Petőfi Népe, 2011. augusztus (66. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-09 / 185. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2011. AUGUSZTUS 9., KEDD KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Fogatok versengtek Negyvenkét fogat részvételével rendeztek szombaton meghívásos amatőr-fogathajtóversenyt a gátéri sportpályán. A póni kettes fogatoknál az első helyen Vida Filus Szabolcs, az Orgoványi Lovas Klub versenyzője végzett, második Tóth Molnár Márton (Tiszakécskei Lovas Egyesü­let), a harmadik Provics Mónika (Kunszállás) lett. Az egyes fogatoknál Huszka György győzött, második Stégner László (Orgoványi Lovas Klub), a har­madik pedig Urbaniczki Sándor (Pálmonostori Lovas Egyesület) lett. A kettes fogatok viadalát a Fülöpházi Lovas Egyesület versenyzője, Csapiár Tibor nyerte Tapodi Richárd (Kiskunfélegyházi Lovas Klub) és Koncsek Ferenc (Orosházi Lovas Egyesület) előtt. Árokba folyik a szennyvíz Kiskunfélegyháza Csak a csatorna kiépítése lehet megoldás Három-négy éven belül kezelni lehetne a konfliktusokat Iskolai konfliktuskezelő tréning beindítását javasolta Lakitele­ken az önkormányzatnak a he­lyi gyermekjóléti szolgálat szakembere. Vargáné Subicz Beáta család­terapeuta mindezt azzal indo­kolta a képviselő-testületnek, hogy helyi szinten 19-25 gye­rek nem kapja meg otthon a kel­lő lelki támogatást. Emiatt pe­dig védtelenek a manapság saj­nos az iskolákban is igen elter­jedt szóbeli és fizikai agresszi­óval szemben. Országosan problémákat okoz az is, hogy a pedagógusok nincsenek felké­szülve a diákok közötti konflik­tusok kezelésére, illetve erre sem idejük, sem energiájuk. A különböző problémák - munkanélküliség, anyagi nehéz­ség, betegség - miatt a szülők mentális állapota is egyre rosz- szabb, ez pedig kihat a gyerekre is. A szakember példaként emlí­tette: van olyan család, ahol a ház elárverezése fenyeget, a ki- látástalanságot tapasztaló, szo­rongó gyermek pedig bepisil. A pszichiáterre két-három hóna­pot is várni kell, miközben pedig öngyilkossági kísérlet is előfor­dult. ■ Van olyan család, ahol a ház elárverezése fenye­get, a szorongó gyermek pedig bepisil. A családterapeuta kijelentet­te: ezek erős figyelmeztető jelek, de véleménye szerint a családok és a pedagógusok együttműkö­désével a tréning révén három­négy év alatt kezelni lehetne a konfliktusokat. Felhívta a figyel­met arra is, hogyha a deviáns ta­nulók száma intenzíven emelke­dik, akkor egyre több jó képessé­gű és problémamentes diákot íratnak ki szüleik. A képviselő-testületi ülésen elhangzott: a tréning jónak tűn­ne, de 450 ezer forint most nincs rá az önkormányzat költ­ségvetésében. A képviselők sze­rint az iskolai konfliktusok ke­zelése egyébként is komplexebb megoldást igényelne, tehát egy 10-15 foglalkozásból álló tanfo­lyam csak tűzoltó munka lenne, így végül (két igen és négy nem szavazat mellett) úgy döntöttek, hogy most nem támogatják a program megvalósítását. ■ Hraskó István A tervezettnél később, ta­lán tavasszal kezdődhet a szennyvízcsatorna továb­bi két ütemének kiépíté­se Kiskunfélegyházán. Addig azonban tovább szagolhatják egymás szennyvizét a helybeliek. Vannak, akik ugyanis szippantatás helyett egy­szerűen kiengedik a meg­telt szikkasztók tartalmát az utcára, a csapadékvíz­elvezető árokba. Vajda Piroska Az önkormányzat azonban tehe­tetlen a szennyvizet illegálisan kiengedőkkel szemben, hiszen legtöbben az éj leple alatt, slag és búvárszivattyú segítségével szippantanak. Büntetni pedig csak tetten érés esetén lehet - tudtuk meg Bállá László alpol­gármestertől. Elmondta, a pol­gármesteri hivatal munkatársai minden bejelentés után kimen­nek a helyszínre, de a tetten érés nagyon ritka. Utólag pedig ne­héz megállapítani, hogy ki en­gedte a szennyvizet az árokba. A probléma egyébként onnan ered, hogy az érintett területe­ken a magas talaj­víz miatt a szenny- vízszikkasztók nem működnek. Vagyis nagyon gyorsan megtel­nek. Néhányan vi­szont szippantatás helyett az ud­varukba vagy az utcai árokba engedik szennyvizüket megspó­rolva ezzel több ezer forintot. A szennyvízszállítás ugyanis köb­méterenként több mint ezer fo­rint. A magas talajvíz