Petőfi Népe, 2011. július (66. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-11 / 160. szám
A versenyig tartó út a hosszú igazán szalóki Róbert Nem árt, ha egy ultramaratonista tud számolni Az utolsó harminc kilométer nem okvetlenül esik jól az embernek, ha futva igyekszik a célkapu felé, és száz kilométeres távot kell legyőznie. Szalóki Róbert ultrafutó megállapításának igazságához aligha fér kétség. Ökrös Csaba Ha e sorok olvasói közül bárki úgy határoz, hogy lefut egy százast, most már tudja, mire készüljön. Félő, persze, hogy vannak más nehézségek is, erről alább még lesz szó. A harminckét éves kecskeméti atléta szeptemberben Hollandiában, a világbajnokságon ismét összegez- heü magában, hogy milyen érzés hét-hét és fél óra alatt leküzdeni azt a száz kilométert. Hétköznapi sportolási szokások rabjaként legtöbbünknek már a maraton 42 kilométere is legyőzhetetlenül hosszúnak tűnhet, hát még az ennél hosszabb távok teljesítése. Szalóki a maga részéről teljesen természetes szükségletnek érzi, hogy hosszú órákat fusson. Heti hetven kilométeres edzéssel jószerével csak pihen,^erősebb heteken lenyom 150 kilométert is. Mint mondani szokás^nem a verseny a nehéz, hanem a felkészülés. Az a néhány óra, amit a verseny igénybe vesz, elenyésző az odáig vezető úton töltött időhöz képest. Jó néhány érdeklődő kutyával ösz- szefut az ember a tanyavilágban, míg elég erős és gyors nem lesz.” A geográfus diplomával bíró futót az ebek nem rémítik el, pedig időnként egész falkákkal találja szembe magát, amint dűlőről dűlőre halad. Az a kis adrenalin még jól is jön, mondja Szalóki, aki esküszik rá, hogy határozottan kell fellépni, és a kutyák kitérnek az útból. Ellentétes tapasztalata még nincs. Kopogjuk le! Eléhezett a masina Szalóki egykor dzsiudzsicu- zott, aztán valamiért meggyőződésévé vált, hogy neki össze kell mérnie erejét másokkal. Nem a küzdőtéren, hanem a futópályán. Tizenhét évesen állt rajthoz először. Robi esetében igazuk lett volna azoknak, aki megpróbálták volna óvni, hogy ne csináljon ilyet, mert úgy marad. Addig futott, míg futó nem lett. Sok idő nem telt el az első futóeseménye és az első maratonja között. Egyetemi évei alatt Szegeden volt atléta, míg csoporttársait a kocsmázás megszokott ritmusából zökkentette ki a vizsgaidőszak, hősünk úgy érezte, edzéseitől veszi el az időt az iskola. Ebből is látható, hogy soha nem volt fenékig tejföl a egyetemistának lenni, mert a tanulmányi osztály nem veszi figyelembe a hallgatók igényeit. Legyen szó sörözésről vagy akár futásról. Utóbbiban szépen fejlődött Szalóki. Három órán belüli maratonokat futott. Azt mondják, ehhez már alaposan fel kell kötni a gatyát. Legalább annyira, mint a rotációs kapával folyA-TOMS POR: INOXKFT Ha egyszer van ötven kilométeres táv, akkor azt le kell futni. Ha van hosszabb, akkor azt. tatott küzdelemhez. Robi azt mondja, mindig kereste a komoly fizikai megpróbáltatásokat. Kamaszkorában a kapálógépet is megpróbálta kifárasztani, de csak azt érte el, hogy a masina eléhezett. No, nem a vér- cukorszintje zuhant le, csak a benzin fogyott ki belőle. Mert ott van Ahogy teltek-múltak az évek, a kecskeméti atléta egyre inkább úgy érezte, át kellene lépni az ötven kilométeres határt, és ultramaratoni távokon kellene kipróbálnia magát. Nem éppen hálás feladat megtudni, hogy mi késztette erre írásunk szereplőjét. A hétköznapi szemlélő megértési folyamatát aligha segíti, ha idézzük, hogy Szalóki arra volt kíváncsi van-e ott keresnivalója. Tételezzük föl, hogy van válasz arra, hogy mi motiválja az extrém