Petőfi Népe, 2011. június (66. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-10 / 135. szám
12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2011. JÚNIUS 10., PÉNTEK gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÍRÓ pálné Hajagos Katalin kecskeméti lakos 82 éves korában elhunyt. Temetéséről későbbi időpontban gondoskodunk. A gyászoló család. EMLEKEZES „Kegyetlen volt a sors, hamar elvett tőlünk, de a szíved emléke itt marad közöttünk. Örök az arcod, nem száll el a szavad, minden mosolyod a lelkűnkben marad. 1 Amíg élünk, Te is itt élsz velünk." MÁRKUS ISTVÁNNÉ Diczenty Mária halálának 1. éves évfordulóján. Férje, lányai, unokái. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik TÓSZEGI JÓZSEFNÉ Kis Mária temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönet a Nyíri úti Ideggyógyászat IX. emelet ápolóinak és orvosainak lelkiismeretes munkájukért. ______________A gyászoló család. GY ÁSZHÍR „Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen, drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH GYULÁNÉ Ficsor Mária helvéciai lakos 87 éves korában elhunyt. Temetése 2011. június 15-én, 10 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy S^ABÓ SANDORNÉ I Katona Teréz volt hetényegyházi lakos, 76 éves korában, 2011. június 8-án csendesen elhunyt. Temetése 2011. június 14-én, kedden 17.00 órakor lesz a daruszentmiklósi temetőben. A gyászoló szerettei. TEMETKEZÉS ^Városgazdasági Kft. Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 06-30/65-56-321 Ingyen hívható zöldszám: S 06-80/630-027 GYÁSZHÍR A gyászoló család. „A Te szíved már nem fáj, a miénk vérzik, a fájdalmat az élők érzik." * Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették. FARKAS BÉLA BÁCSI zenész 75 éves korában elhunyt. Temetése június 14-én, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. « Minden külön értesítés helyett. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓ ionllSäSi INGATLAN ALBÉRLETET KERES A! KIS ház Lakiteleken telekáron, a legjobb helyen eladó. 06-20/593-5138.--------------------------------------------*1131004’ A MÁTRÁBAN Sirok-Kőkútpusztán 2,5 szobás összkomfortos gázcirkós, 2 garázsos, kertes családi ház, szép környezetben, gyógyfürdők közelségében 12,3 MFt-ért eladó. 06- 20/995-6120-----------------------------------------------------------------------‘1131098* A/l. Máriahegyi 3771 m2 összközmüves, gondozott építési telek eladó. Telefon: 06- 20/593-5138.------------------------------------------------*----------------------*1131007* 8 Balatonalmádi és Veszprém közötti faluban vállalkozásra is alkalmas családi ház sürgősen eladó. 06-20/512-68-09.------------------------—-------------------------------------------*1130577* 8 F ülöpháza, Petőfi út 25. sz. alatti ház eladó. 06-30/927-63-13-----------------------------------------------------------------------*1131235* KATONATELEP mellett villanyos, házszámos tanya, bekerített területtel eladó. Ár: 5,5 M FL 06-20/992-7572.-----------------------------------------------------------------------* 1131029* ■ Katonatelepen építési telek eladó. 06- 20/324-9422-----------------------------------------------------------------------* 1131094* ■ Kecskemét, Kékestető u.-ban kis kertes ház eladó, 9,3 M Ft. Telefon: 06-20/39-76- 694----------------------------------------------------------------------*1131211* KE CSKEMÉT, Műkertváros, Bakuié M. u. 7. alatt I. em.-i 1 szobás lakás garázshellyel eladó. 06-20/435-9660 —-------------- <1131299* KE CSKEMÉT, Szent István városban 720 m2 hobbi eladó. Szerszámos épület és víz, villany van. Érd.: 76/498-844 (este) _____________________________________________*1130465* KE CSKEMÉTEN a villanegyedben 170 m2-es, kívül-belül felújított családi ház 80 m2-es melléképülettel, dupla garázzsal, 1000 m2 telken eladó. Befektetésre, vagy bérbeadásra kiválóan alkalmas. Kisebb értékű családi ház csere érdekel. 06-30/2499-350.