Petőfi Népe, 2011. augusztus (66. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-06 / 183. szám
4 BAJA PETŐFI NÉPE - 2011. AUGUSZTUS 6., SZOMBAT Néhány területen javulást éreznek a fogyasztóvédők, kevesebb az ügy Csökken a panaszok száma, ám az adatok kissé csalóka módon mutatják be a helyzetet - erre figyelmeztetnek a bajai civil fogyasztóvédők. Az országos egyesület helyi csoportjának elnöke, Horváth József az első félévi adatok kapcsán kiemeli, hogy az azonos ügyekben egyidejűleg jelentkező panaszosok eseteit egyetlen név alatt kezelik. Ez a gyakorlat leginkább a Baumag- károsultak esetében csökkenti a statisztika szerint érintettek számát. A tudatos fogyasztói magatartás terjesztését is magára vállaló szervezet péntekenként 10 és 13 óra közt a közösségi házban tart fogadóórát. Ezen a tájékoztatás és a tanácsadás mellett esetenként az ügyintézésben is segítik az őket megkeresőket. Az első fél évben 172 panaszt regisztráltak, amely 11 százalékos csökkenést jelent. Ebben - véleményük szerint - szerepet játszik a városháza fogyasztóvédelmi kampánya, valamint a hivatalban létrehozott lakossági szolgáltató csoport működése. Az előző év hasonló időszakához képest jelentősen, csaknem ötszörösére nőtt a közüzemeket, hivatalokat érintő panaszok száma (6-ról 29-re), az előző időszak panaszainak egyharmadát kitevő pénzügyeknél viszont 62- ről 45-re esett számuk, a kereskedelmet érintő ügyek között változatlanul a termékbemuta- tós esetek borzolják leginkább a kedélyeket: egy éve 19, most 23 ilyen ügy jutott tudomásukra. A panaszosok döntő többsége bajai, mindössze 26 ügyben jelentkeztek más településen élők. Csaknem ugyanennyien e-mail útján - címük: horvath.ofe@gmail.com - keresték meg őket. ■ Jelentkezhet, aki találkozna a Rozmárokkal Huszonharmadik alkalommal rendezik meg augusztus 19-én az egykori bajai vízipólósok eny- nyi idő alatt hagyománnyá vált nosztalgiatalálkozóját. Az örökös főszervező, Ápity Milos a rendezvény kapcsán lapunkat arról tájékoztatta, hogy bővíteni szeretné a szereplők, résztvevők körét. Nem a sztorikból és a nótákból fogytak ki az ország minden tájáról és külföldről hazatérő, magukat Robbanó Rozmárként is említő pólósok, hanem létszámuk csökkent le. Ezért mindazokat örömmel és szívesen látnák, akik Baja úszósportjának részesei voltak 1952 és 1970 között. A főszervező a 06-30/901-95- 80 telefonszámon érhető el. ■ HIRDETÉS ÍS látványos Nem volt olcsó, de fenntartása - jelenleg - egyetlen fillérbe sem kerül. így is jellemezhető a Szentháromság téri, ledeszkázott szökőkút. Korábban a gyakori javítgatás volt a sorsa, ami a munkahelyteremtés speciális változataként is értelmezhető. Pillanatnyilag a vizek helyett inkább a nem működő szökőkutak városaként említhető Baja. A turisták érdeklődve, a bajaiak pedig bosszankodással vegyes szomorúsággal pillantanak a „főtéri parkettára”. Igaz, az időjárás mostanában ritkán ösztönöz pancsolásra. Drága lehet az olcsó tüzelő felkészülés a hidegre Ellenőriznek a szezonra hangolódva Ki így, ki úgy készül a hidegebb napokra. Kubatovics Tamás Tíz köbméter tűzifát rendelt egy hirdetés alapján egy bajai férfi. A 60 éves illető üzleteléséből rendőrségi ügy lett, mert valószínűleg későn kezdett gyanakodni. A telefonos rendelés alapján leszállított téli tüzelő nem a kért mennyiség volt: csak 7,2 köbméternyit kapott meg - derült ki a mennyiség kései ellenőrzésénél, így közel 25 ezer forinttal verték át az ismeretlenek. Ilyentájt megszaporodnak a hasonló esetekről szóló hírek.