Petőfi Népe, 2011. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-09 / 83. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. ÁPRILIS 9., SZOMBAT SPORT 15 Harc a Spártaiak és a Gorillák ellen a rögbibajnokság elodontojeert Nagy a tülekedés a középdöntő hajrájába érve a rájátszást érő helyekért a DHL Rögbi Extraligában. A 3-5. helyen azonos pontszámmal állnak a KARC, az Exiles és a Nagyvárad csapatai, de közülük csak kettő jut majd az elődöntőbe. A Kecskeméti ARC vendége ezúttal a Nagyvárad Spartans csapata lesz, mely az NB I. Keleti csoportjának második helyezettjeként a Pécsi Indiánokat verve jutott fel az Extraliga középdöntőjének mezőnyébe. Az ellenfél egyáltalán nem lebecsülendő, mivel az NB I-ben a KARC 2, a Szentes és a Szeged ellen is győztesen hagyta el a pályát, valamint szoros mérkőzést játszott az Exiles ellen is (12-10). A jó erőkből álló nagyváradi csapat évről évre fejlődést mutat, s bár eddig adós a kiugró eredménnyel, azért nem árt odafigyelni rá. A mérkőzés esélyese ennek ellenére kétségkívül a döntőbe igyekvő kecskeméti csapat, mely a múlt heti parádés győzelmének köszönhetően kezdi visszanyerni önbizalmát. ■ A Bulldogok váratlan botlása nem várt, új helyzetet teremtett. Természetesen a kecskemétiek céljainak eléréséhez ez még vajmi kevés, hiszen nem elég, ha hozzák a soron következő két mérkőzést a Spártaiak és a Gorillák ellen, a Bulldogok múlt heti Vitézek elleni váratlan botlása nem várt, új helyzetet teremtett Jelenleg a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Bulldogok a második, míg a KARC a harmadik helyen végez majd a középdöntőben, ami azt jelenti, hogy a május 7-ei egymér- kőzéses elődöntőben a címvédő Százhalombattához kell látogatnia a hírős városiaknak. Az elkövetkezendő hetek bajnoki és kupamérkőzései már az elődöntőre való felkészítés jegyében zajlanak. Vacaru mester azonban változtatásra kényszerül, hiszen az Exiles ellen a stabil csapattag, Baranyi súlyos térdsérülést szenvedett, műtét vár rá, és felépülése előreláthatólag fél évet vesz majd igénybe. A kulcsposzton játszó sarkazó pótlása nehéz feladatnak ígérkezik, Fehér léphet a helyére, illetve a román tréner reaktiválta a légiós pillért, Dulgherut is. A találkozó ma 13 órakor lesz a széktói négyes pályán. ■ Körmendi csatával kezdődik kosárlabda A négy közé jutásért küzd a T.O.M. Controll Kecskemét Sabáli Balázs körmendi vezetőedző Ivan Siriscsevicset (labdával) tartja az egyik legponterősebb és legveszélyesebb kecskeméti kosárlabdázónak A T.O.M. Controll Kecskemét férficsapata ma este Körmenden kezdi meg a rájátszást az élvonal elődöntőjébe kerülésért. Wittmannék múlt év decemberében súlyos, 90- 66-os vereséget szenvedtek a vasi kisvárosban. __________________i__________________ Ra jtmár István Ma 18 órakor Körmenden rendezik a férfiélvonal playoffjának első mérkőzését. A vasiak ellen az elődöntőért lép pályára a T.O.M. Controll Kecskemét. A párviadal valamelyik fél harmadik győzelméig tart. A végső nyertes a legjobb négy között folytathatja, a vesztes az ötödik helyen fejezi be a bajnokságot.- Nagyon készülünk erre a párharcra. Érdekes, hogy a bajnokság elején még a két együttes meccsén a Körmendet kiáltotta ki mindenki a favoritnak, mára pedig, úgy érzem, mi jócskán megerősödtünk. A körmendi csarnok hangulata ezúttal is egy külön kihívást jelent majd a mérkőzésen, hiszen az ottani szurkolók mindig motiválják övéiket. Tiszteletre méltó, amikor a szimpatizánsok így kiállnak csapatukért. Bízom abban, hogy a vendégszektorban is lesznek drukkerek - nyilatkozta tegnap Sztojan Ivkovics, a kecskemétiek szakmai igazgatója. A házigazdák természetesen szeretnék megtartani pályaválasztói kedvezményüket, azaz győztesen kezdeni a rájátszást, s nyugodtan várni a visszavágót.