Petőfi Népe, 2011. július (66. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-19 / 167. szám

14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2011. JÚLIUS 19., KEDD A Quaiisport triója újabb jelentős raliversenyen teljesítette a távot Virtuskodtak a Dunában Paks/Kalocsa Egy thaiföldi lány kacsás úszógumival ért partot Nagybaracskán új alapokon működtetik tovább a csapatot Jelentős sikert ért el a honi te- repralizás a dunaszentbenedeki Quaiisport kamionos istálló ré­vén: Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Tóth Tamás vezető szerelő a Scaniával az első magyar egység lett, ame­lyik teljesítette a Dakar Series égisze alatt futó Silk Way Rally versenytávját. A trió a monstru­mok között a 16. helyen végzett. A Moszkvából elrajtolt me­zőny a harmadízben megrende­zett összecsapás során hét na­pon és közel 4 ezer kilométeren át száguldott, míg szombaton es­te Szocsi közelében, Krasznaja Poljanában elérte a célt. Az utol­só napra kiírt rövid, 16 kilomé­teres szelektív szakaszt a Skakhe folyó magas vízállása miatt a szervezők törölték, így a versenyzők összekötő szakaszon jutottak el a finisig. A Scania végig megbízhatóan üzemelt leszámítva egy kup­lunghibát: a negyedik napon, az asztraháni hurok-szelektíven a Qualisport-trió Szalay Balázs Opeljének kimentésében segéd­kezett, de a többszöri vontatási kísérlet során a kamion kup­lungja rakoncátlankodni kez­dett. A hibát sikerült kijavítani, és a 35 indulót és végül a 26 célba érkezőt számláló kamio­nos kategóriában a Kovács- Czeglédi-Tóth hármas fogat a 16. helyet szerezte meg. ■ Győrfi a bukás ■ után többször megszédült Győrfi Alent, az Adrenalin H- Moto Team versenyzőjét orvos­hoz kellett vinni, mert többször megszédült a brnói esést követő­en. A kiskunhalasi motoros a Su­perstock 1000-es sorozat brnói állomásán két körrel a verseny vége előtt bukott. A pálya kórhá­zában kivizsgálták, és a leletek alapján csak zúzódásai voltak, de a motoros a hazatértét köve­tően többször is rosszul érezte magát. Azóta megvizsgálta szak­orvos, aki szigorú pihenést írt elő számára, amit Alen most kis­kunhalasi otthonában „teljesít”, miközben egy program segítsé­gével a silverstone-i ring kanya- raival ismerkedik. ■ Elrajtol az idei Daróczy-virtusúszás százharmincegy fős mezőnye, mely Paksról egészen Kalocsáig „fürdőzött” a Dunában Százharmincegyen átúsz- ták a Dunát a hétvégén Paks és Kalocsa között. Volt, aki kacsás úszógu­mival teljesítette a 15 ki­lométeres távot. A leg­gyorsabb „versenyző”. Tóth Andrea, a paksi atomerőmű dolgozója lett. Szűcs Brigitta Z. Ötvenöt településről 131 nevező- közülük 42 újonc - indult idén, az immár tizedszer meg­rendezett Daróczy-virtusúszá- son a hétvégén. Az indulók kö­zött köszönthettek a szervezők egy thaiföldi lányt is, aki kacsás úszógu­mival teljesítette a távot, de találkoz­hattak a jelenlévők ausztrál békatalpas férfival is a startnál- tudtuk meg a 66 éves Gyulai János szervezőtől, aki maga is átúszta a Dunát.- Ez Magyarország egyik leg­hosszabb nyílt vízi távúszása, melyet ilyen erős sodrású folyó­ban tartanak. A mezőny Paks­ról, az Árvíz utca felett lévő csó­nakleeresztőtői indult 11 órakor. Az úszók hajózási tilalom, illet­ve a vízi rendőrség biztosítása mellett úszhattak át a 24 fokos folyón. Az úszásra vállalkozók Pakstól egészen Kalocsáig úsz­tak. A 15 kilométeres távot álta­lában 2-2 és fél óra alatt teljesí­tették - tette hozzá Gyulai. Tőle azt is megtudtuk, hogy a legfiatalabb versenyző a 13 éves, szegedi Lukács Domokos,, a legidősebb úszó pedig a 71 éves, fóti Krsmlik János volt. Az ötvenöt település 131 in­dulója közül a paksi Tóth And­rea ért elsőként a célba. Ő két óra tíz perc alatt úszott át a fo­lyón. A hölgy egyébként triatlo- nozik, és a Balaton-átúszáson is rendszeresen részt vesz. A má­sodik leggyorsabb a szekszárdi Szél Bá­lint, a harmadik legjobb pedig a kis­kunfélegyházi Fe­kete Csaba lett. Gyulai János tu­domása szerint a program kuriózum­nak számít: ilyen széles, erős sodrású folyóban máshol nem rendeznek nyíltví­zi távúszást, és egyébként tilos átúszni a Dunát.