Petőfi Népe, 2011. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-27 / 97. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2011. ÁPRILIS 27., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Ezerrel dolgoznak a cégnél kecskémét A város címere díszíti az autógyár legmagasabb pontját A kecskeméti Mercedes-gyár ezer dolgozója negyven méter átmérőjű körben formázta meg a márka emblémáját Féltékenységből szex után késelte meg barátját a szeremlei nő Életveszélyt okozó testi sértés kí­sérlete miatt emelt vádat a me­gyei főügyészség egy 28 éves szeremlei nő ellen, aki január­ban egy konyhakéssel össze­szurkálta barátját - közvetlenül intim együttlétük után. A pár tagjai között az ellenté­tek nem ekkor kezdődtek. A me­gyei főügyészség bíróságra nem­rég benyújtott vádirata szerint a vádlott több alkalommal meg­gyanúsította élettársát, hogy más nőkkel is kapcsolata van. A férfi ezt tagadta, ám a féltékeny­kedések miatt állandósultak a veszekedések, viszonyuk így igencsak megromlott. ■ Többször a férfi feje, törzse és ágyéka felé szúrt, és talált is. Január 14-én este szórakozni mentek Bajára, az egyik disz­kóban a nő sört ivott, előtte ott­hon fél liter bort is elfogyasz­tott, azonban az ügyészség sze­rint nem ittasodott le, a férfi pe­dig nem is nyúlt alkoholhoz. Hajnali négy körül értek haza Szeremlére, a vádlott nő édes­anyjának lakásába. Bementek az egyik szobába, szeretkeztek, ám ekkor vita keletkezett közöt­tük - a vádirat azt nem részle­tezi, hogy pontosan mi miatt. Annyi viszont kiderült, hogy a nő közölte a férfival: nem alhat vele egy ágyban, és a nyomaték kedvéért el is kezdte rugdosni a sértettet, aki ezek után kijelen­tette, hogy el fog utazni. Erre új­ra elvesztette a vádlott a fejét, kiment a konyhába, a mosoga­tóból kivett egy tizenhat centi­méter pengéjű kést, majd a szo­bába visszatérve megtámadta élettársát. Több alkalommal a férfi feje, törzse és ágyéka felé szúrt, és talált is: a sértettnek a combja, a nyelve és a válla sé­rült. A tényleges gyógytartam három hét volt, a bal lágyékhaj- latot ért szúrás következtében viszont - a szakértői vélemé­nyek szerint - közvetlen életve­szélyes állapot alakulhatott vol­na ki. Ennek elmaradása csak a véletlenen és a szakszerű ellá­táson múlt. A főügyészség fel­függesztett börtönbüntetést in­dítványoz a szeremlei nőnek, aki egyébként a büntetőeljárás során végig szabadlábon véde­kezhetett. ■ Hraskó István Ebben a hónapban lépte át a kecskeméti Merce- des-gyár dolgozóinak szá­ma az ezer főt. A végső szám 2500 lesz. Gál Zita Ez alkalomból látványos perfor- mance-t rendeztek az építkezés egyik szabad területén. A mun­katársak egyenpólót húztak „Ezerrel dolgozunk" felirattal, és alaposan megtervezett me­netrend alapján, egy negyven méter átmérőjű körbe álltak az autó emblémájának formájá­ban. A gyár legmagasabb pontját - a fényezőüzem kéményét ­Gazdasági fellendülésre készül a dunavecsei városvezetés. Hóna­pok óta népszerűsítik lakóhelyü­ket gazdaságfejlesztésre szako­sodott cégeknél, illetve olyan vál­lalatoknál, amelyek majdani ipartelepítőknek tekinthetők. Eléjük tették az összes, ma­gánkézben lévő, de jelenleg üre­sen álló ipari ingatlan lajstro­mát, valamint ismertetőt azok­ról a területekről, ahol az önkor­mostantól Kecskemét címere dí­szíti. A kéményt a légi forgalom miatt mindenképpen külön jelö­léssel kellett ellátni. A dolgozók mányzati rendezési terv szerint szolgáltatóipar jöhet létre. A kis­térségben egyelőre minimális az érdeklődés az iparosításra, ezért a kiajánlással arra számít az önkormányzat, hogy az infor­mációk birtokában előnyben ré­szesítik Vecsét a béfektetők, ha majd eljő a fejlesztések, bővülé­sek ideje. Mindazonáltal pedig az ipartelepítés akkor szolgálná leginkább a köz javát, ha főleg adták az ötletet, hogy a piros-fe­hér színű sávozásra