Petőfi Népe, 2011. augusztus (66. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-29 / 201. szám

2011, AUGUSZTUS 29,, HÉTFŐ INTERJÚ •-Mr: u i «nMpWMBi<VH‘iff kjmibhhm1« <**- iá Sosem csalódott az alkotó fiatalokban gömöry Dorottya Szakkörein az agyagozás mellett a lelkizésre, a barátságra is jut idő Szép mesterség a fazekas­ság csakúgy, mint az agyagot formáló fiatalok útjának egyengetése. Gömöry Dorottya fazekas­nak mindkettő megada­tott: a Kecskeméti Ifjúsá­gi Otthon műhelyvezető- jeként megannyi szak­kört, tábort vezetett, a Di­ákgaléria megalapítása is nevéhez fűződik. Nemrég nyugdíjas lett, de nem fordít hátat sem a kerá­miának, sem tanítványai­nak. Popovics Zsuzsanna Vannak, akik nagyon várják nyugdíjas éveiket, mások szíve­sen művelnék hivatásukat a nyugdíjkor elérése után is. A kecskeméti Gömöry Dorottya az utóbbiak táborát gyarapítja, aki- bár már hivatalosan nyugdíjas- a nyári ifjúsági otthonos tábo­rok, a parádfürdői alkotótábor okán egy ideig szinte ugyanúgy élte dolgos mindennapjait, mint aktív korábban.- Az irodámból való „kiköltö­zés” maradt augusztus végére, rengeteg hivatalos papír, fel­jegyzés, dosszié halmozódott fel az évek során, nem kis munka lesz mindent átnézni, szelektál­ni, átadni utódomnak, Sebők Katának - meséli a friss nyug­díjas. - Azt nem bánom, hogy a műhelyvezetéssel járó rengeteg adminisztrációs feladat mos­tantól nem az én dolgom lesz, arra viszont nagyon vágytam, hogy továbbra is foglalkozhas­sak a gyermekekkel.- Tanítványai hogyan fogad­ták, hogy el kell válniuk egy­mástól? Kecskeméten, a rajzfilmstúdióban kezdett gömöry Dorottya A Székesfe­hérvár melletti Gánton szüle­tett, a népi fazekas mesterséget a szomszédos Csákváron tanul­ta helyi mesterektől. A szak­munkásvizsgát Hódmezővásár­helyen tette le, később művelő­désszervezői képesítést szerzett Nyíregyházán. A HETVENES ÉVEKBEN került a Kecskeméti Rajzfilmstúdióba,- A nyári parádfürdői alkotó­táborban elém állt egy pöttöm kislány, és minden bevezetés nélkül nekem szegezte a kér­dést: „Ha te most nyugdíjas le­szel, nem is fogsz velünk agya­gozni?” Nagy örömömre azt vá­laszolhattam, hogy nem megyek el végleg, ősztől továbbra is lehe­tőségem lesz szakkört vezetni az ifjúsági otthonban. Az intéz­mény vezetősége lehetőségként felajánlotta, és éltem vele, hogy szakköri óraadóként továbbra is maradjak az ifjúsági otthonban. emellett a Tanítóképző Főisko­la vizuális tanszékén tartott kerámiafoglalkozásokat. A NYOLCVANAS ÉVEK KÖZEPE óta vezet kerámia szakköröket a Kecskeméti Ifjúsági Otthon­ban, 1993 óta főállású mun­katársként. EGY LÁNY ÉDESANYJA. Luca idén végez a Magyar Iparművészeti Egyetem kerámia szakán. tam. Szerepel a nevem például a Vízipók-csodapók és a Magyar népmesék című rajzfilmsorozat alkotóinak listáján. Ezen mun­kám mellett mindig kerestem a lehetőséget, hogy a fazekasság is megmaradjon az életemben, így találtam rá a szakkörveze­tésre.- Honnan ered az agyag, a fa­zekasság iránti elkötelezettsé­ge?- Valójában már az óvodában megszerettem Gizi óvónőnknek Szakkörvezetőként arra törekszem, hogy már az első néhány percben lelkessé tegyem az agyagozókat.- Eszerint erős szálak kötik a házhoz...