- Elég csúnyán fejeztük be az alapszakaszt, így a Debrecen elleni meccs után az volt számunkra a legfontosabb, hogy a csapatot kirángassuk a mentális gödörből. Úgy érzem, sikerült a társaságot olyan lelkiállapotba hozni, ahonnan már neki lehet állni a rájátszásnak. A Kecskemétet ismerjük, a két alacsony ember: Wittmann és LaGrange szab fazont a játékuknak, illetve Siriscsevics még az, aki a pontgyártásért felel. A mezőnyemberek semlegesítése fontos lesz, már csak azért is, mert a centerek is az ő kiosztásaikból dolgoznak - mondta Sabáli Balázs körmendi edző a bbl.hu portálon. Az első bajnoki találkozón, még tavaly decemberben 90-66 (25-18,22-15,19-16,24-17)-es vereséget mért az akkori és a mai házigazda a Kecskemétre. Ezen a meccsen Németh István 21/12, és az azóta már száműzött légiós, Marcus Moore 20/3 tett a legtöbbet a vasi sikerért. A vendégek részéről pedig Bencze 11, LaGrange 11/3 és Siriscsevics 11/3 dobta a legtöbb pontot. A márciusi, kecskeméti találkozón sikerült a visszavágás, 75 -71 (20-26, 23-11,22-18,10-16)- re nyert a T.O.M. Controll. Ez a teljesítmény adhat reményt arra, hogy esélyesként „játszhat rá’’ a a vasiak ellen az Ivkovic's-gárda. A páros csata hivatalos időpontjai, amennyiben 5 meccs lesz: 04. 12., kedd, 18 óra: Kecs- kemét-Körmend. 04.15., péntek, 18 óra: Körmend-Kecskemét 04. 18., hétfő, 18 óra: Kecskemét- Körmend. 04.20., szerda, 18 óra: Körmend-Kecskemét. Fiatal kecskeméti pólóst választottak a legjobbnak vízilabda Nagy megtiszteltetés érte a Kecskeméti Sportiskola vízilabda-szakosztályát. Szabó Boldizsár (edzője: Simon Gábor) a Sportiskolák Országos Szövetsége „Legjobb vízilabdázója” díját kapta. Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája nyert forma-1 Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte az autós gyorsasági világbajnokság Malajziai Nagydíjának tegnapi második szabadedzését is. Az első gyakorláson is leggyorsabb 34 éves versenyző mögött a brit Jenson Button (McLaren) végzett a második, csapat- és honfitársa, Lewis Hamilton pedig a harmadik helyen. Hamarosan pénz érkezik az olimpiai bizottságtól támogatás Amint a szövetségek aláírják a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) a szerződéseket, a szervezet két napon belül átutalja a számukra megállapított sportszakmai támogatásokat. Molnár Zoltán, a MOB főtitkára tájékoztatta a szövetségeket a támogatási szerződésekkel kapcsolatos teendőkről. Az értekez- léten 42 szövetségből 38 képviseltette magát. Egy győzelem kell még a Chicago Bullsnak NBA A Chicago Bulls hazai környezetben 97-81-re nyert a Boston Celtics ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, így már csak egyetlen győzelemre van szüksége ahhoz, hogy megszerezze a keleti főcsoport első helyét. Steven Gerrard számára befejeződött az idény labdarúgás Ágyéksérülésének kiújulása miatt ebben a szezonban már nem léphet pályára Steven Gerrard, az FC Liverpool angol válogatott kapitánya. A középpályásnak edzés közben újult ki a sérülése. HÉTVÉGI SPORTMŰSOR Szombat ASZTALITENISZ Férfi Extraliga: Szegedi AC I. - Félegyházi ASIL, Szeged, 11 órakor. KOSÁRLABDA NB J/B-s férfirájátszás a 9-16. helyért: TF-Hegyvidék-Bajai Bácska FKE, Budapest, 