Petőfi Népe, 2011. június (66. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-04 / 130. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. JÚNIUS 4., SZOMBAT KEGYELET / APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNET ■ KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik I szerettünk “•f SZÁZDI 1 SÁNDOR PÉTER _--------1 búcsúztatásán me gjelentek, mély ;||9 fájdalmunkban velünk SH együtt éreztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik ÖZV. HALÁSZ JÁNOSNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Megpihent a dolgos jó apai szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, bánatos családodnak most az őrangyala." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Id. PISZMÁN JÓZSEF kecskeméti lakos, 91 éves korában hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése június 7-én, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. ____________________A gyászoló család. 1 ■ helye iÜ'''1'1' “ KÖSZÖNET Köszönetét mondok mindazoknak, akik szeretett édesanyám KIS ISTVÁNNÉ Szabó Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmamban osztoztak. Gyászoló leánya. KÖSZÖNET KÖSZÖNET KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, bajtársaknak, akik SZABÓ FERENC búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik NÉMETH ANDRÁSNÉ Gozsovics Mária temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk TÓTH SÁNDORNÉ Szente Varga Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. * >* 1 * * z z__ z z GY ASZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ________INGATLAN________ A Bakony lábánál, Balatontól 30 km-re egész évben nyitva tartó, nyereségesen működő étterem-panzió (30 szoba) teljes berendezéssel, foglalásokkal, családi okok miatt eladó. Az épület szolgáltatásbővítésre, profilváltásra (pl. idősek otthona) is alkalmas. Irányár: 275.000.000 Ft. Elérhetőség: + 36- 30/7739-399.-----------------------------------------------------------------------------*1130502* BA LLÓSZÖGBEN 2 szintes kb. 86 m2 alapterületű kertes ház eladó. Télikert, fűtött kút, ön- tözőrendszer, parkosított kert. Ár: 23,5 M Ft 76/427-156, 06-20/559-32-82------------------------------------------------------------------------------*1130394* CS ALÁDI ház Hetényegyházán + nyaraló. Tel: 76/472-277, ill. www.olcsohaz.atw.hu---------------------—----------------------------------------------------*1118155* DR ÁGSZÉL központjában sarki telken ház eladó. Tel.: 06-70/600-98-23-----------------------------------------------------------------------------*1130822* EL ADÓ Alsószéktó, Gerlice utcában 1019 m! építési telek rajta lévő szoba-konyhás lakással. 76/494-422, 06-30/563-59-32.------------------------------------------------------------------------------*1130712* EL ADÓ Kalocsán családi ház garázzsal, melléképületekkel. T: 06-70/361-02-21------------------------------------------------------------------------------*1130514* EL ADÓ Kecskeméten, csendes környezetben a német lakópark közelében lévő újszerű, kétszintes kertes családi ház. Érd.: 06-30/9530- 688, 06-30/5634-452------------------------------------------------------------------------------*1130075* EL ADÓ Nyárlőrinc után 2 rendbeli cs. ház, kméti lakáscsere érdekel. 06-20/296-8546.------------------------------------------------------------------------------*1125052* ELCSERÉLEM értékegy. kméti lakásra Kmét, Segesvári u. 28. házam v. eladó 06-20/296- 8546------------------------------------------------------------------------------*1125060* HA RTÁN 4 szobás, teljesen bebútorozott családi ház nagy telekkel eladó. Tel.: 78/400-071 Harta, Dózsa György út 61.------------------------------------------------------------------------------*1130759* 8 Izs ákon ház eladó, javításra szoruló állapotban: 1.250.000 Ft. 06-20/9-829-259.------------------------------------------------------------------------------*1122569* 8 Kecskemét, szalagházi VI. em., 50 m2, erkély nélküli lakás eladó. 06-30/9281-239.