Petőfi Népe, 2011. július (66. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-21 / 169. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. JÚLIUS 21., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY HRASKO ISTVÁN Póc a gócpontban MINDENT ÖSSZEVETVE eddig háromszor tettem kísérletet a horgászattal való közelebbi ismerkedésre. Túlzottan tehát soha nem kellett attól tartani, hogy a pecabot ösz- szenő a kezemmel. A szákolás iránti enyhe érdeklődésem talán menti azt a zavart, mikor a lápi póc kifejezést először hallva tücsköt, bogarat, rágcsálót is vizo- náltam. Most már persze tudom: a népiesen bobáliknak is nevezett kistermetű, mocsárkedvelő, ragadozó állat a csuka alkatúak közé tartozó halfaj, és fokozottan védett hazánkban. éppen ezért akarják a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai jobban megfigyelni az alpári Holt-Tiszában a póc-csoportokat. Ám azt mondják, hogy a legális kutatáshoz a tó területét meg kell növelni. Ezért az illetékes hatóságtól kérték a környező mocsarak holtághoz történő csatolását, és a pozitív elbírálást meg is kapták. Ez a döntés kiverte a biztosítékot Tiszaalpáron és Tisza- sason. A két faluban attól tartanak, hogy az „átszabás" miatt tulajdonosként kisebbségbe szorulnak az állam mellett. nem a legnépszerűbb szervezet a KNP mostanában Tiszaalpáron. A testületi ülésen egy képviselő kijelentette: a változtatással kisemmizik a falubelieket. És ahelyett, hogy a nemzeti parkosok kutatási célból halat fognak, inkább vágnák le a méteres parlagfüvet a területükön. Mástól azt hallottam: nincsenek normális ösvények, ezért nemigen lehet kirándulni a holtágnál. Szakember legyen a talpán, aki meg tudja védeni ilyen vádakkal szemben a mundér becsületét. a természetvédők ötlete tehát nem aratott osztatlan sikert. A pocokkal viszont semmi bajuk a helyieknek, ragaszkodnak hozzájuk. Akárcsak a tavukhoz. Másfél milliárdos ingatlanfedezetet vár a bank Kiskunhalastól Kiskunhalas képviselő-testülete ma rendkívüli ülésen tárgyalja a város folyószámlahiteiének növelésével kapcsolatos kérdéseket. A halasi önkormányzat 500 milliós folyószámlahitelét 800 millió forintra szeretné növelni. A város működésének átvilágítása után elkészítették, majd a képviselők többsége megszavazta azt az intézkedési tervet, amely a csőd elkerülése érdekében mindenkit érintő spórolást, illetve bevételnövelést ír elő - többek között önkormányzati létszámstop, szolgáltatási díjak és adók emelése révén. A konkrét lépéseket tartalmazó program november 1-jétől lép majd életbe. A csütörtökön a képviselőknek arról kell dönteniük, hogy hozzájárulnak-e a bank további garanciaigényeihez. Ezek között szerepel a város összes - például normatívákból, illetményekből, adókból befolyó - bevételének engedményezése a bank számára. Ezeket az összegeket a pénzintézet a folyószámlahitelből és a munkabérhitelből származó tartozás törlesztésére fordíthatja. Ezenfelül a bank a már kihelyezett és a jövőben kihelyezendő hitelek fedezeteként 1,5 milliárdos ingatlanvagyon „felajánlását" is elvárja. Azt, hogy mely ingatlanokat kívánja a város a hitelek fedezetéül adni, egyelőre nem lehet tudni. ■ Zs.D. Az életveszélyes városházáról is tárgyalnak Ismét napirendjére tűzte a helyi képviselő-testület az életveszélyessé vált 100 éves városháza felújításának ügyét. A városatyák csütörtöki ülésükön a legsürgősebb tennivalókról szóló intézkedési tervről tárgyalnak. Az előterjesztés tartalmazza többek között a tető- és