Petőfi Népe, 2011. június (66. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-08 / 133. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2011. JÚNIUS 8., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Megrázó családi dráma - elkészült a vádirat a nejére támadó férj ellen Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a főügyészség egy 78 éves kecskeméti férfi el­len, aki januárban feleségét többször nyakon szúrta, majd magát is megpróbálta megölni. Az asszony nem sokkal ko­rábban gerincbecsípődést szen­vedett, járókerettel is alig tu­dott mozogni, ezért ápolása il­letve a ház körüli munkák el­végzése is idős férjére maradt. - Ezen körülmények, valamint megnehezült anyagi helyzetük miatt a vádlott elkeseredett, és elhatározta, hogy végez magá­val és a sértettel is - mondta el dr. Kopasz Zsolt, a megyei fő­ügyészség megbízott helyettes vezetője. A férj búcsúlevelet is hátrahagyott, melyben fiuknak azt üzente: „édesanyáddal úgy döntöttünk, hogy elég a szenve­désből”. ■ A férfi egy késsel több vágást ejtett a saját nyakán is. Az idős férfi január 21-én haj­nali négykor kiszállt az ágyból, magához vett egy éles, a nyomo­zás során nem azonosított tár­gyat, visszament alvó nejéhez, és kétszer közepes erővel nya­kon szúrta. Az asszony felébredt, kimenekült a nappaliba, majd a teraszon keresztül kijutott a ház­ból. Férje követte, majd mikor utolérte a nőt, egyik kezével foj­togatta, a másikkal pedig igyeke­zett befogni a száját, hogy ne tudjon segítséget hívni. Nem si­került, neje elkiabálta magát: „Segítség, tűz van!". A szomszé­dok tudták végül a szerencsét­len asszonyt megmenteni. A fér­fi ekkor maga ellen fordult: a konyhában egy 23 centi pengé­jű késsel több vágást ejtett a nya­kán. A házaspárt kórházba szál­lították a mentősök. A nő köny- nyű, felszíni sérüléseket szenve­dett, de csak a véletlenen múlt, hogy nem került életveszélyes állapotba. A szakértői vélemé­nyek szerint a vádlottnál enyhe fokú, induló szellemi csökkent- ség jelei mutatkoznak, és a bűn- cselekmény napján súlyos de­presszió lépett fel nála. Mindez enyhe fokban korlátozta, hogy felismerje cselekménye követ­kezményeit. A szabadlábon lévő férfinak az ügyészség felfüg­gesztett börtönt indítványoz. ■ Hraskó István Ami késik, nem múlik Célba értek azok az oktatást segítő Informatikai eszközök, melyekre két éve pályáztak a Kecskeméti Református Egyházköz­ség iskolái. Tíz-tíz interaktív táblával gazdagodott a református gimnázium és az általános iskola, használatukat tanfolyamon sajátították el a szakta­nárok, és mára alkalmazzák is a tanórákon. A 26 millió forintos pályázati forrásból 23 asztali számítógép, valamint 4 sajátos nevelési igényű gyer­mek tanulását segítő laptop került még az iskolákba. Összesen több mint 1200 diák javára válnak, a modern eszközöket ugyanis az elsősöktől az érettségizőkig bárki használhatja. (P. Zs.) A lányával élt nemi életet? bács-kiskun Az apa kezdettől tagadta a bűncselekményt Bács-Kiskunban megron­tással és vérfertőzéssel vá­dolnak egy 37 éves apát. Noszlopy N. Miklós „Az a helyzet, hogy az apám mo­lesztál! Jé, és nem is volt nehéz leírni, csak bátorság kell hozzá! Azóta van ez, mióta nekem meg­jött, és a legmeglepőbb, hogy en­gedem neki. És valahányszor nővel látom, féltékeny vagyok” - írta 2009-ben a naplójába egy akkor 15 éves Bács-Kiskun me­gyei lány.