------------------------------------------------------------------------------*1130693* KE CSKEMÉTEN, belvároshoz közel 1 szobás, gázfűtéses házrész eladó. 06-20/310-90-55.------------------------------------------------------------------------------*1130683* KE REKDOMBON nyaraló eladó. 06-30/313- 18-61-------------------------------------------------------------------------------*1130726* KISKÖRÖS, Árpád u. 14. fsz. 2., összkomfortos, 42 m2-es lakás eladó. I: 06-20/803- 4872-----------------------------------------------------------------------------*1130492* KM ÉT, Bocskai u.-ban eladó 88 m!-es, 3 szobás, I. em.-i lakás: 18 M Ft. + garázs 2 M Ft. 06-30/945-7002. —:-------------------------------------------------------------------------*1128041* KM ÉT, Cimbalmos utcában 100 m2-es családi ház, 50 m!-es melléképülettel, 40 m2-es műhellyel eladó: 21,9 M Ft. 06-20/9811-703-------------------------------s----------------------------------------------*1130024* KM ÉT, vacsiközi tetőteres cs. ház azonnali költözéssel: 22,5 M Ft. 06-30/599-36-44.------------------------------------------------------------------------------*1130529* 8 Km éten I. em-i 33 m!-es lakás igényes bútorokkal eladó: 6,9 M Ft 06-70/528-73-15.-------------------------------------------------------------------------------*1130823* SLadánybene központjában családi ház nagy melléképülettel, gondozott kerttel eladó 06-30/6127-911------------------------------------------------------------------------------*1130232* NY ÍRI úton I. em.-i 33 m!-es lakás eladó. Ár: 5,8 M Ft Érd.: 06-30/4660-192.-------------------------------------- *1130559* PE TŐFIVÁR0SI2 szintes cs. ház eladó vagy kisebbre cserélhető. 06-20/511-37-91.------------------------------------------------------------------------------*1126388* SZOLNOKON a Rezeda utcában, két épületből álló, vállalkozás céljára is alkalmas, ipari árammal, fúrott kúttal ellátott, parkosított ingatlan eladó. Lakásbeszámítás lehetséges. Irányár: 31,5 M Ft 56/413-125.-------------------------------------------------------------------------------*1130811* 1400 m! máriahegyi építési telek eladó: 7,8 M Ft 06-30/962-98-55.------------------------------------------------------------------------------*1129001* BÉ RLEMÉNY BAJA központjában 44 m2 üzlethelység/iroda hosszú távra kiadó. 06-30/349-7303.-------------------------------------------------------------------------------*1130825* BERENDEZETT élelmiszerüzlet, 60 m2-es kiadó. Érd.: 06-30/941-8090------------------------------------- -*1130906* EL ADÓ vagy kiadó Kecskeméten 20 éve működő vendéglátóegység (136 m2) más tevékenységre is alkalmas. 06-30/3150-193-------------------------------------------------------------------------------*1129648* ALBÉRLETET KÍNÁL AKADÉMIA krt-i 57 m2-es fszt.-i felújított lakás kiadó: 48 E Ft/hó. 06-30/3150-193-------------------------------------------------------------------------------*1130026* BELV. 1 sz. lakás eladó, kiadó. 06-30/730- 6502------------------------------------------------------------------------------*1125288* BE LVÁROSBAN bútorozott garzon 1 fő részére kiadó: 25 E Ft+rezsi+1 hó kaució. Érd.: 76/343-091,18-20 h-ig---------------------------------------------------pt-----------------------*1130294* ÉP ÜLETEK kiadók 220 m!, 110 m2 központi helyen Tiszakécskén T.: 06-76/441-252-------------------------------------------------------------------------------*1130862* KECSKEMÉT, Kada Elek utcában 1 szobás, berendezett albérlet kiadó. 06-30/2369-023-------------------------------------------------------------------------------*1130917* KECSKEMÉTEN, Petőfi S. utcában bútorozott garzon hosszú távra kiadó. 06-30/6127-911.-------------------------------------------------------------------------------*1130846* NAGYKŐRÖSÖN, társasházban 1,5 szobás, garázsos, fszt.-i lakás kiadó. 06-20/5848- 828.-----------------------------------------------------------------------•------*1130732* JÁ RMŰ 8 Billenős, terepes IFA-k eladók. 