-----------------------------------------------------------------------*1128877* KEREK00MB0N nyaraló eladó. 06-30/313- 18-61----------------------;-----------------------------------------------*1130726* KE REKEGYHÁZÁN, Jókai u, 11. szám alatt kis családi ház eladó. 06-70/236-4390-----------------------------------------------------------------------*1130190* ■ Kmét, Budai u.-i Sión nyugdíjasházban 1 szobás lakás eladó. 06-20/34-73-535---------------------------------------------------------------------*1130969* KM ÉT, Cimbalmos utcában 100 m2-es családi ház, 50 m2-es melléképülettel, 40 m2-es műhellyel eladó: 20,9 M Ft. 06-20/9811-703-----------------------------------------------------------------------*1130024* KM ÉTEN garzon kiadó. 06-30/258-7597-----------------—-------------------------------------------------*1131189* VILLANEGYEDBEN teljesen felújított 140 m2-es villa 30 m2-es, új lakó-melléképülettel eladó. 06-20/299-4948----------------------------------------------------------------------*1128684* 10 HA fiatal termő szőlő Csépán, 10 ha üres területtel eladó. 06-30/9325-800-----------------------------------------------------------------------*1131241* 1400 m2 máriahegyi építési telek eladó: 7,8 M Ft 06-30/962-98-55. BÉRLEMÉNY MALOM Center mellett üzletek, irodák kiadók. Érd.: 06-30/9325-800-----------------------------------------------------------------------*1131241* ÜZ LET Kmét belvárosi kiadó. 06-30/255- 5220-----------------------------------------------------------------------*1129019* ALBÉRLETET KÍNÁL ■ Kecskeméten albérleti szoba dolgozók részére kiadó. 06-20/486-4142-----------------------------------------------------------------------*1131286* KECSKEMÉTEN, Petőfi S. utcában bútorozott garzon hosszú távra kiadó. Tel.: 06-30/6127- 911.---------------------------------------------------------------------*1130846* KM ÉT, Széchenyivárosban 1,5 szobás lakás kiadó. 06-30/815-0185----------------------------------------------------------------------*1130734* AL BÉRLETET keres nyugdíjas korú férfi Kecskemét, v. közelében, akár külterületen is. 06- 30/832-9730.------------------------------------------------—------------------*1131207* JÁ RMŰ ■ Hoffmann 1951-es, Jawa 250. 1967-es évj. motorok eladók. 06-30/965-67-68-----------------------------------------------------------------------*1131284* HONDA CR-V 4x4 2000 12. évj., 150 LE, 132 E km, 1. tulajtól eladó. 06-20/593-5138.-----------------------------------------------------------------------* 1131007* ■ Ignis, SX4 és Swift eladó. 06-30/9503- 425----------------------------------------------------------------------*1131253* NA GY Polski első kerékagyat keresek. 06- 30/911-2289---------------------------,.........................................................1131245* ■ 2 db 900x20 felnis gumik 18 E Ft/db, 4 db Opel alufelni + gumi 4 lyukas 14-es 30 E Ft eladó. 06-30/535-4629-----------------------------------------------------------------------*1131110* GÉPEK ELADÓ rotációs kapa és terménydaráló. Érd.: 76/498-844 (este)----------------------------------------------------------------------*1130465* HES ST0N körbálázó és hálós, takart körbála lucerna eladó. 06-20/237-2041------------------------------;-------------------------------------*1131275* MT Z 250 300 E, szőlő és sz.földi perm. 120 E Ft-tól, pótkocsik 200 E Ft-tól. 06-20/345- 8952-----------------------------------------------------------------------*1131167* MTZ 80-as eladó. Érd.: 06-30/269-9064-----------------------------------------------------------------------*1131219* 8 MTZ 82.1 2000. évj., 1500 üzemórával eladó. 06-30/224-3871-------------------------------------------------------—---------*1131226* ■ Rendterítö 5 m-es, fűkasza 1,6 m-es, kardános rendsodró 4,6 m-4,7-es, Welger kisbálázó, egysoros silózó eladó. 