födémszerkezet felújítását, a főhomlokzati erkély helyreállítását - a járdára hulló műkődarabok ugyanis közvetlen veszélyt jelentenek a gyalogosokra -, valamint az épület további részeinek felülvizsgálatát. A mai ülésen szó lesz még a költségvetési üzem létszámcsökkentéséről is. ■ V. P. A téglajegyekből már egymillió forint jött össze Bevplt a Kalocsa-kecskeméti Érsekség ötlete: aüg egy hónap alatt közel egymillió forint értékben vásároltak téglajegyet a hívek. A dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek címerével ellátott téglát június 23-án mutatták be a sajtó képviselőinek. Azóta tizenhármán gondolták úgy, hogy ily módon hozzájárulnak a drágszéli templom építéséhez és a kalocsai főszékesegyház felújítási munkálataihoz.- Az elhatározás részben segítségnyújtás, de a jelen megörökítése is, ami iránt minden bizonnyal a gyűjtők is érdeklődést mutatnak majd. Ilyen, érseki címerrel ellátott tégla egyébként jelen pillanatban másutt nincsen- mondta akkor Bábel érsek. Nem tévedett. A drágszéli templom építéséhez eddig 335 ezer forint jött össze, a kalocsai főszékesegyház rekonstrukciós munkálatait pedig 515 ezer forinttal segítették a téglajegyek megvásárlásával. A vevők egyébként főleg kalocsaiak és drágszéliek, de a homokmégyi felajánló mellett akad fóti és budapesti adakozó is. Ä száz, sorszámozott tégla első darabja a drágszéli Rózsafüzér királynője templomba kerül. A többi pedig más templomépítések és -felújítások során kerül majd a helyére, jelzésként az utókor számára, hogy mikor történt a beavatkozás. ■ szbz Ezemégyszáz fokon égtek kemence Műalkotást tett tönkre a vihar a kerámiastúdióban Az igazság pillanata: kinyíltak az új kemence ajtajai az első hosszú égetés után Jól vizsgázott az első hosszú égetés után a Nemzetközi Kerámia Stúdió új, füst nélküli fatüzes kemencéje. A japán Masakazu Kusakabe tervező és építőmester által megálmodott, és a háromhetes kecskeméti kemenceépítő workshop résztvevőinek közreműködésével megalkotott kemence egyedisége abban áll, hogy szinte egyáltalán nem bocsát ki füstöt, így beépített területen is jól használható. A tűztér elhelyezkedése és nagy mérete, valamint a magas kémény hozzájárul a hatékony és gyors égetéshez és a kiváló hamueloszláshoz, ami drámai fatüzes eredményt tesz elérhetővé. A workshopot tegnap országos szakmai nyílt nap zárta előadásokkal, műterem látogatással. Ennek során a szimpózium hazai és külföldi résztvevőivel is megismerkedhettek a látogatók. A rendezvényt ugyan nem zavarta meg, azonban mindenképpen beárnyékolta, hogy a délelőtti felhőszakadás jelentős kárt okozott a stúdióban: a vihar darabokra törte Pázmándi Antal nagyméretű, szabadtéri alkotását. ■ R. J. Orkán pusztított Bács-Kiskun megyében lehűlés Emberéletet nem követelt a viharos idő ► Folytatás az 1. oldalról Kiskunhalason és a térségben a legnagyobb gondot a villany- vezetékekre dőlt fák okozták: Kunfehértón és Balotaszálláson egyáltalán nem volt áram, illetve Kiskunhalas egyes részein is áram nélkül maradtak a lakók, de időnként - térerő híján - a mobiltelefonok sem működtek. Az áramszolgáltatótól délután kapott tájékoztatás szerint szinte kezelhetetlen mennyiségű jelzés érkezett hozzájuk a vihar okozta áramkimaradások miatt. A Budapest-Kelebia vasútvonalon Pirtó és Soltvadkert között fa dőlt a pályára, így jelentős késés mellett Csengőd és Kiskunhalas között vonatpótló autóbuszok vitték az utasokat. Kritikus helyzet alakult ki Halason az 53-as főút Sóstó