Petőfi Népe, 2011. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-18 / 90. szám

PET0FI NÉPE - 2011. ÁPRILIS 18., HÉTFŐ 5 MEGYEI KÖRKÉP Kalocsai áldozatok Kalocsán is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. Az egybegyűltek, az egykori Zsinagóga mellett lévő emlék­parkban felállított, a kalocsai áldozatok nevét őrző emlékműnél hajtottak főt az elhurcoltak és az elhunytak emléke előtt, majd gyertyát gyújtottak és zsidó hagyomány szerint apró köveket helyeztek a tábla lábazatára a mécsesek mellé. Motorról lőttek a fogadónál kecskémét A perdöntő hangfelvételeket durván manipulálták Félegyháza: régi-uj vezető . a könyvtár és a míívház élén Áprilistól összevont intézmény­ként működik a kiskunfélegyhá­zi Petőfi Sándor Városi Könyv­tár és a Móra Ferenc Művelődé­si Központ, melynek élére Kállainé Vereb Máriát nevezték ki. A könyvtár régi és egyben a művelődési ház új igazgatóját terveiről kérdeztük.- Az összevonás hogyan be­folyásolja a két intézmény jövőjét?- Félegyházán az önkormány­zat súlyos pénzügyi helyzete mi­att, több intézményt is összevon­tak már, ezt mi sem kerülhettük el. Az új feladatot kihívásnak te­kintem. Azt gondolom, hogy az összevonás nem válik hátrányá­ra sem a városnak, sem az in­tézményeknek. Ezáltal lehetősé­günk lesz arra, hogy jobban ösz- szehangoljuk programjainkat, il­letve kölcsönösen segítsük egy­más munkáját. Bízom benne, hogy sikerül visszaszoktatni a félegyháziakat a művelődési központba, remélem, hogy újra­éleszthetjük azt a számos na­gyon jó programot - családi ma­tinékat, táncházakat, színházi estéket - melyek elhaltak a kö­zelmúltban.- Hogyan lehet ilyen ínséges körülmények között dolgozni, tervezni?- Intézményeikben már most is minimális a dolgozók létszá­ma, ezt tovább csökkenteni nem lehet. Az összevonással eddig minimális megtakarítás jelent­kezett. A könyvtárban a napi szolgáltatás mellett szinte a sem­miből szervezzük rendezvénye­inket. A művelődési központban ez már nem ilyen egyszerű. Egy színházi előadás megszervezé­séhez több százezer forint kell, ezért arra törekszünk, hogy olyan produkciókat hozzunk, amelyek legalább nullszaldósak. Szeretnénk a művelődési ház aulájának lehetőségeit is jobban kihasználni, és itt nem csak a kiállításokra gondolok. Mind­ezek mellett tehetséges fiatalja­inknak is fellépési lehetőséget biztosítunk. Különböző tanfo­lyamok indítását is tervezzük. Célunk, hogy programjainkkal minél szélesebb réteget megszó­lítsunk, ehhez a jövőben na­gyobb hangsúlyt kell fektetni az intézmények menedzselésére. ■ Vajda Piroska Lehallgatott telefonbeszél­getések miatt ítélt börtön- büntetésre egy kecskeméti férfit a Békés Megyei Bíró­ság. Az ítélet már jogerős lett, így rövidesen börtönbe kell vonulnia. Noszlopy N. Miklós Csakhogy azóta egy másik hiva­talos eljárásban kirendelt igaz­ságügyi hangszakértő megállapí­totta, hogy a perdöntő felvételeket durván megvágták: nem kizárt, hogy közönséges manipuláció miatt kapott a férfi két és fél évet. Ő volt az a vállalkozó - mint akkor megírtuk - akire motorke­rékpárral érkezett fegyveresek lőttek rá a Kecskemét és Lajos- mizse közötti Bacchus fogadó előtt 2007. július 25-én este. Nem találták el, a vállalkozó pedig a tá­madást követően eltűnt. Két hó­nap múlva önként ment be az ügyészségre, ahol őrizetbe vet­ték, majd előzetes letartóztatásba került. Nem a lövöldözés miatt, hiszen abban ő volt a sértett. Ha­nem azért, mert két Apeh tisztvi­selő ellen indított nyomozásban felmerült a neve.- Ügyfelem 2007. június 19-én tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, zsarolás miatt - idézi fel az eseménysorozatot S. László ceglé­di ügyvédje, Mocsai Gergely. - Magát operatív tisztnek ki­adó férfi kereste meg ugyanis azzal, hogy egy Apeh-et érintő nyomozás kapcsán 10 millió fo­rintot kérjen tőle. Ha nem fizet, mondta, akkor bajba kerülhet... S. László nem fizetett, mert - mint állítja - eleinte egyáltalán nem vette komolyan a kérést. Nem is értette mi áll a háttérben. Ezt a zsarolást követték azután a Bacchus fogadó előtti lövések. Máig nem tudni, van-e bármi­lyen összefüggés a két esemény között, azonban sem a zsarolót, sem a lövöldözőt nem találták meg a rendőrök. Néhány hónap elteltével vi­szont gyanúsítottja lett S. László is az adóhivatali nyomozásnak. Az eljárás eredetileg az Apeh két kecskeméti dolgozója, egy köz­tisztviselőnő és egy műszaki kar­bantartó férfi ellen indult. Hiva­talos személy által elkövetett vesztegetés, hivatali visszaélés, valamint okirat-hamisítás miatt. Azzal kerestek meg Bács-Kiskun megyei cégeket, hogy adóhatósági vizsgálat indul elle­nük. Valótlan tartal­mú ellenőrzési megbízásokkal rá­ijesztettek a cégvezetőkre, majd ellenszolgáltatás fejében - úgy­mond - megsemmisítették a pa­pírokat. Ebben az ügyben lett vé­gül ötödrendű vádlott a Békés Megyei Bíróságon S. László. A bi­zonyítékként ellene felhasznált telefonbeszélgetéseken a többi vádlottal tárgyalt.