Petőfi Népe, 2011. július (66. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-16 / 165. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. JÚLIUS 16., SZOMBAT 14 MEGYEI KÖRKÉP Gaz nehezítette a kilátást dunatetétlen Megkeresésünkre azonnal kivonultak a közútkezelők- A stoptáblától kigurulva el­ső pillantásra valóban úgy tűn­het, egy átlagos kereszteződés­sel van dolgunk. Ha ki akarunk fordulni Akasztó felé, akkor vá­lik egyértelművé, hogy bár Harta felől egész jól belátható a környék, szemből már alig lehet kifordulni. Tény, hogy a kanyar is túl közel van, de a kilátást a gaz is nehezíti - mondta egy traktoros, aki hosszan várt arra, hogy átkelhessen az úton. A problémával megkerestük a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályát, ahol a következő választ kaptuk: „a jelzett kereszteződésben a Ma­gyar Közút solti üzemmérnök­ségének munkatársai idén má­jus 24-én a táblák láthatósága, láthatósági háromszögek bizto­sítása érdekében kézi kaszálást végeztek”. Árva Milán kommunikációs főmunkatárs tájékoztatásából az is kiderült, hogy felvetésünket követően azonnal a helyszínre vonultak az illetékesek, és bár véleményük szerint a növényzet nem zavarta a kilátást, ennek el­lenére - és azért hogy a helyzet a közeljövőben se romoljon - is­mét lekaszálták a kereszteződés környékét. Szűcs Brigitta Z.- Ma reggel, amikor fél centin múlt, hogy nem kellett a rend­őröknek krétával körberajzolni­uk, elszakadt a cérna, ezért for­dultam a Petőfi Népéhez - mondja a fiatalember. Mint kide­rült: Kovács Sándornak és csa­ládjának, de sok solti és hartai, mezőgazdaságból élő embernek van a tetétleni út mellett földje, ennek köszönhetően naponta többször megfordulnak az 53-as és a tetétleni út kereszteződésé­ben. Sándor szerint a művelés­hez szükséges lassújárművek­kel még nehezebb épségben a túloldalra érni, mint személyau­tóval. Utóbbi az „orrát” legalább valamennyire ki tudja dugni, és gyorsan vissza is tud tolatni, ha jön valami. Traktorral azonban ez nem megy. Beszélgetésünk során kiderült: csak az 52-es fő­út felé vezető 5305-ös jelű útról kikanyarodva kell nagyon óva­Kovács Sándor tosnak lenni. A másik oldalról, ami szinte még Dunatetétlen belterülete, beláthatóbb az akasztói út.- Az is problémás, hogy jobb­ra is és balra is alig 100-200 mé­teren belül egy viszonylag nagy A Petőfi Népe megkeresésére azonnal intézkedett az út kezelője kanyar következik, de a kilátást még a térdig érő gaz is nehezíti. Az 53-as akasztói főút kifogás­talan minőségű. Épp ezért a ka­nyarból feltűnő autók általában egy szemvillanás alatt a keresz­teződésben teremnek. Arról már nem is beszélve, hogy a jó út a gyorshajtók számát is sokszo­rozza - mondja Kovács Sándor. Mint az beszélgetésünkből ki­derült, szinte kivétel nélkül minden évben szólnak a közút­kezelő solti kirendeltségén, ahol rendre azt a választ kapják, hogy az ügy megoldása folyamatban van. Ezt elégelte meg a férfi, mi­után két hete egy gyors malőr miatt egy másik autós letörte au­tója tükrét, ma pedig akármeny­nyire igyekezett megfelelően szétnézni és gyorsan áthaladni a kereszteződésen, mégis kis hí­ján telibe kapta egy személy­autó. A kereszteződés „tetétleni ol­dala" tehát belátható. Az árok­partokon azonban mindkét olda­lon a bogáncs mellett térdig érő parlagfüvet is találtunk. Kész életveszély kikanya­rodni az 53-as főútra a dunatetétleni elágazásnál - ezzel a problémával ke­reste meg lapunkat egyik solti olvasónk. Megkeres­tük a közútkezelőt, ahol elmondták: bár szerintük nem a növényzet okozza a gondot, mégis még aznap kaszálást végeztettek a te­rületen. HIRDETÉS Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. közleménye Az utóbbi időben az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. szolgáltatási területének egy részén, Kecskeméten és a környező településeken Önök közül többen észleltek rövid idejű, pár másodpercig tartó áramkimaradásokat. A 2011. június 6-7-i viharos időjárás óta tapasztalható pillanatnyi feszültség kimaradásokat a középfeszültségű vezetékhálózaton fellépő zárlati jelenségek okozzák. Ilyen jelenséget idézhetnek elő, például a hálózatba benyúló faágak, a vezetékekre