melletti szakaszán. Az útra három nyárfa dőlt. Az egyik hat villany- oszlopot rántott magával vezetékestül. Az utat a mentés idejére le kellett zárni. Miután az áram- szolgáltató szakemberei áramta- lanították a vezetékeket, tűzoltók és civil segítők közös erővel, egyórás munkával tudták járhatóvá tenni az utat. Fa dőlt a Szabó Ervin utcára is. A lovaspálya kerítése mellett álló, a földből gyökerestől kifordult faóriás egy dupla beton villany- oszlopot tarolt le, illetve az utat is teljesen elzárta. A helyszínre érkező tűzoltók és a Városgazda Zrt. emberei délutánig, míg a vezeték áram alatt volt, nem tudtak hozzáfogni a munkához. Ugyanez volt a helyzet a Tó utcán is: itt rendőrök zárták le az utat egy széthasadt és a villany- vezetékre lógó fatörzs miatt. A kiskunhalasi Szabó Ervin utcában az útra és egy villanyoszlopra dőlt egy fa a lovaspályáról. Míg nem áramtalanították a hálózatot, az eltakarítási munkálatok sem kezdődhettek meg. A halasi Kéve utcát a tűzoltók javaslatára a lakók zárták le, mert egy óriási fa dőlésnek indult, a lakóházak, illetve egy feszültség alatt álló 24 ezer voltos villanyvezeték felé. Az utcában lakók elmondták: a vasúti átjáró mellett már évek óta kivágásra vannak ítélve a fák, eddig azonban nem történt semmi előrelépés az ügyben. A jánoshalmi önkéntes tűzoltókat 16-szor riasztották. Nagy Sándor tűzoltóparancsnok arról tájékoztatott, hogy kidőlt fáknál és leszakadt ágaknál kérték a segítségüket.' Kovács Erzsébettől, Kunfehér- tó polgármesterétől megtudtuk: a Tófürdő területén több fát is ki- döntött a vihar. Jakabszállásra Kalocsáról érkeztek tűzoltók a szél miatt kidőlt fák eltávolításához. A település belterületén csak néhány helyen okozott akkora gondot a vihar, hogy szakemberek segítségét kellett kérni, a külterületeken azonban sok helyütt leszakadt vaskos ágak okoztak közlekedési nehézséget, de tudósítónk leszakadt telefonvezetéket is talált. A Nádas vendéglő parkolójában egy autóra szakadt egy fa ága, egy fa közútra dőlt leszakítva a felsővezetéket, órákra áramkimaradást okozva ezzel a településen, a Béke utcában pedig lakóházra dőlt egy, a kertben lévő fa. Kalocsán és a környékbeli településeken hétszer vonultak fakivágáshoz a tűzoltók. Itt is útra, illetve lakóházra dőlt fák okozták a legtöbb gondot - tudtuk meg Wicker Balázstól, a kalocsai tűzoltóság tűzmegelőzési osztályának vezetőjétől, aki azt is elmondta, délelőtt villám csapott Kalocsán egy elosztótrafóba. Kiskunfélegyházán az Attila utcában rövid időre a forgalmat is elterelték, mert az úttestre zuhant egy akácfa, a villanyvezetéket is leszakítva. Papszigeti Sándor tűzoltóparancsnok-helyettes elmondta, a vihar kezdetét követően tíz perc alatt tizenöt riasztást kaptak, de nemcsak kidőlt fák eltávolításhoz kellett vonulniuk, hanem egy erdőtűzhöz is Petőfi- szállásra. A tüzet valószínűleg villámcsapás okozta. Irányítaniuk kellett A kecskeméti rendőrkapitányság teljes közlekedési és közlekedésrendészeti állományát azokra a helyekre küldték, ahol forgalomirányításra vagy közlekedési veszélyhelyzet elhárítására volt szükség - tájékoztatott Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei főkapitányság szóvivő je. A kecskeméti Budai kapu például „bedugult”, miután az úttestre zuhant faágak eltorlaszolták a Széchenyi körutat. A városból Budapest irányába kivezető négysávos úton pedig láthatósági mellényt öltött, civil ruhás rendőrök szedték össze az úttesten lévő, a forgalmat ve- szélyeztető faágakat.