06-30/985-8658-----------------------------------------------------------------------»1131218* SZUPER AKCIÓ! Dobos fűkaszák: 1,35 m/1,65 m/1,85 m/2,10 m munkaszélességben; tárcsás fűkaszák; 1,80 m-től 3,50 m-ig, rendkezelők; rendsodrók, körbálázók, körbálacso- magolók; mulcsozók. Információ az árakról: Basa János 06-20/313-5384 Honlap: www.tempel.hu----------—---------------------------------------------------*1127922* TO RNÁDÓ (vontatott) 300 E Ft, 3 tagú gyűrűshenger 100 E Ft, lajt (4,5 m3-es) kocsival 200 E Ft, Lajta 32 soros vetőgép 350 E Ft, SP- 2002-es (18 m-es) permetező 250 E Ft, MTZ- 82-es erőgép 5 éves műszakival 2,3 M Ft. 06- 30/291-8052----------------------------------------------------------------------*1130746* 8 Új terményhordó csigák eladók (hízó csere). 06-30/412-4704----------------------------------------------------------------------*1130494* 8 UTB Hamster 3,5 eladó üzemképes állapotban. 76/711-730-----------;---------------------------------------------------------*1131208* ZET0R ZTS 16245, Liebherr 900, Liebherr 312., IH 4 fejes eke eladó. 06-30/9781-694------------------------------- *1131237* ■ 514-es eladó vagy kombájnost keresek. 06-20/5844-441------------------------------------------------------------s---------*1131215* ÁL LÁST KÍNÁL AWI hegesztőket keresünk Lajosmizsére! 06- 70/954-1664.-----------------------------------------------------------------------*1131227* AZONNALI kezdéssel keresünk C0- hegesztőket, szerkezetlakatosokat dunántúli munkahelyre. Érd.: 06-20/480-8744.---------------- *1131172* DO LGOZZ külföldön! Luxushajókra és szárazföldre keresünk munkavállalókat. Teljes körű ügyintézést, szükség esetén felkészítő tréningeket biztosítunk, www.hajopincer.hu 06- 30/301-4088------------------;.------------------------------------------*1129496* KE CSKEMÉTI áruházba keresünk kereskedelmi tapasztalattal rendelkező munkaerőt. Érd.: H- P 09:00-17:00 között 06-70/450-4685 számon-----------------------------------------------.----------------------*1131244* ES ZTERGÁLYOSOKAT keresünk Kecskemétre, több műszakos munkarendbe. Jelentkezés: Trenkwalder Kft., Kecskemét, Kisfaludy utca 8., tel.: 76/504-735, HuJobKecskemet@trenkwalder.com. Magán- munkakölcsönző ny.sz.: 37961/2001-0100.-----------------------------------------------------------------------*1131305* Autóalkatrészek gyártásával foglalkozó partnerünk részére keresünk présüzemi betanított munkaerőt. Díjmentes bejárás = a következő településekről: ? Szabadszállás, Fülöpszállás, Solt, Dunaegyháza, Apostag. Érdeklődni: 20/292-0952. GYORS elhelyezkedés. Vagyonvédelmi Országos Kiképző Központ Biztonsági őr tanfolyamot indít június 11-én Kecskeméten, Kiskőrösön, Soltvadkerten, Kecelem Kiskunhalason és Akasztón. 06-30-981-19-83 Fnysz.: 01022-2010----------------------------------------------------------------------*1130459* HE LVÉCIÁI Kft. varrónőket keres. Bérezés: 60 E-100 E Ft. 06-30/740-8342----------------------------------------------------------------------*1128464* KE CSKEMÉTI ékszerüzletbe szakképzett eladót keresünk! 06-20/9-551-476-----------------------------------------------------------------------*1131063* 8 Kecskeméti étterembe szakképzett pincért keresünk. 06-30/278-6910.----------------------------------------------------------------------*1131240* KE CSKEMÉTI munkahelyre érvényes minősítéssel C0 hegesztőket keresünk jó kereseti lehetőséggel. 06-20/329-2020-----------------------------------------------------------------------• 1131173* LAKATOSOKAT, minősített hegesztőket német- országi munkára keresünk. Nyelvtudás előny. 