Petőfi Népe, 2011. augusztus (66. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-24 / 197. szám

2 PETŐFI NÉPE -2011. AUGUSZTUS 24., SZERDA MEGYEI KORKÉP Évtizedeken át nevelt példásan, kitüntették érte Az Év közalkalmazottja cím­mel tüntette ki Bárdos József- né nyugalmazott óvónőt a ke­rekegyházi önkormányzat. Személye méltatásakor el­hangzott: több évtizeden át művelt hivatásával példát mu­tatott kollégáinak, valamennyi pedagógusnak. Eredetileg más területen képzelte el éle­tét, de a sors a számára leg­jobb pályára vezette.- Könyvelőként kezdtem, de hamarosan korrigáltam. Annak idején a gyermekekről gondoskodó intézményekben telt ház volt, a nevelők leterhel­tek, ezért átmenetileg képesí­tés nélkül is vettek fel munka­társakat. Jelentkeztem 1980- ban a kerekegyházi oviba, és onnan is mentem nyugállo­mányba.- Mire emlékezik legszíve­sebben az első évekből?- Sok kisgyereknek visel­tük gondját, negyvenen is vol­tak egy csoportban, imádtam velük lenni. Dobos Erzsébet, az akkori óvodavezető azt mondta: ösztönös tehetségem van a neveléshez, végezzem el az iskolát, és akkor igazán jó óvónő leszek. Akkor már két gyereket neveltem a csalá­dunkban, de szót fogadtam a főnök asszonynak, és vállal­tam a tanulást. Nagyon érde­kelt ez a hivatás, jó eredmény­nyel diplomáztam.- Milyen óvodát hagyott oda, amikor eljött a nyugál­lomány ideje? „- Természetesen a gyerek­sereg semmit nem változott a három évtized alatt, ők egyfor­mán aranyosak. Nagyszerű munkatársaktól búcsúztam nemrégen. Olyanoktól, mint akikkel kezdtem a pályát. Szívből mondhatom: jól érez­tem magam közöttük. ■ M. J. Bárdos Józsefné Változások a 115. évadban teátrum Első bemutató: a Bánk bán mai magyar nyelvre átírt változata A kecskeméti Katona József Színház egyre népesebb társulata Boldog új évadot! - így kö­szöntötte Cseke Péter direk­tor a kecskemtéi Katona Jó­zsef Színház tagjait tegnap, a jubileumi, 115. évadot megnyitó társulati ülésen. Rákász Judit Új arcokkal és kedves, régi isme­rősökkel is találkozhatnak a né­zők a következő évadban a kecs­keméti teátrumban. Ismét Kecs­keméten játszik Ganxsta Zolee és Szemenyei János, az Amadeus- ban nagy sikert aratott, színész­ként és zeneszerzőként egyaránt elismert fiatal tehetség, továbbá Dunai Tamás, Márton András, Zavaros Eszter és - az évad nagy­operettjének címszerepét alakító - Sáfár Mónika. Idén is színpad­ra lép Cseke Péter, sőt Réczei Ta­más, a színház művészeti vezető­je is szerepet kapott az Átváltozá­sok című darabban. Kecskemétre szerződött a Társulat tévés tehet­ségkutatóban megismert Fejes Szandra és Kristóf István, de mint az igazgató elmondta: pályakez­dők is próbálgatják szárnyaikat a következő évadban. Kecskeméten tölti gyakorlati évét a Kaposvári Egyetem színész szakos osztályá­nak három ígéretes növendéke: Decsi Edit, Keresztény Tamás és Pörögi Ádám, valamint Téby Zita, aki szintén Kaposváron diplomá­zott. A régen várt operett, A víg öz­vegy mellett lesz Agatha Chrisüe- krimi, reneszánsz szerelmi törté­net, vígjáték, zenés darab, dráma és két gyerekelőadás: Békés Pál Kétbalkezes varázslója, valamint a Winnetou Ganxs ta Zolee-val Orth Péterrel főszerepben Szemenyei Já nos zenéjé­vel.- A kö­vetkező évad lesz a leginkább szakmai évadunk- emelte ki Cseke Péter.