18 órakor. KÉZILABDA Budapest Bank férfiliga: Orosháza-Pajor Pálinka Kecskemét, Orosháza, 18 órakor. NB I/B Dél-Kelet, női mérkőzés: Kecskeméti NKSE-Csömör KSK, Kecskemét, Árpádvárosi Sportcsarnok, 16 órakor. Kiskunhalas NKSE-Bőcs KSC, Kiskunhalas, 18 órakor. NB II. Dél-Kelet, férfimérkőzés, rájátszás: Kiskunmajsa-Tö- rökszentmiklós, 18 órakor. Kiskunhalasi UKSC-Újkígyós, 10 órakor. NB II: Dél-Kelet, női mérkőzés, rájátszás: Bácsbokodi NKSE- Szeged SE, 17 órakor. NB II. Kelet, férfimérkőzés, rájátszás: Gödöllő-Mizse KC, 17 órakor. LABDARÚGÁS Soproni Liga NB I-es bajnokság: Kecskeméti TÉ-Ereco-Lom- bard Pápa, Kecskemét, Széktói Stadion, 16 órakor. Ness Hungary, NB II., Nyugaticsoport: Budaörsi SC-Bajai LSE Kalo-MÉH, Budaörs, 16.30-kor. Poli Farbe megyei I. osztály: Kiskunfélegyházi KTK-Bács- almás, Solt-Kunszállás, La- dánybene-Kiskunhalas, HÍD SC-Izsák, mind 16.30-kor. Megyei II. osztály, Észak: Har- kakötöny-Csólyospálos, Tisza- kécske-Lakitelek, Lajosmizse- Kecel, Pálmonostora-Tabdi, mind 16.30-kor. Híd-Konzol, megye II., .Dél: Katymár-Csávoly, Felsőszent- iván-Sükösd, mindegyik mérkőzés 16.30-kor. Globál-Plasztik, megye III., Észak: Helvéciái Vállalko- zók-Apostag, Miklósi GYFE- Ballószögi Vállalkozók, Hetény- egyháza-Fülöpháza, mindegyik 16.30- kor. Globál-Plasztik, megye III., Kelet: Kecel Senior-Vadkert FC, Kötöny SC-Bócsa, Jászszentlász- ló-Tázlár, Orgovány-Kiskun- majsa, Kiskunhalasi Sparta- cus-Fülöpjakab, mindegyik 16.30- kor. Globál-Plasztik, megye III., Nyugat: Dunaszentbeneek-Du- naegyháza, 17.30-kor, Kisszállás-Bátya, 15.30-kor. RÖGBI DHL Extraliga negyedik forduló: Kecskeméti ARC-Nagyvárad Spartans, Kecskemét, Széktói Stadion 4-es pálya, 13 órakor. SZABADIDŐSPORT A Bács-Kiskun megyei körverseny 2. fordulója, 18. Virgonc Futás, Családi futó- és gyaloglónap, Baja, Petőfi-sziget, Vízisport Centrum, nevezés 10 órától, rajt 11 óra 10 perckor. VÍZILABDA OB I-es női rájátszás: Újpest-Kecskeméti NVSE-KeSI Csempevarázs, Budapest, Hajósuszoda, 12.30-kor. OB I/B, fériak: HVSE Kecs- kemét-Tatabányai VSE, Kecskemét, fedett uszoda, 15 óra 30 perckor. OB II-es forduló Szolnoki Rozmár-KeSI Szenior, Kecskemét, fedett uszoda, 12 órakor, utána KeSI Szenior-Szentesi Öregfiúk, 14 órakor. Vasárnap ASZTALITENISZ Női Extraliga: Soltvadkerti TE Akker Plus-Szekszárd AC L, Soltvadkert, 11 órakor. KOSÁRLABDA Női NB I. a 7. helyért, 1. meccs: Szolnok Bajai NKK, 18 órakor. LABDARÚGÁS Winner Sport NB III., Alföld csoport: Kecskeméti TE-Tisza Volán, Kecskemét, Széktói Stadion, 16.30-kor. Poli Farbe, megyei I. osztály: Soltvadkert-Kiskőrös, Akasztó- Kalocsa, Harta-Tompa, mind 16.30-kor. Megyei II. osztály, Észak: Hel- vécia-Városföld, Jakabszállás- Kiskunfélegyházi Vasutas, Kecskeméti LC-Bugac, Nyárlőrinc- Tiszaalpár, mind 16.30-kor. Híd-Konzol, megye II., Dél: Bácsborsód-Hajós, Nemesnádudvar-Császártöltés, Szakmár- Kunfehértó, Dusnok-Bácsbo- kod, Bajaszentistván-Mélykút, Érsekcsanád-Szeremle, mind 16.30-kor. Globál-Plasztik, megye III., Észak: Soltszentimre-Dunave- cse, Tass-Fülöpszállás, Balló- szög KSK-Ágasegyháza, Sza- badszállás-Kunbaracs, Tiszaug- KTE-Kunadacs, mind 16.30-kor. Globál-Plasztik, megye III., Kelet: Csengőd-Szank, 16 óra 30 perckor. Globál-Plasztik, megye III., Nyugat: Dunapataj-Új telek, Foktő-Miske, Homokmégy- Öregcsertő, Géderlak-Uszód, Fajsz-Ordas, mind 15 óra 30 perckor. Globál-Plasztik megye III. Dél: Gara-Madaras, Kelebia-Dávod, Borota-Kunbaja, Nagybaracska -Jánoshalma, mind 17 órakor.