Petőfi Népe, 2011. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-16 / 89. szám

5 PETŐFI NÉPE - 2011. ÁPRILIS 16.. SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Mást akar a kormány és az unió? hulladék Szelektíven vagy vegyesen? - Már nem ez a kérdés Megválasztották a kalocsai városi bíróság ülnökeit Hazánkban talán nincs olyan ember, aki mára ne tudná, mit is jelent a sze­lektív hulladékgyűjtés. Az ovisok kívülről fújják az erről készült dalokat, a felnőttek hosszas vitát folytatnak róla, miért is nélkülözhetetlen a fenn­tartható fejlődés, vala­hogy mégis mintha csak jelszavakban létezne. Kecskeméten idén helye­zik új alapokra a szelek­tív hulladékgyűjtést, köz­ben pedig kormányszin­ten gyökeres változtatáso­kat terveznek. Pásztor Andrea hogy 49 szigeten gyűjtsék a sze­lektív hulladékot, közben pedig kormányzati szinten új sziszté­ma bevezetését fontolgatják. Il­lés Zoltán környezetügyért fele­lős államtitkár március elején beszélt arról, hogy a kormány felszámolná a hagyományos sze­lektív hulladékgyűjtő szigeteket, és új rendszert alakítana ki. Az önkormányzat kérdéseket fogal­mazott meg a minisztérium felé a nyilatkozattal kapcsolatban, egyelőre várják a választ. Az ISPA-pályázat azonban köti a vá­rost az eredeti koncepcióhoz, a 49 gyűjtőszigethez és a két hul­ladékudvarhoz ezért nem nyúl­hatnak. - Lidköpingben, svéd testvérvárosunkban a teljes távhő szolgáltatást szemétége­tésből valósítják meg, fejlett technológiájuknak köszönhető­en nincs károsanyag kibocsátás - hangsúlyozza az alpolgármes­ter. - Ők a szelektív hulladék- gyűjtésnek arra a szintjére ju­tottak, hogy már vásárolniuk kell a szemetet, a fűtés biztosí­tásához. Mi ettől egyelőre messze állunk, nem elég az inf­rastruktúra megteremtése, a fe­jekben is végbe kell mennie a változásnak. Válogatott hulladék kerül a kecskeméti szigetekről az udvarra A hírős városban már 2001-ben megkezdődött a szelektív hulla­dékgyűjtés előkészítése. Ebben az évben csatlakozott a város - 47 másik önkormányzattal együtt - a Brüsszel által támoga- 1 tott Duna-Tisza közi nagytérsé- | gi beruházáshoz, amely Cegléd g gesztorságával valósult meg. A J 6,5 milliárdos beruházás - ebből ' 4,4 milliárd a szelektív hulladék - keretében Kecskeméten hulla­dékválogató mű épült, 49 hulla­dékszigetet és két hulladékgyűj­tő udvart, Nagykőrösön pedig egy komposztáló üzemet hoztak létre a szelektív hulladékgyűjtés­re. Hosszadalmas huzavona után tavaly nyáron kötötték meg a mű­ködtetési szerződést az Alföld Konzorciummal, amelynek kép­viselője a Hírős Hul­ladékgazdálkodási Kft. Jelenleg folya­matban van a ható­sági engedélyek be­szerzése. AISPA projekttől függetlenül a Városgazdasági Kft. 2004 má­jusában önerőből indította be a szelektív gyűjtést, később az ön- kormányzat évente 15-20 millió forintot fordított erre a célra. - Je­lenleg 28 gyűjtősziget van a vá­rosban - mondja Szászné Jará- bik Anna, a Városgazdasági Kft. újrahasznosítási előadója. - Kez­detben voltak problémák, egyes helyeken illegális lerakónak te­kintették a gyűjtőhelyeket, és sokszor nem a megfelelő szemét került az edényzetekbe, de ta­pasztalataink szerint a lakosság többsége igényli és él is ezzel a lehetőséggel. Tavaly csatlakoz­tunk az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft.