Petőfi Népe, 2011. június (66. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-30 / 151. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁGI ABLAK A zöldenergia felé nyitottak Gönczi imre A válság új piacok felé irányította a céget Gönczi Imre ügyvezető a fiaival. Kineveli az utódokat, akik egyszer átveszik a cég irányítását. A vállalat már hét év óta tagja a kamarának. Újra alágyújtanak a bográcsoknak baja Immár 16. alkalommal rendezik meg Baján július 9-én a halászléfőző nép- ünepélyt. Éjfélkor az immár „szokásosnak” mondható tűzijáték is színesíti a programokat, amelyeket hajnalig tartó jókedvű ünneplés követ. A Suzuki vezérigazgatója járt Kalocsán tájékozódás A közelmúltban Kalocsán járt az esztergomi székhelyű Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója. Török Ferenc, a város polgármestere arról számolt be, hogy az egyeztetés során bemutatták a térségben működő autóipari beszállítói cégeket, melyek a szakmai alap lehetőségét teremtik meg, hogy a jövőben akár egy önálló gyáregység is megépüljön a város köz- igazgatási területén. Kikötő és játszótér épül Meszesen Kalocsa lövő év április 30- áig kell befejezni a kalocsai Meszes üdülőterületén azt a fejlesztést, melynek részeként Duna-parti középületek újulnak meg, kishajókikötő és egy játszótér is épül. A beruházás során megújulnak a területen elhelyezkedő önkormányzati üdülők és csónakházak is. Az épületek felújítására kiírt pályázatot a kalocsai székhelyű Kalo-Bau Kft. nyerte el, míg a vízi létesítményeket az ugyancsak helyi Budamobil-Cargo Kft. gyártja majd le. Pécsett épít a halasi vállalat KISKUNHALAS A halasi Merkbau Kft. is részt vesz az Axiál 1,5 milliárd forintos pécsi építkezésén, melynek során a cég új telephelyén üzlet, raktár, szerviz, mosó és porta létesül. Két hektár területen 1416 négyzetméteres beépítés és közel 4500 m2 térburkolat elkészítése lesz feladata a Merkbaunak. Az építkezés május végén kezdődött, és várhatóan november 15-én fejeződik be. A kecskeméti NRG- AGENT Kft.-nél a közelmúltban fejeződött be a telephelybővítés. Közel egy évtized alatt 3-ról 40-re nőtt a munkatársak száma. Az energiaszektorban működő, dinamikusan fejlődő vállalatot is érintette a gazdasági válság - nyilatkozta lapunknak Gönczi Imre ügyvezető. Barta Zsolt- Élelmiszer és energia nélkül szinte elképzelhetetlen az élet. Önöket érintette-e egyáltalán a válság?- Bennünket sem kerültek el a gondok - fogalmaz Gönczi Imre ügyvezető. De nézzünk visz- sza a kezdetekre! Úgy 2004 időszakában nőttek meg a kapcsolt energetikai - gázból hőt, illetve villamos áramot termelő - rendszer beruházásaival kapcsolatos igények. Sok rendszert mi telepítettünk az országban, illetve a mások által rendszerbe állított gázmotorok működésének felügyeletére, szervizelésére is felkértek. Akkor 10-15 éves szerződéseket írtunk alá a munkára.- Mikor kezdődtek a nehézségek?- A válság miatt évről évre csökkent a kapcsolt energia átvételének kormányzati támogatása. Ezért a korábban 65 százalékos - ebből kábé 40 százalék elektromos áram volt, 25 százalék termelt hő - összhatásfokú teljesítménykövetelmény megváltozott. Szerződéseinket a partnerekkel úgy kötöttük, hogy gépenként 8200-8300 órányi működést kalkuláltunk. Egy év 8 760 órából áll, ennek az időszaknak 95 százalékára várták el a partnercégek a rendelkezésre állást egy bizonyos átalánydíjért. Amikor az átvétel támogatási összegét a kormány csökkentette, a korábban említett üzemórák is csökkentek. Naponta 3 órával kevesebbet működtek a gázmotorok. Ezek az állásidők csökkentették az árbevételt is, ráadásul a gépek mindennapi leállása a folyamatos működéshez képest jóval nágyobb kopáshoz vezetett.- Ez mit eredményezett önöknél?- lóval több munkát jelentett, ami átalányköltség esetében - több kiszállás, szerelés, stb. - a tervezettnél nagyobb kiadáshoz vezetett. Ráadásul a jogszabály- változás következtében az említett 65 százalékos összhatásfokú teljesítményt 75-re emelték.- Ez mennyiben nehezítette az önök helyzetét?- Fogalmazzunk úgy, hogy nem könnyítette meg. Ráadásul a panelprogramok miatt egy-egy lakás kevesebb energiát fogyaszt. Ez, illetve a távfűtésről leváló lakóközösségek miatt a felemelt teljesítménykövetelmény-rendszert egyre nehezebb teljesíteni. Főleg úgy, hogy a korábbi 8 200 órához képest 5000 órára csökkent évente több gázmotor működtetési ideje.- Mit tehet ilyenkor egy 40 fős cég? Hol voltak a kitörési pontok?