Petőfi Népe, 2011. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-08 / 82. szám
4 Próbaidőről előzetesbe került a zaklató Rendszeresen zaklatott egy kiskunhalasi nőt az a 41 éves férfi, akit szerdán helyezett előzetes letartóztatásba a városi bíróság. Mint Mihályné Bornemisza Eleonórától, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk: a férfit korábban a Kiskun- halasi Városi Bíróság jogerősen egy év próbaidőre bocsátotta a nő sérelmére elkövetett zaklatás vétsége miatt, és pártfogót is rendelt mellé. A férfi azonban nem hagyott fel a sértett háborgatásával, mindennapi életvitelébe önkényesen, annak akarata ellenére beavatkozott, így előzetes letartóztatásban várja a bíróság újabb ítéletét. , ■ Eltűnt nebulókat keresnek az iskolák Kiskunhalason lezárultak az óvodai és iskolai beiratkozások. Az oktatási intézményekbe jelentkezők számát a napokban összevetették a népesség-nyilvántartási adatokkal, és ekkor derült ki, hogy 23 óvodaköteles és 28 iskolaköteles korú gyermeket nem írattak be szüleik egyetlen intézménybe sem. Elképzelhető, hogy a diákok között vannak olyanok, akik családjukkal együtt már külföldre költöztek, de ezt elfelejtették jelenteni, illetve olyan szülők is akadhatnak, akik egyszerűen elfelejtették beíratni gyermeküket valamelyik intézménybe - tudtuk meg a városházán. A „fantomgyerekek” felkutatása elsősorban a keresett tanulók lakhelye szerint területileg illetékes iskola vagy óvoda feladata. Ha ők nem járnak sikerrel, akkor a gyermekjóléti szolgálat szakemberei keresik tovább az eltűnt nebulókat. ■ Képeket árvereznek a zöldbálon Holnap 18 órától rendezik meg Kiskunhalason, a tiszti klubban a városi jótékonysági zöldbált, ahol halasi alkotók művei is kalapács alá kerülnek. ■ HIRDETÉS AzAGRIKON KAM Kft. értékesítésre kínálja fel a Kiskunmajsa, Arany J. u. 2. sz. alatti (régi nyomdaépület) 4274 m2 területet és épületet. Irányár: 15 millió Ft + áfa Fizetés: legkésőbb átadáskor. Az ajánlatokat 2011. április 30-áig kérjük a 6120 Kiskunmajsa, Szélmalom sor 6. címre vagy az agrikon.kam@agrikon.hu e-mail címre elküldeni. Egyéb információk I a 06-20/539-9969 telefonszámon kérhetők. KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE PETŐFI NÉPE - 2011. ÁPRILIS 8., PÉNTEK Nem szúrja senki szemét? kiskunhalas Tucatnyi illegális lerakat csúfítja a várost Döglött fácán bűzölög a belvárosi szemétdomb tetején, a katolikus iskolától száz méterre. Kiskunhalas szegényebbek és jobb módban élők által lakott területein egyaránt gyakori jelenség a törvénybe ütköző közterületi hulladék elhelyezése. Zsámbóki Dóra A hulladékgazdálkodásról szóló jogszabály alapján az ingatlanon elhagyott hulladék kezelési kötelezettsége a hulladék tulajdonosát terheli. Ha annak személye nem állapítható meg, akkor az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia az elszállításról. Halason tucatnyi illegális szemétdomb rombolja a városképet. A belvárosi Ősz utcai szemétkupac tetején rögtön döglött fácánt találunk. A bomló tetemet lepik a legyek. A bűzölgő halom száz méterre van a katolikus templomtól és katolikus iskolától egyaránt. A szemétdomb szélén egy félig összetépett hivatalos irat, rajta utca, házszám. Becsengetünk.