Petőfi Népe, 2011. július (66. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-26 / 173. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2011. JÚLIUS 26., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Vérüket adták Véradást tartottak az elmúlt hétvégén Petőfiszálláson, amelyen mintegy húsz helybeli vett részt, hogy segítsen másokon. Mint megtudtuk: a viszonylag alacsony részvételnek valószínűleg az volt az oka, hogy a közelmúltban Pálosszentkúton is véradás volt, ahol viszont nagyon sokan megjelentek. Két város összefogott Debrecen / kecskémét Kulturális életükben sok a közös pont Megtámadták a családi rendezvényt: nyolc sérült Zártkörű rendezvényen, egy fiatal nő diplomájának megszerzését ünneplő családot támadtak meg hárman Tiszakécskén. A két férfi és egy nő a család több tagját inzultálta, megverte: ösz- szesen nyolcán sérültek meg a családból a támadás során köny- nyebben. A Béke téren lévő presszóban még február 27-ére virradó éjjel történt a verekedés, mely miatt most a három ember ellen csoportosan elkövetett garázdaság, könnyű testi sértés, illetve súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Kecskeméti Városi Ügyészség. A szórakozóhely ajtaján és az ablakokon több helyen is kiírták a szervezők, hogy zártkörű rendezvényt tartanak, ami nem zavarta a három vádlottat. A korábban már 5 alkalommal büntetett 36 éves K. Jánost, a büntetlen előéletű, 34 esztendős K. Györgyit, valamint a súlyos testi sértés miatt 1 év 4 hónapra elítélt, majd feltételesen szabadlábra helyezett, 31 éves K. Csabát. Éjfél körül bementek a presszóba, és rendeltek volna a pultnál. ■ Tűsarkú cipőjével megrugdosta, a nő elvesztette eszméletét. Ebből szóváltás kerekedett. A három vádlottat a családtagok hiába is kérték fel a távozásra, azok nem tágítottak. Ledobtak egy süteményes tálcát a földre, majd K. Györgyi egy 68 éves nőt a földre rántott, és tűsarkú cipőjével többször is belerúgott. Az asszony elvesztette az eszméletét. Repkedtek a pofonok, valamint az ökölcsapások, és a két férfi, illetve a társaságukban lévő nő csak a rendőrök kiérkezésekor hagyta abba a támadást. A család nyolc tagja a sérelmükre elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt magánindítványt is előterjesztett. Ebben is átvette a vádképviseletet az ügyészség. Ha bűnösnek találja a kecskeméti bíróság a három embert, akkor az egyik férfi és a nő felfüggesztett szabadságvesztésre számíthat. A korábban 1 év 4 hónapra ítélt K. Csaba viszont nemcsak végrehajtandó szabadságvesztést kaphat, hanem az előző büntetésének feltételes részét is hozzáadják ehhez. ■ N. N. M. Két erős város szövetsége lesz az az együttműködési megállapodás, melynek aláírását tegnap este, az ifjúsági világzenekar hangversenye előtt jelentették be a kecskeméti városházán. Debrecen és Kecskemét egyelőre kulturális ügyekben mozdul együtt, bízva abban, hogy idővel egyéb területeken is lesz hozadéka a kapcsolatnak. Rákász Judit Az együttműködés nem csupán egy évre szól, s várhatóan Debrecenben augusztus 20-án, a virágkarneválon, Kecskeméten pedig augusztus 22-én, a Hírős Héten írja alá Zombor Gábor és Kosa Lajos.- A jól működő testvérvárosi kapcsolatokhoz hasonló együttműködésre nagy szükség van határon belül - mondta a tegnap este megtartott sajtótájékoztatón Somogyi Béla, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere. - Településünket sikeres kapcsolat fűzi már Balatonfüredhez, s örömmel láttam, hogy a jó példa ragadós, hiszen Kecskemét is remek programokat valósított meg az elmúlt hónapokban Füreden. Politikusként nemcsak az a feladatunk, hogy bábáskodjunk a környezetünkben létrejövő értékek megszületésénél, hanem az is, hogy segítsük ezek széles körű bemutatkozását. Hiszen a vidék értékeinek helye van az országban. A szeptembertől kezdődő „évad” már a két város kulturális együttműködésének jegyében kezdődik - mondta Mák Kornél alpolgármester, aki kiA tegnapi bejelentés pikantériája, hogy a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar - mely a sajtótájékoztató után tartotta hangversenyét a Nagytemplomban - maga is egyfajta együttműködés eredményeképpen érkezhetett tegnap Kecskemétre. A zenekart 2006-ban a hírős városban hozta létre az Európa Jövője Egyesület Kecskemét városáemelte: Debrecen sok szempontból követendő példa lehet Kecskemét számára.- A kapcsolatfelvétel elsődleges területe a kultúra, azonban idővel számos pozitív hozadéka lehet egyéb területeken is - mondta az alpolgármester.