Petőfi Népe, 2011. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-29 / 99. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. ÁPRILIS 29., PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Letették a kórház alapkövét kecskémét A Nyíri útra költöznek az Izsáki útról az osztályok Tegnap helyére került az új kórháztömb alapköve a megyei kórház Nyíri úti telephelyén. Két év múlva már itt fogadják a betegeket a jelenleg az Izsáki úti kórházban lévő' osztályok. Rákász Judit- A beruházás célja, hogy az ország egyik legjobb kórháza áll1 jón a Bács-Kiskun megyei betegek rendelkezésére. Nem vállalhattunk volna szükségesebb, méltóbb és szebb feladatot egy olyan megyében, amely vezeti a daganatos, valamint szív- és érrendszeri megbetegedések statisztikáját - mondta Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke. ■ Ökumenikus kápolna is épül az Áj tömbnél, közadakozásból. A több mint 11 milliárdos fejlesztés során felépül egy 15 ezer négyzetméteres új kórháztömb, ahol az ország egyik legkorszerűbb Anya és Gyermekközpontja, valamint Szív- és Érrendszeri Központ kap helyet. Emeletráépítéssel több mint ezer négyzetméterrel bővül a rendelőintézet épülete, a diagnosztikai szárnyban pedig bővített patológiát alakítanak ki és korszerűsítik a képalkotó diagnosztikai egységeket. A kivitelezést a Magyar Építő Zrt. A katolikus, a református és az evangélikus egyházak képviselői is megáldották az alapkövet végzi, 4 milliárd 990 millió forintért. A komplexum tervezője Marosi Miklós Ybl- és Pro Architektúra-díjas építész. Az uniós támogatással épülő új gyógyintézeti központ befejezése után a Nyíri útra kerül a megyei kórház összes osztálya. Az Izsáki úti kórház épületét ezt követően eladják. A kivitelezés befejezésének dátuma: 2012. szeptember 28. A betegek legkésőbb 2013 június végéig birtokba vehetik a gyógyintézeti központot. A tegnap elhelyezett urnába a Petőfi Népe, a Magyar Nemzet és a Megyeháza egy-egy lapszáma, egy 5 forintos pénzérme, a beruházást ismertető alapkőletételi okmány, az épület látványterve és az építési engedély másolata került be. Az urnát megáldotta dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-kecs- keméti Főegyházmegye érseke, Hegedűs Béla, a Bács-Kiskunsá- gi Református Esperesi Hivatal esperese és Lupták György, a Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegye esperese. Két év után gyors és nagy díjemelésről döntött Baja Jelentősen drágul a gyermekétkeztetés a jövő hónaptól. Erről tegnap a képviselő-testület ülése közben kiosztott előterjesztés alapján szavaztak a bajai városatyák. Búcsú Lajos alpolgármester előterjesztőként érvelt a tarifaemelés szükségessége mellett. Annak mértékéről - 12 százalékról - viszont frakciótársa, dr. Zöld Lászlóné beszélt, amikor a képviselők orra alá dugott előterjesztést és cinikus eljárást emlegetett. Mint az előterjesztő kiemelte: a város 120-ról 90 millió forintra csökkentette a cég ez évi támogatását, az előző két évben nem emeltek árat. Közben a felhasznált nyersanyagok 10-40 százalékkal drágultak. Az áremelés elhalasztása pedig egymillió forintos bevételkiesést okozna a Baja Menza Nonprofit Kft.-nek, ugyanis március óta a beszállítók által megemelt árakat már nem fedezik a befizetések. A vitában csupán Jaszenovics Istvánná (Jobbik) ellenezte az áremelést, ami alapján eltérő mértékben emelkednek a múlt évet veszteséggel záró Baja Menza Kft. tarifái. A bölcsődei ellátás például napi 44, az óvodai 41 forinttal drágul, általános iskolában 26, középiskolában 30 forinttal kérnek többet egy ebédért. Mindezek a teljes árat fizetők esetében értendők, a ténylegesen fizetendő díjaknál 50 és 100 százalékos kedvezmény is létezik. ■ K. T. Kecskeméten harmincnégy hektáron épül naperőműi Naperőmű épül a kecskeméti Parasztfőiskolánál, 14 önkormányzati intézmény tetején pedig további naperőműveket telepítenek, ha sikeresen szerepel az uniós pályázatokon az a konzorcium, amihez a tegnapi képviselő-testületi ülésen Kecskemét is csaüakozott. A megyei jogú városokból álló társulás a kétfordulós pályáztatás első részén már sikeresen túl van, így a 2012-2015 közötti megvalósításnak reálisak az esélyei. A projektnek két része van. Az elsőben Kecskeméten naperőmű épülhetne. Erre a Parasztfőiskola vasúti megállója melletti, közel 34 hektáros terület tűnik ideálisnak, ami jelenleg állami tulajdonban van. A közgyűlés ezért felhatalmazta Zombor Gábor polgármestert, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat az önkormányzati tulajdonba kerülés érdekében. A projekt másik részében 14 kecskeméti közintézmény tetejére telepítenének naperőműveket összesen körülbelül 4 MW kapacitással. A beruházás a villamos energia jelenlegi árával számolva akár közel évi félmilli- árd forint hasznot hozhat a városnak. A konzorcium vezetője Miskolc, a tagok Eger, Salgótarján, Veszprém, és immár Kecskemét. A teljes projekt bekerülési költsége 10,6 milliárd forint. Ennek fele közvetlen brüsszeli támogatásból, másik fele pedig hazai forrásokból finanszírozható. ■ G. Z. A leatisóbb is számít Jó árak a hétvégére! Piros szőlő Eper 500 g, 698.-/1 kg Friss sertéslapocka húspultban kapható Füstölt hátsó csülök csemegepultban és csomagolva is kapható Rózsacsokor 9 szál/csokor, 89, */1 szál Korallvirág dísztasakban 12 cm-es cserépben Áraink forintban értendőek, az áfát tartalmazzák. Ajánlatunk 2011. április 29. és 30. között, a készlet erejéig a Tesco hipermarketekben érvényes. Részletek az áruházakban. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. *MVM: maximálisan vásárolható mennyiség/vásárló/nap. Áruházaink május 1-jén zárva tartanak. Április 28-30-ig minden desszertre kedvezmény!