Petőfi Népe, 2011. augusztus (66. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-04 / 181. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. AUGUSZTUS 4., CSÜTÖRTÖK i. eW',*t SZOLGÁLTATÁS 11 MA NAPKELTE 5.24-NYUGTA 20.14 HOLDKELTE 11.22-NYUGTA 22.05 DOMONKOS, DOMINIKA napja * domonkos. Latin eredetű név, jelentése: az istennek szentelt, avagy vasárnap született. Önállósult alakváltozata a Domokos, női alakja a Dominika. Védőszentje: Szent Domonkos, a prédikátor (dominikánus) rend alapítója. Domenico Modugno olasz táncdalénekes sok sláger szerzője és előadója volt, amelyek világsikert értek el. Ráskai Lea, a Nyulak szigetének kolostorában élő apáca, Árpád-házi Szent Margit élete mellett megírta 1517-ben a Domonkos kódexet is, melyben szerzetesrendje alapítójának életét és csodatételeit örökítette meg. El Greco, azaz A Görög eredeti neve Domenico Theotocopuli. A Kréta szigetén született festőművész Spanyolországban alkotta legszebb műveit. A Szép- művészeti Múzeum hét jelentős alkotását őrzi. egyéb névnapok: Domokos, Döme, János, Jusztin, Nedda, Törtei. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Vian- ney Szent János emlékezete, Domonkos, Dominika napja. A református és az evangélikus naptárban Domonkos, Dominika napja. A zsidó naptárban Áv hónap 4. napja. napi igék. Katolikus: Szám 20,1-13; Zs 94; Mt 16,13-23. Református: Jn 10,31-42; Jób 23. Evangélikus: Mt 18,1-6; Mt 7,24-29. MAI MŰSOR Malom mozi: AMERIKA KAPITÁNY: AZ ELSŐ BOSSZÚÁLLÓ 3D (12) - PREMIER 15.30.18.30, 21.30 PAUL (12)-ÚJ 13.30, 20.45 FÖRTELMES FŐNÖKÖK (16) 16.00,18.00, 20.00, 22.00 VERDÁK 2. 3D 10.00, 12.15,14.30,16.45,19.00 A GONDOZOO (KN) 13.45,17.45,19.45, 21.45 HARRY POTTER ÉS A HALÁL EREKLYÉI II. RÉSZ 3D (12) 13.00. 21.15 HARRY POTTER ÉS A HALÁL EREKLYÉI II. RÉSZ (12) 11.00, 15.45,18.15 MICIMACKÓ (KN) 10.30.12.15 TRANSFORMERS 3. 3D (16) 10.15 MR. POPPER PINGVINJEI (KN) 10.00, 12.00,14.00 Kecskeméti Televízió: 12.30: HTV: Léptünk koppan ódon köveken... magyar templomok nyomában: A nagyváradi Szent László- templom (12), 13.00: HTV: Házibuli Attilával és vendégeivel - zenés showműsor., 14.00: HTV: Bűvölet IH.évad. 88. rész - olasz tévéfilmsorozat (12), 15.00: HTV: Eső magazin (12), 15.30: HTV: Zodiákus (12), 17.00: HTV: Patikus Magazin (12), 17.30: Városon kívül - magazin műsor ism., 18.00: Magyar Vállalkozásklinika 14. ism., 19.00: Hírős Hírek - A hír igaz!, 19.20: A természet hírei - Természetvédelmi körkép 42., 19.30: Közélet - magazin műsor, 20.10: Hírős Hírek ism., 20.30: HTV: Hírháló, 21.00: HTV: A fény felé - amerikai filmdráma (12), 23.00: Hírős Hírek ism., 23.30: Közélet ism., 00.00-7.00: KÉPÚJSÁG - benne óránként Hírős Hírek ismétlés Az innovációs járulék ellenőrzésének tapasztalatai Az adózók körében az innovációs járulékot a „kis adónemek” között szokták említeni, azonban a járulék- csökkentést igénybe vevő kötelezettek esetében - ha csak az elmúlt 1,5-2 évben folytatott ellenőrzéseket vesszük alapul - igen jelentős számban születtek innovációs járulék adónemben megállapítások, az igénybe vett K+F (kutatási-fejlesztési) szolgáltatások során észlelt tartalmi hiányosságok miatt. Az ellenőrzések során feltárt tipikus hibatípusok egyike a megrendelt, de K+F tevékenységet nélkülöző tanulmányok készítése, azaz az internetről, újságcikkekből és szakkönyvekből, szak- dolgozatokból vagy más hasonló művekből egyszerűen átmásolt kétes értékű K+F szolgáltatások. Ismeretes olyan „modell”, amikor ügyviteli szoftver, illetve specifikáció közel száz társaságnak került értékesítésre országszerte. Természetesen az internetes honlapokon elérhető lakossági vélemények közvéleménykutatásként történő tálalása, a jogszabályszövegek szó szerinti átemelése, az adózók honlapjának, adatainak újraközlése, a korábbi kutatások rendszerezése szintén nem jelent K+F tevékenységet. Tény, hogy a K+F tartalom megítélése mind az adózók, mind pedig az ellenőrzés számára sok esetben nehézkes, akár szakértő igénybevételét is indokolhatja. A Frascati Kézikönyv tartalmából (melyet az innovációs törvény indokolása meg is említ), valamint a törvény pre- ambulumából olyan következtetések vonhatók le, hogy az új ismeretre törekvést nem a megrendelő szemszögéből kell értelmezni, hanem általában véve, szakmailag képzett személyeknek és nem laikusoknak kell új ismeretekre szert tenniük a K+F tevékenység által. NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL DÉL ALFÖLDI REGIONÁLIS ADÓFŐIGAZGATÓSÁGA OLVASÓI ÜZENETEK SMS: 06-30/324-8466 El T. K. M! Önnek igaza van, és elhiszem amit leírt. 2000-ben költöztünk ide Békésből a munkanélküliség miatt. Azóta dolgozom, mindennap megnézem a Petőfi Népe munkahelyet kínál rovatát, és megnyugtat. Túdnék jelentkezni C-s jogsival, fényezőmázoló szakmával, mezőgazda- sági gyakorlattal, csontozógyakorlattal stb. Magamra nézve elképzelhetetlen, hogy nem találnék munkát 5 napon belül. 53 éves fényező El Hétfőn az M5-ösön mentünk Budapestre. Az MO-sra hajtás előtt 2 km-rel 80 percet álltunk. Az autópálya-fenntartók a régi és az új MO-s szakaszok baleseteiről beszámoltak, de az M5-ösön levőről semmit nem tudtak, nem mondtak. A rádiók tudják a műsor közbeni közúti tájékoztatást! Miért vetetnek matricát, azzal nem jár tájékoztatás? Matricás E Engem nem érdekel a történelem, sem a politika. Én most élek. Azért születtem ide, hogy keresztény módjára élhessek. Nekem más népek országa messze van. Akinek annyira jó ott, menjen oda! Én itt szeretnék élni szeretetben. Ezt másnak is illene legalább figyelembe vennie, és figyelnie az élet szentségére. Illem Jolán E Nem tudom, a bajai labdarúgósport illetékes vezetői gondol- tak-e arra, hogy az elmúlt jelentős, minden bajai által ismert két szívemberéről, a két kiváló pedagógusról, illene méltó módon megemlékezni. Pl. elnevez*- ni róluk is valamelyik sportpályánkat. E Akik a fémlopást végzik, azzal ugye kárt okoznak. Nem bíróság kell, hanem kötél, különben nem lesz vége. Támogató E Nem Ábrahám nemzetségét, hanem urát és az ő fiát kell áldani. Pali E Csak nálunk zsebel az önkormányzat. Dunaújvárosban nem kell fizetni a parkolásért. E Magukat ellenőröknek kiadó, hatósági