Petőfi Népe, 2011. június (66. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-01 / 127. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2011. JÚNIUS 1, SZERDA BAJA, BÁCSKA .V Nyitás előtt sem volt zárva Egyre kevésbé lehet ellenállni a víz csábításának, a forró napok jóvoltából a bajai Copacabana látogatóinak száma napról napra nő. Mától ráadásul hivatalosan is strandként üzemel a Sugovica-part. A szolgáltatási színvonal növekedését várják a szezonban most vizsgázó Kagylótól és a nagy-Pandúr-szigetl épülettől. Utóbbi egyébként a strandfelügyelet központjaként és kilátóként is működik. Minden egyéb körülmény a korábbi években megszokott, azaz helyükre kerülnek a bóják, a tiltó és a tájékoztató táblák is. Egymást még nem faragták intézkedések Felduzzadt, és görög a hitel, változást ígérnek Felszámolják a városnak tartozó pályázatíró céget, mert nincs pénz Június elsejével megkezdik az önkormányzati tulajdonú, bács­almási Innovatív Kft. végelszá­molását - többek között erről is döntöttek a városatyák azon a zárt képviselő-testületi ülésen, melyet néhány nappal ezelőtt tartottak. Németh Balázs polgármester érdeklődésünkre elmondta: az utóbbi időszakban csak vesz­teséget termelt a vállalkozás, és a cég hírneve sem a legjobb. Hét-nyolc millió forintos ráfor­dítással lehetne egyensúlyba hozni a gazdálkodást, erre vi­szont a mai nehéz körülmé­nyek között nem tudnak vállal­kozni. A település első embere ugyanakkor elismerte, hogy a tevékenységre továbbra is szükség van, éppen ezért kere­sik annak a módját, hogy mi­lyen formában fogják megolda­ni a pályázatírást. A pályázatíró vállalkozás más cégek felé nem tartozik, csupán a bácsalmási önkormányzat számlájára van rossz hatással. Ezzel a képviselő-testületi dön­téssel megelőzték azt a folyama­tot, melyet a felsőbb hivatalos szerv kezdeményezett volna, hi­szen teljesen kiürült az Innova­tív Kft. kasszája. ■ J. J. A virágosítók versenyeznek a hónap végén Idén sem marad el a település­szépítő, Virágos Bajáért elneve­zésű verseny, amit évek óta a vá­roskép javításának szándékával hirdetnek meg. Nevezni június 24-éig a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodáján írás­ban lehet, a bírálók július 1-jéig tekintik meg a nevezett terüle­tet. Hét kategóriában értékelik a zöldterületeket, külön díjazzák például a magánszemélyek, il­letve a szolgáltatók, üzletek által csinosított területeket. A kerté­szeti vásárlási utalványban ki­osztandó díjak több tízezer fo­rintra rúgnak a kategóriák leg- jobbjainál. A versenyről Homonnay Ildi­kó városi főkertész a 79/527-157 telefonszámon ad részletes fel­világosítást. ■ Tettek egy lépést a bajai városatyák a kiadások csökkentésére. Elfogadták az intézkedési tervet, de csak ezután jön a neheze. Kubatovics Tamás Valamennyi képviselő megsza­vazta a teendőket kilenc oldalon át sorba vevő dokumentumot a múlt heti testületi ülésen. Az ön- kormányzat idei költségvetésé­ben 1,7 milliárd forint az évek óta növekvő működési hiány, a testület több korábbi döntésével növelte azt, néhány kiadási té­telből viszont faragott. Minimá­lisan változtatták meg a város­atyák a jegyzői előterjesztést, a fizetőparkolás újbóli bevezetésé­nek lehetőségeit például - a vá­rosüzemeltetési bizottság kezde­ményezése alapján - az előzőleg tervezettnél rövidebb idő alatt, szeptember végéig megvizsgál­ják. Az elvileg lehetséges változ­tatások vizsgálatához határidő­ket is társítottak.- Hát elérkezett a pillanat, amikor nem halogatható a szem­benézés a gazdasági helyzettel! A folyamat üdvözlendő és kike­rülhetetlen - fogalmazott Hajdú Miklós, az ellenzéki frakció ve­zetője a vitában. Véleménye sze­rint most komoly szándék mu­tatkozik, az intézkedések egy ré­sze támogatható, de gyorsítani kell a folyamatot, már az idei költségvetésben is lépések szük­ségesek. Frakciójuk ennek érde­kében 19 pontból álló javaslatot fog benyújtani. Ugyanakkor szükségesnek nevezte meghatá­rozni, hogy melyek az előző cik­lus kapcsán többször emlegetett, súlyos anyagi következmények­kel járó pályázatok, beruházá­sok, és kik felelősek a hatásta­nulmányok nélkül meghozott döntésekért. Példaként említet­te, hogy nem volt testületi döntés az első kötvényből származó svájci frank forintra váltásáról, ami 1 milliárd forintnál nagyobb veszteséget okozott. Jaszenovics Istvánná (Jobbik) a helyi adórendeletek felülvizs­gálata kapcsán pártja adóelkép­zeléseiről beszélt, a multik adó­terheinek növelését emlegetve. Zsigó Róbert polgármester erre reagálva megjegyezte: a felül­vizsgálat évek óta várat magára, nem feltétlenül