- Fűtési szezon közeledtével több alkalommal bukkannak fel házaló, alkalmi tüzelőanyag-árusok, akik elsősorban idős személyeknek kínálják a télire valót. Több esetben előfordult, hogy a gyanútlan vásárlókat becsapták, megkárosították - mondja Put- nik Zoltán, a bajai rendőrkapitányság sajtóreferense. Tapasztalatuk szerint az a jellemző, hogy a megrendelt faanyag mennyiségének mérésekor csapják be gyanútlan áldozataikat a csalók, és mire a sértett rájön a csalásra, addigra az elkövetők már messze járnak. Másik bevett trükk, hogy nem a megbeszélt minőségű fát szállítják le, majd szintén gyorsan távoznak. Gyakori továbbá, hogy feltehetően bűncselekményből származó fát árulnak a „kereskedők”. Mit lehet tenni a hasonló esetek megelőzése érdekében? A rendőrök véleménye szerint az lenne a legfontosabb, hogy bizonytalan eredetű faanyagot senki se vásároljon, gyanús személyek, illetve rakományok felbukkanása esetén pedig jelezzék azokat nekik. Egyébként pedig a kellő körültekintés és az óvatosság ajánlott. Putnik Zoltán hangsúlyozza: a bűnözők az áru rakodása, mérése során igyekeznek elterelni a vevő figyelmét. Gyakori trükk, hogy ilyenkor, illetve fizetéskor rosszullétet színlelve vagy más okkal becsalják a gyanútlan vevőt a házba, közben változtatnak a már átadott mennyiségen. Máskor pedig azt használják ki, hogy egyesek nincsenek tisztában a fa mennyiségének mérésével. Ezért vásárlásnál, leszállításnál és a pénzügyi elszámolásnál egyaránt hozzáértő segítő jelenlétét javasolják. Az erdők és a tulajdonosok érdekében pedig az érintett erdészetekkel, valamint a bajai közterület-felügyelet munkatársaival közösen rendszeresen ellenőrzik a területeket, hogy megelőzzék, megakadályozzák a falopásokat, az illegális kitermelést, valamint fakereskedelmet. Nem elég vonzó a kártyázás a hivatalban Bankkártyával is lehet fizetni júniustól a bajai okmányirodában, de még gyerekcipőben jár a rendszer használata. A kormányzati informatikai rendszerben hozták létre a központi elektronikus fizetési és elszámolási szolgáltatást. Valamennyi ügyfajtánál használhatják az ügyfelek.- Jó az ügyfélnek és az ügyintézőnek is, nem kell megszakítani az ügymenetet, és átsétálni a pénztárhoz, mégsem terjed elég gyorsan a kártyás fizetés - számolt be érdeklődésünkre tapasztalataikról Trázer Ágnes, az iroda vezetője. Személyi okmányokkal kapcsolatos ügyeknél 5-10, gépjármű-ügyintézésnél ennél is kevesebben fizetnek az emberek kártyával. Pedig az utóbbiaknál különösen sokat segíthetne a több csekk helyett egy lehúzás. Az első hetekben még fehér hollónak számított az így fizető ügyfél, ahhoz képest javult a helyzet. Nehéz a váltás, de ebbe az irányba kell lépni, van már olyan szolgáltató, mely a csekkes fizetéssel járó pluszterheket a fogyasztókra hárítja. ■ Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKŐRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA Szerkesztő: KUBATOVICS TAMÁS Baja, Pétar-Pál utca 7/A Telefon: 79/426-371 