- A vádirat szerint a 37 éves vádlott rendszeresen egy ágy­ban aludt a gyermekeivel, egy fi­úval és egy lánnyal, akikkel a válását követően jellemzően az iskolai szünetekben találkozott - mondta el Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szóvivője. Az ügyészség állás­pontja szerint a vádlott többször is a gyermek mellét és a nemi szervét simogatta, miután a kis­lánya a 12. életévét betöltötte. A sértett kezdetben próbált véde­kezni, eltolta a vádlott kezét, de végül a férfi mégis folytathatta cselekményét, mert a leánya úgy érezte, hogy az édesapjának hagynia kell mindezt. A vád szerint az apa a kislánnyal többször is közö­sült, miután a gye­rek már elmúlt 14 éves. Az apa - véli a Kecskeméti Városi Ügyészség - kihasználta a sér­tett érzelmi labilitását, aki mindezt úgy élte meg, hogy az édesapjának örömöt okoz. Egy idő elteltével azonban már bűn­tudatot és szorongást érzett és beszámolt a barátnőjének, illet­ve naplójában is rögzítette a tör­ténteket. Ezt az írást azután 2009 tavaszán az édesanyjának és az osztályfőnökének is meg­mutatta. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a naplóbejegyzé­sek a vádban szereplő, állítóla­gos vérfertőzés 2008. decembe­ri befejezését követően, 2009 ta­vaszán, valamint a rendőrségi eljárás megindulása után kelet­keztek. Az apa kezdettől tagadta, hogy elkövette volna a bűncse­lekményt. Őt magát, valamint a lányát is eddig há­rom pszichológus vizsgálta meg. Az első vizsgálatot vég­ző kalocsai pszicho­lógus így számolt be hétfőn Demeter Csaba bírónak a kamaszlánnyal történt találkozásáról: - Amikor a vizsgálat során elmesélte a történetet, zaklatott volt, érzel­mileg átélte azt, és részletesen elmondta, hogy mi történt. Gya­korlatilag az indító kérdésre fo­lyamatosan ömlött belőle a szó. Számomra ez is alátámasztotta, hogy nem egy betanult szöveg lett elmondva. A szakember így fogalmazott: szerelmes volt az apjába. Ennek oka egyebek kö­zött az lehet, hogy mivel a szü­lők korábban elváltak, négy év elteltével, 10-11 évesen találkoz­hatott a kislány újra az apjával. Vágyott az apára, jól esett neki a simogatása. Később azonban már egy párkapcsolatát is gá­tolni kezdte a szorongás. A pszi­chológusnak arról beszélt, hogy amikor a barátjával volt, akkor is az apját látta maga előtt. Hasonló eredményt hozott ki a második pszichológus is a nyo­mozás során. A harmadik pszichológus másként látta hétfőn a harmadik pszicholó­gus úgy nyilatkozott, hogy a lánynál „kifejezett szexuális traumára utaló jegyeket nem tárt fel”. Hozzátette viszont rög­tön, hogy ennek oka lehet akár az azóta eltelt 1,5-2 év, vala­mint az is, hogy kezelésekre járt a sértett. A szakértő mind­emellett megjegyezte: az apánál szexuális túlfűtöttséget tapasz­talt. ■ Perbeszédek és ítélet június vé­gén várható a Kecskeméti Vá­rosi Bíróságon. Süteményverseny a pünkösdölön gátér Pünkösdölő családi na­pot tartanak szombaton a fa­luban. Nyolc órától családok, baráti társaságok, civil szer­vezetek főznek a faluház mö­götti füves területen, majd tíztől délig lehet nevezni házi készítésű süteményekkel a Gátér ínyesmestere verseny­re. Délután kettőtől Varga Mihály, 2009 Kunsági Ba­juszkirálya, bugaci dudás és mesemondó műsora követke­zik. Három órától pedig játé­kos vetélkedőn vehetnek részt a családok. (H. I.) Sárkányhajó-kupa Kalocsán Kalocsa Az I. Kalocsai Sár- kányhajó Kupát