Petőfi Népe, 2011. július (66. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-07 / 157. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2011. JÚLIUS 7., CSÜTÖRTÖK KECEL, KISKŐRÖS ÉS SOLTVADKERT Földet kaptak, így most már dolgozhatnak a keceli cigányok Két kutya jut egy kennelbe kistérség Megoldódott 15 település kóborkutya-problémája Megszavazta a keceli képviselő- testület a helyi cigány kisebbsé­gi önkormányzat kérését: jelké­pes összegért (10 ezer forint) cserébe termőföldet kapnak a cigány családok, hogy konyha­kerti növényeket termeszthes­senek, egyelőre saját igényeik kielégítésére. Mint azt korábban a Petőfi Né­pe is megírta: Kolompár László, a keceli cigány kisebbségi önkor­mányzat vezetője azzal a kérés­sel fordult a városvezetéshez, hogy a Szilosi részen lévő, jelen­leg többnyire parlagon lévő te­rületen engedje meg a város, hogy a helyi cigány családok konyhakerti növényeket nevel­hessenek. Kolompár szerint a cigányok nem akarnak tétlenül otthon ül­ni, tavasszal nekifognának a föld megművelésének. A program­ban 23 ingatlan lakói vesznek részt. Vetőmagokat pályázati úton szeretnének szerezni, az önkormányzat segítségére a pályázat elkészítésében is szá­míthatnak. ■ szbz A tűzzel játszanak Már az első na­pokban tucatnyi tűzzománc medál, falikép és egyéb ékszer készült a keceli művelődési ház Tűzzománc alkotótáborában. Az aprólékos technikával készülő, nagy kéz­ügyességet igénylő munka minden fázisában részt vehetnek a táboro­zok: így mintát tervezhetnek, vág­hatnak, festhetnek. Ám a kemen- cés kiégetést Mencsik Rita, a tábor lelke, vezetője és irányítója végzi. Az itt készült alkotásokból szep­temberben kiállítás nyílik Kecelen. Már most kétszáz száza­lékos kihasználtsággal működik a hosszas egyez­tetéseket követően meg­épült, idén májusban át­adott kistérségi ebtelep Kecelen. Tizenöt telepü­lésről gyűjtik ide a befo­gott kóbor ebeket. Szűcs Brigitta Z. A keceliek vegyes érzelmekkel fogadták, hogy „sintértelep” lesz településükön. Aggályaikon csak az enyhített valamelyest, hogy a telep a várostól legalább három kilométerre helyezkedik el, a Császártöltési úton. A má­jusban átadott kistérségi ebtelep 15 település kóborkutya-problé- májára nyújt megoldást. Alig két hónap alatt a húsz kennelbe negyven kutya került, pedig visznek is el az állatokból.- Előfordult, hogy itt kölyke- zett egy befogott kutya, így sza­porítva az állományt, de az is megesik, hogy a gazdája jön a behozott állatért. Tagadhatatlan, hogy sokan vannak. Persze rendre hangsúlyoznunk kell, hogy ez nem menhely, de nem is sintértelep! Ettől függetlenül ki­tesszük a hirdetőtáblákra is a kutyák képeit a városban, és egy külön erre a célra létrehozott weboldalon gazdát is keresünk az „ideiglenes lakóknak” - mondja Flaisz János gyepmes­ter. Majd hozzáteszi: eddig csak egy beteg és egy nagyon szeren­csétlenül elütött állatot altattak el, akiket már nem lehetett meg­menteni. Portás néha kiköveteli a sétát Bóna Angéla állatgondozótól A környező települések lakói nem csak féltek az utcákon kó­borló ebektől, de a gazdátlan ál­latok sok álmatlan éjszakát sze­reztek az embereknek.- Egyszerűen meg lehet bolon­dulni nyáron, a nyitott ablaknál, amikor végigvonul egy idegen kutya az utcán, és elindít egy láncreakciót: gyakorlatilag az összes, kerítésen belüli kutya felébred, és olyan koncertet pro­dukál, hogy a holtak is felébred­nek - mondja egy kiskőrösi asz- szony. Náluk, de a környező kis­településeken is őszinte öröm­mel fogadták a kezdeményezést az önkormányzatok. Általában a hozzájárulás mértékét is reális­nak érzik. Eddig egy-egy állat be­fogása 20-30 ezer forintba kerül­hetett, ha például Kecskemétről kellett segítséget kérni, ez éves szinten több százezer forintra rúgott.