kerüljön fel Kecskemét címere. A címer négy méter magas, és az ötven­az önkormányzat bocsátana rendelkezésre ingatlanokat. Ilyen területek azonban nincse­nek, illetve amik vannak, azok távol esnek az M8-as és az 51-es úttól, számításba sem jöhetnek. Ezért a városi döntéshozók azt tervezik, hogy ingatlanok elcse- rélésével hozzák kínálati pozí­cióba az önkormányzatot. Az így megszerzett területeket ingyen - vagy minimális áron - adnák öt méteres kémény keleti és nyugati oldalán látható. Néhány üzemcsarnok jelen­leg zárva áll nemcsak a sajtó, ha­nem a dolgozók előtt is, hiszen itt tárolják az új Mercedes-karosz- szériákat. A próbaüzem májusban indul, a tesztekkel júliusig végeznek. Szeptembertől a gyártási folya­matot tesztelik, és ekkor készül­nek el az első autók. Az első ügy­feleknek készült autók jövő év el­ső negyedében gördülhetnek le a gyártósorról. Magyarországon a jövőben az összesen négy új Mercedes kom­pakt autóból kettőt fognak gyár­tani, ^melyeket, a mai Mercedes- Benz A és B osztályának utódge­nerációjaként tartanak számon. használatba az új munkahelyek érdekében. Természetesen a dunavecsei- ek életét leginkább a ma is mű­ködő vállalatok sorsa befolyá­solja. Ezért a foglalkoztatás je­lenlegi helyzetéről, annak vár­ható alakulásáról világos látké­pet kér eljövendő döntéseihez a ma délután 3 órára összehívott városi közgyűlés. ■ M.J. Verekedni akart, de hasba szúrták nyárlörinc Életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség egy 68 éves nyárlőrinci férfi ellen. A férfi lakásán tartott családi összejövetelen szó­váltásba keveredett az egyik vendéggel, aki verekedést kezdeményezett. Az ittas, vi­tázó, 31 éves nagykőrösi fér­fit a házigazda egy konyha­késsel kétszer hason szúrta. Elhunyt a kórház főorvosa Kalocsa Elhunyt Vécsei Bé­la, a kalocsai kórház sebé­szeti osztályának vezetője. A 61 évet élt főorvos 1998 óta töltötte be ezt a posztot. A következő 2-3 hónapban megbízott osztályvezető irá­nyítja a sebészetet, Halasy Kálmán személyében, (szbz) Karbantartás miatt bezárt az uszoda Kalocsa Karbantartás miatt mától május 10-éig nem üze­mel a kalocsai uszoda és ter­málfürdő, a gyógyászati részleg is zárva tart. (szbz) Női viseletekről beszélgetnek Kalocsa Női viseletek Bács- Kiskun megyében címmel Romsics Imre múzeumigaz­gató tart előadást ma este 6 órától, a Viski Károly Múze­umban. (szbz) Jó a kocsi, de szűk neki az aluljáró NAGYKŐRÖS A tűzoltóság Új Renault vízszállító autója nem fér át a vasúti aluljáró, a Lyukas-híd alatt. Ha példá­ul a Pesti út környéki ta­nyákra vezénylik, kerülővel, sorompós átjárón kénytelen elérni úti célját. (M. J.) Megrongálták a Tó Hotelt Kecskemét Az üresen álló Tó Hotel több ablakát isme­retlenek betörték, és a relu­xákat megrongálták. A kár 500 ezer forint. A rendőrség nyomoz az ügyben. További hírek a BAON.hll hírportálon A kéményre felkerült Kecskemét címere Készülnek a gazdasági fellendülésre dunavecse Az önkormányzat ingatlancserékkel hozná helyzetbe a települést Diáknap A szórakozásé volt a főszerep a közelmúltban Kiskunfélegyháza három középiskolájában. A Kos­suthban, a közgazdasági és a mezőgazdasági szakközépiskolában tartottak diáknapot, ahol a fiatalok többek között sportoltak, táncoltak, főztek, illetve különböző előadásokon, bemutatókon vehettek részt. A Kossuth La­jos Szakképző Intézményben Kapus Krisztián polgármester és Ágoston Tibor igazgató a diáknap keretében avatta fel az iskola névadójáról készült szobrot. Különleges tárlat Megnyílt Rausz Szilveszter ikonfestő - Szent György és a sárkány című - különleges tárlata Kecskeméten, a Barátok temploma udvarában található Porta-díszteremben. A tiszakécskei alkotó kiállítását Feczák László görög katolikus lelkész ajánlotta a közönség figyelmébe. A tárlat még egy hétig látható. (S. H.)

Next

/
Thumbnails
Contents