Petőfi Népe, 2011. augusztus (66. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-27 / 200. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. AUGUSZTUS 27., SZOMBAT SPORT 15 Röplabda Olimpiai elő-előselejtezőt játszott tegnap a lettek ellen a magyar férfi röplabda-válogatott. A kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban ren­dezett találkozón 2:3-as (23, 24, -21, -18, -10) vereséget szenvedtek a mieink. A felek visszavágója jövő szombaton lesz Lettországban. A párharc győztese előselejtező tornán folytatja majd a küzdelmet a 2012-es londoni olimpiai részvételért. labdarúgás Az NB I-ben Szombathelyen még soha nem nyert a KTE Mészáros Anett bronzérmet nyert a cselgáncsozók párizsi viadalán A 70 kg-os Mészáros Anett bronz­érmet nyert a párizsi olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbaj­nokság pénteki versenynapján, ezzel megszilárdította helyét a legjobbak között az ötkarikás pontversenyben. A Honvéd Euró- pa-bajnoka a svájci Juliane Robra, a salvadori Veronica Mendoza, a luxemburgi Lynn Mossong, a ja­pán Kunihara Joriko és a hazai közönség előtt szereplő Lucie Decosse után a szintén Európa- bajnok szlovén Rasa Srakával csapott össze, akivel 2-2-re áll a különpárharcuk. Az ötödik csata egy-egy intéssel indult, majd so­káig meddő tusakodás folyt, de fél perccel a vége előtt eldőlt a ta­lálkozó. A 24 éves magyar földhöz teremtette ellenfelét, az akcióra előbb a szlovénnak írtak jukót, majd vazaarit, aztán a döntés Mé­száros neve mellé került, ám a bí­rók hamarosan visszaminősítet­ték jutóra. Sraka lenn maradt a földön, a lábát fájlalta, és ugyan megpróbálkozott a folytatással, 17 mp-cel a mérkőzésidő lejárta előtt jelezte: feladja a küzdelmet. Mészáros sorozatban negyedik vb-jén állhat dobogóra, és a magyar cselgáncssport 15. bronz­érmét szerezte. A keddi nyitó­napon a 48 kg-os Csernoviczki Éva is harmadik lett, így a ma­gyar küldöttség két medálnál tart Párizsban.- Ha négy évvel ezelőtt meg­kérdezik, hogy elégedett len- nék-e a vb-ken két-két ezüsttel és bronzzal, azt mondtam volna, hogy örülnék neki. Ide viszont aranyért jöttem, ez a francia lány miatt nem sikerült, két év múlva megint megpróbálom - mondta Mészáros Anett. ■ Mészáros Anett öröme Vasárnap megszakíthatja rossz szombathelyi soroza­tát a Kecskeméti TE. A hírős városi együttes ugyanis NB I-es meccsen még soha nem nyert a Ha­ladás vendégeként. Borbély Károly Sztrájk nem lesz, meccs igen. Csütörtökön már olyan híreket is lehetett hallani a Kecskeméti TE élvonalbeli labdarúgócsapa­tának háza tájáról, hogy az együttes nem edz, sztrájkot fon­tolgatnak a játékosok. így sze­retnék elérni, hogy hozzájussa­nak a fizetésükhöz, mellyel hó­napok óta tartoznak nekik. „Nem edzés” helyett azonban rendesen dolgozó labdarúgókat láthattunk a Széktói Stadion gye­pén. Azt azonban a klub többsé­gi tulajdonosa, Rózsa Pál is elis­merte, hogy vannak tartozásaik a futballisták felé. - Korábban is voltak anyagi problémáink, de akkor is mindenki megkapta a járandóságát. Most sem lesz másként. Türelmet kérünk a já­tékosoktól - mondta Rózsa Pál, aki az együttes csapatkapitányá­val, Balogh Bélával egyeztetett arról, hogy meddig legyen meg a türelem. Egy biztos: a vasárna­pi, Haladás elleni idegenbeli baj­noki mérkőzésig meglesz. A 18 órakor kezdődő szombathelyi ta­lálkozón megszakíthatják rossz vasi sorozatukat a kecskeméti li­lák, akik NB I-es meccsen még soha nem nyertek a Hali pályá­ján. Először 3-1-re kaptak ki, majd következett egy 3-3-as döntetlen, míg a legutóbbi szom­bathelyi találkozón 1 -0-ra győz­tek a hazaiak.