jelleggel fellépő személyek járják Kecskemétet! Senki ne dőljön be nekik! Tűzoltópalack E Egy kis lakást kiadtam egy házaspárnak. Fizetni nem tudtak, egy tévét adtak letétbe. A lakásban a család 13 fősre duzzadt 3 nap alatt, fizetni nem fizetnek. Kiköttettem a vízen kívül mindent, a vizet lezártuk, lelakatoltuk. A lakatot leverték állítólag rendőri engedéllyel, a 70 köbméter vizet nem tudom, ki fogja kifizetni, ők biztos nem. Mindenhol falakba ütközöm, a rendőrség nem tehet semmit, az önkormányzat ül a kérelmemen. Milyen törvények vannak? Vagy ki segít nekem ezeket az embereket kipakolni? S. 0. S. E GMO ideért, itt van, és itt is marad. Ugyanúgy mint a burgonyabogár, a parlagfű vagy a kullancs. Érdekes, hogy vetés után három hónapra derült ki, hogy GMO-fertőzött bizonyos állomány. Több tízmilliárd megy ki a zsebünkből. Természetesen felelős nincsen, de azért valakiknek ez igen jó hasznot hoz. Tisztelettel: T. F. Igazmondó E Kérdem, kicsi Én, hogy a génmódosított kukoricából nem lehetne üzemanyagot előállítani? Miért az állam fizet kártérítést? Ki tudja? E Áldjon meg az Úr, T. Fényező! Isten tökéletes kinyilatkoztatást adott a Szentírásban arra vonatkozóan, mit vár el az emberektől. Nem lenne szabad azt emberi okoskodásokkal, hazugságokkal kiegészíteni! Aki ismeri a Bibliát, az tudja: az Újszövetségben nincs mise, papszentelés, búcsú, körmenet stb. Lehet gondolkodni. Rau A SZERKESZTŐSÉG FENNTARTJA MAGÁNAK A JOGOT, HOGY AZ ÜZENETEKET SZERKESZTETT VÁLTOZATBAN KÖZÖLJE. RECEPTVERSENY Bosnyák Jánosné Piroska küldte Kecskemétről: Mandulás banán hozzávalók: 1 db banán, 2 kávéskanál apróra vágott mandula, 2 kávéskanál vaj, díszítésként tejszínhab. elkészítés: hámozzuk meg a banánt, majd kockázzuk fel! Egy serpenyőben olvasszuk meg a vajat, és helyezzük bele a gyümölcsöt! Rövid ideig pirítsuk, adjuk hozzá a tört mandulát, és addig pirítsuk tovább, amíg a mandula kissé megpörkölődik! Tányérra téve vagy pohárba töltve díszíthetjük kevés tejszínhabbal. ISMÉT VÁRJUK OLVASÓINK RECEPTJEIT. Csak azok pályázatát tudjuk elfogadni, akik megadják pontos címüket és telefonos elérhetőségüket is. Kérjük pályázóinkat, hogy küldjenek magukról portréképet A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkezendő időben bármelyik termékében megjelentetheti, és azokat a szerkesztőség stilizálhatja. Cím: Petőfi Népe Szerkesztőség Kecskemét, Széchenyi körút 29. * e-mall: izvadaszat@petofinepe.hu A KIMONÓ ÖVE ISZIK A BABA TERMÉK, PORTÉKA NOMEN NESC40 NAGYAPA NAGYAPJA AMELY SZEMÉLYT ELLENÉRTÉKE KIS ÜZLET ► ▼ ▼ A GÖRÖG ■N" BETŰ ► ▼ [»M T, VADÁSZ KUTYA HELTAI JENŐ VERSE NAPA PÁRJA ► FÉLTŐN, VÉDŐN ► ▼ METÉLT SPORTISKOLA r ▼ ZENÉS VIDEÓ MENYASSZONY KÁRTYAJÁTÉK PÉNZTÁR ► ? KÉSŐI NAPSZAK VÜK KACSÁJA L ▼ GYAKORI KÖRET ► ELŐTAG: KETTŐ LEVERT SÉG KÓTYAGOS ► ▼ CSOMÓT LAZÍT ► ▼ NAGY..., POCAKOS l ÖT... TEA ► MELEG NAPOK 28 C 17 °C Kiskőrös ^ Kalocsa 28 °c 17 °C Bácsalmás 28 °C 17 X Bács-Kískun megyében ma nyugatról egy vékony, fátyolos felhőtakaró sodródik a térség fölé, de csapadék vagy zivatar csak igen kis valószínűséggel fordulhat