rászálló, vagy arra fészkelő madarak, vagy a hálózatot ért villámcsapások, mely utóbbiak hatása számos esetben nem azonnal, hanem rejtett alkatrész meghibásodást okozva később jelentkezik. Munkatársaink előre meghatározott ütemterv alapján rendszeresen végeznek hálózat karbantartásokat. A rövid idejű áramkimaradások észlelése óta folyamatosan, helyszíni bejárásokkal ellenőrizzük elektromos hálózatunkat, a hibák felderítése és az Önöknél észlelt kellemetlen áramkimaradások megszüntetése érdekében. Az ellenőrzések során feltárt hibák javításáról azonnal intézkedünk, valamint soron kívül karbantartásokat és fagallyazásokat végzünk, amelyeket legkésőbb 2011. július végéig befejezünk. Megtett intézkedéseink hatására az áramkimaradások gyakorisága jelentősen csökkeni fog. Felhívjuk az Önök figyelmét, hogy a villamosenergia-szolgáltatás folytonos, de nem szünet- és zavarmentes. A többek által észlelt, rövid idejű áramkimaradások egy része a hosszabbtávú üzemzavarok megelőzésének velejárója. Amikor automatikus hálózatvédelmi rendszerünk zárlatot észlel, szolgáltatásunk rövid idejű, lekapcsolásával csökkentjük a komolyabb meghibásodással járó, hosszabb ideig tartó üzemzavarok kialakulásának kockázatát. E pillanatnyi áramkimaradások kellemetlenséggel járhatnak, de a hibát okozó valamennyi tényező megszüntetéséig e módon tudjuk biztosítani szolgáltatásunk elérhetőségét. A feszültségingadozásra érzékeny berendezések védelmében javasoljuk szünetmentes tápfeszültség forrás, vagy megfelelő módon kialakított túlfeszültség védelmi berendezés használatát. Továbbá javasoljuk ügyfeleinknek, hogy a nem állandóan üzemelő műszaki berendezéseket (pl. híradástechnikai eszközök) viharos, zivataros, illetve használaton kívüli időszakban (pl. éjszaka) a csatlakozó dugaszoló aljzatból történő kihúzásával feszültségmentesítsék. Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. szakemberei a szolgáltatási színvonal javítása és a hiba mielőbbi elhárítása érdekében mindent megtesznek a rövid idejű áramkimaradásokkal érintett ellátási területen. Köszönjük türelmüket és megértésüket. eDF DÉMÁSZ Hálózat Brit regények a kecskeméti könyvtárban Az utóbbi öt év brit regényiro­dalmának legjavából kedden fél ötkor könyvkiállítás nyílik a Ka­tona lózsef Könyvtárban. A tár­latnak az intézmény Gateway- UK brit információs pontja ad otthont, ahol a kortárs brit re­gényirodalom nép­szerű és elismert új­donságait mutatják be. A válogatás kép­viselte Nagy-Britan- niát az idei budapes­ti könyvfesztiválon Greg Dorey is, Kecskemét az uta­zó kiállítás első állo­mása. A kiállítást Nagy-Britannia ma­gyarországi nagykö­vete, Greg Dorey nyit­ja meg. ■ S. H. Új helyen a tanyagondnoki szolgálat Új, korszerűbb környezetbe köl­töztették Kiskunfélegyházán a szociális alapszolgáltatásokat. A város központjából a Tóth Kálmán utcai volt hajléktalan- szállóba került többek között a házi és jelzőrendszeres segítség- nyújtás, az idősek nappali ellátá­sa, a tanyagondnoki szolgálat, va­lamint a szociális étkeztetés - mondta el a Petőfi Népének Rádi- né Tabi Anita, a polgármesteri hi­vatal szociális, családvédelmi és egészségügyi irodájának vezető­je. A Szivárvány Személyes Gon­doskodást Nyújtó Intézmény Damjanich utcai részlegének át­helyezését elsősorban az indokol­ta, hogy az épület szakmailag nem felelt meg az előírásoknak, és az önkormányzatnak végre si­került eladnia az ingatlant 15 mil­lió forintért. Ebből a keretből újí­tották fel az üresen álló Tóth Kál­mán utcai épületet. Az idősek is örömmel fogad­ták a költözést - főként azért, mert itt hatalmas udvar és kert is van. A szolgáltatások ugyan már az új helyen működnek, a hivatalos átadás azonban au­gusztusban lesz. ■ V. P. Öt héten keresztül öt sikerkönyvet kínálunk extra kedvezménnyel! Már kapható Nora Roberts: Nyáréjszakák Susan Wiggs: Aranyló nyár Ezen a héten: Nora Roberts: Nyári örömök crnií regényét rendelheti meg! Ajánlatunk érvényes 2011 július 11-töl július 18-ig. Jelentkezzen munkanapokon 8-16 óráig! 1595 Ft helyett 849 Ft Bővítse velünk romantikus könyvtárát! Kedvezményes ajánlat ímCi a Petőfi Népe előfizetőinek! kedvezmény!

Next

/
Thumbnails
Contents