- Visszajáró vendégeink, sőt szakmai szempontból társula­tunk tagjai lettek elismert, nagy­szerű rendezők mint Szász János, Rusznyák Gábor, Bagó Bertalan, Béres Attila, Szerednyey Béla. Nagy örömünkre idén sikerült megnyernünk a magyar rende­zőtársadalom egyik legkiválóbb- ját, Mohácsi Jánost, aki Csiky Gergely: Buborékok című daráló­ját rendezi. Az előző évadban ismét rekor­dot döntött a kecskeméti teátrum nézőszáma, így a kecskeméti színház azon kevés teátrumok közé tartozik, amely nem leépít, hanem bővít: egy újabb bérletet indíthat az eddigiek mellett. Az első bemutató Katona Jó­zsef Bánk bánja lesz, melyet szeptember 21-én, a magyar dráma napján láthat a kö­zönség a Ruszt Stú­dió Színházban, Bagó Bertalan rendezésében. Az előadás kü- lönle- gessé­^ §e> ho§y Borbála író, dramaturg elkészí­tette a dráma mai magyar nyelv­re átdolgozott szövegváltozatát, mely - miként Cseke Péter jelle­mezte - erős drámaisággal és sok humorral rendelkező mű lett. A próbák már az előző évad végén megkezdődtek, amit most intenzív próbaidőszak követ. Az előadást november 11-én, Katona József születésének 220. évfor­dulóján a Ruszt-stúdióból átvi­szik a nagyszínpadra. Az első nagyszínházi bemuta­tó az Egérfogó című krimi lesz Danyi Judittal, Ferencz Bálinttal, Csémy Balázzsal, Réti Erikával és Kiss Jenővel a főj)b szerepekben. Az Egérfogót A víg özvegy követi Szerednyey Béla rendezésében Egyházi Géza és Sáfár Mónika fő­szereplésével, majd az Átváltozá­sok című szerelmi történetet lát­hatja a közönség Rusznyák Gá­bor rendezésében. Akik látták a legendás Amadeust, valószínűleg nagy érdeklődéssel várják Hein­rich von Kleist: Az eltört korsó cí­mű darabját, melyben ismét együtt lép színpadra Kőszegi Ákos és Szemenyei János. , A társulati ülésen szó esett a színház épületében esett kárról is. Mint arról a Petőfi Népe beszá­molt, a nagy nyári esőzések ide­jén beázott az épület, és az első emeleti páholyfolyosó bal oldalá­nak mennyezete leszakadt. Cseke Péter elmondta: megin­dult a szükséges engedélyezteté­si eljárás, így a színháznyitás za­vartalan lesz. Belvízvédelem és orvosi kérelmek LAiosMizsE Egyebek közt a belvízvédelmi rendszerek fejlesztésére kiírt pályáza­ton való részvételről is dönt csütörtökön, déután 2 óra­kor kezdődő soros ülésén a városi önkormányzat. Szin­tén ezen a napon határoz­nak egy háziorvos és egy gyermekorvos kérelméről. Az orvosok ezentúl az egészségházban szeretné­nek rendelni. (M. J.) Tudnivalók a tanyafejlesztésről fülöpháza Ezen a héten minden lényeges tudnivaló kiderül a faluban a tanyafej­lesztési pályázatok lebonyo­lításáról. Pénteken délután 3 órától tartanak a témában fórumot a művelődési ház­ban. Többek között Balogh József országgyűlési képvi­selő, a tanyaegyesület elnö­ke, Kis Zoltán a Vidékfej­lesztési Minisztérium osz­tályvezetője, Szőke Lajos, a Kecskeméti Főiskola Szakta­nácsadói Központ vezetője és Szabó Tibor szaktanács- adó ad tájékoztatást a támo­gatások feltételeiről, a kérel­mek benyújtásának módjá­ról. (M. J.) Honosítási ünnepség és testvértalálkozó lakítelek Kétnapos Kárpát­medencei testvértalálkozót és honosítási ünnepséget szerveznek a nagyközség­ben. Pénteken 18 órakor a művelődési ház színházter­mében a Magyarkanizsai Udvari Színház adja elő a Magyar piéta című