06- 30/9853-529.-------------------------------------------------------------------------------*1130627* HASZNÁLT Suzuki-alkatrészek adásvétele. Tel.: 06-30/943-99-22, www.sly-car.hu-------------------------------------------------------------------------------*1130700* 8 Mercedes 124 2.5D automata, 91. évj. eladó. 06-30/431-53-55. .-------------------------------------------------------------------------------*1130899* 8 Mercedes 124 2.5D megkímélten eladó. Olcsóbb dízel beszámítható. 06-30/30-406- 10------------------------------------------------------------------------------*1130832* MI NDENFÉLE gépjárművet megvásárolok adásvételi szerződéssel akár üzemképtelenül is. 06-70/662-4658-------------------------------------------------------------------------------*1130882* 8 Opel Astra 1.4 horoggal: 06-70/334-98- 15.-------------------------------------------------------------------------------*1130866* 8 Renault 19 GTR 89. évj. vonóhoroggal, téli gumikkal eladó: 250 E Ft. 06-30/439-5396-------------------------------------------------------------------------------*1130887* VW BOGÁR 60-as évj. eladó. 06-30/9736-916-------------------------------------------------------------------------------*1130874* 2 DB 16x9x34-s gumi eladó. 06-70/248-26- 61-------------------------------------------------------------------------------*1130865* GÉPEK 8 Dózer és Weimar-alkatrész eladó. 06- 30/9853-529-------------------------------------------------------------------------------*1130627* ELADÓK MTZ82 traktor, Tomas szivattyú, műtrágyaszóró, kömbinátor 2,8. 06-70/361- 0221----------------------------------:--------------------------------------------*1130514* E514-E S kombájnkerekek, rendfelszedő és ■ Rába gumiabroncsok eladók. 06-30/284-60- 81.-------------------------------------------------------------------------------*1130685* LAJTA 32 vetögép, F50-es markoló, kombiná- tor, VW Jetta eladó. 06-30/9736-916.-------------------------------------------------------------------------------*1130874* 8 MTZ 555/E, billenős pótok eladók, cserélhetők. 06-30/621-76-10.-------------------------------------------------------------------------------*1130816* MTZ-82 94. évj. difi hibával, E-302 kaszálógép, MBP 6,5 t pótkocsi, 1 és 2 tonnás targoncatorony eladó. 06-20/9582-449---------------------------------------------------------------------:---------*1130527* UNHZ 500-as markoló eladó. 06-30/9736- 916.-------------------------------------------------------------------------------*1130874* 8 Sigma locsolódobok és repce oldalkasza Class dominátorra és New Hollandra eladó. Csere érdekel Nass adapterre. 06-20/9-451- 355------------------------------------------------------------------- *1130553* UE-28-AS Dutra felújított állapotban eladó. 06-20/943-19-83.-------------------------------------------------------------------------------*1130651* 3 HENGERES RS09-es permetezőszivattyú alvázzal együtt eladó. 06-30/558-83-09.-------------------------------------------------------------------------------*1130796* 8 4 hengeres RS09 traktor permetezővel és platóval eladó. 06-30/489-65-79.-------------------------------------------------------------------------------*1130830* * 512-es barna kombájn eladó, cserélhető. 06-30/621-76-10.-------------------------------------------------------------------------------*1130773* ÁLLÁST KÍNÁL Falcotrans Fuvarozási Kft bővítés miatt többéves nemzetközi gyakorlattal és CE kategóriás jogosítványnyal rendelkező tehergépkocsi-vezetőket keres különböző munkarendben. Hétvégi hazajutásban segítünk! Érdeklődni munkaidőben a 94/327-984-es telefbnszámon lehet *1130898* FAISKOLÁBA fizikai munkára dolgozót felveszek Kmétre, Tiszakécskére. Startkártya előny. Hétköznap 14-16 h-ig: 06-30/383- 5813-------------------------------------------------------------------------------*1130737* FEJŐ juhászt keresek. T.: 06 20/375-2355------------------------------------------------------------------------------*1130948* Az AE B