Petőfi Népe, 2011. augusztus (66. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-22 / 195. szám
6 2011. AUGUSZTUS 22., HÉTFŐ GAZDASÁG A megyei jogért parázs viták várhatók városok Akár a kormánnyal is szembeszállhatnak, ha elvennék az eddigi hatásköröket Teljes hatáskörüket féltik a megyei jogú városok. A készülő önkormányzati törvény gyakorlatilag megszüntetné, de legalábbis kiüresítené ezt a közigazgatási kategóriát. Sztojcsev Iván Gimnáziumok, könyvtárak, kórházak - ezekkel lehetnek szegényebbek a megyei jogú városok jövő januártól, ha a mostani tervek szerint fogadja el a parlament az új önkormányzati törvényt. Az ország legnagyobb városai nem jelentenének ezek után külön kategóriát az önkormányzati világban. Kérdés persze, hogy rábólintanak-e erre az elképzelésre a képviselők, köztük a megyei jogú városok polgármesterei. Eddig a megyei önkormányzatban a megyei jogú városok, vagyis általában a megyeszékhely, valamint néhány helyen a környék második legnagyobb városa, nem kaptak szavazati joA MEGYEI jogú városok problémáját jelentheti, hogy a különleges státusszal járó feladatok mellett azokat a munkákat is el kell végezniük, amelyekre minden települést kötelez a törvény. A különböző intézmények fenngot, azonban sok közös feladatra hoztak létre egyeztető bizottságot velük. Ezekben pedig népességi és gazdasági súlyuk miatt is erősek voltak a nagyvárosok. Most a megyei önkormányzatokban a megye összes járási központjának polgármestere automatikusan helyet kapna. A metartása, valamint a városfejlesztés azonban a városok méretei miatt is nagyobb feladatot jelentenek, mint egy kisebb helyen. NEM véletlen, hogy az eladósodottságuk igen magas. A GK1 Gazdaságkutató felmérégyei jogú városi státus megszűnne, az ottani polgármester csak egy lenne a járásközpontok irányítói közül. A konfliktus kiindulópontja az, hogy a megyék szinte minden feladatát magához vette az állam. Ezzel ők jól is jártak, azonban ez automatikusan azt se szerint a teljes magyar ön- kormányzati adósságállományfeléért 25 önkormányzat felel, közülük 17 megyei jogú város. A teljes adósság háromnegyede pedig 99 helyen gyűlt fel, s köztük van mind a 23 megyei jogú város. is jelenti, hogy a megyei jogú városok is elvesztenék minden olyan jogosultságukat, amelyet ez a cím jelent. Jelenleg hozzájuk tartozik minden olyan intézmény, amelyet kisebb helyeken a megye üzemeltet - a módosítás után pedig már az állam. A kórházakon, könyvtárakon kívül még szociális otthonok, kollégiumok, gyermekvédelmi intézmények, levéltárak vannak ebben a körben. Mindez azonban még sokat változhat abban a két-három hónapban, amíg a törvényt elfogadják. Információink szerint az eddigi legnagyobb vitákat ez a kérdés generálta, s ahogy egy önkormányzati forrásunk fogalmazott, „meglepő lenne, ha Kosa Lajos íróasztalában nem ■ A megyék szinte minden feladatát magához vonta az állam. A polgármester képviselők komoly erőt jelentenek a T. Házban. volna ott egy módosító indítvány”. Nem a debreceni polgár- mester az egyetlen megyei jogú város vezetője, aki a parlamenti Fidesz-frakcióban komoly érdekérvényesítő erővel bír, néhány kivétellel szinte minden megyei jogú város első embere parlamenti képviselő is. A kormány központosítást szeretne, ők a mostani helyzet megtartását - nem okozna meglepetést az sem, ha a törvényjavaslat tartalma akár 180 fokos fordulatot is venne. A települési feladatok sem könnyűek HIRDETÉS 2011. augusztus 22. hétfő - augusztus 24. Szerda Medve sajt ► natúr, csípőspaprikás, téliszalámis ► 200 g .... ► 1645 Ft/kg Magyar termék! Friss. Olcsó. Jó Nektarin ► I. osztály ► dobozó; Görögdinnye ► I. osztály ► lédig Korpás kenyér ► szeletelt ► 500 g ► 298 Ft/kg Karát szalámi mix ► szeletelt ► 100 g ► 2490 Ft/kg Baromfi virsli ► 1 kg Magyar termék) 'Magyar termék! Szalámi M I X Bino őszibarack gyümölcsital 25% gyümölcstartalom ► 1 liter Sissy UHT tej ► 1,5% zsírtartalom ► 1 liter Jár mosogatószer ► citrom, sensitive ► 750 ml ► 372 Ft/liter Penny t MARKET i ‘Jé yíil ,ö's paprikc £ Vr M5-, M6-projekt: egy ügyvédi iroda vizsgálhatja felül A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiválasztotta a jogi tanácsadót közbeszerzési pályázaton a köz- és magánszféra (public- private partnership - PPP) részvételével épült autópálya-projektek felülvizsgálatához, a szerződések újratárgyalásához. A közbeszerzési értesítőben megjelentek szerint a Dr. Abay & Dr. Török ügyvédi Iroda - amelynek egy házaspár a két tagja - 17 millió forintért végzi el a PPP keretében megvalósított Mó-os autópálya Érdi tető-Dunaújvá- ros, az Mó-os autópálya Dunaúj- város-Szekszárd, az Mó/MóO- as gyorsforgalmi út Szek- szárd-Bóly-Pécs szakaszai és az M5-ÖS autópálya szerződéseinek a felülvizsgálatában a jogi tanácsadást és képviseletet. ■ 17 millió forint az ügyvéd házaspár megbízási djja. Az MTI idézi Orbán Viktor kormányfő tavaly októberi bejelentését, hogy felülvizsgálják a PPP-szerződéseket. Ezek lényege, hogy az állami és a magánszféra összefogásával a beruházást - ezek között az autópályák mellett például kollégiumok és börtönök is akadnak - a magán- befektető építi fel és üzemelteti a szerződésben vállalt futamidőig, rendszerint 20-30 évig. Az állam ezen idő alatt fizet a használatért, majd a futamidője lejártával a létesítmény állami tulajdonába kerül. Ez év júliusban Fellegi Tamás, a fejlesztési tárca vezetője az Országgyűlés gazdasági bizottságában elmondta, a PPP- szerződések újratárgyalása nélkül azok háromezer milliárd forint terhet jelentenének a költségvetésnek. Akkor bejelentette, hogy eddig száz PPP- szerződést vizsgáltak felül, és megjegyezte, .hogy az autópálya-projekteket elkülönítetten kezelik. Az idei költségvetésben 120 milliárd forintot irányoztak elő a PPP-projektek kiváltására, ebből az M5-ÖS és az Mó-os autópálya kiadásai 99,1 milliárdot tesznek ki. Az M5-ÖS autópálya utolsó szakaszát 200ó-ben, az M6-osét tavaly márciusban adták át. ■ Érvényes: 2011. augusztus 22. hétfő és augusztus 24. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 189 pontján. A Maqyar tennék emblémával jelölt termékeink származási helye Magyarország. *Az árak a 2011. július 18-át megelőző Penny Market fogyasztói árak. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruhazaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nern vallatunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó. Eurókötvény segítene - igen vagy nem „Nyilvánvalóan veszélyzónában vagyunk" - jelentette ki Pascal Lamy, a Világkereskedelmi Szervezet főtitkára a vasárnapi osztrák Die Pressének. Fennáll a veszélye egy újabb gazdasági világválságnak, s ez összefügg az USA és az EU gyenge vezetésével is, értékelte a helyzetet. A pénzügyi piacoknak szükségük van politikai tájékozódási pontokra - fejtette ki az Ausztriában tartózkodó Lamy. Csakhogy Amerikában hónapok óta ideológiai és politikai vita zajlik a takarékossági csomagról, az adósságplafonról, és az Európai Unió túl későn és túl gyengén reagál az adósságválságra - mondta. Lamy szerint egy eurókötvény bevezetése segíthetne az európai adósságválság elhárításában, de kötelező költségvetési fegyelemmel együtt. Rámutatott, hogy a stabilitási paktum is magában foglalja a kohéziós alapból nyerhető források befagyasztásának lehetőségét a maastrichti kritériumok megsértése esetén, de a tagállamok soha nem éltek ezzel a szankcióval. Úgy vélte, az Európai Bizottságnak életbe kellett volna léptetnie ezt a rendelkezést. „De az EU csak az elméletben nemzetek feletti és nem a gyakorlatban” - tette hozzá. Úgy látja, bizonyos értelemben összedőlt az az intézményi modell az EU-ban, s „továbbra sem tudni, kit kell felhívnia annak, aki az EU-val akar beszélni”. m A németek elvetik A2 EURÓKÖTVÉNY bevezetését Hollandia is elveti, és Németország szombaton ismét elutasította a kibocsátás ötletét. Túl sokba kerülne nekik. „Amíg nem egységesítjük pénzügypolitikánkat, nem lehet egyforma a kamatszintűnk. A különböző kamatlábak ösztönzést jelentenek egy szilárd gazdaság fenntartására, vagy büntetést, ha nem megfelelően működtetjük” - mondta Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter. Philip Rosier gazdasági miniszter a Bild am Sonntag című vasárnapi újságnak szintén kifejtette, a közös eurókötvény rossz jelzés lenne a gyenge nemzeti gazdaságoknak.