- Nálunk, Akasztón egy régi kényes probléma oldódott meg a telep létrejöttével - mondja Su- hajda Antal, a település polgár- mestere. Tőle azt is megtudtuk, hogy az állatvédelmi törvény szi­gorításai miatt egyre nehezeb­ben tudtak megnyugtató megol­dást találni a helyzetre. Az akasz­tóiak őszintén örülnek a csendes és biztonságos helyzetnek. A keceli telep gyepmestere nem unatkozik: gyakran fut be hozzá hívás a településekről. Azonnal indul a helyszínre, és befogja a kóborló állatokat. A be- kamerázott ebtelep elé azonban nem lehet kutyát letenni. Ha va­laki mégis ezt a megoldást vá­lasztja, szigorú büntetésre szá­míthat. Előfordul, hogy vemhes állat kerül a menhelyre, de a kicsiket sem altatják el Jelenleg negyven kutya vár gazdára HHEXEnXflHI Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT | Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA KECEL, KISKŐRÖS ÉS SOLTVADKERT Szerkesztő BARTA ZSOLT Kiskörös, Árpád utca 2. Telefon: 78/513-644 Egyetlen pályázó volt, ő nyert kiskörös Nyugdíjba vonul a kiskőrösi társult óvodák igazgatója, Kollárné Bürgés Erzsébet, ezért pályázatot írt ki az önkormányzat az álláshely betöltésére. Kollárné helyére egyetlen ember, Szabóné Lovász Márta, a Szűcsi óvoda eddi­gi óvodapedagógusa jelent­kezett, és mivel beadott pá­lyázata megfelelt a kiírás­nak, ő lesz az óvodák veze­tője. A 25 éves tapasztalat­tal rendelkező Szabóné igazgatósága alá szeptem­bertől 16 tagóvoda tartozik. Önkéntes véradókat várnak Szentimrén soltszentimre Véradás lesz hétfőn a soltszentimrei polgármesteri hivatalban, délelőtt 9-től 12 óráig. Elköltözik az orvosi ügyelet egy időre kiskörös Július elsejétől az orvosi ügyelet helyszíne ideiglenesen a Kossuth La­jos utca 57. szám alatti or- , vosi rendelő lesz (a volt fül-orr-gégészeti szakren­delőben). A költözésre a járóbeteg-szakellátó intéz­mény korszerűsítési mun­kálatai miatt volt szükség. Az építési munkák nem befolyásolják a soltvad- kerti ügyeleti ellátást, ami a Szentháromság utca 11. szám alatt, a körzeti rende­lőintézet épületében műkö­dik. További hírek a BA0N.hu hírportálon Eleinte nem volt ínyére, hogy hétről hétre misére járjon Böbék tamás A jó pap olyan, mint egy igazi cowboy: sehol sem ver gyökeret, de mindenütt megtalálja a helyét Huszonöt évesen leborult a kalo­csai főszékesegyház szentélyé­nek padlójára. Teljes szívével át­adta magát az egyháznak. A kis­kőrösi Böbék Tamást két hete szentelték pappá Kalocsán. Au­gusztustól Kecskeméten szolgál. Tizenhat éves koráig eszébe sem jutott, hogy akár pap is le­hetne. Társasági ember volt, de a diszkózás kimaradt az életé­ből. Családjával hébe-hóba el­mentek szentmisére. Ugyan már elsős kisdiákként járt hittanra, de az áttörést nem ez hozta. Édesanyja egyik volt osztálytár­sa visszakerült szülőfalujába, Kaskantyúra. Papként. Az édes­anyja szívügyének érezte, hogy az atya miséire eljárjanak.- Nem voltam oda ezért a programért. Azonban az évek során, a jóisten a maga pedagó­giájával fokozatosan megszólí­tott és formálta, csiszolta a szíve­met, így alakulhatott ki mintegy 4 év alatt a szándék és az igény bennem, hogy szentmisére jár­jak, majd pedig, hogy pap legyek- mesél a kezdetekről Tamás. Az érettségit követően 2005­ben felvételt nyert a Kalocsa- kecskeméti Egyházmegye kis- papjai sorába és a szegedi teoló­giára, majd 2009-ben átkerült a Pázmány Péter Katolikus Egye­tem Hittudományi Karára. Nem tagadja: volt, hogy megingott.- Bábel Balázs érsek atya sokat idézett mondata jut eszembe, miszerint „Isten tud görbe vona­lon is egyenesen írni”. Voltak akadályok. Volt, hogy úgy érez­tem, összeroppanok, de azt so­sem éreztem, hogy ezek azért gördülnek az utamba, hogy meg­állásra, a küzdelmek feladására kényszerítsenek. Inkább meg­erősítettek a hitemben és az el­hivatottságomban - mondja. Tamás augusztustól káplán lesz Kecskeméten, a széchenyi- városi Szent Család-plébánián. Addig azonban még vár rá egy Hegyalja Tesztivál, ahol az öku­menikus sátorban szolgál majd. Lelkigondozást végeznek igény szerint. És ha minden jól megy, pénteken este egy koncert erejé­ig saját igényeit is szem előtt tarthatja, ekkor lép ugyanis szín­padra a Dalriada folk-metal együttes. Egy percig sem tagad­ja, hogy olyan világi dolgok is ér­deklik, mint a horgászat és a western világa. Utóbbi alapgon­dolatait meggyőzően köti a papi hivatáshoz. - A jó pap olyan, mint egy igazi cowboy. Sehol sem ver gyökeret, de mindenütt megtalálja önmagát, ugyanak­kor - ha szólítja a kötelesség - képes anélkül továbbállni, hogy az mély sebeket ejtene lelkén. Kérdésünkre, hogy volt-e már szerelmes, azonnal válaszol. - Voltam, és ennek nagyon örü­lök. Még a teológia első éveiben találkoztam ezzel az érzéssel, így hála istennek, még a kezdet kezdetén mérlegelni, dönteni tudtam. Rövidesen kiderült, hogy nem erre a szerelemre vá­gyom. Az Úr Jézussal való kap­csolatom végül felülírta ben­nem ezt az érzést.

Next

/
Thumbnails
Contents