Petőfi Népe, 2011. július (66. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-08 / 158. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. JÚLIUS 8., PÉNTEK SPORT Stevan Cupic, a Baja új edzője Szabadkáról jön jó ajánlólevéllel Stevan Cupic irányítja a Bajai NKK kosaras hölgyeit a jövőben - jelentette be tegnap a klub. A 38 éves edző már dolgozott Ma­gyarországon, a nagykanizsai hölgyek mester volt az élvonal­ban, egy évtizede szerbiai női csapatoknál dolgozik. Rátgéber László ajánlotta - másokkal együtt - a bajaiak figyelmébe.- Peresztegi Nagy Ákos mun­kájával elégedettek voltunk, hi­szen a tavaly elért 7. hely jó ered­mény. Bízunk abban, hogy az új mester ennél is jobbra sarkallja a csapatot - fogalmazott Mészá­ros Szilárd klubelnök a bemuta­táson. Hangsúlyozta: felelősen gazdálkodva, reális célokat kije­lölve kívánják működtetni a klu­bot, a keret kialakításában az új edzőnek is lesz szava. Ezen a té­ren még sok az ismeretlen, hi­szen a Szolnok, a Szeged és a Pécs bizonytalan jövője átalakít­hatja a piacot. Elmondta: Bálint Réka bejelentette távozási szán­dékát, ám a Szekszárd még nem jelentkezett az élő szerződéssel rendelkező játékosért. Búcsú Lajos alpolgármester ki­emelte: Rátgéber László ajánlá­sa olyan, mintha Guardiola java­solt volna valakit a focisták kis- padjára. Reményét fejezte ki, hogy a sportfinanszírozási tör­vény lehetőségeivel élnek a lát­ványsportágak vezetői, és az ága­zatba érkező pénz jó részét már nem az önkormányzat fizeti. Stevan Cupic szerint jó csapa­tot örökölt, megígérte, hogy sok munka lesz az augusztusban kezdődő felkészülés során. Lát­ványosan és az eddigieknél gyor­sabban játszó csapatot szeretne, melyben a helyi fiatalok egyre nagyobb szerepet kapnak. Kifej­tette: a keret kialakításáról, a le­hetőségekről még egyeztetnie kell a vezetőkkel. ■ K. T. Stevan Cupic, az új bajai tréner A Roma vendégeskedik a Vasas jubileumán labdarúgás A Roma is megerősítette, hogy az an­gyalföldi gárda 100. szüle­tésnapja alkalmából au­gusztus 3-án tartandó gála- mérkőzésen a tálján csapat vendégeskedik a fővárosi piros-kék együttesnél. Asafa Powell is rajthoz áll a magyar nagydíjon atlétika Hivatalos közle­mény szerint minden idők harmadik leggyorsabb 100- as sprintere, a jamaicai Asafa Powell is rajthoz áll július 30-án, a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon. Az oroszok és a kazahok ellen a selejtezőben futsal A magyar válogatott Kazahsztánnal és Oroszor­szággal csap össze decem­berben a hazai rendezésű világbajnoki selejtezőtor­nán. A csoport negyedik tagja a Lettország, Ciprus, Anglia, San Marino négyes­ből fog kikerülni az októbe­ri előselejtezőket követően. Kettős győzelemmel lépett tovább az FTC Európa liga Tegnap Jere­vánban 2-0-ra nyert, össze­sítésben 5-0-ra győzött, és a labdarúgó-Európa Liga második selejtezőfordulójá­ba jutott a Ferencváros az örmény Ulisses ellen. )V 110 '-IIMIIIM/I tiJJ'Ui Nincs már magyar a magyar tornán tenisz Babos Tímea 4:6, 7:5, 6:2-re kikapott az első kiemelt, a világranglista 25. helyén található olasz Ro­berta Vincitől a Budapesten zajló salakpályás női torna nyolcaddöntőjében. így nem jutott magyar a leg­jobb nyolc játékos