teljesítményekre képes embertársainkat. Tételezzük föl, hogy ez a válasz az, amit George Mallory brit hegymászó adott (csaknem száz éve) arra a kérdésre, ami azt firtatta, hogy miért akarja megmászni a Mount Everestet. „Mert ott van.” Ha egyszer van ötven kilométeres táv, akkor azt le kell futni. Ha a Pilisbe is kell érte menni, akkor is. Természetesen az ötven kilométerről is hamar kiderülhet, hogy nem elég hosszú, és akkor bizony el kell gondolkodnia az atlétának, hogy mitévő legyen. Szalóki Róbert is megállt egy pillanatra, és azt mondta magában, megnézi, mire megy a hatórás futáson. Ahogy Micimackót az izgatta, mit csinálhat Malacka, a kecskeméti sportember arra volt kíváncsi, mennyit fut 360 perc alatt egy veszprémi parkban. így aztán 2007-ben el is ment, és megnyerte a versenyt. Meg azóta még kétszer. Abban a hat órában, amit a verseny szervezői engedélyeznek, a geográfus két maratonnyi távolságot tesz meg. Nyolcvan- négy kilométer során persze néhány tál pörkölttel felérő energiát elveszít a futó, de ezt folyamatosan pótolja. Talán illőbb lett volna valami húsmentes ételt emlegetni, mert Szalóki vega. Azt mondja, gyorsabban regenerálódnak az izmai, amióta a húst elhagyta étrendjéből, bár hozzáteszi, hogy nem szükségszerűen ez az oka. Röhögés nélkül Hatórás sikerén felbuzdulva, 2009-ben rajthoz állt a 100 kilométeres futásra kiírt országos bajnokságon. Második lett, a belgiumi világbajnokságon harmincharmadik volt. Tavaly Gibraltáron a vb 29. helyét szerezte meg, 7 óra 22 perces ideje az Európa-bajnoki mezőny 20. helyét jelentette. Meg rengeteg idegeskedést. Az ilyen hosszú távú versenyeken általában nem A-ból B-be kell eljutniuk a futóknak, hanem A-ból A-ba, azaz köröket rónak. így a versenybírók is könnyebben szemmel tarthatják a népet, és az evés- ivást is könnyebb megszervezni. Utóbbival nem is volt problémája a kecskeméti futónak, nem úgy a versenybírókkal. Az időmérésben fontos szerepet játszó chipes érzékelővel valami Ijiba történt, így aztán meglepetés érte Szalókit, amikor célba ért. Ott közölték yele, hogy van még egy köre. Később kiderült, hogy ő számolta jól a köröket, és a bírók tévedtek, de néhány hétig kérdéses volt, hogy hitelesítik-e az eredményt. Akkoriban kibírta röhögés nélkül a választ, ha valaki megkérdezte, hogy hányadik lett. Most már magát a célba érés pillanatát is nevetve idézi fel. Képzeljük el magunkat, amint abban tudatban állunk meg, hogy a százon túliak társaságát gyarapítjuk, és egy izgatott idegen odajön noszogatni bennünket, hogy még öt kilométert loholjunk. Robi reméli, hogy idén ősszel Hollandiában megkíméli a sors a világbajnokságon az ilyen megpróbáltatásoktól. Kitartás és türelem Az élet persze nem csak futásból áll. Mihez kezdjen egy fiatal, aki nem akar geográfusként dolgozni, viszont rajong a mozgásért? Robi fitneszedző- ként és masszőrként dolgozik, szabadidejében pedig egy futóklub tagjait edzi, és látja el tanáccsal. Azt mondja, saját tapasztalataira is alapoz, amikor a fitneszterem közönségét edzi. Talán a legfontosabb, hogy beláttassa az edzésen résztvevőkkel, a folyamatos, kitartó munka hoz eredményt. Türelem nélkül nincs siker. Ezt belátni könnyű, de ennek tudatában haladni előre, sokkal nehezebb, mondja Szalóki. A futóklubban van vagy harminc lelkes hobbifutó, teljesen kezdő és tapasztalt amatőr versenyző egyaránt látogatja az edzéseket. Mosolyogva beszél a klubtagokról: „jó látni, ahogy fejlődnek, ahogy egyre jobb futók lesznek.” írhatnánk most, hogy itt a vége, fuss el véle, de egy ultrafutó mellett jobb az óvatosság.