Hungária Kft borászati segédanyagok forgalmazására területi képviselőt keres az Alföldi borvidékre, angol- vagy németnyelv-is- merettel. Jelentkezését a 06-30/90- 24-222-es számra várjuk. .1130468. FŐISKOLAI végzettségű munkatársat keresünk nyugdíjtanácsadó-ügyfélkapcso- lattartó pozícióba. Pályázni: aniko.miklosne.nanasi@tanacsado.allianz.hu------------------------------------------------------------------------------*1130852* GY AKORLATTAL rendelkező, kecskeméti könyvelőirodába keresek munkatársat! Jelentkezni: marado@vivamail.hu------------------------------------------------------------------------------*1130847* Ke cskeméti használtruha üzletbe szakképzett eladót keresünk. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal a legjobbangolruha@gmaU.com e- maU címen* *1130940' HELVÉCIÁI Kft. varrónőket keres. Bérezés: 60 E-100 E Ft. 06-30/740-8342------------------------------------------------------------------------------<1128464* KALOCSÁRA, Bajára, Bátyára, Dusnokra szórólapterjesztőt keresek. 06-30/701-82-74.-------------------------------------------------------------------------------*1130711* 8 Kecskemét, széchenyivárosi fodrászüzletbe műkörmöst keresek: 06-30/3866-375.------------------------------------------------------------------------------*1123844* 8 Ke rekegyháza környékén lévő tanya felügyeletére és a kutyák gondozására keresünk megbízható, józan életű középkorú személyt hosszabb időre. 06-70/5952-585------------------------------------------------------------------------------*1130904* Ke cskeméti munkahelyre keresünk gyakorlattal rendelkező maróst és köszörűst E-maU: mago@eftestarsai.t-online.hu .1130656. KMÉT, Malom Centerben lévő Kánaán Casinóba fiatal, érettségizett, dekoratív hölgyeket keresünk hosztesz és bárpultos munkakörbe. Fényképes önéletrajzokat casino@khalasil.t-online.hu e-mail címre vagy személyesen várjuk.-------;-----------------------------:---------------------------------------*1130536* KM ÉTI üzletbe kozmetikus vállalkozót keresek fodrász, műkörmös mellé. T.: 06-70/367- 9121------------------------------------------------------------------------------>1130686* KŐ MŰVESEKET felveszünk! 06-30/39-49- 857.------------------------------------------------------------------------------*1130756* PÉ K szakmunkást és betanított munkást keres a Magyar Pékség lakiteleki üzeme. 06- 76/439-591, 06-70/526-8303------------------------------------------------------------------------------*1130864* Freudenberg L/~\Z__i Freudenberg Simmerringe Kft. Kecskemét-Kadafalvón található gyáregységébe felvételt hirdet: szerszámkarbantartó munkakörbe Jelentkezés teltétele: • Szerszámkészítő vagy esztergályos marós/forgócsoló technikus illetve szakmunkásvégzettség • Egyetemes esztergán 2-3 éves szakirányú szakmai gyakorlat • Önálló és felelősségteljes, precíz munkavégzés, hajlandóság új technológiák megismerésére • Jó műszakirajz-oivasási képesség • Fröccsöntési technológia ismerete előnyt jelent Amit kínálunk: • Versenyképes juttatási csomag • A vállalat buszjárataival történő ingyenes bejárás Kecskemét, Szabadszállás, Izsák, Ágasegyháza, Helvécia, Matkó, Nagykőrös, Kerekegyháza, Kunszentmiklós településekről. A jelentkezések határideje: 2011. június 30. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal lehet levélben vagy e-moilen: Freudenberg Simmerringe Kft. személyzeti osztálya (6000 Kecskemét-Kadafalva, Heliport) e-mail: julia.dubniczky____szabo^freudenberg^^conm^TMs^ NÉ METORSZÁGI munkára felveszünk nagy gyakorlattal rendelkező CNC maróst Heidenhain és Mazak vezérlésre, CNC esztergályost Siemens vezérlésre és CNC lemezhajlítót. Feltételek: önálló programozás, németnyelv-tudás. Jelentkezés: 06-20/9277-334, madaray@gamete.hu-------------- *1130892* SZ AKKÉPZETT, gyakorlattal és referenciával rendelkező eladót keresünk használtru- házati-üzletbe azonnali munkakezdéssel. Jelentkezni fényképes yakmai önéletrajzzal lehet az info@mitu.hu e-mail címen.