Petőfi Népe, 2011. június (66. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-09 / 134. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2011. JÚNIUS 9., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP ■JUJ.U.I,™ á PÁNCSICS HAJNALKA Medárd és a tábor tegnap esett. így ha bejön a népi jóslás, most negyven napig esni fog. Nem is bá­nom, hogy a gyereknek az úszótábort augusztus elejé­re terveztük, addigra csak elvonulnak a viharfelhők. nem irigylem azokat a szü­lőket, akiknek így a tanév utolsó napjaiban a vakáció okozza a legnagyobb fejtö­rést, azaz most szervezik a gyerek nyári elhelyezését. Nem egyszerű feladat, ma­gam is naptárral a táskám­ban szaladgálok és gyakran eszembe villan saját gye­rekkorom. Bezzeg az én időmben nem volt ekkora választék: a nyári reggele­ken is az iskolába mentünk, ahonnan busszal vittek ki minket a parkerdőbe. Ott aztán elszámháborúztunk, társasoztunk, kézimunkáz­tunk, fociztunk... Majd jött az a két hét, ami a családi nyaralásról, balatoni stran­dolásról, mátraházai túrák­ról szólt. most lényegesen nagyobb a választék, így tegnap nagy­jából össze is állt a nyári el­foglaltságok sora. Lapos pénztárcával és viszonylag kicsi gyerekkel csak napkö­zis táborokban gondolkod­tam. Szerencsére nem ma­radtam magamra az egyéb­ként rengeteg türelmet fel­emésztő, számolgatásra késztető feladattal: a logisz­tikai munka javát egy má­sik édesanya vette le a vál- lamról. a vége az lett. hogy a gye­rek a vakáció első két hetét tánciskolás és iskolai tábor­ban tölti. Lesz még két ifjú­sági otthonos hete és a nyár végére marad az úszótábor. Ez összesen több mint hat­vanezer forint. És akkor még vannak hetek, amikre nincs leszervezett program. Igaz, még a szabadságom sincs betervezve, de idén alighanem itthon mara­dunk, hiszen egy családi nyaralás így már nem fér bele a keretbe. Kecskemét Együttműködési megállapodást kötött a megyei jogú város önkormányzata és a Kecskeméti Főiskola, amelynek lényege, hogy a jövőben rendszeres egyeztetések legyenek a feleket érintő oktatási, szakképzési, kulturális, és vagyongazdálkodási kérdésekben. A hivatalos okmányokat teg­nap írta alá Zombor Gábor polgármester és Danyi József rektor. (G. Z.) Tábor nélkül nem az igazi vakáció A gyerek pihen, a szülő fizet - másképp nem megy Hamarosan kezdődik a va­káció, ami táborozás nél­kül nem az igazi. A gyer­mekmegőrzéstől az ország­járásig széles a kínálat, ám minden pénzbe kerül. Popovics Zsuzsanna A gyerekeknek leginkább az uta- zós, ott alvós táborok nyújtanak maradandó élményt. Sok iskolá­ban hagyomány „házon belül” ilyet szervezni, lehetőleg minél költségkímélőbben. A kecskemé­ti Zrínyi Ilona Általános Iskola tavaly Sárospatakon üdültetett 50 diákot, biciklistől, idén Szar­vasra készülnek. A hatnapos tá­borozási költség (szállás, ellátás, programok) diákonként 26-28 ezer forint, ami manapság bará­ti árnak számít. Igaz, ha testvér­párról van szó, egy szülő egyha­vi fizetését elviszi a gyerekek üdültetése. Egy cserkésztábor kevésbé költséges, igaz, a gyerekek sá­torban éjszakáznak, a maguk főztjét eszik. A kecskeméti Szent Imre Általános Iskola di­ákjai évről évre kipróbálhatják a nomád életet Nagyvázsony- ban, költsége két hétre 15 ezer forint. Napközis tábort választani a kisiskolás szülőknek a legköny- nyebb, mivel a leg­több ajánlat a 6-12 éves korosztálynak szól. Foglalkoztató­ból a Kecskeméti If­júsági Otthon kínál a legtöbbet, nyolc héten át közel nyolcvan kü­lönböző