a 25 éves kalocsai Kovács Szimonettát találta a legszebbnek a zsűri. A fő­zőverseny fődíját a keceli csapat, Molnár János és családja vihette haza. ■ Szűcs Brigitta Z. A repülőt sem veszem meg, ha utazni szeretnék Irodai telekommunikáció és informatika Egyes ajánlataink 0 Ft-os táblagéppel @ V. Üzlet minden vállalkozásnak Még jobb üzletmenet - beruházás nélkül A Telekom kinalataban a telefon- es internetaianlaton túl számos informatikai szolgaltatas is havi díjért érhető el: híváskezelő rendszer, saját céges e-mail címek és domainnév, webtárhely, _ ........... közös wébes munkafelület, irodai szerver biztonsági adatmentéssel. Rendelje meg szolgáltatásainkat külön-külön vagy akár egy csomagban, cégindításhoz vagy akár fejlesztéshez! Várjuk önt a további részletekkel a T-Pontokban, a 1400 telefonszámon vagy az uzletitelekom.hu oldalon. Informatikai szolgaltatasok a Telekomtól - a meg jobb üzletmenetért! ■ni/.rx SZŰCS BRIGITTA Z. Átköltöztetett ünnep KALOCSA belvárosára szom­baton éjjel ki lehetett volna tenni a Megtelt! táblát. A Búzapiac téren és annak környékén a Paprikakirály­­nő-választást és a főzőver­seny eredményhirdetését követően már csak vékony, emberekkel szegélyezett kis ösvényeken lehetett a színpad mellől szabadulni. Már annak, aki nem volt kíváncsi az x-faktoros te­hetségkutató verseny sztár­fellépőire. kongtak a vészharangok az elmúlt egy hétben. Volt, aki azt mondta: a fesztivál épp csak azért lesz áttelepítve a város szívébe, mert a jelen­legi vezetés mindent más­képp és máshol akar csinál­ni, mint az előző. Volt, aki azt firtatta, kinek a vesztére vagy kinek a nyerészkedése kedvéért teszik a Csajda­­kertből a Búzapiac térre a piros arany ünnepét. Megint mások sérelmezték, hogy a fesztivál miatt elmarad a hétvégi piac. Nem hallgatóz­tam, mégis - a paprikás éte­leket rotyogtató bográcsozók között járva - számtalan ember szájából hallottam, hogy ez a hely sokkal jobb, mint az előző. tény, HOGY minden költözés­nek és átkeresztelésnek­­megvan a maga kockázata. Látszólag rendesen lendület­be is jött e téren a városve­zetés. Hol egy iskola költö­zik, hol egy kórház, hol egy népünnepély kap új nevet, esetleg új helyet. A rizikó­­faktor és a szervezési felada­tok hada is nagyobb ilyen­kor. Annyi azonban biztos, hogy most a szervezőket, és nem a vészharang kongatóit igazolta az áthelyezés. Már délután is rengetegen töltöt­ték idejüket a népi játékok és kézművesek között, de az esti koncertsorozat több­ezres tábora adta meg a va­lódi választ arra, hogy jó gondolat volt-e a város szí­vében tartani a város egyik nevezetességének ünnepét. Teraszról lökték le, életveszélyes az állapota Csúnyán elfajult egy vita Solt­­vadkerten: egy helybéli lelökött a teraszról egy férfit, aki kopo­nyatörést szenvedett. Az eddigi adatok szerint szom­bat délután valamin összevltat­­kozott egy 46 éves helybéli egy 54 éves férfival. A vita hevében, dulakodás közben lelökte őt egy 1,1 méter magas teraszról. Az 54 éves férfi olyan szerencsétlenül esett, hogy koponyatörést szen­vedett. Az elsődleges orvosi véle­mény szerint állapota súlyos, életveszélyes. A megyei rendőr­főkapitányság nyomozást ren­delt el életveszélyt okozó súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt. A vadkerti férfit őrizetbe vették. ■ P. A. Két gránátot találtak a megyében BÁCSUUSKUN Gránát buk­kant elő a főidből Harka­­kötönyben, egy ház udva­rán. A tulajdonos építkezési munkákat folytatott, amikor rálelt a 10 centiméter hosszú és 5 centi átmérőjű robbanószerre. A gránátot megjelölték és körbekerítet­ték, 30 napon belül szállít­ják el a tűzszerészek. Egy kecskeméti tanya mögött, kerítésoszlop ásása közben is találtak egy 30 centi hosszú gránátot, melynek végén „propeller” volt látha­tó. Valószínű, hogy puska­gránátról van szó. Körbeke­rítették, és szintén harminc napon belül viszik el. (zsd) Mentőhelikopter szállította kórházba kunszentnuklós Segéd-mo­­torkerékpárost gázolt egy Peugeot 306-os személyautó Kunszentmiklós és Kun­­peszér között szombat dél­után. Egy 29 éves tatár­­szentgyörgyi motoros feje sérült meg súlyosan, őt mentőhelikopter szállította kórházba. (N. N. M.) Fényes nappal szúrták le az utcán a fiatal nőt KECSKEMET pénteken délben két órakor, egy vitát követő­en, egy eddig ismeretlen eszközzel többször meg­szúrtak egy 23 éves kecske­méti nőt, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A bűncselekmény elkövetésé­vel a rendőrök egy 19 éves kecskeméti nőt, valamint egy 20 éves szegedi férfit gyanúsítanak. A művelődési házba költözik a könyvtár TtpAUG a volt általános is­kolából a művelődési házba költözik át a könyvtár. A nagytermet alakítják át úgy, hogy a könyvek mellett a számítógépeknek is jusson hely. A felújítás hétszázezer forintjába kerül az önkor­mányzatnak, de azért is vál­lalták, mert az elmúlt évben a könyvtár fűtése négyszáz­­ezer forintba került. (Sz. T.) További hírek a 8 ON.hll hírportálon

Next

/
Thumbnails
Contents