-hez, és ennek a zárt rend­szernek a tagjai számára adjuk el a műanyagot, a papírt és az üveget is. Április 15-étől azonban, ha a Hírős Hulladékgazdálkodási Kft. megkapja az ehhez szükséges engedélyeket, az egész Duna-Tisza közi nagytérségben ők látják majd el a szelektív hulladék- gyűjtés feladatait. - Összesen 40 engedélyt kellett beszereznünk, ezek közül már csak a hulladékgyűjtő edények­re vonatkozó hiányzik - mondja Rudics Ákos, a Hírős Hulladék­gazdálkodási Kft. igazgatója. - Előreláthatóan április közepéig megérkezik a szükséges enge­dély, jogerőre emelkedik, és •2011 első félévében Kecskemé­ten is elkezdhetjük a munkát. Terveink szerint két éven belül a háztartások 80 százalékát be tudjuk vonni a szelektív hulla­dékgyűjtésbe, az otthon keletke­zett szemétnek pedig 50 százalé­kát tudjuk hasznossá tenni.. Az ISPA keretében két hulla­dékudvart alakítottak ki Kecske­méten, ahol ingyenesen leadhat­ja a lakosság a veszélyes hulladé­kot, a megtisztított újrahaszno­sítható anyagokat pedig a Kisfá­in épült válogatócsarnokban ve­szik át. A családi házak lakóinak ugyanakkor ezután egyénileg el­különítve kell gyűjteniük a ház­tartási hulladékot. - Reményeink szerint ezzel nem lesz gond, hisz a családi házas övezetben eddig is törekedtek arra, hogy tisztán tartsák környezetüket - véleke­dik Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester. - A problémát a társasházak és a lakótelepi pa­nelházak jelentik, ahol a szelek­tív hulladékgyűjtés feltételei sok helyen nem állnak rendelkezés­re, pl.: nincs zárható tároló, a konténerek közterületen állnak. Ezért keressük a megoldási lehe­tőségeket, javaslatokat, esetleg pályázati forrásokat, hogy eze­ken a lakóhelyeken is megoldód­jon ez a probléma. Mindezek mellett egy várat­lan fordulattal is számolnia kell a városvezetésnek. Az ISPA meg­teremtette a feltételeit annak, ■ Hiába az évtize­des hagyomány, a fejekben kell rendet tenni. Csütörtöki ülésén bírósági ülnö­köket választott a kalocsai képvi­selő-testület. Mint kiderült, a Vá­rosi Bíróságra 18 új ülnök kerül­het, ebből 14-et a grémium jelöl­het. Mint az a polgármesteri be­számolóból kiderült a tisztségre Kalocsán 43 fő jelentkezett. A testület által megválasztottak névsora a következőképp ala­kult: Molnár Ágnes, Ács Gyula, Jagicza Andrásné, Paksi Katalin, Bolvári Sándor, Kondás Enikő, Hábermayerné Nánai Zsuzsa, Kopcsek Pál Tamásné, Romsics Éva, Haris Lászlóné. Köztük mégy pedagógus is helyet ka­pott: Korsósné András Mariann, Baloghné Lovasi Zsuzsanna, Nyárasdi Istvánná és Szombati Ferencné. Az ülnökök, azonos jogokkal rendelkeznek, mint a bírók, is­merik az anyagot, kérdezhetnek és az ítélet meghozatalánál is döntő szavuk lehet. A bírák jog­állásáról és javadalmazásáról szóló törvény értelmében a 2007-ben megválasztott bírósági ülnökök megbízatása 2011. má­jus 22-én lejár. A most megvá­lasztott ülnökök ezt követően áll­nak munkába. ■ szbz Ismét kitakarítják Csólyospálos környékét A Szeretem Csólyospálost Moz­galom a Föld napján ismét meg­rendezi szemétgyűjtési akcióját. - Április 21-én 8 órától megtisz­títjuk a hulladéktól a Kiskunmaj- sát Szegeddel összekötő, telepü­lésünk közigazgatási területén áthaladó műút menti, közel 10 kilométeres szakaszt, de a kom­pod átkötő utat sem hanyagol­juk - el mondta el az akcióról Á. Fúrús János. - Szemétgyűjtési akciónk célja elsősorban az, hogy minden generációnak váljék lét­elemévé környezetünk megóvá­sa. Bízunk abban, hogy akik egy­szer részt vesznek a szemétgyűj­tésben, azok maguk biztosan nem válnak ismét notórius sze­meteiévé - tette hozzá a polgár- mester. Aki csatlakozni szeretne a kezdeményezéshez megteheti a polgármesteri hivatalban Du- dásné Csóti Ibolyánál személye­sen vagy telefonon. ■ Zs. D. Húsvéti kempingezés a kiskunmajsai Jonathermál Kempingben A locsolók minden hölgyet felkeresnek a kempingben. A programokról bővebben: www.jonathermal.hu A kempingezés szerelmesei a ter­mészetben táborozva 2Ö. alkalom­mal ünnepük még a húsvétot a kiskunmajsai Jonathermál Kem­pingben. A remek hangulatú, szí­nes programokat felvonultató Hús­véti kempingtalálkozót idén április 22-25. között rendezik meg, melyre ezúttal is az ország