elő. Gyenge keleties lesz a légmozgás. A jellemző hőmérséklet reggel 17, délután 28, péntek reggel 16 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: jövő keddig további felmelegedés nyán idő ígérkezik. Jellemzően napos idő várható, de záporos zivataros körzetár is előfordulnak. Keddtől ismét erős és több napig tartó lehűlés kezdete a legvalószínűbb Orvosmeteorologia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a tikkasztó melegben lényegében valamennyiünk figyelme romlik. Döntéseink lassabban születnek meg. Eközben a szekér halad. Nagyon erős akarattal célszerű ilyenkor gépjárművet vezetni. Az előrejelzés bizonytalansága: „NAGY". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 18-19 °C Tisza 17-22 X Balaton 20 X Velencei-tó 21 X Fertő 21 X Tisza-tó H 21 X Pollen Gombák magas Csalánfélék közepes Pázsitfűfélék közepes oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Minden rendben halad. Ilyenkor legjobb, ha örül az életnek, és ezt az örömöt átviszi a családi életbe is. Egy kis kedveskedés most többszörösen megtérül, szűz (VIII.24-IX.23.). Rokona vagy ismerőse kipanasz- kodja magát önnek. Úgy vigasztalhatja meg az illetőt, ha inkább kerüli az igazmondást. Ügyeljen arra, hogy ne szakadjon el a türelem cérnája. mérleg (IX. 24—X.23.). Legyen megfontolt és óvatos abban, hogyan költi el a pénzét. Hó elején még megengedhetné magának ezt a kiadást, de kellemeüen lenne kölcsönkérnie augusztus végén. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Egy meggondolatlan lépéssel sokat veszíthet. Fordítson több figyelmet a családi életre, mert annak biztonsága veszélyben foroghat. nyilas (XI. 23-XII. 21.). Megpróbál segíteni egy bajba jutott kollégáján vagy ismerősén. Könnyen tévedések áldozata lehet, ha nem fogalmaz pontosan vagy naiv, hiszékeny. bak (XII. 22-1.20.). Gondolatait próbálja rendezni. Pozitív hozzáállással minden egyszerűbb és sikeresebb. Törekedjen arra, hogy ismerje meg mások véleményét. vízöntő (1.21-11.20,). Ügyeljen arra, hogy mindig frissen, netten, elegánsan jelenjen meg, bárhová megy. Itt az ideje, hogy magánéletével, érzelmeivel is foglalkozzon. halak (II. 21-111.20.). Vigyázzon arra, hogy kétes pénzügyi manőverekbe ne menjen bele, még ha biztatják is erre. Könnyelmű ígéretet soha ne tegyen. kos (lll.21-IV.20.). Ne akarjon senkit meggyőzni saját igazáról, mindenkinek megvan a saját elképzelése, véleménye. Szerelmi életében új fellángolás kezdődik. bika (IV.21-V.20.). Legyen figyelmes másokkal, hallgassa végig mondandójukat. Egy kecsegtető kaland ígérkezik, de gondolja meg, mielőtt igent mond. ikrek (V.21-VI. 21.). Elismerő, dicsérő szavakkal illetik a mai napon. Egyébként ma apró, rutinfeladatok várják, de ön ezt is hibáüanul végzi. RÁK (VI. 22—VII. 22.). Régi barátjával már nagyon kevés közös gondolat köti össze. Egyik szomszédja, akivel eddig nem igazán volt jóban, most viszonozza az ön kedvességét. VÍZÁLLÁSJELENTÉS a tisza tegnap Szolnoknál 216, Csongrádnál 230 centis volt. A dunán Budapestnél 272, Paksnál 212, Bajánál 348, Mohácsnál 366 centis vízállást mértek.