színda­rabot. Másnap 9 órakor lesz a Templom parkban a hatá­ron túli vendégek ünnepé­lyes állampolgársági esküté­tele. Ezután szentelik fel a lakiteleki országzászlót és az Emlékezés Harangját. Délután 3 órakor Vass Lajos népzenei találkozó kezdődik a művelődési házban. (H. I.) További hírek a BA0N.hu hírportálon SEGÍTÜNK Az akrilkád egyre népszerűbb: jól tartja a hőt7 könnyen javítható IFJ. GROSZ GYÖRGY ÉPÍTŐIPARI SZAKEMBER Fürdőszobánk átalakítását ter­vezzük. Milyen kádat ajánl? Mire figyeljünk a vásárláskor? Az akrilkádak elterjedése szembetűnő, sikerük nem a véletlen műve. Alkalmazásuk legfőbb előnye, hogy a hőtartá­suk és a javíthatóságuk mérté­ke messze fölülmúlja a lemez­kádak hasonló tulajdonságait. Az akrilkádak formavilága és méretválasztéka szinte kifogy­hatatlan sokaságú, ezért bizto­sak lehetünk abban, hogy a kis alapterületű fürdőkádaktól egészen a luxuskategóriáig mindenhová találhatunk - a beépítési lehetőségeknek és az igényeinknek - megfelelőt belőlük. Többféle minőségű akrilt különböztetünk meg: az úgynevezett „ABS akril” köze­pes minőséget takar, míg a „100% szaniterakril” a nagyon jó minőségű és javíthatóságú termékek jelzője. A „Lucite akril” jelzés a kiváló minőség­re, a hosszú élettartamra és a javíthatóságra garancia. E ter­mékek színe kitűnően harmo­nizál a kerámiaszaniterekéi- vel. Ne feledkezzünk meg ar­ról sem, hogy a megfelelő be­építés igen fontos momentum a kádak élettartamának meg­őrzése szempontjából. A kád­láb használata a garancia szempontjából szükséges a beépítés során. Opcionálisan rendelhetők fejpárnák, kapaszkodók, akril és fa elő- és oldallapok, hid- romasszázsrendszerek, LED- es világítás, kádperemre sze­relhető csaptelepek és más extrák. Összességében el­mondható a téma kapcsán, hogy a kád kiválasztásánál rendkívül fontos a minőségi termékek előtérbe helyezése, hiszen egy kádcsere nem egy­szerű és igen költséges dolog lehet. (Z&o) BURKOLOHAZ 'ZS "79C c * & a. é p/«ít Kecskemét, Izsáki út 3. Telefon: 06 (30) 676-9285. Már fogadhatja a kicsiket az új bölcs! Kerekegyházán Kerekegyháza új bölcsődéje au­gusztus 15-étől rendelkezik mű­ködési engedéllyel, nincs jogsza­bályi akadálya a gyerekek fogadá­sának. A városi képviselő-testület a minap szabályozta az intéz­ményben az ellátások térítési dí­ját. Az étkezésinyersanyag- és a rezsiköltségekhez kell a szülők­nek hozzájárulniuk. így összesen napi 530 forintot kell fizetni egy- egy kisgyerek ellátásáért. A rend­szeres gyermekvédelmi kedvez­ményben részesülő, illetve fogya­tékkal élő gyermekek esetén tel­jesen elengedik a díjat, a három vagy többgyermekes családban élők esetén csak felét kell annak megfizetni. Ingyenesen látják el azon családok gyerekeit is, ahol a családfőnek nincs jövedelme. A bölcsőde építésére állami támo­gatást kapott annak idején az ön- kormányzat. Ezért cserébe több olyan szolgáltatást is vállaltak - például házi gyermekfelügyele­tet -, amely által jelentős többlet­segítséget nyújthatnak a munká­ba járó szülőknek. ■ M. J. Egyéb szolgáltatások óradíja (Ft/fö) Házi gyermekfelügyelet 680 Időszakos felügyelet-fél nap 980*-egész nap 1620** Játszócsoport dija- egy gyermek esetén 930-két gyermek esetén 500- három vagy több 400 * NAPIDÍJ, •' NAPIDÍJ FORRÁS: ÖNKORMÁNYZAT

Next

/
Thumbnails
Contents