különböző pont­jairól fogadják a kempingező csalá­dokat, baráti társaságokat. Akik nem lakókocsival érkeznek, azok fű­tött faházak, üdülőházak és motel­szobák közül választhatnak. A 26. Húsvéti Kempingtalálkozó és a IX. Batisz Zsigmond Emléktúra programsora április 22-én, nagy­pénteken indul. A hagyományok je­gyében a baráti fogadást követően kempingegységenként minden ven­déget meglepetés ajándék fogadja, és természetesen a nyereményjáték sem marad el. A nap nagy esemé­nyének a Tojásfaállító verseny ígér­kezik. Nagyszom­bat is bővelke­dik progra­mokban. A reg­gelt a Majsai Fúvószenekar zenés műsora nyitja, majd ezt követi a koszo­rúzással egybe­kötött Batisz Zsigmond em­lékműsor. Nap­közben ingye­nes kirándulá­son vehetnek részt a kem­pingtalálkozó vendégei: a közeli Csengéién meglá­togatnak egy spárgaüzemet, majd megtekintik a híres Móra-fákat, ahol húsvéti finomságokban bővel­kedő piknik részeseivé válhatnak. Természetesen a gyerekekre is gon­doltak: a nap folyamán állatsimoga­tások és kézműves-foglalkozások te­szik majd számukra emlékezetessé az ott töltött órákat. Bízva a jó időben, kora este tábor­tűznél szalonnasütésre invitálják a kempingezőket. A zeneszó sem ma­rad el: Vesztergám Miklós tárogató műsora garantáltan hozzájárul majd a vidám hangulathoz. S mind­ez csak a kezdet: ezt követően indul a hagyományos tekeverseny a váro­si tekepályán; illetve fergeteges han­gulatot ígér az éjszakai fürdőzés a szomszédos Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőben. Húsvétvasárnap egy borkóstoló­val és ebéddel egybekötött lovas ko­csikázást szerveznek, majd utána tréfás vetélkedőt hirdetnek. Akinek kedve lesz egy kis mozgást is beik­tathat: a közeli Gokart-pályán go­kart-versenyen bizonyíthat. Az esti vacsora nemcsak finomnak, de kü­lönlegesen látványosnak is ígérke­zik: közösen szabadtűzön, nyárson sütik meg a birkát, illetve a kemen­cében kenyérlángost készítenek. A közös vacsora zenés táncos esttel folytatódik, a báli hangulatot a Tor­nádó Együttes garantálja. A műsor során az is kiderül: ki nyeri az érté­kes ajándékokat, többek között a fő­díjat, az egyhetes kempinges üdü lést. Húsvéthétfőn érkezik a Húsvéti nyuszi a locsoló legények társaságá­ban. Az ünnepre hangolódva a szomszédos fürdőben kalocsai por­celánfestő bemutató, illetve tojásfes­tő bemutató látható, és aki kedvet érez hozzá csuhéból tárgyakat is ké­szíthet A húsvéti programkavalkád köre ezzel még nem teljes, hiszen mind a négy napon a kempingben megte­kinthető a 303-as gőzmozdony mű­ködő modellbemutató- és vasútmo­dell kiállítás. Továbbá a vendégek korhű eszközökkel érmét készíthet­nek maguknak, örökre megőrizve ■ezzel a négynapos Húsvéti Kem­pingtalálkozó emlékét.- Bízunk benne, hogy ebben az évben is minden vendégünk remek hangulattal, kellemes élményekkel gazdagodik a találkozón. A progra­mokat úgy állítottuk össze, hogy minden korosztály találjon kedvére valót. Amellett, hogy minden nap ré­szesei lehetnek különleges, illetve szórakoztató programoknak, átélhe­tik igazi bulihangulatot a közös főzőcskézések és fürdőzések közben - hangsúlyozta Szikora Gyula, a Jonathermál Zrt. elnök-vezérigazga­tója.- Szerencsés egybeesés, hogy a húsvétot követően néhány nappal később majálisra várjuk az érdeklő­dőket a kempingbe és a fürdőbe. így, aki egy valóban tartalmas és egyben pihentető kikapcsolódásra vágyik, annak ajánljuk, hogy ne csak a hús­vétot ünnepelje nálunk, hanem ma­radjon még néhány napot, és töltse velünk a majálist is. Egy kis ízelítő: a hagyományainkat követve idén is állítunk májusfát, melyre borokat akasztunk fel. Aki ügyesen felmá­szik, méltán nyerheti el tőlünk a fi­nom nedűt - tette hozzá végezetül Szikora Gyula. ■ S. H.

Next

/
Thumbnails
Contents