-----;------------------ *1130900* SZ ÉCHENYIVÁROSI fodrászüzletbe kollégát és tanulót keresünk. 06-30/205-5291.-------------------------------------------------------------------------------*1129108* UNIÓS munkára nyerges szerelvényre tapasz- talattal, sofőrkártyával sofőrt keresünk. Original Part Bt. Kiskőrös. T.: 06-20/9826- 157-------—---------------------------------------- *1130509* ÁL LÁST KERES AZONNALI kezdéssel Kecskeméten és környékén pultos állást keresek! 06-20/923-52-86.------------------------------------------------------------------------------*1130870* KÖ ZÉPFOKÚ közlekedésgépészeti végzettséggel, áruszállítási-menetlevél feldolgozási, műszaki üj^intézői és yerviz tapasztalatokkal, A, B, C, D kát. jogosítvánnyal állást keresek. 06-30/518-7844-------------------------------------------------------------------------------*1130942* ADÁSVÉTEL BÜKK és tölgy tűzifa kedvező áron Tiszaalpáron 1800 Ft/q-tól eladó. 06- 20/912-10-09------------------------------------------------------------------------------*1129968* EL ADÓ kis- és nagyméretű tégla, szarufa, tetőléc, többfajta cserép, kúpcserép, nyílászáró, hangár stb. 06-20/28-68-433.-----------------------------------------—--------------------------------*1130667* EL ADÓ tégla, cserép, ajtók, ablakok, asztaloslakatos ipari gépek, faházak, sufnik, laminált padló, zongora, kovácsoltvas kapu. 06- 30/9259-885---------------------------- *1129782* FENYŐ-, nyár-, akáctisztítást, -gyérítést, - véghaynálatot vásárolok. 06-20/263-6007-------------------------------------------------------------------------------*1130441* HAJAT veszek 40 cm felett. 06-30/3019-128------------------------------------------------------------------------------*1130884* 8 Import és hazai daraszén megrendelhető kedvező áron, kamionos tételben. 06- 70/382-1154,06-30/257-8175------------;-----------------------------------------------------------------*1130653* SA LGÓ jellegű polcok gyári áron: www.fordexpolcok.hu 06-20/222-2000, 06- 30/455-6432------------------------------------------------------------------------------»1130409* SZ EKSZÁRDI borvidéken 60 hl minőségi vörösbor eladó. 06-30/657-9642------------------------------------------------------------------------------*1130859* VÁSÁROLUNK borosrekeszeket, műanyag ládákat, boroskannákat, selejt és ép formában. Megvételre keresünk vállalkozásoknál lévő fa és műanyag csomagolási hulladékot, az átvételhez szükséges engedélyekkel rendelkezünk. 76/441-417,06-70/311-9538------------------------------------------------------------------------------*1129480* 8 Z anussi 5 fiókos fagyasztószekrény és 120 I LG hűtőyekrény eladó. 76/451-163.------------------------------------------------------------------------------*1130619* 26 0 hl-es tartály eladó. 06-30/93-54-212.-------------------------------------------------------------------------------*1130819* ÁLLAT BIRKÁK eladók. 06-20/54-16-430.------------------------------------------------------------------------------*1130815* 8 Előnevelt kacsa rendelhető: 06-30/232- 3152------------------------------------------------------------------------------*1130605* 8 Fe hér malacok és mangalicasüldök eladók. 06-20/280-24-04.-------------------------------------------------------------------------------*1130593* FEJŐS kecskék és idei kecskegidák eladók. 06-70/216-14-70.------------------------------------------------------------------------------*1130792* RA S anyadisznó! 06-20/97-23-160.-------------------------------------------------- *1130814* 8 Hízók, süldők, malacok eladók. 06- 30/3678-441------------------------------------------------------------------------------*1130831* s K ecskeméten malacok eladók. 06- 30/289-4794-------------------------------------------------------------------------------*1130876* NAPOS és előnevelt csirke! 06-20/9415-540-------------------------------------------------------------------------------*1130097* 8 Vadászó DSZM vizsla eladó. 