- A folyóvízi úszás a sebesség élményét adja. Percenként akár száz métert is lehet úszni, ami főleg partközeiben nagy élmény - részletezte a távúszás szépsé­geit a szervező. ■ A dunai távúszó- program arra hi­vatott, hogy hir­desse: a paksi atomerőmű hűtő­vize tiszta, a fo­lyó a lkn lmnc az úszásra. Az úszók megküzdöttek az erős sodrású folyóval A paksi Tóth Andrea ért elsőként a kalocsai célba A Duna vize az atomerőmű mellett is megfelelő a daróczy-virtusúszást 2002-ben rendezték először azzal a céllal, hogy ily módon jelezzék: a Duna ott is alkalmas úszásra, sportolás­ra, ahol a paksi atomerőmű hűtővize visszakerül a folyóba. Elneve­zése egy 1886-os eseményhez köthető: két paksi gróf - Daróczy Ist­ván és Zsigmond - az aszódi csárdáig úszott el Pakstól. Teljesítmé­nyüknek nagy visszhangja volt a korabeli sajtóban. Gyökeres változásokkal vág ne­ki az új bajnokságnak a Híd SC megyei I. osztályú labdarúgó- csapata. Szinte egy komplett együttesre való játékos érkezett Nagybaracskára. A bajnokság befejezése után több játékost is elengedtek. Balaskó Iván, Barics Péter, Tóth Árpád, Sztojanovics Szlavisa bárhova mehet. Vaskó Józsefet szerették volna megtartani, de ő magasabb osztályba, Pálházára igazolt. A Somogyi fivérek - Ti­bor és Zoltán - Budakeszin foly­tatják pályafutásukat.- Új alapokra szeretnénk he­lyezni a labdarúgást - nyilatkoz­ta Vanó Sándor edző. Ez azt je­lenti, hogy sokkal több helyi vagy környékbeli játékosra tá­maszkodunk. Herczeg Róbert Kiskunhalasról, Vata Zalán Csá­szártöltésről, Füleki Antal Kis­kőrösről, Fekete Nándor Soltról, Vedelek Zoltán a BLSE 11-ből ér­kezett hozzánk. Kovacsevics Ár­pád kapus munkáját megkö­szöntük, helyére a fiatal Császár Gábor érkezett Bátaapátiról. A tartalékcsapatból Bori Benja­min, az ifjúságiból pedig Szilá­gyi Tamás is nálunk edz már. Ivancsán Zsolt féléves kihagyás után újra játékra jelentkezett. Két-három fiatal játékost meg fo­gok még nézni, közülük egyet le is igazolunk. Az elvárás a veze­tőség részéről az 5-8. hely meg­szerzése, de én nem szeretném, ha visszalépnénk. Ez azt jelenti, hogy a dobogó valamelyik fokát kell megcéloznunk. Felkértek bennünket arra, hogy az NB III. Alföld csoportjában induljunk, de ezt csak akkor vállaljuk, ha alanyi jogon lesz rá lehetősé­günk. Nem akarunk kapkodni, a minőségi munkára akarjuk he­lyezni a hangsúlyt. Szeretnénk úgy felépíteni a csapatot, hogy játékunkkal és eredményessé­günkkel is örömet szerezzünk szurkolóinknak. Úgy gondolom, hogy a mostani igazolásokkal sokkal fiatalabb, lendületesebb lesz majd a játékunk. A bajnok­ság megkezdéséig nyolc edző­mérkőzést tervezünk, főleg a magasabb, az NB Ill-ban játszó csapatok ellen. Teljes mellszéles­séggel készülünk. Megpróbá­lunk majd sokkal jobban odafi­gyelni az utánpótlásra is, mert az elmúlt bajnokságban, sajnos, nagyon rosszul szerepeltek - mondta Vanó Sándor. ■ Sz. T. HIRDETÉS KORLÁTOZOTT szambán meg kapható Olvasói me*iw*onPtjei I a Petőfi Népe legújabb szakácskönyve! L j "AKCIÓ! Szép és hasznos ajándék! Előfizetőink rendkívül kedvezményes áron 1490 Ft-ért megvásárolhatják. Nem előfizetőinknek 90 Ft. MEGRENDELHETI: • telefonon: az ingyenes 80/480-756-os számon (hétfőtől-csütörtökig: 07.30-16.00 óra \ _ \ között, penteken: 07.30-14.00 óra között) • e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu • személyesen: a Petőfi Népe kézbesítőjénél vagy a kiadóban (kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Szabadság tér 6.)

Next

/
Thumbnails
Contents