- Bizakodó vagyok. Azt hi­szem, okkal, hiszen az előző for­dulóban remek teljesítménnyel rukkoltunk elő, magabiztosan győztük le a Honvédőt 3-1-re. Ha tartjuk a jó formánkat, akkor megszerezhetjük az első győzel­münket Szombathelyen. Abban azonban biztos vagyok, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mert a Haladás hazai pályán nagyon erős - vélekedett Tomiszlav Szi- vics, a KTE vezetőedzője, aki minden játékosára számíthat a Hali ellen. Nem így az ellenfelet vezény­lő Aczél Zoltán, akinek biztosan nélkülöznie kell a Fradival szembeni bajnokin kiállított Marián Slukát. Ott lehet viszont a vasi csapatban a jó formában lévő Goran Vujovics, aki az elő­ző szezonban a KTE-ben szere­pelt. A Kecskemét várható kezdő­csapata: Németh G. - Maynard, Radanovícs, Balogh B., Mohi - Ebala, Szavics - Gyurcsó, Foxi, Bori - Litsingi. A meccset Vad II. István veze­ti, Kispál Róbert és Ring György lesz a két asszisztens. A 7. forduló további mérkőzé­sei; tegnap játszották: Győri ETO -Zalaegerszeg 5-1. Szombat: Di- ósgyőr-Siófok, Budapest Hon- véd-Videoton, Pécs-Lombard Pápa, Kaposvár-Paks. Vasár­nap: Debrecen-Újpest, Vasas- FTC. Labdarúgó NB 1. 1. Győr 7 7 0 0 15-5 21 2. DVSC-TEVA .6 6 0 0 13-3 18 3. Pécsi MFC 6 4 1 1 9-8 13 4. Bp. Honvéd 6 4 0 2 15-7 12 5. Videoton 6 3 1 2 11-5 10 6. KTE 6 3 1 2 13-8 10 7. Pápa 6 3 1 2 5-5 10 8. OVTK 6 2 2 2 9-7 8 9. Siófok 6 2 2 2 6-5 8 10. Paks 6 2 2 2 8-10 8 11. Haladás 6 2 1 3 5-7 7 12. Kaposvár 6 1 2 3 7-12 5 13. FTC 6 0 2 4 4-8 2 14. Újpest 6 0 2 4 3-9 2 15. Vasas-Híd 6 0 2 4 6-15 2 16. ZTE FC 7 0 1 6 4-19 1 üdOTjÄ Balzsay Károly ismét világbajnok lett ökölvívás Az egykor kecs­keméti színekben is bok­szoló Balzsay Károly egy­hangú pontozással legyőzte a hazai közönség előtt bu­nyózó ukrán Sztaniszlav Kastanovot, így elhódította a Bokszvilágszövetség (WBA) nagyközépsúlyú vi­lágbajnoki címét. Eddig Lázár Vilmos a legjobb magyar hajtó lovassport Legjobb ma­gyarként a hétszeres világ­bajnok Lázár Vilmos a 10. helyen zárta a csütörtökön és pénteken rendezett díj­hajtást a franciaországi Conty-ban zajló kettesfogat- hajtó-világbajnokságon. Nyúl Zoltán a 12., Selyben Zsolt a 17., Nagy Tibor a 21. helyen végzett. Csapatban a 7. helyen állnak a mieink. Czink Melinda közel a főtáblára kerüléshez tenisz Czink Melinda há­rom játszmában legyőzte (2:6, 6:3, 6:4 ) az ukrán Ma­rija Koritcevát a US Open selejtezőjének 2. fordulójá­ban. Czinknek még egy győzelemre van szüksége, hogy felkerüljön a viadal fő­táblájára. Az eső játszotta a főszerepet Belgiumban fÖrma-i A második belgiu­mi edzésen is az eső ját­szotta a főszerepet, a piló­ták alig kaptak lehetőséget arra, hogy száraz pályán körözzenek Spa-Francor- champs-ban. A rövid idő­szakban Mark Webber volt a leggyorsabb, a Red Bull ausztrál pilótája Fernando Alonso, Jenson Button és Lewis Hamilton előtt zárta az élen a tréninget. Sebestyén az utolsó helyen zárt motorsport Sebestyén Pé­ter az utolsó helyen zárt a gyorsaságimotoros-világ- bajnokság Indianapolisi Nagydíjának első szabad­edzésén a 125 kcm-esek között. Az első és a máso­dik helyen is spanyol ver­senyző végzett. HÉTVÉGI SPORTMŰSOR Kittel győzött a Vuelta a Espana hetedik szakaszán A német Marcel Kittel nyerte a Vuelta a Espana országúti kerék­páros-körverseny pénteki, 7. sza­kaszát, míg összetettben tovább­ra is a francia Sylvain Chavanel vezet. Az Almedén és Talavera de la Reina közötti 185 km-es