- A hangfelvételek alapján mondták ki bűnösnek - folytat­ta Mocsai Gergely. - Noha mind­végig hangoztatta, hogy mani­puláltak a felvételek. Hiába kér­tük, nem vizsgáltatta meg igaz­ságügyi hangszakértővel sem az első, sem pedig a másodfokú bí­róság. A jogerős ítélet kimondását követően „robbant a bomba” az ügyben. Cegléden, egy polgári peres eljárásban ismét előkerül­tek ugyanis a felvételek, ahol Fé­nyes Péter hangmérnököt, igaz­ságügyi hangtechnikai szakér­tőt rendelte ki igazságügyi hang- technikai vizsgálat elvégzésére a bíró. A budapesti szakértő megdöb­bentő eredményre jutott. Véle­ménye szerint még a másolaton is jól felismerhetők azok a zaj­lengések, amelyek kifejezetten vágásra utaló jelek. Azaz a felvé­teleket manipulálták! Nem tudni ki, és nem tudni hol. S. László most már csak a per­újítási indítvány elfogadásában bízhat. Ráadásul nem is példa nélküli az ügye. Egy izsáki vál­lalkozót 2005-ben, ugyancsak rögzített telefonbeszélgetések miatt már majdnem elítéltek emberölés előkészülete címén. Neki azonban szerencséje volt. Még idejében kiderült, hogy vá­gótok, durván manipuláltak a felvételek, ezért jogerősen fel­mentették a vád alól. A jövő hónaptól szelektálják a hulladékokat Kerekegyházán Kerekegyházán május 1-től rend­szeresítik a szelektív hulladék- gyűjtést háztól házig - rendelke­zett a minap a városi képviselő- testület. Az új rendszer több vál­tozást hoz majd a szemétgyűjtés eddigi gyakorlatához képest. Pél­dául április 15-étől megszüntet­ték a külterületi gyűjtőhelyeket, azután a Fő utcai Máltai-ház ud­varára helyezett konténerekbe rakodhatnak a kint élők. A közel 4 ezer forintos, 80 lite­res kukákat az önkormányzat vá­sárolja meg és ingyenesen adja át a háztartásoknak. A kisebb szol­gáltatási költséggel járó, 60 lite­res edényeket csak egyedül élők használhatják, vagy ahol ketten laknak, de egyikőjük kisgyerek vagy elmúlt 70 éves, illetve a há­romszemélyes háztartások, ahol legalább két 14 év alatti gyermek lakik. A szelektíven, zsákokba gyűjtött hulladékot mindenkitől ingyen szállítja el a szolgáltató. További kedvezményeket is kap­hatnak a kérekegyháziak, így évi 5 ezer forinttal fizetnek keveseb­bet a 70. életévüket betöltötték, az egyedüj élő személyek, akiknek nettó jövedelme a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb össze­ge kétszeresének 150 százalékát nem haladja meg. ■ M. J. Egyszeri kukaürítés bruttó ára (Ft) 60 liter 303 80 liter 403 120 liter 606 FORRÁS: ÖNKORMÁNYZAT Kalocsán forgat a héten az olasz Rai Unó televízió Ezen a héten az olasz Rai Unó te­levízió Kalocsán forgatja Linea Verde című produkciójának egy részét. A látogatás után az olasz közszolgálati csatorna közkedvelt vasárnapi műsorában nemzetkö­zi szinten is bemutatkozhat majd az érseki város és Magyarország. A Linea Verde produkció munka­társai a Dunántúlon és a Hortobá­gyon is forgatnak. Szerdán érkez­nek Kalocsára, ahol a magyar gasztronómia jellegzetes ételeit, a kalocsai paprikát, annak terme­lését és feldolgozását mutatják be a helyiek. De a Sárköz hagyomá­nyait és népművészetét is meg­örökíti a forgatócsoport. ■ szbz ■ Stem a zsarolót, sem a lövöldözőt nem találták meg a rendőrök. Játszóház állatsimogatóval A Fők) napjához és a közelgő húsvéthoz kapcsolódva rendeztek játszóházat a bajai Szabadidő Házban szombaton délután. A húsvétvárás jegyében tojásdíszítést, kosárfonást, papír ablakdíszek és barkadíszek készítését tanulhatták a résztvevők. Az apróságok körében a nyuszisimogató aratott nagy sikert, de remekül szórakoztak a Hangoló zenés gyermekszínház előadásán. István-napok Idén is megtartotta háromnapos rendezvénysorozatát a kalocsai Szent István Gimnázium. A szer­dától péntek estig tartó program labdarúgó- és kosárlabda-mérkőzésekkel indult, főszékesegyházi orgonahang­versennyel folytatódott, majd a Liszt Ferenc Művészetoktatási Intézmény növendékeinek hangversenyével és Molnár Ferenc A doktor úr című vígjátékával zárult, amit a gimnázium színjátszó köre adott elő.

Next

/
Thumbnails
Contents