Hangverseny a Barátoknál baja Ma este 7 órától Kővári Péter orgonahangversenyét rendezik a Barátok templomában. A Bécsi Zeneakadémia doktorandusz hallgatójának koncertjén közreműködik Vámosi Péter harsonaművész, aki Mannheimből érkezik. Műsorukban Purcell, Bruhns, Saint-Saens, Bach, Liszt, Gárdonyi és Dupré művei csendülnek fel. Pályákon az utánpótlás is baja Nemzetközi labdarúgótornát rendeznek U19-es együtteseknek ma a Sugo- vica Kupáért. A Zombori Radnicski, a Hódmezővásárhely, valamint a Szek- szárd és a házigazdák együttese fél 10-től Vaskú- ton játssza az elődöntőt, majd 16 órától már a Vasvári Pál utcai pályán következnek a helyosztók. A bajai sporttelepen 11 órától a felnőttek edzőmérkőzésen fogadják a Ceglédet. Fordul a Duna, újra nő a vízszint baja Ma reggelre 317 centis vízállást ígér a bajai vízmércére az előrejelzés, ami 14 centis apadást jelent. Holnapra viszont megfordul a változás iránya, hétfőre már 352, keddre pedig 380 centiméteres érték szerepel a szakemberek számításaiban. A folyó vize tegnap reggel 19,4 Celsius-fok volt. További hírek a BAON.hll hírportálon ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETTEK, 2011. július 29. és augusztus 4. között anyakönyvezettek: Nagy Iringó (édesanyja neve: Vácity Eszter) Baja, Szalma Regina (Bodi Elizabeta) Katymár, Rosta Erik (Boros Erika) Baja, Szeifert Miron (Csirke Ibolya) Mélykút, Kovács Evelin (Balog Kitti) Baja, Sztojka Zoltán (Sztojka Szabina) Bácsalmás, 'Kozák Olivér Rajmund (Almási Erika) Baja, Diósi Áron (Lázár Elizabeth Jánoshalma, Orosz Armand (Korsós Karolina) Baja, Vancsics László Áron (Nagy-Teleki Renáta) Baja, Pintér Kristóf Balázs (Horváth Katalin) Hercegszántó, Hodri Dorka (Burány Noémi) Szerem- le, Ritz Ninetta (Aranyos Csilla) Baja, Orbán Kristóf Márk (Gulyás Marianna) Hercegszántó, Horváth Blanka (Gálik Mónika) Bácsalmás, Rácz Maja (Retek Tímea) Csávoly, Tóth Gellért (Galló Tímea) Szakmár. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK, 2011. július 30-án: Szigethy Csanád György és Lehoczki Enikő, Kecskeméti András és Szabó Dorina, Pest Tamás és Háber Hajnalka Mária; augusztus 2- án: Osztervald Csaba és Pagács Éva. ELHUNYTAK, július 29. és augusztus 4. között anyakönyvezettek: Gyulavári Antal Lajosné (szül.: Molnár Terézia) 87 éves bajai, Csizmadia József 88 éves érsekcsanádi, Horváth Imre 96 éves bajai, Debella Jánosné (Balog Erzsébet) 55 éves bajai, Páncsics Tóbiás 67 éves felsőszentiváni, Kiss Pé- terné (Horváth Mária) 86 éves bátmo- nostori, Varga Lászlóné (Kónya Ilona) 71 éves garai, Vinkó Ferencné (Popori Margit) 83 éves bajai, Veres László 41 éves vaskúti, Csányi Jánosné (Ke- mencze Teréz) 90 éves dunafalvai, Horváth István Zsigmondné (Makó Mária) 80 éves bajai, Kocsis Tibor Gábor 58 éves bajai, Szegfű József 64 éves bajai, Zsnidercsity Károly. 75 éves bajai, Prikidánovits Ádám 90 éves bácsalmási lakos. Elbúcsúztak Rónai Sándortól Tegnap szerettei és tisztelői kísérték végső nyughelyére a bajai labdarúgás egyik legendájának földi maradványait. A 80-as évek elején a BSK-val számos sikert elért edző 64. évében hunyt el. Egykori csapatának kapusa, Majzlinger Sándor pár nappal később halt meg, őt szerdán 14 órakor kísérik utolsó útjára a Kálvária temetőben.