34/300-114, 06-70/322-8247. — ------------------------------------------------------------*1131199* MŰSZAKVEZETŐ munkatársat keresünk több műszakos munkarendbe, kecskeméti munkavégzéssel, multinacionális autóipari Partnercégünk részére. Jelentkezés: Trenkwalder Kft., Kecskéméi Kisfaludy utca 8., tel.: 76/504-735, HuJobKecskemet@trenkwalder.com. Magánmunkaközvetítő ny.sz.29338/2001-0100. — ------------------------------------------------------------*1131305* NÉMETORSZÁGI munkára keresünk marósokat, CNC esztergályosokat 34/300-114, 06- ■ 70/322-8247-----------------------------------------------------------------------*1131199* Mg.teimelő és kereskedelmi cég agrármérnököt keres üzletkötői munkakörre azonnali belépéssel. Gyakorlat és növényvédő szakmérnöki végzettség előny. Fényképes önéletrajzokat „Mező- gazdaság” jeligére kérjük a szerkesztőségbe leadni. Baja, Péter P. u. V® *1131197* NEMZETKÖZI gépjárművezetőt keresünk! Feltétel: C, E jogosítvány, PÁV III., digitális kártya, nemzetközi igazolvány (TIR), legalább féléves angliai gyakorlat! Uniós munka! Érd.: 06- 1/877-6448 munka@lasztra-cargo.hu — -----------------------------------------------------------------*1130487* PÉ K szakmunkást és betanított munkást keres a Magyar Pékség lakiteleki üzeme. 06- 76/439-591, 06-70/526-8303 — -----------------------------------------------------------------*1130864* PÉ NZÜGYI előadó és minőségellenőr munkatársakat keres zöldség-gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó kft., lajosmizsei telephelyre. Feltétel: szakirányú végzettség, min. 3 éves gyakorlat, angol nyelvtudás. A részletes önéletrajzokat, a klara.nagy@sofrak.com e- mail címre kérjük. — ----------------------------------------------------;--------*1131256* SÜ KÖSDRE, Szakmárra, Érsekhalmára szórólap-terjesztőt keresek. Telefon: 06-30/701- 8274-----------------------------------------------------------------------*1131096* ÁLLÁST KERES KÖZÉPFOKÚ közlekedésgépészeti végzettséggel, áruszállítási-menetlevél feldolgozási, műszaki ügyintézői és szerviz tapasztalatokkal, A, B, C, D kát. jogosítvánnyal állást keresek. 06-30/518-7844--------------------------------7-------------------------------------*1130942* 8 Középkorú nő vállalná idős hölgyek ápolását, gondozását, esetleg takarítást Kecel, Kiskunhalas körzetében. 06-20/535-6745----------------------------------------------------■----------------*1130982* SZOLGÁLATI nyugdíjas, műszaki-, katonai főiskolai végzettséggel, visszafogla I kozta tás keretében, 10 év civil tapasztalattal, magánszektorban elhelyezkedne vezető pozícióban. Pl. épületgépészet, faipari vállalkozás és műszaki kereskedelmi boltvezető. 06-20/584-0881-----------------------------------------------------------------------*1131213* ADÁSVÉTEL AKÁC tűzifa 8500-12000 Ft/m3, tölgy 10000 Ft/m3, házhoz szállítva. 06-20/563-9329 —------------------------------------------------------------------*1130988* BÜKK és tölgy tűzifa kedvező áron Tisza- alpáron 1800 Ft/q-tól eladó. 06-20/912-10- 09---------------------------------------------------:------------—*1129968* EL ADÓ kis- és nagyméretű tégla, szarufa, tetőléc, többfajta cserép, kúpcserép, nyílászáró, hangár stb. 06-20/28-68-433.-------------------;---------------------------------------------------*1130667* Tör tarany- f:- felvásárlás 3 KÉSZPÉNZÉRT a legmagasabb napi áron 4700,-Ft/g (L Tört ezüst: 120,-Ft/g Hívja boltunkat! . Nem csak ígérjük, ki is fizetjük! Kié A hirdetésben szereplő árok a tényleges felvásárlási ói ^ Zálogjegyet veszünk! 2 Kecskemét, Malom Center, II. emelet Órasziget J-:— Nyitva: keód-szombai 10-18-ig Tel.: 76/328-957; 06-30/857-2647 (1OO g feiert jfá egyedi őr) 1 ELADÓ tégla, cserép, ajtók, ablakok, asztaloslakatos ipari gépek, faházak, sufnik, laminált padló, zongora, kovácsoltvas kapu. 06- 30/9259-885 FENYŐ FŰRÉSZÁRU Lajosmizsén: cserépléc, Bramac léc, deszka, palló, gerenda. Már 48.750 Fym3-től. 06-70/445-2031 .lia603. HASZNÁLT szőlőkaró-oszlop tüzifaáron, olcsó tűzifa Kmét-Nagykőrösön szállítva eladó. Tel.: 06-20/280-5655------------------------------------—-----------------------------*1131138* LE ANDEREK, kaktuszok eladók. 76/410-655-----------------------------------------------------------------------*1131216* M30-AS rekeszt vennék 250 Ft/db áron. 06- 70/554-2707----------------------------------*-----------------------------------*1131129* PL AY Station 3 160 GB/G0 vadonatúj eladó. Ára: 55 E Ft. 06-30/999-7303.