Petőfi Népe, 2011. július (66. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-26 / 173. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2011. JÚLIUS 26., KEDD KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Ricsi újra járni szeretne jászszentlászló A család minden segítségnek nagyon örül Ricsinek egyetlen vágya, hogy újra megtanuljon jár­ni - egyedül, segítség nél­kül. Addig azonban na­gyon sokat kell még küz­denie. Februári súlyos mo­torbalesete után nem hit­ték, hogy valaha is felépül. Az eltelt fél év alatt vi­szont nagyon sokat javult az állapota. Vajda Piroska A jászszentlászlói Német Ri- chárd februárban motorozás közben egy kamionnal ütközött. A balesetben a tizennyolc éves fiú lábfeje leszakadt, és súlyos koponyasérülést is szenvedett.- Az volt a „szerencséje”, hogy a kamion kerekének csapódott, különben talán túl sem éli a tra­gédiát, melynek körülményei máig sem tisztázódtak teljesen- meséli a könnyeivel küszködő Fehér Márta, Ricsi édesanyja.- De így, utólag már mindegy is. Csak az a fontos, hogy Ricsi fel­épüljön - teszi hozzá, s már mondja is tovább: - A fiam sem­mire sem emlékszik. Balesete után két hónapig kómában, úgy­nevezett éber kómában volt. A kórházban egy füzet segítségé­vel kommunikáltunk. Leírtam, hogy szeretem, ő pedig válasz­ként egy szívecskét rajzolt. Le­rajzolta azt is, hogy telefont sze­retne névnapjára - csuklik el a hangja... Ricsi szintén sírással küsz­ködve meséli el, hogy a kiskun­félegyházi Petőfi gépészeti szak- középiskola harmadéves diákja, és nagyon bízik abban, hogy jö­vőre folytathatja tanulmányait. Jelenleg a budakeszi országos rehabilitációs intézetben lába­dozik. Mint mondta: mindent megtesz azért, hogy meggyó­gyuljon.- A fiam nagyon jó kezekben van: hétről hétre javul az állapo­ta. Hétvégeken mindig hazahoz­zuk, így folyamatosan látjuk ál­lapota jobbulását - veszi vissza a szót az édesanya. - Gyógyke­zelése azonban rendkívül sok­ba kerül. A párom és én is mini­málbért keresünk, mára felél­tük az összes tartalékunkat. Mindazonáltal szeretnénk, ha Ricsi a legjobb, a valódihoz leg­inkább hasonlító műlábat kap­hatná. Egy kamasz számára ez A falunapón Ricsi nagy vágya is teljesült: részt vehetett a motoros felvonuláson Ricsi testvérével, Fruzsinával gyakran nézegeti az emlékezetes motoros felvonuláson készült képeket életbe vágó. Csakhogy egy ilyen profi művégtag közel egymillió forintba kerül. A társadalombiz­tosító támogatja ugyan, de mindössze az árának töredéké­vel. Nekünk viszont most min­den fillér számít. Eddig is mér­hetetlenül sok támogatást kap­tunk a helybeliektől, amit ez­úton is hálás szívvel köszönünk - törli le könnyeit zavartan az édesanya, akin látszik, nincs hozzászokva, Tiogy másoktól kapjon segítséget. Szavaiból kiderül, hogy Kiss Melinda polgármester asszony kezdeményezésére a júniusi fa­lunapon gyűjtést szerveztek Ri­csi gyógyítására. A falunap más tekintetben is emlékezetes ma­rad a fiú számára: részt vehetett a motoros felvonuláson. A történ­tek ellenére sem félt felülni a Simsonjához képest hatalmas motorokra. Persze csak utasként. Egyelőre. Merthogy a tizennyolc esztendős legény nem mondott le a motorozásról. Valahány­szor hazajövök, mindig azért imádkozom, nehogy egy húszez­res bankó várjon a konyhaaszta­lon. Eladott kismotorom ára...” Ricsivel