06-30/282- 63-64-------------------------------------------------------------------------------*1130707* 1 DB mt. tehén, sodrott ló, birkák eladók. 06- 30-489-65-26.-------------------------------------------------------------------------------*1130748* 81. sodrott kancaló, nehéz sodrott 10 hónapos csikó, vemhes szürke yamár eladó. Növendék üszőt beszámítok. I: 06-70/453- 6981-------------------------------------------------------------------------------*1130813* 10 DB malac eladó. Telefonszám: 06-79/468- 535.-------------------------------------------------------------------------------*1130881* 8 2 db 1 hetes Fl-es bikaborjú eladó. 06- 30/827-48-32.-------------------------------------------------------------------------------*1130867* 3 HÓNAPOS üszőborjú eladó. 06-30/501- 5645------------------------------------------------------------------------------*1130861* 8 4 db HF bikaborjú eladó. 06-30/3570- 943.------------------------------------------------------------------------------*1130800* 8 6 db 3 hónapos és 4 db 5 hónapos HF bika eladó. 06-70/232-1782.------------------------------------------------------------------------------*1130850* HA NGSZER B TENOR szaxofon eladó. Telefonszám: 76/428-016.------------------------------------------------------------------------------*1130522* OKTATÁS T ŰZVÉDELMI előadó, és munkavédelmi technikus OKJ-s képzések szeptemberi indulással! Alacsonyabb árak, kamatmentes részletfizetési lehetőség! További induló képzéseinkről érd.:www.tanulniakarok.hu Griff Kft. Baja, Árpád tér 6. 06-20/478-24-10 Nysz: 20-0150-04 AL-0276-----------------------------------------------------------------------------*1130595* SZOLGÁLTATÁS MINDENNEMŰ kőműves munkát vállalok. Érd.: 06-30/941-8090 *1130905* Kirby takarítógépek javítása, karbantartása és porzsák eladás. 06- 30/9066-155 *u30698* BÉRHŰTÉST vállalunk Kecskeméten a Royál Zöldség-Gyümölcs Nagykereskedésben (Könyves Kálmán krt.). Tel: 06-30/2257-565------------------------------------------------------------------------------*1130901* FA APRÍTÁS! T.: 06-30/228-41-22------------------------------------------------------------------------------*1130566* 8 Ny ári szünidőre gyermekfelügyeletet vállalok! 06-20/215-14-40.------------------------------------------------------------------------------*1130807* TU SKÓSZEDÉS! T.: 06-20/806-06-96------------------------------------------------------------------------------*1130563* TÁ RSKERESÉS ARANYOS nő társat keres. 06-30/281-4225.------------------------------------------------------------------------------*1123496* BŰ BÁJOS ismerkedne! 06-20/342-80-84.-----------------------------,------------------------------------------------*1130462* RNOM, ápolt, kedves, mosolygós lány kulturált partnert keres. 06-20/355-54-71.------------------------------------------------------------------------------*1130888* IG ÉNYES nő partnert keres. 06-30/2754-314 •n™rcNőiesen telt lány kortól függetlenül partnert keres. 06-30/617-65-06. *1130776* KICSI Rami ismerkedne! 06-30/489-0005-----------------------------------------------------------------------------*1130462* KM ÉTI csinos társat keres. 06-70/544-9513------------------------------------------------------------------------------*1130632* TÜ NDI partnert keres. 06-30/4288-316------------------------------------------------------------------------------*1130289* 43 ÉVES, független, leszázalékolt férfi komoly társat keres. 06-70/541-09-54.------------------------------------------------------------------------------*1130729* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor Nyomdai táskaszám: 310011. Nyomás napja: 2011.06.03. Megrendelés száma: 2011/130/2011.06.04. ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra Az előfizetés dija egy hónapra 2.450 Ft negyedévre: 7.350 R; félévre: 14.700 Ft; egy évre: 29.400 Ft Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS- ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Sprin- ger-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.