-----------------------------------------------------------------------*1131196* SALGÓ jellegű polcok gyári áron. www.fordexpolcok.hu 06-20/222-2000, 06- 30/455-6432-----------------------------------------------------------------------*1131001* ■ Szeletelt tégla, gyártótól. T.: 06-70/337- 6882 —------------------------------------------------------------------*1129882* TŰ ZIFA az Agroker-udvarban! Érdeklődjön kedvező árainkról! 06-30/220-70-41.----------------------------------------------------------------------*1130965* TŰ ZIFA eladó. 10 E Ft/m-től. 06-20/917-2791---------*-----------------------------------------------------------*1131080* TŰ ZIFA 6 E Ft/m-től szállítva. 06-20/298- 0733----------------------------------------------------------------------*1128218LA JOSJVDZSÉN akciós tűzifa, akác hasított 2200 Ft, akác kuglls 2000 Ft, tölgyvég 2000 FL 20 q felett 25 km-ig díjtalan szállítással. T.: 06- 20/491-64Ű4 .1131204. ÜDÜLÉSI utalványt veszek. 06-30/7353-331 —-------------------------------------------------------------------*1131055* VÁGOTT akác és tölgy tűzifa eladó. 2300-2100 Ft/mázsa. Érd.: 06-30/9-358-362-----------------------------------------------------------------------*1118619* VEGYES kemény tűzifa 9 E Ft/m!-től ingyenes szállítással. 06-20/498-4072-----------------------------------------------------------------------*1131266* VEGYES kemény tűzifa 9500 Ft/m3, 1800 Ft/q, ingyen szállítva. 06-20/988-1171----------------------------------------------------------------------*1123306* ÁLLAT ANYADISZNÓ 11 malaccal! 06-20/9723-160----------------------------------------------------------------------*1131283* BI RKÁK eladók. 06-20/54-16-430.----------------------------------------------------------------------*1130815* EL ŐNEVELT parasztcsirke eladó (búbos, kopasz nyakú). 06-20/585-1946. •-----------------------------------------------------------------------*1130041* ■ Malac, süldők, üsző eladó. 06-30/223- 6177-----------------------------------------------------------------------*1131267* NA POS és előnevelt csirke! 06-20/227-0044-----------------------------------------------------------------------*1131123* 8 Sárga tollú, kukoricázott, rántani való csirke eladó. 06-30/7682-113----------------------------------------------------------------;------*1131281* ■ T yúk eladás, Kecskeméten. 06-70/3370- 173-----------------------------------------------------------------------*1131090* TYÚKVÁSÁR! 06-30/512-9400.-----------------------------------------------------------------------*1131255* S 4 q-ás üszők eladók. 06-30/473-2545-----------------------------------------------------------------------*1131270* HIRDETMÉNY AZ SAG-HUNGÁRIA Kft. értesíti a lakosságot, hogy a - Törtei külterületén a 0407/6 hrsz ingatlan (Gazdaszövetkezeti szárító) villamos- energia-ellátását biztosító új 22kV-os földkábeleket, valamint BHTR állomást és mérőszekrényt - az EDF DÉMÁSZ-partner Kft. 2011.06. 16-án feszültség alá helyezi. Felhívjuk a figyelmet hogy az elektromos berendezések megközelítése, megérintése tilos és életveszélyes! —-----------------------------------------------------------------*1130364* MÁJUS 28-án éjszaka Kkfházán, Körösi út végéről elloptak 4 db MT tehenet és 3 MT borjút. Aki érdemi információval tud szolgálni, az magas pénzjutalomban részesül. Tel.: 06- 30/424-3994, 06-20/342-5507----------------------------------------------------------------------*1131265* OK TATÁS NYÁRI dajkaképzés. Kasza Szakképzés (Nyt 01-0064-04). 06-1/276-5918, 06-30/269 1061----------------------------------------------------------------------*1130745 60 ÓRA-17.000 Ft Kedvezményes nyelvtanfo lyam indul angol, német, olasz, francia, spa nyol nyelvből. Beiratkozás: 2011. június 17-ig hétköznap 9-18 óra között, Kecskemét, Bocs kai u. 2. (a Casaart Lakásművészet üzletben) Információ: 76/322-388-----------------------------------------------------------------------*1130424 SZOLGÁLTATÁS MINDENNEMŰ kőműves munkát vállalok. Érd.: 06-30/941-8090----------------------------------------------------------------------*1130905* FŰ NYÍRÁS, parlagfüirtás. 