Petőfi Népe, 2011. augusztus (66. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-25 / 198. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. AUGUSZTUS 25., CSÜTÖRTÖK 13 MEGYEI KÖRKÉP Napokon belül kezdődik a bodzaszüret félegyháza A gazdák a legalkalmasabb időpontra várnak, ám addig attól rettegnek, hogy lelopják a termést A napokban kezdődik a bodza- szüret Kiskunfélegyházán. A gaz­dák a legalkalmasabb időpontra várnak, ám addig minden perc­ben attól rettegnek, hogy lelop­ják a termést, melynek idén - úgy tűnik - kedvező felvásárlási ára lesz. A bodza napjainkban egyre népszerűbb. Nem csak az élelmi­szeriparban, de kozmetikumok készítésére, és a gyógyászatban is alkalmazzák. A magyarországi gyümölcsfeldolgozók a kipréselt növény levét zömében feldolgo­zatlanul exportálják. Míg korábban csak a vadon termő bodzát gyűj tötték hazánk­ban, ma már megszoktuk a bo­dzaültetvények látványát. Első­ként olyan bortermelő vidéke­ken találkoztunk nemes bodzá­val, ahol szőlőtermesztés he­lyett az új bogyós gyümölccsel1 kezdtek foglalkozni. Korábban ugyanis az állam támogatta a. szőlők kivágását és a bodza tele­pítését is. Termesztésük és szüre­telésük egyébként nagyon hason­ló - tudtuk meg Tóth László fél­egyházi termelőtől. Mint mondta: a bodza fokozódó népszerűsége miatt sokan meggondolatlanul vágnak bele a bogyós gyümölcs telepítésébe, azt gondolván, hogy termesztése mennyire egyszerű feladat. A Tóth család három hek­táron termel bodzát. Ültetvénye már nyolcéves, de szüretelni csak öt éve lehet róla. A nemes bodza telepítése hektáronként közel kétmillió forintba kerül, ha vala­ki nem rendelkezik földterülettel és megfelelő gépekkel. - Ahhoz, azonban, hogy a termelés nyere­séges legyen, A sok munka meghozta gyümölcsét nagy mennyiséget, hektáronként legalább 100 mázsa termést kell elérni. Ez azonban csak sok-sok gondozás mellett sikerülhet - fűz­te hozzá a félegyházi gazda. - Az tévhit, hogy a bodzát nem kell permetezni. A gombabeteg­ség ugyanis komoly veszélyt je­lent a növényre, idén nyolcszor permeteztem az ültetvényt. A jó terméshez pedig évente trágyáz­ni is kell. A szárazság miatt sok­szor locsoltunk is - ecsetelte a részleteket Tóth László. Úgy tűnik, a sok munka vi­szont meghozta gyümölcsét. A Tóth család közepes termésre számít. Ha minden jól alakul, 130-160 forintot fizetnek a bo­dza kilójáért. A felvásárlási ár azonban naponta változik. Ez attól is függ, hogy helyben ve- szik-e át a leszedett termést, vagy a gazdának kell elszállíta­nia az átvevőhöz. ■ Vajda Piroska l A lengyelek még nem vették fel a kapcsolatot a magyarokkal baleset A sofőrt a hatóság őrizetbe vette, majd másnap reggel visszakapta az iratait, és hazaengedték A mai napig nem vették fel a lengyel hatóságok a ma­gyar társszervekkel a kap­csolatot annak az autóbusz­balesetnek az ügyében, amelyik május 21-én tör­tént egy kerekegyházi isko­lás csoporttal Lengyelor­szágban. Több gyerek is megsérült, amikor egy ka­mionnal összeütközött a magyar csoport busza. Noszlopy N. Miklós Kopasz Zsolt megbízott Bács-Kis- kun megyei főügyészhelyettest a külföldi hatóságokkal történő együttműködésről kérdezztük.- Mi a követendő gyakorlat?- Esete válogatja, hogy a külföl­di hatóságok megkeresése alap­ján a magyar hatóságoknak mi­lyen eljárási cselekményeket kell elvégezniük. Ezt úgy kell elkép­zelni, hogy ha külföldön megin­dul egy büntetőeljárás, akkor an­nak bizonyos részcselekményeit a magyar hatóságok teljesíthetik. Dr. Kopasz Zsolt Külföldről érkezik, illetve - hang­súlyoznám - érkezhet egy meg­keresés, például az ügyészségre, hogy hallgassunk meg tanúkat, szerezzünk be okiratokat. Ami­kor pedig ezt megtettük, akkor kiküldjük a dokumentumokat a külföldi hatóságnak, ahol meg­hozzák az érdemi döntést.- A megkeresések ritkák?- Nem, egyáltalán nem ritkák, de tipikusan eljárási jogsegély ke­retében egyes nyomozati cselek­mények végrehajtására vonat­koznak. Egyébként a közlekedé­si ügyekben ritkán keresnek meg minket, gyakrabban fordul elő, hogy az országhatáron átnyúló vagyon elleni, szervezett jellegű vagy gazdasági bűncselekmé­nyek vizsgálatában kell közremű­ködnünk. Tipikusan a tanúkihall­gatásokat, illetve okiratok vagy egyéb tárgyi bizonyítási eszközök biztosítását kérik tőlünk.- Ezek a kihallgatások hogyan történnek?- A megkereső hatóság ponto­san leírja, hogy mit szeretne tud­ni. A Móra Ferenc Általános Is­kola és Alapfokú Művészetok­tatási Intézmény 10 diákja és 5 kísérő pedagógus még má­jus 17-én utazott ki egy helyi vállalkozó, Kövecses Zoltán autóbuszával Lengyelország­ba, és úgy volt, hogy május 22-én jönnek vissza. Nemzet­közi partnerkapcsolatban vet­tek részt: korábban már jár­- Például szeretnék tudni azt, hogy járt-e adott időben egy adott helyen az illető. És ezt a kérdést felteszik önök az illető­nek?