jászszentlászlói ottho­nában találkoztam. Érkezésem­kor testvérével, Fruzsinával épp a motoros felvonuláson készült fotókat nézegette azon a lapto­pon, melyet a fiú az édesapjától kapott. A számítógépet a kórház­ba is magával viszi, bár ott nem tud internetezni. Pedig szívesen csevegne barátaival, akik na­gyon hiányoznak neki. Vágyik arra, hogy időnként meglátogas­sák - ha nem is Budakeszin, de legalább a hétvégeken, jászszent­lászlói otthonukban. Ricsi családja minden ado­mányt szívesen fogad. Aki segí­teni szeretne, az a 06-70/395-Ó3- 72 telefonszámon érheti el az édesanyát, Fehér Mártát. A szerbiai Nagykikinda is Kiskunfélegyháza testvérvárosa lesz Több mint negyvenéves jó kap­csolatot ápol a félegyházi önkor­mányzat a szerbiai Nagykikinda városával. Az együttműködés azonban nemcsak önkormányza­ti, hanem intézmények, civilszer­vezetek, illetve családok kapcso­latára épül. A két település idén tavasszal együttműködési megállapodást kötött, amelyet augusztus 20-án a testvér-települési okmányok alá­írásával is megerősítenek. A két önkormányzat reményei szerint a testvérvárosi szerződés megkö­tésével sikeresen pályázhatnak majd a határon átívelő, uniós pá­lyázatokon támogatva többek kö­zött az ifjúsági, oktatási, kulturá­lis és sportfeladatokat. ■ V. P Huszadszor táboroznak a Hittanyán Érseki misével kezdődik a 20. lelkigyakorlatos tábor vasárnap este 18 órakor a bugaci Hitta­nyán. A család évéhez kapcsoló­dóan ezúttal a szerelem, a pár- kapcsolat és a családi élet lesz a témája az egyhetes programso­rozatnak. A szervezők a fiatalok lelki feltöltődését szem előtt tart­va a közös imádkozásokon túl előadásokkal, koncertekkel, sportversenyekkel, kézműves foglalkozásokkal, íjászkodással, illetve túrázással várják az ér­deklődőket. ■ V. P ANYAKÖNYVI HÍREK házasságot kötöttek: Térjék Haj­nalka - Bagi Róbert, Fekete And­rea - Halai Laci, Vass Ildikó Szte- panivna - Salca Adrian. meghaltak: Pólyák Lászlóné Ban­gó Mária (Orgovány), Pesti Flóri­án (Lajosmizse), Hostyánszki Györgyné Várhegyi Erzsébet (Ág­asegyháza), Nagy József (Kecske­mét), Czibók Istvánná Molnár Ka­talin Mária (Kiskunfélegyháza), Kis Andrásné Kallai Mária (Kis­kunfélegyháza), Kovácsné Gu­lyás Ildikó (Kiskunfélegyháza), Lévai Péterné Hegedűs Margit Anna (Kecskemét), Marosi Im- réné Barzsó Mária (Bugacpusz- taháza). A diákok aratnak, báláznak a tangazdaságban Kiskunfélegyháza A disznóetetés is része a nyári gyakorlatnak, a gyerekeknek öröm a munka kényszerű kötelezettség­ként élik meg a gyakorla­tot, sőt van, aki önként ki­jár, még ha nincs is beoszt­va.- Egyszerűen azért, mert szeretnek itt lenni. És ha már a szülőknek nincs le­hetőségük beíratni egy tá­borba, inkább megnézik mindennap kedvenc lovu­kat, minthogy otthon unat­kozzanak - mondja Ágos­ton Tibor, a kiskunfélegy­házi szakképző intézmény igazgatója. Mint megtudtuk tőle: négy-öt felnőtt koordinálá­sa mellett naponta átlagosan tíz­tizenöt - lótenyésztőnek, mező­javában zajlik a félegyházi mező- gazdasági szak­iskola tanulói­nak nyári gya­korlata az intéz­mény tangazda­ságában. A diá­kok tevékenyen kiveszik részü­ket az aratásból, a bálázásból és | az állatok ellátá- | sából is. i x A hentestanu- | lókat kivéve há- “■ rom-négy hetet A lovak a diákok kedvencei a tangazdaságban tanrendileg min­den „mezgés" diáknak