közé. Egy tucat magyar ragad lapátot evezés A bajai Varga Tamás Luzernben is Galambossal evez egy hajóban ünnep bokszzsákok közt ökölvívás Szellő Imrét és Herczeg Norbertét köszöntötte a KSC Konkoly István (középen) vezetőedző ajándékot adott a két sikeres öklözőnek: Szellő Imrének (balról) és Herczeg Norbertnek Ünnep volt tegnap a kecs­keméti ökölvívók „szenté­lyében”, ahol az Európa- bajnokságon eredménye­sen szerepelt sportolókat köszöntötték. Rajtmár István Furcsa képet mutatott tegnap délután a Kecskeméti SC-Btel öklözőinek edzőcsarnoka: a rin­gek és a homokzsákok közt meg­terített asztalok mellett elegáns urak és hölgyek várták az ünne­peiteket. Meg is érkezett Szellő Imre és Herczeg Norbert, ők vol­tak a fogadás főszereplői. Imre a magyar küldöttség legeredmé­nyesebb tagjaként szerzett bronzérmet az ankarai felnőtt Európa-bajnokságon, Norbert pedig a keszthelyi junior Eb-n megnyerte a kontinensviadalt. Hasonló eredményt éppen har­minc éve ért el kecskeméti öklö­ző: Tamperében nyert Eb-ara­nyat Gönczi Róbert. Az eseményen megjelent Csö- tönyi Sándor, az ökölvívó-szövet­ség elnöke, aki elismerően szólt a kecskemétiek eredményeiről, fejlődéséről. Pálos Péter, a kecs­keméti klub elnöke egyenesen Hunyadi János bő 550 évvel ez­előtt Nándorfehérvárnál aratott győzelméhez hasonlította azt, ahogy Herczeg Norbert az Eb­döntőben elverte török ellenfe­lét. Oláh Gyula, a klub társelnö­ke a mostani kitűnő eredmények mellett arra büszke, hogy a je­lenlegi edzők annak idején vala­mennyien Kecskeméten öklöz­tek, most pedig ők tanítják a fi­atalokat. Konkoly István vezető­edző egy-egy ajándékkal kedves­kedett a két öklözőnek, akiknek nem sok idejük marad az ünnep­lésre: hamarosan megkezdik a felkészülést a világbajnokságra. Hét egységben összesen 12 ma­gyar versenyző vesz részt az eve­zősök idei utolsó Világkupa-via­dalán, a hétvégi luzerni regat­tán, ahol a hazai szövetség (MESZ) képviselői bemutatják a 2013-as Európa-bajnokságra vo­natkozó pályázatukat is. A férfiaknál öt hajó képviseli majd a piros-fehér-zöld színeket: a kormányos nélküli kettesek között a Simon Béla, Juhász Ad­rián duó, kétpárban az Elekes Szilveszter, Hermann Róbert kettős, könnyűsúlyú kétpárban a Varga Tamás (Baja), Galambos Péter páros, könnyűsúlyú egy- párban pedig Markgruber Ba­lázs és Csepregi Gábor. Utóbbi kettő esetében a verseny egyben válogató is lesz az augusztus vé­gén rajtoló, bledi olimpiai kvali­fikációs világbajnokságra. A nőknél kétpárban Szabó Katalin és Gyimes Krisztina, míg köny- nyűsúlyú kétpárban Hajdú Zsu­zsanna és Alliquander Anna száll vízre magyar részről. A Vk-n nem csak a verseny­zők képviselik Magyarországot, ugyanis a 2013-as felnőtt Eb ren­dezésére korábban beadott pá­lyázatot ezúttal ismerteti a Ma­gyar Evezős Szövetség elnöksé­ge részéről Ambrus Attila és Zsömle Balázs, valamint Ott Zsu­zsanna főtitkár. A sportvezetők bemutatják a tervezett helyszínt, a szegedi Maty-éri olimpiai köz­pontot, valamint a felmerülő kér­désekre is választ adnak. A 2013-as kontinensviadal helyszí­néről ősszel szavaznak majd a nemzetközi szövetség tagjai. ■ Egy bronzot szereztek a berlini versenyen paraúszás Illés Fanni 100 m mellen új