- A folyamat 2-3 éve gyűrűzött be, akkor új tevékenységre specializálódtunk. Hulladéklerakókból nyert biogázt kezdtünk felhasználni. Hódmezővásárhelyen és Gyálon saját és banki beruházásban egy-egy projektet indítottunk be. Gyálon 500 k^e villamos teljesítményű egységet adtunk át egy évben. Az idén egy másik 500 kWe motort is beindítunk. Óránként 480 köbméter gázt nyerünk ki a lerakóból, ezt alakítjuk át áramra és fűtésre. Ezzel 600-700 lakás áramellátását biztosítjuk így a két géppel.- Ehhez sok pénz kell. Üzleti támogatók vannak?- Igen, a bankok, egyéb befektetők is fantáziát látnak a biogázprojektekben. Emellett Zala- szentmihályon 500 kWe-s biogáztelepet fogunk elkészíteni egy mezőgazdasági telep számára. Ezt egy közbeszerzésen nyertük el. Nagyváradra, a hulladék- lerakóhoz 500 kWe, Zalaeger- j szegre 140 kWe teljesítményű I motort viszünk. A romániai le- | ányvállalatot a nagyváradi projekt miatt alapítottuk. Azaz nem csak telepítünk és karbantartunk, de magunk is gyártjuk a berendezéseket. Sőt háztartási rendszerek telepítését is tervezzük, ahol 5-10 vagy 20 kWe teljesítményű motorokat is el tudunk helyezni. Ez a jövő útja - mondta a végül Gönczi Imre ügyvezető. A békéltetők a családnak adtak igazat, a biztosító pedig fizetett Gyors, precíz döntésekre számíthat bárki, aki problémájával a megyei kereskedelmi és iparkamara mellett működő Békéltető Testülethez fordul. A szakemberek a panaszos, illetve a bepanaszolt felet egyaránt meghallgatják és igyekeznek szakszerű döntést hozni egy-egy vitás kérdésben. A testület, mely térítésmentesen dolgozik, egyre népszerűbb a megyében. Karádi János, a békéltetők elnökhelyettese, azt mondja, hogy múlt év hasonló időszakához képest mintegy 30 százalékkal nőtt a hozzájuk érkező panaszok száma. Egy-egy ügyben átlagosan 30-60 nap alatt születik döntés. Kérésünkre egy nyaralással kapcsolatos történetet ismertetett Karádi János: egy négytagú család nyaralásból érkezett haza, ám az egyik bőröndjük a repülés során elveszett. Ezt rögtön közölték a reptéren az őket szállító légitársaság recepciósával, ahol felvették a jegyzőkönyvet. A bőrönd nem került elő. A cég az induláskor lemért bőrönd súlya alapján 110 ezer forintot térített. Ezt követően a család ahhoz a biztosítóhoz fordult, amelynél utasbiztosítást kötöttek, mivel a légitársaságtól kapott térítés nem fedezte teljes kárukat. A biztosító a család által leadott eltűnt holmik listája alapján megállapította, hogy a kár 198 ezer forint. Mivel a légitársaság 110 ezret térített, a biztosító a maradék 88 ezer felét kívánta kifizetni. Arra hivatkoztak, hogy nem egy, hanem két személyé a bőröndbeli holmi. A család ekkor fordult a Békéltető Testülethez, a panaszolt biztosító már az eljárás lefolytatása előtt kiutalta a visszatartott 44 ezer forintot, majd az eljáró tanács ajánlására további 92 ezer forintot fizettek meg a panaszosnak. Megérte tehát a testülethez fordulniuk károsultaknak. Karádi János Tetszetős pénztárcák a vásáron cserny laura A fiatalok gyakran megállnak pavilonjánál A kicsiknek készít játékokat kézműves Portékáinak tesztmesterei a gyermekei- Egyszerre vagyok eladó, és élvezem, hogy a munkáimat megnézik, megtapintják s megveszik az emberek - mondja Cserny Laura, aki foltvarró stílusban készíti zsűrizett, magas minőségű termékeit. A kamara felhívására a kecskeméti főtéri rendezvényen a kalocsai mézeskalács-készítő Dallos családdal bérel egy pavilont, ott találják az érdeklődők a fiatal hölgy színes anyagokból készített pénztárcáit és gombékszereit. _A színes anyagokból készített portékát leginkább a fiatalok keresik. Sokan a táskájukhoz, a ruházatuk színéhez passzoló pénztárcát vásárolnak. Három éve készíti keresett portékáit Laura A héten megrendezett IV. bor- és pálinkaünnep keretében a kamara kézművesvásárt szervez. Felhívására Majoros István kisteleki fajátékkészítő is jelentkezett, akinek míves portékáit az egyik főtéri pavilonban láthatják és vásárolhatják meg az érdeklődők. Az ügyes kezű mester hét éve fogott gyerekjátékok készítéséhez. Mint mondja: előbb három gyereke teszteli a szépen faragott - sün, kutya, lovacska, stb. - figurákat, melyeket a 2-6 éves kicsinyeknek ajánl leginkább. Tapasztalata szerint a kicsik legfőképpen a szépen festett figurákat kedvelik, melyekből bőven van választék. A kicsik leginkább a szépen festett figurákat kedvelik