etap sprintbefutója során hatalmas bukás történt, így a bringások ki­sebb csoportokban szállingóztak a célba. A zsűri döntése értelmé­ben azonban valamennyi, célba érkező a győztessel azonos időt kapott. Ennek következtében az öszszetett állása módosult. Szombaton a Talavera de la Reina és San Lorenzo del Escorial közötti 183 km-es etap vár a me­zőnyre. ■ Szombat LABDARÚGÁS Megyei I. osztály: HÍD SC-Kalocsa, Kunszállás-Harta, mindkettő 17 órakor. Megyei II. osztály, Dél: Kis­szállás-Hajós, Felsőszentiván- Érsekcsanád, ' Császártöltés- Bácsbokod, mindegyik 17 óra­kor. Megyei II. osztály, Észak: Kis­kunfélegyházi Vasutas-Pálmo- nostora, Harkakötöny-TVSE Andritz, Városföld-Jakabszállás, mindegyik 17 órakor. Megyei III. osztály, Dél: Katy- már-Vaskút Bácska, Madaras- HÍD SC II, mindkettő 17 órakor. Megyei III. osztály, Észak: Hetényegyháza-Kunbaracs, Fü- löpháza-Kunadacs, Tass - Ágas­egyháza, Helvéciái Váll.-Balló- szögi Váll., mindegyik 17 órakor. Megyei III. osztály, Kelet: Orgovány-Csengőd, Jászszent- lászló-Kiskunhalasi Spartacus, mindkettő 17 órakor. Megyei III. osztály, Nyugat: Öregcsertő-Akasztó, Kecel Se- nior-Fajsz, mindkettő 17 órakor. RÖGBI 3. Budapest Nemzetközi Érin­tős Rögbi Kupa, Kecskemét, Széktói Stadion 4-es, 5-ös pálya, 9 órától. Vasárnap ATLÉTIKA Tájékozódási futás: Kecskemét Kupa regionális rangsoroló kö­zéptávú nappali verseny, rajt 11 órakor a Benkó Zoltán Szabad­időparkban. LABDARÚGÁS NB L: Szombathelyi Hala­dás-Kecskeméti TE, Szombat­hely, 18 órakor. NB III-as mérkőzés, Alföld cso­port: Kecskeméti TE II.-Üllő, Kecskemét, 17 órakor. Megyei I. osztály: Kiskő- rös-Izsák, Solt-Kiskunfélegy- házi HTK, Bácsalmás-Szeremle, Soltvadkert-Tompa, mindegyik 17 órakor. Megyei II. osztály, Dél: Mély- kút-Bajaszentistván, Bácsbor- sód-Miske, Dusnok-Kunfehér- tó, Szakmár-Jánoshalma, Sü- kösd-Nemesnádudvar, mind­egyik 17 órakor. Megyei II. osztály, Észak: Nyárlőrinc-Kiskunmajsa, Tab- di-Kecel, Helvécia-Lakitelek, Kecskeméti LC-Lajosmizse, Ti- szaalpár-Bugac, mind 17 órakor. Megyei III. osztály, Dél: Borota-Kunbaja, Tataháza-Ga- ra, Csávoly-Dávod, mindegyik 17 órakor. Megyei III. osztály, Észak: Tiszaug-Kerekegyháza, Balló­szög-Dunavecse, Szabadszál- lás-Miklósi GYFE, mindegyik 17 órakor. Megyei III. osztály, Kelet: Csó- lyospálos-Bocsa, Fülöpszállás- Tázlár, Fülöpjakab-Vadkert, Soltszentimre-Szank, mind­egyik 17 órakor. Megyei III. osztály, Nyugat: Dunapataj-Homokmégy, Bátya- Géderlak, Úszód-Apostag, Du- naszentbenedek-Újtelek, mind­egyik 17 órakor. ÚSZÁS EDF-Démász olimpiai ötpróba, Kecskemét, Benkó Zoltán Sza­badidőközpont. Nevezés: 9-10 óra között. Rajt: 10 órakor. Az in­dulók 1, 2 és 4 km teljesítése után egy, kettő és négy pontot kaphatnak. A próbán jól felké­szült, biztos úszástudással ren­delkező sportolók saját felelős­séggel vehetnek részt. Nem bírtak a halasi cserék a Siófokkal A szeptemberi NB I-es rajt előtt csütörtökön lejátszotta utolsó edzőmérkőzését is a Kiskunha­las NKSE. A lányok ezúttal a Balaton partjára látogattak, ahol - Varga József edző érté­kelése szerint - a meccs 45. percéig jó játékkal kiegyenlí­tett küzdelmet folytattak a nyá­ron alaposan megerősített sió­foki gárdával. A halasiak tré­nere ló-13-as félidő után, a második játékrész derekán - 20-18-as siófoki előnynél - pá­lyára küldte a cserejátékoso­kat, hogy ők is szokják az élvo­nal légkörét. A KNKSE így az utolsó negyedórában 1 gólt lőtt, míg 10-et kapott. A vég­eredmény 30-19 lett. »Zs. D.

Next

/
Thumbnails
Contents