egyéni csúcs­csal harmadik lett, ugyan­ebben a számban Ráczkó Gitta a negyedik helyen végzett a berlini paraúszó- Európa-bajnokságon. PROMÓCIÓ Szakmai szervezetfejlesztések az agrárszakképző központban támop-projekt A konferencián beszámoltak az elvégzett feladatokról a projekt munkacsoportjainak vezetői, szakértői 9 SZÉCHÉNYI TERV Jelentős szervezetfejlesztési pro­jekt zajlik az Európai Unió támo­gatásával a VM Kelet-magyaror­szági Agrárszakképző Központ­ban (VM ASzK), mely hat, ko­rábban önálló mezőgazdasági is­kola integrációjával jött létre, és tanulóinak létszáma mára több mint 2250. A jánoshalmi köz­ponttal működő intézménycso­portban jelenleg eredményesen zajlik a TÁMOP-2.2.3-09/1- 2009-0014 projekt végrehajtása. A rendelkezésre álló mintegy 373 millió forintos TÁMOP- forrást az ASzK - mint Térségi Integrált Szakképző Központ (TISzK) - a közös intézményi szervezet kialakítására, a szak- középiskolák humánerőforrás- és szervezetfejlesztésére hasz­nálja fel. A minap Gyomaend- rődön megrendezett konfe­rencián a projekt mun­kacsoportjainak veze­tői, illetve a munka- csoportok szakértői számoltak be legutóbbi fejlesztéseikről. A projektmunka nagy ré­sze a tagintézményekben, a pro­jektirodában, valamint a fejlesz­tő munkacsoportokban zajlik. Utóbbiakban az egyes iskolák szaktanárai, alkalmazottai dol­goznak, tevékenységüket pedig egy-egy, a csoportok által lefe­dett fejlesztési részterületben jártas külső szakértője kíséri fi­gyelemmel. Tennivalóikat az ASzK vezetése és a projekt me­nedzsmentje, a nyertes pályázat­ban rögzített vállalásokkal összhangban, többkörös ütemezésben határozta meg. A TÁMOP-pro- jektben a Gyomaend- rődön tartott köztes konferencián a csopor­tok vezetői, illetve szakértői számoltak be a hat munkacso­port eddigi tevékenységéről. Az 1. számú, „Integrált irányí­tás, tanügyigazgatás” munka- csoport kiemelt és egyben legna­gyobb feladata a TÁMOP-projekt keretében az ASzK Pedagógiai Dúl Nándor szakmai vezető Programjának átdolgozása. Az új képzési programok összeállí­tása jelentette a 2. számú, „Tan­anyag-fejlesztési és felnőttkép­zés” munkacsoport legfontosabb feladatait. A 3. számú, „Gyakor­lati oktatásfejlesztés és modulá­ris képzés” munkacsoport elké­szítette a közös szakmai képzése gyakorlati kérdéssorainak fel­adatbankját, amely az ASzK kö­zös munkafelületére kerülve, minden tagintézmény tanárá­nak segítségül szolgál. A 4. szá­mú, „Pályaorientációs és hátrá­nyos helyzetűeket segítő” mun­kacsoport első körben a beisko­lázási körzet feltérképezésével megállapította, hogy nem kizá­rólag Kelet-Magyarország, ha­nem még a Dunántúl egy része is kapcsolódhat az ASzK tevé­kenységéhez. Az 5. számú, „In- tézménymarketing és fenntart­hatóság” munkacsoport legfon­tosabb feladata, hogy referencia­dokumentum alapján elkészítse az ASzK marketingstratégiáját. A ó. számú, „Minőségirányítás, mérés-értékelés, pályakövetés” munkacsoport elkészítette a mi­nőségirányítás kézikönyvét, egy­ségesítette a partneri igény és elégedettség mérésének szabá­lyait és az alkalmazott technikát. A projekt ez Európai Unió timogetásóval. az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Next

/
Thumbnails
Contents