- Biztosan kifújta a kukámból a szél - válaszolja a házból elénk lépő nő arra a kérdésre, hogy miért tárolja az utcán a szemetét. Elmondja: nem tudja, ki hordja oda a hulladékot. A város hiába viszi el a halmot, az folyamatosan „újratermelődik”. Mint az előbb emlegetett gyengén záródó kuka tulajdonosa elmondja: ő maga is többször jelezte már az illetékeseknek, hogy fel kellene számolni az áldatlan állapotokat. A belvárostól kicsit eltávolodva, a Sáros utca szélén több száz méter hosszan húzódó árokban bokáig járunk a szemétben, amikor a környék lakói érdeklődve kérdezik, hogy mit keresünk. Amikor mondjuk, hogy szemetet fényképezünk röhögni kezdenek.- Arra, hátrébb még több van - mondják segítőkészen. Arra a kérdésre, hogy ki hordja ide a hulladékot, gondolkodás nélkül rávágják: hát mi. Megtudjuk: nem zavarja a környéken lakókat a szeméttenger, sőt a gyerekek szívesen játszanak a kiselejtezett limlomok között.- Nincs időnk eltakarítani, Ezt a fácánt biztosan nem a szél fújta ki a kukából mert dolgozunk - válaszolják kérdésünkre, miközben közel tucatnyian állnak ráérősen a ház előtt. El kell fogadnunk a válaszukat. A kertváros szélén, a Gubodi út mellett egész kis szeméttelep fogad minket. Kidobott játékok, „elhagyott” ruhák és gondosan, zsákba csomagolt háztartási hulladék. Ahhoz, hogy ezt valaki idehordja már autó kell, de - mint megtudjuk - senki nem látott még szemetet utaztató embert errefelé. Itt nem hívja fel tábla a polgárok figyelmét arra, hogy tilos a szemét elhelyezése, nem úgy, mint a Kéve utcai vasúti átjárónál. Az oszlopra helyezett felhívás nem mutatkozik haszontalannak: így van mihez támasztani a zöldhulladékkal teli zsákokat... A város évente több millió forintot költ a közterületre kihelyezett szeméthalmok elhordá- sára. A városi rendészet közterület-felügyelőinek dolga megakadályozni, hogy a szemét a közterekre kerüljön. A tetten érés nem példa nélküli, de meglehetősen ritka. A közterület-felügyelők, ha illegális lerakatba botlanak, akkor először azt próbálják meg kideríteni, hogy kitől származhat a szemét. Ha megtalálják a hulladék gazdáját, akkor kötelezik az elszállításra. Ha mégsem viszi el a szemetét, akkor megfizettetik vele az elhordás költségeit, ezenkívül eljárást indítanak ellene. A szemetelő több száz ezer forintos bírságra is számíthat. Ha nem találják meg a szemét gazdáját, akkor a város - mint ingatlantulajdonos - megrendeli az elszállíttatást, amit közpénzből finanszíroznak.- Alapvetően szemléletformálásra lenne szükség ebben a kérdésben - mondja Soltész Gergely, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi ügyintézője, akitől megtudjuk: a város 2009-ben jórészt pályázati pénzből másfél millió forintot költött a nagyobb illegális szeméttelepek felszámolására. Az akkor eltakarított, 717 tonna, közterületre lerakott hulladék nagy része azóta már „újratermelődött”. ► NÉZŐPONT: 3. OLDAL A városnak már nincs beleszólása a piac ügyébe A kiskunhalasi piacon áruló kofák egy része az önkormányzathoz fordult segítségért, mert szerintük igazságtalanok és a jelen gazdasági helyzetben vállalha- tatlanok azok a bérleti díjak, melyeket a piacot üzemeltető cégnek kell fizetniük. Mint korábban arról beszámoltunk: a ruházatot áruló kereskedőknek akkor is kell helypénzzel összevont területfoglalási díjat fizetniük, ha valamilyen okból nem tudnak megjelenni a piacon. Ilyen esetben ráadásul - ha a kofák 7 óráig nem jelennek meg a pavilonjuknál -, akkor másnak adják ki a helyüket, dupla hasznot húzva így ugyanabból a területből. Mivel a piacot működtető cég a várostól vette bérbe a területet 30 évre, a kereskedők abban bíztak, hogy