tematikájút. Leghama­rabb a csillagász, a vadaskerti, a barkácsoló és a kis „tudósoknak” meghirdetett tudományos-isme­retterjesztő turnusok teltek meg, sok másra viszont van még hely bőséggel. Egyre több községi művelődés ház, faluház kínál nyári elfoglalt­ságot, könnyítve a szülők nyári gyermek-elhelyezési gondjain. Ballószögön például hatszáz gyermek él, a helyi faluházban júliustól először indul próba jel­leggel nyári tábor. A napközis táborok napi étke­zéssel alsó hangon 8-9 ezer fo­rintba kerülnek, a szakmai fog­lalkozások - kerámia, tűzzo­mánc, bűvészképző - anyagkölt­ségei viszont meg is duplázhat­ják ezt az árat Valamilyen kéz­műves és sporttábort szinte min­den iskola hirdet, va­lamivel olcsóbban. A kecskeméti Csiri Ifjúsági Sza­badidős Egyesület szervezésében az országjárást is kipróbálhatják a nebulók. Júliu­si „Országjáróka” táboruk állo­másai között szerepel a Visegrá­di-hegység, Solymár, Siófok. Az ötnapos tábor hétfőtől péntekig tart, minden költséggel gyerme­kenként 22 ezer forintba kerül. Óvodásnak nehezebben találni nyári elfoglaltságot. A Kecskemé- ü Ifjúsági Otthonban a kicsiknek heti egy tábor indul, az önkor­mányzati óvodák nyárra bezár­nak, a családi napközikben limi­táltak a helyek. A hetényegyházi Kerekerdő Családi Napközi júli­ustól fogad különböző tematiká­jú táboraiba 4-8 éves gyerekeket. A félnapos, délelőtti gyermekfel­ügyelet heti díja 6 ezer forint, az egyhetes tábordíj étkezéssel 15 ezer. A kecskeméti Waldorf óvo­dában négyhetes az idei tábor­szezon, a Csiri Egyesület egy kecskeméti tanyán szervezi Pin- durtáborait három turnusban, munkanapokon. Utóbbi ára ét­keztetéssel heti 9 ezer forint. Aki csak néhány órára szeretné hoz­záértő pedagógusokra bízni gyer­mekét, Kecskeméten délelőttön­ként a GEKKO fejlesztőházba vi­heti, ahol óránként 1000 forintért vigyáznak rá, játszanak vele. Vannak, akik a szegény sorsú- akra is gondolnak. A kecskeméti Nők a Nemzet lövőjéért Egyesü­let évek óta tart napközis tábort a rászoruló családok gyermekei­nek. Idén a Helpivel és az Eleven Közösségi Térrel együttműködve szerveznek nyári gyermekfel­ügyeletet a Spartakus Sportkör tornatermében. Náluk csak az ét­keztetésért kell fizetni napi 2-3 ezer forintot, de néhány gyerek­nek ez is térítésmentes. ■ A kisiskolások­nak a legnagyobb a választék. Rekordot döntöttek a csapvizet ivók Kecskeméten ► Folytatás az 1. oldalról A közös visszaszámlálás után mindenki elfogyasztotta azt a po­hár vizet, amit a főtéren felállí­tott sátraknál kaptak a hivatalos regisztrációt követően. A több ezres tömeg ezután is a helyén marad, mivel felkonferálták Mol­nár Ferenc Caramelt, akinek a vízparton és vízcseppek között játszódó Lélekdonor című szá­mát eddig több mint kétmillióan nézték meg az interneten. Kurdi Viktor elmondta, az ak­ció természetesen túlmutat egy öncélú hírverésen.- Minden eszközzel tudatosí­tani szeretnénk az emberek­ben, mennyire egészséges a magyar csapvíz. Tartalmazza mindazokat az ásványi anyago­kat, amelyekre a fiatal és felnőtt szervezetnek is szüksége van. Ráadásul palackozni sem kell, így környezetszennyezés nélkül jut el a fogyasztóhoz - foglalta össze a rendezvény lényegi ré­szét az elnök. A MaVíz minél hamarabb megküldi a Guinness World Records londoni központjába a kísérletet igazoló regisztrációs lapokat. Ettől kezdve csak az an­gol adminisztráció gyorsaságán múlik, mikor hirdetik ki hivata­losan is a csúcsot. ■ Egy férfi nem élte túl a frontális ütközést ► Folytatás az 1. oldalról A Tompa felől érkező autóban két szintén tompái férfi ült - úgy tudjuk egyikük sem volt beköt­ve. Ők mindketten súlyos sérülé­seket szenvedtek. Mentőhelikop­ter érkezett értük Szentesről, de később mentőautóval szállítot­ták őket a halasi kórházba. Az autó után kötött lószállító­ból a lovat csak hosszas küzde­lem árán tudták kiszabadítani a tűzoltók és az időközben a hely­színre érkezett állatorvos. A ló mellső két lába az ütközés erejé­től kiszakította az utánfutó olda­lát és a feje is beszorult. A tűzol­tóknak gyakorlatilag le kellett vágniuk a szerencsétlen állatról az utánfutót. A baleseti helyszí­nelés ideje alatt teljes útzár volt érvényben. ■ Zsámbóki Dóra Ot tonna a gyerekeknek coop-segély Közel ötszáz apróságot etetnek *meg Szemfüles szemtanú segített // miklóstelep Őrizetbe került a három betörő Kecskemétre ért tegnap az az élelmiszeradomány, amelyet a Coop Segély Alapítvány ajánlott fel a gyermekvédelmi gondos­kodásban nevelkedő kicsinyek számára. A megyében működő gyer­mekotthonok képviselői a kecs­keméti Napsugár Gyermekott­honban találkoztak az adomá­nyozókkal, vehették át a hosszú szavatossági idővel rendelkező alapélelmiszereket - liszt, cu­kor, tej, olaj, tészta - tartalma­zó csomagokat. Az öttonnás szállítmány 484 gyermek étkez­tetéséhez járul hozzá, az orszá­gos program több mint hatezer különleges ellátásra szoruló gyermeket érint. ■ P. Zs. í Szécsényi Sándor, a megyei területi gyermekvédelmi szolgálat igazgatója és Makk György, az alapítvány felülgyelő bizottságának elnöke Állampolgári bejelentés segítette tetten érni a betörőket Kecske- mét-Miklóstelepen. A szemfüles szemtanú már a bűnözők éjsza­kai feltűnése pillanatában telefo­nált a rendőrségre.- Szerdára virradó éjszaka, 23:48-kor állampolgári bejelen­tés érkezett a kecskeméti rendőr- kapitányság ügyeletére, hogy a miklóstelepi út elején három is­meretlen férfi a kaput „szereli”, illetve bemennek egy tanya ud­varába - mondta el a részleteket Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei főkapitányság szóvivő­je. - Két percen belül a helyszí­nen volt egy közelben járőröző rendőrautó, és 23:50-kor gyakor­latilag tetten érték a betörőket, akik egyébként a tanya mellék- épületében töltött rövid időt ala­posan kihasználták. Hegesztő­trafót, kerékpárt és élelmiszert készítettek össze, hogy ezeket majd magukkal viszik. Az egyik bűnözőt a helyszínen elfogták, kettőnek viszont sikerült elfut­nia.- Rövid időn belül azonosítot­tuk az elfogott 30 éves hetény­egyházi férfi tettestársait, és még éjszaka őrizetbe vettük őket a la­kásukon. A másik két gyanúsí­tott is hetényegyházi. Az egyikük 16, a másik pedig 23 esztendős - folytatta Mihályné. - Mindhárom férfi esetében kezdeményezzük az előzetes letartóztatásukat. Ha­sonló bűncselekmények ugyanis történtek már korábban a kör­nyéken, és vizsgáljuk, hogy ezek­ben volt-e valamilyen szerepük.- Ez az eset is igen jól példáz­za, hogy rendkívül nagy segítsé­get jelent a munkánkban, ha egy állampolgár azonnal jelzi az álta­la tapasztalt szokatlan eseményt a rendőrségi ügyeletre - össze­gezte a szóvivő. - A konkrét eset­nél maradva, ha nem riasztja a kapitányságot azonnal, akkor csak reggel fedezik fel a tulajdo­nosok a bűncselekményt. Mi pe­dig ismeretlen tettesek után kez­dünk nyomozni. Ami nemcsak jelentős időveszteség, hanem két­ségessé teheti utólag esetleg az elvitt értékek előkerülését is. ■ N.N. M.

Next

/
Thumbnails
Contents