- Igen. Itt tenném hozzá, hogy van arra is lehetőség, például az Európai Unió tagállamaitól érke­zett ilyen irányú jogsegélykérel­mek esetében, hogy a megkereső ország nyomozó hatóságának a tagjai jelen legyenek a kihallgatá­son. Ez gyakran előfordul. Ők nem tehetnek fel kérdéseket köz­vetlenül, de konzultálhatnak ma­gyar kollégáikkal. tak Kerekegyházán a lengyel diákok, majd pedig a magyar iskola 10 hetedik osztályosa viszonozta a látogatást. Május 21-én a helyi iskola lengyel di­ákjainak vezetésével indultak kirándulni. Elöl mentek a len­gyel iskolások, mögöttük pe­dig a magyar busz. Ekkor érte őket baleset. Kövecses elmon­dása szerint óvatosan vezetett,- Mi történik akkor, ha kül­földön befejeződik a nyomo­zás, és úgy döntenek, hogy gyanúsított lesz a Bács-Kis- kun megyei emberből?- A megkereső ország eljárá­si szabályainak megfelelően gyanúsítotti felelősségre vonást kezdeményeznek az illetővel szemben. Azaz megkeresik a magyar hatóságot, hogy ezt te­gye meg helyettük. Általános­ságban annyit tudok mondani, hogy ilyen esetekben végrehajt­juk a gyanúsítotti kihallgatást, majd ennek jegyzőkönyvét ki­dé egy kanyarban szemből ér­kezett egy kamion, mely átsod­ródott az ő sávjába, és ütköz­tek. Ehhez képest a magyar sofőrt a kihallgatását követő­en a lengyel hatóság őrizetbe vette, majd másnap reggel visszakapta az iratait, és ha­zaengedték. Azóta semmi hír a lengyel hatóság által indított vizsgálatról. küldjük a megkereső ország ha­tóságának, ahol eldöntik, hogy bíróság elé állítják-e az illetőt vagy nem.- Amennyiben az előbbit vá­lasztják...?- Akkor az ottani eljárási sza­bályok szerint lezajlik az eljá­rás. Hozzátenném ugyanakkor, hogy van olyan törvényi lehető­ség, hogy átadják Magyaror­szágnak a büntetőeljárást. En­nek igen szigorú törvényi felté­telei vannak. Ez egyebek között az adott ország jogszabályi kör­nyezetétől függhet, illetve példá­ul attól is, hogy a megkereső, il­letve felajánló állam tagja-e az Európai Uniónak. Ilyenkor sem kötelesek azonban felajánlani az eljárást, hiszen ez csupán egy lehetőség a számukra. A ma­gyar hatóságoknak is nyilatkoz­niuk kell arról, hogy egyáltalán elfogadják-e a felajánlást, az át­adást. Horvátország például egy esetben már átadott egy ott tör­tént közlekedési üggyel össze­függő büntetőeljárást a magyar hatóságoknak egy Bács-Kiskun megyei gyanúsított ügyében. A kamion sodródott át az autóbusz sávjába FELHÍVÁS Az FGSZ Zrt. Kecskeméti Földgázszállító Üzeme munkatársat keres hírközlési munkatárs munkakörbe. Munkavégzés helye: Szánk és környéke Feladatok: A kivitelezési munkák végzése során a hírközlési munkák helyszíni felügyelete. Az üzemi hírközlési szervezet tevékenységi körébe tartozó, hibaelhárítási, karbantartási, analóg (réz), digitális mérési, optikai hálózat és berendezéseihez köthető ciklikus és eseti mérések, szerelések végrehajtása Munkaidőn túli készenléti szolgálat ellátása. Dokumentált rendszertechnikai mérések végrehajtása. A munkakör betöltéséhez szükséges: Kábelszerelő vagy hasonló műszaki szakirányú középfokú végzettség. Robbanásveszélyes környezetben történő munkavégzésre való alkalmasság. B kategóriás gépjármű-vezetői engedély. MS Office programok felhasználói szinfü ismerete. Előnyt jelent: Gyakorlat az olaj- és gázipar területén. Optikai rendszerek mérőberendezéseinek ismerete. SDH technikai jártasság. CISCO hálózati eszközök ismerete. Távközlési területen szerzett szakmai gyakorlat Jelentkezését fényképes szakmai önéletrajzával együtt elektronikus úton kérjük az msiposne@fgsz.hu e-mail címre benyújtani. Jelentkezési határidő: 2011. szeptember 02. Legjobb Munkahely Best Employer Best Employer VBégtjd/itívSq Hewlll Mméfés Ir Central faUem Europe 1 enUal Eastern turope 2010 2009/2010 2010/2011 WWW.tGSZ.HU FÖLDGÁZSZAI LÍTÓ Cserszegi Fűszeres szőlőfelvásárlás a Boránál Kft. telephelyén. Ár, fizetés: alapár 106 Ft/kg 1 hónapon belüli fizetéssel. Halasztott fizetés esetén az alapár 2 Ft/kg/hó összeggel nő. Érd.: 06-30/9-558-630 HIRDETÉS Bővebb információért hívja ingyenes zöldszámunkat: 06-80/480-756 ÜT Előfizetési szándékát jelezheti a Petőfi Népe kézbesítőinél, vagy e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu Petőfi Népe + VPN + Kiskegyed 4655 Ft/hó helyett csak 3130 Ft/hó Megtakarítás havonta: 1525 Ft, évente 18300 Ft Akciónk csak a Petőfi Népét teljes áron előfizetők részére vonatkozik!

Next

/
Thumbnails
Contents