jelent adóeme­lést az esetleges változtatás. Dr. Gyenes Gabriella jegyző az előterjesztés készítőjeként a jo­gi felelősségre vonás lehetőségét nem zárta ki korábbi ügyek kap­csán, ám erről bővebben nem kí­vánt beszélni. Szintén belső anyagként, azaz részleteiben a nyilvános ülésen nem ismerte­tendőnek nevezte a javaslatok részleteit. Szakmai vélemény­ként azonban megemlítette, hogy a szociális szempontokat nem feltétlen az adórendeletek­ben szükséges szabályozni. Búcsú Lajos alpolgármester hangsúlyozta: a csomag sok pon­tot tartalmaz, de nem feltétlenül arról szól, hogy honnan kell el­venni, inkább az új struktúra körvonalait mutatja. - Kulcskér­dés, hogy változtatni kell! Az uniós pályázati rendszer egy ki­sebbfajta háborúval ért fel az or­szágnak - mondta az előző idő­szak kapcsán.- Ez az anyag nem az ítélet - utalt A tanú című filmre zársza­vában Zsigó Róbert. - Nem arról van szó, hogy mindenkit szeret­nénk felbosszantani. Tanácsokat kértünk, összegyűjtöttük a ja­vaslatokat, azok végrehajtható­ságát is megvizsgáltuk. A város- vezetés célja az idén teljes körű­en átnézni az összes feladatot, és megteremteni a hatékonyabb, gazdaságosabb működés feltéte­leit, hogy a 2014-es kezdésű uni­ós tervezési ciklus indulásakor a fejlesztések fogadására alkal­massá váljon a város költségve­tése - összegezte a polgármester a későbbi, konkrét intézkedések­hez támogatást kérve. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA BÁCSKA Szerkesztő: KUBATOVICS TAMÁS Baja, Péter-Pál utca 7/A Telefon: 79/426-371 Véradás a művházban hercegszántó Az idei máso­dik véradó napot június 2-án, csütörtökön tartják. A szer­vezők az önkéntes véradókat 10 és 13 óra között várják a művelődési házban. Kérik őket, hogy személyi igazol­ványukat és tajkártyájukat vigyék magukkal. (T. G.) Évfordulós megemlékezés csátaua A trianoni diktá­tum 91. évfordulója alkalmá­ból szombaton ünnepséget tartanak. Szentmise lesz 9 órakor, a parkban 10 órától tart a megemlékezés, amit állampolgársági eskütételek követnek. Zárásként az Igaz­ságot Magyarországnak cí­mű összeállítást mutatják be helyi fiatalok. (T. G.) Az ötödik fordulóban ulti Befejeződtek a térségi bajnokságok újabb körei. Mátételkén 11 ponttal a kiskunmajsai Virágh László győzött, 2. Geleta József (Sü- kösd), 3. Vízin Antal (Csiké- ria), 4. Vélin Marin (Her­cegszántó), mind 10 ponttal. Hercegszántón 30 zsugás ült az asztalhoz, a nagy­baracskai Kordé József 11 ponttal nyert, őt öt 10 pon­tos követte: 2. Buják József (Hercegszántó), 3. Faragó István (Bácsbokod), 4. Jele- nika Drágán (Hercegszántó), 5. Zeller József (Dávod), 6. Csillag Sándor (Hercegszán­tó). (T.G.) További hírek a BAON.hll hírportálon Felosztották a sporttartalékot Bácsalmáson Ebben az esztendőben a sport­tartalékalapból 2 millió 334 ezer forint pénzügyi támogatásban részesülhetnek a helyi sport­egyesületek. A szerződések megkötéséről és a pénzösszeg felosztásáról a legutóbbi képvi­selő-testületi ülésen döntöttek a városatyák. Az elfogadott határozati javas­lat alapján 220 ezer forintot használhat fel a Sprint, a Küzdő és a Bácska sportegyesület. A sporthorgászok 170, a határren­dészet 80, míg a polgárőrök 50 ezret kapnak. Egymillió 374 ezer forintos támogatásban részesül a Petőfi Városi SE az év eleji tá­mogatáson kívül. ■ Juhász Jenő Egy generáció nőtt fel rajta: Ponty-Poronty úszóverseny Jubilál a Baján sportkörökben méltán népszerű Ponty-Poronty úszóverseny, amit a hasonló ne­vű alapítvány szervez. Idén im­máron huszadik alkalommal rendezik meg szombaton a te­hetségkutató versenyt a Petőfi- szigeti sportuszodában fél 10-től fél 1-ig. A születésnap tiszteleté­re két korcsoportban rajzpályá­zatot is hirdettek.- A verseny célja a kötelező úszásoktatásban úszni megta­nult tanulók részére bemutat­kozási lehetőséget biztosítani. Emellett felvételi lehetőséget ad az EDF DÉMÁSZ Spartacus az úszószakosztályába - mondja Váradi Lajosné, a versenyt szer­vező alapítvány kuratóriumá­nak elnöke. A versenyen azok a gyerekek bizonyíthatnak, akik az általános iskola első vagy második osztályába járnak, de fogadják az úszni tudó óvodá­sokat is. Remek alkalom ez a szülőknek és a szakemberek­nek a tehetségek kiválasztására és a sportos életmód népszerű­sítésére. Hiszen a versenyben lesz egyebek között családi vál­tó (egy szülő egy gyermekkel), gyorsúszás, hátúszás és mell­úszás nemenként, majd váltó­val zárul a program. A verseny dobogósai az élmény mellett éremmel is gazdagodnak, a to­vábbi három helyezett okleve­let és tárgyjutalmat kap. ■ Rab Rita

Next

/
Thumbnails
Contents