- A konkrét programúkat az együttműködési megállapodás aláírásakor hozzuk nyilvánosságra. Annyit azonban már most elárulhatunk, hogy nincs nehéz dolgunk, hiszen a két település kulturális életében sok közös pont található, például a mindkét városban élő Kodály-kultusz. nak anyagi támogatásával, Vásáry Tamás karnagy ötlete nyomán - elevenítette fel az eseményeket a sajtótájékoztatón részt vevő Farkas Gábor, az egyesület elnöke. Bár rá egy évre a több mint 30 nemzetzenészeit összefogó együttes már Brüsszel főterén fejezte be koncertsorozatát, a harmadik évadot nem érhette meg a hírős városban a világMint Bak Lajos, a Kecskeméti Kulturális Központ igazgatója elmondta: a közös munka nem előzmények nélküli. Érdekességként említette meg, hogy a debreceni virágkarnevál fesztiválminősítésében kecskeméti szakemberek is részt vettek. Konkrét tárgyalások folynak arról, hogy a Debreceni Tavaszi Fesztiválon önálló kiállításon lesz látható a Magyar Fotográfiai Múzeum világhírű anyaga. Sőt elképzelhető, hogy az együttműködés eredményeképpen a messze földön híres virágkarneválon is bemutatkozik Kecskemét. zenekar. A szervezők - noha az önkormányzat fenntartotta anyagi támogatását - a felerősödő szakmai viták miatt nem vállalták a zenekar közös munkájának és fellépéseinek megszervezését. A debreceni díszpolgár Vásáry Tamás pedig a cívis város segítségét kérte, ahol tárt karokkal fogadták a fiatal, tehetséges zenészeket. mm Elrántotta a kormányt, felborult a furgon mélykút Felborult egy Mercedes furgon tegnap délelőtt Mélykút és Jánoshalma között. A furgonnal szemben egy jobbos kanyarban pótkocsis teherautó érkezett. A Mercedes vezetője szerint a pótkocsi átlógott a felezővonalon, amitől ő megijedt, és jobbra rántotta a kormányt. Emiatt az árokba került, ahol balra kapta a kormányt, megpördült, átsodródott a bal oldali árokba, és a szántóföldön felborult. A pótkocsis teherautó megállás és segítségnyújtás nélkül el hagyta a helyszínt. Repülőgépmotort lopott a tolvaj Kalocsa / szelíd Hárommilliós kárt okozott az a tolvaj, aki egy kalocsai férfi Szelidi- tónál lévő tanyájába az ajtót kirúgva betört és ellopott egy repülőgépmotort, illetve néhány értékes szerszám- készletet. (szbz) Sokba kerültek a paplanok Kalocsa „Paplanokat hoztam ajándékba” - ezzel a szöveggel jutott be egy idős néni lakásába egy ismeretlen nő. A kerítésnél még ingyenes paplan a lakásba érve már fizetőssé vált. „Négy paplanból csak kettőt kell kifizetni, kettő ajándék” - ezt mondta a nő a néninek, aki elő is vette pénzes borítékját, átadta az összeget, de a nő kikapta a többi pénzt is a borítékból, és 300 ezer forinttal távozott, (szbz) A katymári fiatalember elismerte a betörést madaras Lefeszítették a lakatpántot egy madarasi családi házról, ahonnan szerszámgépeket, rádiós magnót, kerékpárt vittek el. A garázsban álló gépkocsi első szélvédőjét betörték, és el akarták lopni belőle a rádiós magnót. A kár 100 ezer forint. A bűn- cselekmény elkövetését egy 18 éves katymári férfi elismerte. Kihallgatását követően őrizetbe vették. További hírek a BA0N.hu hírportálon A világzenekar látogatóban járt a hírős városban Több bordája eltörött, a lápé is megrepedt Kecskeméti mesterszakács az Anna-bálon meghívás Az előkészületekbe kislánya és felesége is betekinthetett Kiskunhalason életveszélyes sérülésekkel ápolják a kórházban azt a férfit, akit szombaton este egy 55 éves halasi férfi és annak 26 éves fia hagyott helyben. Az 58 éves sértett elmondása szerint - mint azt a rendőrségtől megtudtuk - azért látogatta meg későbbi bántalmazott, mert valaki fáradt olajat öntött a kútjába. Úgy vélte, hogy a közelben lévő tanya lakói szennyezhették be a vizét, így elment, hogy számon kérje rajtuk. A feltételezett elkövetők házának kapujában a férfi szóváltásba keveredett a házigazdával, majd a kezében lévő léccel megütötte az 55 éves férfit, aki ezt nem hagyta viszonzás nélkül. A verekedés közben a házigazda segítségért kiabált, mire fia is bekapcsolódott a későbbi sértett ütlegelésébe. A súlyosan bántalmazott férfinak végül sikerült elmenekülnie. A kórházban az elvégzett vizsgálatok eredménye szerint a sértettnek több bordája eltörött, és a lépe is megrepedt. Az ügyben az eljárást a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya folytatja - súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. ■ Zs. D. m Ismeretlenek fáradt olajat öntöttek a sértett kútjába. A balatonfüredi Anna-bál vendége volt a múlt hétvégén Kecskemét városa. A mulatságon a kecskemétiek nem csak delegációval képviseltették magukat. A bálnak otthont adó Anna Grand Hotel vezető séfje, Szíjártó Balázs executive séf felkérésére a kecskeméti Magyar Szabolcs aranyérmes világbajnok mesterszakács is kivette részét az ötszáz fős vacsora elkészítéséből. A Kecskeméti Csárda mesterszakácsa elmondta: másodszor kérték fel erre a különleges feladatra.- Öröm és megtiszteltetés, hogy részese lehetek ennek a csodálatos rendezvénynek. Szíjártó Balázzsal az elmúlt években számos versenyen találkoztunk, ismeri munkámat, bizalommal kér fel erre a rangos gasztronómiai munkára. A vacsorán több mint tizenöt szakács dolgozott. Az én feladatom elsősorban a reprezentatív és elegáns tálalás a herendi porcelántányérokra, valamint a gyümölcsfaragások és tésztakompozíciók elkészítése volt - mesélte Szabolcs. Hozzátette: a családi nyaralásukkal kötötték egybe az Anna-bált, sőt az előkészületekbe még kislánya és felesége is betekinthetett. - Péntek kora reggeltől szombat éjfélig folyamatosan dolgoztunk, elfáradtunk, de minden tökéletesen sikerült. A jövőben is szívesen mondok igent egy ilyen rangos felkérésre. ■ S. H. Magyar Szabolcs világbajnok mesterszakács Balatonfüreden