el kell töl- letti, kétszáz hektáros gazdaság- tenie a Gátér felé vezető út mel- ban. A legtöbben azonban nem gazdasági szakmunkásnak vagy vidékfejlesztési és mezőgazda- sági technikusnak készülő - di­ák dolgozik a tangazdaságban. A tanulókat busz viszi ki reggel hétre, majd kezdődik a munka, mely délután kettőig tart. Ahogy az igazgató fogalmaz: teljesen életszerű tapasztalatokat szerez­hetnek a fiatalok. így például részt vesznek az árpa, repce, búza, kukorica, ener­giafű betakarításában, a bálák begyűjtésében, raktározásában. Életközeli helyzetben gyakorol­hatják a disznók, birkák etetését- itatását, karámba, akolba terelé­sét, a lovak ápolását, csutakolá­sát, patkolását, de ezenkívül lát­hatják azt is, hogyan zajlik egy nőstény sertés mesterséges meg­termékenyítése, a kismalacok vagy szerencsés esetben a kiscsi- kók születése. A megtermelt gyü- mölcsötis a gyerekek árusítják a helyi piacon. Ágoston Tibor hozzátette: nemrég kaszálták le a körülbe­lül huszonöt hektáron termesz­tett energiafüvet, mellyel ősztől tantermeket, öltözőket és mos­dókat fűtenek. Ezek a helyisé­gek egy régi istálló elkülönített részében épültek, és kivitelezé­sük szintén az iskola kőműves­tanulóinak köszönhető. Az ak­varisztika szak diákjai halasta­vat építettek, az ácstanulók pe­dig egy tágas esőbeállót. ■ Hraskó István Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKÉ Szombat BAJA KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE, Szerkesztő: HRASKÓ ISTVÁN Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos u. 3. Telefon: 76/433-308 Segítséget nyújtanak a szenvedélybetegeknek Kiskunfélegyháza A Szoci­ális Rekreációs Társaság a helyi önkormányzattal kar­öltve közösen próbál segít­séget nyújtani a helyi és a kistérségben élő szenve­délybetegeknek. A nappali ellátó intézmény­hez a város biztosítja az épületet, a Bajza utcai in­gatlant jelképes összegért, havi 500 forintért adták ki a társaságnak, amiről leg­utóbbi ülésén döntött a kép­viselő-testület. Ernyes Lász­ló önkormányzati képviselő azonban tiszteletdíjából egy évre átvállalta bérleti díj ki­fizetését. A társaság hosszú távú terve - a szociális, egészségügyi és mentálhi­giénés tevékenységen túl - a helyi iskolákkal együtt­működve a drogprevenció­ban való részvétel, illetve tréningek, terápiák szerve­zése. (V. P.) Ingyen táboroznak a bugaci gyerekek BUGAC / BUGACPUSZTAHÁZA Ötmillió forintot nyert egy uniós pályázaton a bugaci önkormányzat, melyből ki­lencven helybeli gyerek tá­borozhat teljesen ingyen augusztus első hetében Ta­tán - tudtuk meg Szabó László polgármestertől. Az önkormányzatnak mind­össze 200 ezer forintot kell biztosítania a gyerekek nyaralásához - tette hozzá. A táborban elsősorban a környezettudatos életmód­dal kapcsolatos programok­kal várják az általános is­kolásokat, akiket jó maga­tartásuk alapján választa­nak ki. (V. P.) Könyvbemutató az Otemplomban KISKUNFÉLEGYHÁZA Rendha­gyó helyszínen, az idén 250 éves Sarlós Boldogasszony­templomban lesz Szász András legújabb könyvé­nek, egyben első novellás- kötetének bemutatója július 29-én, pénteken délután 17 órakor. A kötetet Talapka István címzetes apát, főplébános mutatja be. Az író munkásságát Lezsák Sándor, az Országgyűlés al- elnöke összegzi. (V. P.) További hírek a BA0N.hu hírportálon

Next

/
Thumbnails
Contents