- Mindenképpen. Közel 18 éve, hogy főállásban, azt megelőzően pedig évekig külsősként vezet­tem kézműves szakköröket az if­júsági otthonban. A hetvenes években kerültem Kecskemétre, első munkahelyem a rajzfilmstú­dió volt, ahol kihúzóként dolgoz­köszönhetően, aki először adott agyagot a kezünkbe. A csákvári nagymamám szomszédjában élt egy fazekas család, és amikor nála töltöttem a nyári szünidőt, mindig megcsodáltam a keríté­sen száradó kerámiákat. Az a tervem, hogy a nyolcadik osztály elvégzése után Herendre kerül­jek porcelánfestőnek, nem sike­rült. Viszont egy székesfehérvá­ri cég éppen akkoriban indított fazekasműhelyt Csákváron, ahol szakmai gyakorlatot szerez­tem olyan idős mesterektől ta­nulva, mint Ötvös Józsi bácsi, Dezső lózsi bácsi. Ha éppen nem kerámiázott, modellt ült az idei parádi alkotótáborban Gömöry Dorottya- Önnek is sikerült másokat megfertőznie az agyagozás szeretetével?- Hogyne. Büszke is vagyok, hogy számos egykori tanítvá­nyom választotta szakmájául a fazekasságot, a kerámiát. Példá­ul egy fodrásztanuló lány, aki hozzám is járt kerámia szakkör­re. Miután letette a fodrászszak­vizsgát, felvételizett a Kandó Kál­mán szakközépiskolába, és elvé­gezte a kerámia szakot. Azóta külföldön él, és keramikusként dolgozik. Luca lányom is ezt a pályát választotta.- A helyi tehetségeket bemu­tató Diákgaléria is jó ötletnek bizonyult.- Kiss Tamás szobrászművész első önálló kiállítása például ép­pen nálunk volt. Azóta elvégez­te tanulmányait, visszatért taní­tani a Kandóba. Az iskola mű­vész-tanárai évekig nagy segítsé­gemre voltak, mindig válogatott anyaggal jelentkeztek a tárlatra. A Bolyai-, a Katona-gimnázium Ezt az erdőrészletet 15 gyermek álmodta kerámiába Gömöry Dorottya vezetésével. A méreténél fogva is különleges dekoráció júliustól díszíti a Kecskeméti Ifjúsági Otthon egyik folyosóját, alatta míves tábla hirdeti alkotóinak névsorát. is felkarolta a tehetségeit, akik­ből szerencsére mindig volt utánpótlás. Nem igaz, hogy a fi­atalokat csak a bulizás és a szá­mítógép érdekli. Lehet, hogy csak szerencsém volt, de sosem csalódtam az alkotó fiatalokban. A mátrai Parádfürdőn szervezett hagyományos képzőművészeti alkotótáborban legutóbb hatvan középiskolással, fiatal felnőttel dolgoztunk együtt a többi művé­szeti vezetővel. Nyolc nap alatt hihetetlen mennyiségben készí­tettek csodálatos dolgokat a gra­fikusok, a festők, a keramiku­sok, a szobrászok. Szeptember­ben Kecskeméten is bemutatjuk alkotásaikat.- Apró óvodásokkal vagy ötletelő kamaszokkal dolgozik szívesebben?- Teljesen mindegy. A felnőt­tekkel ugyanúgy megtalálom a közös hangot, mint a kisiskolá­sokkal, akiknek iskolaidőben tartok foglalkozásokat. Közös bennük, hogy egyformán örül­nek a sikerélménynek. Az agya­gozás nagyon jó önkifejezési for­ma, és aki átérzi, nehezen tudja abbahagyni. Szakkörvezetőként mindig arra törekszem, hogy már az első néhány percben lel­kessé tegyem az agyagozókat, és a legelső foglalkozáson élmé­nyekkel gazdagodjanak. Ez kor­tól függetlenül működik. Az agyagozás a fantázia mellett fe­gyelmet, türelmet is igényel, és igen nagy precizitást. Talán ezért tud egymásra is intenzí­ven figyelni, közösséggé formá­lódni egy-egy szakkörös társa­ság.- Férje grafikus, farag is, lá­nya keramikus. Hogy fér meg három művész egy családban?- A sok-sok tárgy már csak ne­hezen fér el a lakásunkban. A magam készítette kerámiákat gyorsan elajándékozom, mert egyszerűen nem férnek. Nálunk még a fürdőkád alatt is kövek vannak, minden lehetséges he­lyen alapanyag és kész munkák sorakoznak. A legritkább eset­ben veszek kész dolgot, mi ma­gunk és készítünk eleget. A lá­nyom munkáit például óvodás­korától az egyetemmel bezáró­lag valamennyit megőriztem.

Next

/
Thumbnails
Contents