06-20/33-14-356----------------------------------------------------------------------*1131269* KŐ MŰVESMUNKÁT vállalok. 06-30/906-11- 44----------------------------------------------------------------------*1130464* MA SSZÁZS, teljes test, hát 06-30/455-0986-----------------------------------------------------------------------*1130891* PALATETŐ és lapos tető szigetelése 15 év garanciával: 2000 Ft/m2-től. 06-30/234-9135---------------------------------------------------------------------*1130951* TÁRSKERESÉS A DUNDIKA partnert keres. 06-20/3975-177-----------------------------------------------------------------------*1131231 * ÁG I 40*es partnert keres. 06-70/233-6430 —------------------------------------------------------------------*1130890BÁ JOS, kedves, mosolygós, finom, ápolt, csinos, intelligens lány keres kizárólag ápolt kulturáltan viselkedő, tehetős, szimpatikus partnert. 06-20/355-5471-----------------------------------------------------------------------*1131223* BŰBÁJOS ismerkedne! 06-20/342-80-84.----------------------;------------------------------------------;—*1130462* CS INI Nati ismerkedne. 06-20/242-3825-----------------------------------------------------------------------*1131182* CSINOS 40-es várja hívásod: 06-70/5218- 710----------------------------------------------------------------------*1130609* DU NDI Zsuzsi partnert keres 06-20/567- 5975------------------------------------------------ *1130851* ELBŰVÖLŐ nő társat keres. 06-30/945-8057----------------------------------------------------------------------*1131180* ÉL ETTÁRSI kapcsolatot keres nyugdíjas férfi Kecskemét vagy közelében, akár tanyán is. 06-30/832-9730 (18-20 óráig)----------------------------------------------------------------------*1130986* FI ATAL lány korosztálytól függetlenül társat keres. 06-70/678-9626------------------------------------------------------------------—*1131242* IG ÉNYES nő partnert keres. 06-30/2754-314-----------------------------------------------------------------------*1131077* Nőiesen telt lány kortól függetlenül partnert keres. 06-30/617-65-06. •1130776* KEDVES arcú, csinos, vonzó, 43 éves hölgy rendezett anyagiakkal, független, tehetős, jól szituált külföldi utazást kedvelő társat keres Kecskeméten. 06-30/813-1191------------------------------------------------- *1131276* KE DVES Erika társat keres. 06-30/720-2301------------------------------------------------------------ *1130860* KE DVES Zita ismerkedne. 06-30/459-6322-----------------------------------------------------------------------*1131182* 25 ÉVES, kék szemű srác igényes partnert keres. 06-70/653-5117.-----------------------------------------------------------------------*1131257* 40 ÉVES Lara partnert keres 06-70/659- 1026-----------------------------------------------------------------------*1123912* 40-ES hölgy társat keres. 06-30/945-1720-----------------------------------------------------------------------*1118352* UTAZÁS BALATONFENYVESEN a víztől 50 m-re összkomfortos nyaraló kedvező áron kiadó, max. 5 fő részére, napi 8 E Ft. 06-30/560-8405-----------------------------------------------------------------------*1131124* LAST minut, most szombattól, egyhetes soproni nyaralás eladó. 76/482-001----------------------------------------------------------------------*1131272* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor Nyomdai táskaszám: 310011. Nyomás napja: 2011.06.09. Megrendelés száma: 2011/135/2011.06.10. ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt, és a kiadó saját hálózata Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés dija egy hónapra 2.450 Ft; negyedévre: 7.350 FI; félévre: 14.700 Ft egy évre: 29.400 FL Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS- ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Sprin- ger-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.