a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat és a Bajai Sárkányhajó Klub szervezi csütörtökre. A ver­seny a Vajas-csatorna Foktői út és a Búzapiac tér közötti szakaszán lesz. A szervezők munkahelyi csapatok, baráti társaságok, iskolák és intéz­mények jelentkezését is vár­ják. (szbz) Vaditatóról loptak szivattyút császártöltés Nyomozás in­dult az ellen az ismeretlen tettes ellen, aki május 16-a és június 6-a között egy Csá­szártöltés külterületén lévő vaditatóról ellopta a vízszi­vattyú motort. A kár 300 ezer forint, (zsd) Leöntöttékmaró <»tf' anyaggal az autót kecskémét Rongálás bűntett miatt indult eljárás ismeret­len tettes ellen, aki vasárnap­ra virradóra a Petőfi Sándor utcán parkoló Fiat Puntó sze­mélygépkocsit maró anyaggal öntötte le. A gépkocsiban 300 ezer forintos kár keletkezett. Kétmilliós Logant kötöttekei kecskémét Hétfőre virradóra ellopták a KSZ-499 rendszá­mú Dacia Logan típusú sze­mélygépkocsit a Nagy Lajos király körút 11. szám elől. Az autó értéke 2 millió forint. További hírek a BAON.Hli hírportálon Finomságok Medvehagymás-spárgás lepény, spárga puffancs, spárgasaláta és még megannyi spárgás finom­ság került az asztalra a kelebiaiak spárgaétel-bemutatóján. Bebizonyították: több mint húszféle kiváló ételt tud­nak készíteni a jellegzetes növényből, mely Kelebia gasztronómiai hagyományaiban központi helyet foglal el. Sokak nagy meglepetésére édes ételek is kerültek az asztalra. Egyik közülük a vaníliás-epres spárgaszelet volt. Elismerés a cégvezetőnek endrődi ferenc Az építőipar élénkítésre vár Az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége és az Építőipari Tu­dományos Egyesület közös szer­vezésében pénteken rendezték meg az idei Építők Napját Buda­pesten az egykori Vasas Szék­házban. Ezen, a szakma legjobb­jai között, a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ál­tal adományozott „Oklevél Épí­tők Napja alkalmából” elisme- I résben részesült Endrődi Fe- I renc, az Akker-Plus Kft. ügyve- | zető tulajdonosa. A gyártók és a kereskedők kö- *j zött ismert üzletember egyebek mellett azért kapta a szakmai kitüntetést, mert a Magyar Épí­tőanyag Kereskedők Országos Egyesületének elnökségében ki­magasló munkát végez. Innova­tív, a munkatársait folyamatos képzésekben részesíti a minél magasabb színvonalú szakke­reskedelem megvalósításához és szinten tartásához. A cégvezető lapunknak el­mondta: jelenleg az építőipar élénkítésre vár. Az országos egyesület kidolgozta javaslatát, mely ott fekszik a kormány asz­talát. A tervek szerint, más or­szágok példája alapján 1,5-2 év­nyi időre a 25 százalékos áfát 10-re csökkentenék. A fekete gazdaságot lehetne így részben visszaszorítani, felpörögne a gazdaság, s így 300 ezer ember munkahelye stabilizálódna. Megjegyezte, hogy jelenleg 10­15 ezer új lakás épül, miközben a szebb években 35-40 ezer csa­lád költözhetett évente új ott­honba. Jelenleg sokan nem új lakás vásárlásában gondolkoznak, hanem a régit kívánják felújíta­ni. - Rájuk gondol a cég, ami­kor egy új barkácsáruházat nyit hamarosan Kiskőrösön - hang­súlyozta Endrődi Ferenc. A négy telephellyel rendelkező vállalat legjelentősebb piaca Kecskemét. Látva Győr és Esz­tergom példáját, a cégvezető ab­ban bízik, hogy Kecskeméten is a letelepülő autógyárnak kö­szönhetően hamarosan erősöd­het az építőipari kereslet. ■ Barta Zsolt

Next

/
Thumbnails
Contents