miatt sok helyen pedig hetente kell kihív­ni a szippantókat. A probléma csak a szennyvíz­elvezető csatorna kiépítése után oldódik meg véglegesen. A csa­tornahálózatra ugyanis minden­kinek kötelező lesz a rákötés - tette hozzá az alpolgármester. Kiskunfélegyházán mintegy 53 százalékos a csatornaháló­zat kiépítettsége. Jelenleg a har­madik és a negyedik ütem kivi­telezésére próbál pályázaton tá­mogatást szerezni az önkormányzat. A tervek szerint már ősszel elkez­dődhetett volna a csatornázás. A pá­lyázatot befogad­ták ugyan, de maradtak nyitott kérdések, melyek tisztázása mi­att a kivitelezés megkezdése el­húzódik. A korábbi két ütem­mel ellentétben ugyanis az Eu­rópai Unió nem támogatja a csa­tornázás utáni teljes útfelújí­tást, ezért módosítani kellett a pályázatot, melynek elbírálása őszre várható - mondta el Bállá László, akitől azt is megtudtuk, hogy a beruházás várhatóan nettó 2,5 milliárd forintba ke­rül, ennek önrésze 520 millió forint, melyet az érintett terüle­ten élők fizetnek ki. Az alpolgármester aláhúzta: a kivitelezés során csak a közút­kezelő tulajdonában lévő utak felületét újítják fel teljes egészé­ben, az önkormányzatiaknál csak sávos helyreállításra futja. Hozzátette, hogy sikeres elbírá­lás esetén tavasszal elkezdődhet a csatornázás - elsőként azok­ban a városrészekben, ahol leg­többen megkötötték a szükséges szerződéseket. így a Bikahegy­ben, a Kossuth-, és a Móra- városban, illetve a kertvárosi ré­szen indulhat leghamarabb a munka. A végső - negyedik - ütemben pedig a Bankfaluban, a Molnárteíep egy részén, a Csa- nyi úton és az Aranyhegyben.- A beruházás reményeink szerint 2013 végén fejeződik be - összegzett Bállá László. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerkesztő: HRASKÓ ISTVÁN Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos u. 3. Telefon: 76/433-308 Saját kulcsával vitték el az Audit Bugac Egy román állampol­gárságú bugaci lakos tett feljelentést ismeretlen tet­tes ellen, mert szombaton vagy vasárnap délelőtt a Bugac-Felsőmonostorban lévő tanya nyitott garázsá­ból saját kulcsával ellopták a KYK-015 rendszámú Audi A6 típusú személygépko­csit. Az autó értéke 5 millió forint. Lovasnap lesz Tőserdőn lakitelek Hagyományte­remtő szándékkal lovasnapot rendeznek - el­ső alkalommal - Lakitelek- Tőserdőn, a sportpályán. Az augusztus 13-ai rendezvény a szervezők szándéka sze­rint gyerekeknek és felnőt­teknek is jó szórakozást biz­tosít majd. Lesz fogathajtó­verseny (akadályhajtás), csi­kós-, kaszkadőr- és lovastor- nász-bemutató, főzőverseny és koncert is. (H. I.) További hírek a BíON.hll hírportálon HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Pallagi Petra - dr. Ignáth Imre Zoltán, Bagi Brigitta Anita - Antalicz József, Vanó Hajnalka - Szabó Béla, Kurucz Andrea Éva - Ramocsa Sándor. meghaltak: Fazekas Sándor- né Gulyás Mária Margit (Kis­kunfélegyháza), Kengyel Sán­dor (Kiskunfélegyháza), Hege­dűs Antal (Kecskemét), Radics Károlyné Bende Irén (Kecske­mét). ■ Minden bejelen­tés után kimen­nek a helyszínre, de a tetten érés nagyon ritka. Híd a bicikliseknek Befejezéséhez közelednek a Kiskunfélegyháza északkeleti-keleti részén két ágban (a Csongrádi úton, illetve a Liget utcán és az Alpári úton) épülő, összesen közel négy kilométeres bicikliút munkálatai. A félegyházi vízfolyás fölött a régi, elavult és nem megfelelően széles fahíd kiváltására egy új, acélszerkezetű gyalogos-kerékpáros hidat emelnek, mely a hókotrót is el fogja bírni. A pillérek betonozása már megkezdődött, magából a kerékpárútból pedig még körülbelül négyszáz méternyi szakasz hiányzik. Klub az időseknek a volt hajléktalanszálló felújított épületében, a Tóth Kálmán utca 10/A-ban nyílt meg a Szi­várvány Személyes Gondozást Nyújtó Intézmény Idősek Nappali Klubja Félegyházán. Az átadón Kapus Krisztián polgármester hangsúlyozta: kiemelt jelentőséget tulajdonított az önkormányzat annak, hogy a város anyagi ne­hézségei ellenére is méltó körülményeket biztosítsanak az időseknek. Az épületben más ellátás, így a jelzőrend­szeres házi segítségnyújtás, a tanyagondnoki szolgálat és a szociális étkeztetés is helyet kap.

Next

/
Thumbnails
Contents