az önkormányzat tud segíteni nekik az igazságtalanságok megszüntetésében, illetve bírhatatlan terheik enyhítésében. Levelet fogalmaztak Halász Balázs alpolgármesternek, amit a halasi kofák 70 százaléka aláírt. A városházán azonban kiderült: egy évekkel ezelőtt megtörtént helyi rendelet módosítása miatt a városnak nincs beleszólása a piac ügyeibe. Az előre és egy összegben kifizettetett helypénz és területfoglalási díj kérdésében pert fontolgató árusok elsősorban a fogyasztóvédelmi felügyelőséghez tudnak fordulni ügyükkel. ■ ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETTEK: Hegyi Domonkos Mihály (édesanyja neve: Patai Zsuzsanna) Balotaszállás, Varga György Bendegúz (Bodrogi Ibolya) Kiskunhalas, Kuklis Noémi (Kolompár Ildikó) Kiskunhalas, Kuklis Réka (Berecz Erika) Kiskunmajsa, Répás Renáta (Kovács Erzsébet) Zsana, Patai Martin (Patai Mária) Szánk, Hegedűs Hanna (Madácsi Katalin) Akasztó. MEGHALTAK: Simon György Béla (Szánk), Flaiszné Tóth Ilona (Kecel), Krammer Balázsné Kiss Irén (Kiskunhalas), Kerekes Ferenc- né Mészáros Ilona (Kiskunhalas), Paprika Mihályné Lázár Terézia (Kiskunhalas), Molnár Jánosné Kis Terézia (Jánoshalma), Cseri Ferenc (Kiskunhalas), Fejes Károlyné Hugyi Julianna (Kecel), Lázár Ferenc (Kiskunhalas), Czirkó József (Kiskunmajsa), Takács Imréné Szabó Aranka (Kiskunhalas), Babos Zsolt Sándor (Kiskunhalas), Lovas József Ferencné Könyves Anna (Kiskunhalas), Horváth Mihályné Csima Anna (Jánoshalma), Mikola Józsefné Szőke Veronikát Csengőd). Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BACSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA KISKUNHALAS ES KÖRNYÉKE Szerkesztő: ZSÁMBÓKI DÓRA Kiskunhalas, Szilády Áron utca 5-7. Telefon: 77/523-852 Új tető kerül a ravatalozóra pirtó Jövő héten kezdik el bontani a település ravatalozójának tetőszerkezetét, hogy azután nyár végére új fedél kerülhessen az épületre. A munkálatokhoz szükséges négymillió forint nagy részét pályázaton nyerte a pirtói önkormányzat. Nagy Ferenc polgár- mester tájékoztatása szerint a most kezdődő tetőfelújítással nem ér véget a ravatalozó rendbetétele. A tervek szerint ősszel egy fél tetőt építenek az épülethez, és egy harangtornyot is felállítanak majd, hiszen a távolabb lévő templom harangjainak hangja nem jut el a temetőig. Igazgatóváltás az iskola élén KELEBiA Április elsejétől Szádeczki Dezsőné személyében új igazgatója van a Farkas László Általános Iskolának. Az igazgatóhelyettesi teendőket továbbra is Balázs Hajnalka látja el. Műsorral készülnek az otthon lakói kiskunhalas Hétfőn 15 órától Lélektől lélekig címmel Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád verseiből összeállított műsorral várják a közönséget a megyei fenntartású pszichiátriai és fogyatékos betegek otthonának lakói. A Közösségek Házában tartott verses-zenés előadáson beszédet mond dr. Pető Zoltán egyetemi docens. Divatszótárt készít a Beszélni nehéz! kör kiskunmajsa A magyar nyelv hete alkalmából a kiskunmajsai városi könyvtár kiállítást rendez a Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Beszélni nehéz! körének meghirdetett pályázatára beérkezett pályaművekből. A diákok által készített munkák a különböző korok divatját elevenítik fel, ezzel adnak alapot a Divatszótár elkészítéséhez, amelyet a Beszélni nehéz! kör állít össze. Az érdeklődők április 12. és április 18. között tekinthetik meg a kiállítást. További hírek a BA0N.hu hírportálon