Petőfi Népe, 2011. március (66. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-28 / 72. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. MÁRCIUS 28., HÉTFŐ SPORT 15 Zsákok, triplák, győzelem kosárlabda Látványos siker az alapszakasz utolsó hazai meccsén A fiatal Cseh György a zsákoló- és triplabemutatóból is kivette részét Villámrajtot vett a világbajnok Sebastian Vettel Melbourne-ben Sebastian Vettel címvédése jól kezdődik, hiszen a Forma-1 legfiatalabb világbajnoka megnyerte a szezonkezdő Ausztrál Nagydíjat Melbourne-ben. A Red Bull már a szezon előtti teszteken is jól szerepelt. Az ausztrál futamon a második helyezett Lewis Flamilton soha nem volt veszélyes helyzetben a német tehetségre nézve. S miközben az első hely nem okozott meglepetést, addig a második hely igen, s a bronzérmes hely még annál is jobban. A dobogó utolsó fokára ugyanis a Renault pilótája, Vita- lij Petrov állhatott fel, így ő az első orosz, aki Forma-1-es dobogóra állhat. „Azt próbáltam mondogatni a csapatnak, hogy maradjunk reálisak. Sok pontot szereztünk, ami nagyon fontos, és jól éreztük magunkat, ami még fontosabb. Ez egy hosszú év lesz, és még sok minden megtörténhet” - mondta a versenygyőztes pilóta. „A fiúk itt, mellettem és a Ferrari is mindig nagyon erős, a Mercedesnek nem sikerült jól a rajtja, de erősebben térhetnek visz- sza, mint tavaly. Az autó gyors és megbízható volt, ami kulcsfontosságú. Ez az első alkalom is egyben, hogy célba értem az Ausztrál Nagydíjon, így nagyon boldog vagyok” - tette hozzá a győztes. A konstruktőröknél 1. Red Bull, 2. McLaren, 3. Renault volt a sorrend. A Forma- 1-es mezőny Ausztráliából Malajziába utazik, két hét múlva Szepangban rendezik a Malajziai Nagydíjat.;A malajziai pálya kihangsúlyozza az autók különböző dinamikai minőségét, főleg a hosszú és gyors kanyarokban. ■ Vitalij Petrov: az első orosz, aki Forma-l-es dobogóra állhatott Látványos játékkal ünnepelte az alapszakaszban megszerzett ötödik helyezését a T.O.M. Controll Kecskemét NB I-es férficsapata. A Salgótarján remek partner volt, 104- 72-re győzött a KSE! Rajtmár István Az élvonal alapszakaszának utolsó hazai mérkőzését játszotta szombaton a T.O.M. Controll KSE férficsapata. Sztojan Ivko- vics együttese a kiesés rémétől fenyegetett CONECRANES-Sal- gótarjánt fogadta. A házigazdák már biztos ötödik helyezettként léphettek pályára (ez a sportág kecskeméti történetének második legjobb NB I-es eredménye, az Univer a Meszlényi-érában egy ízben negyedik volt), s ennek megfelelően jó játékkal szerették volna megünnepelni a sikert. Bár Hrvoje Orsulics, a kecskemétiek négyes poszton alapembernek számító horvát légiósa nem léphetett pályára, a többiek nélküle is gálát rendeztek a Messzi István Sportcsarnokban. Az első negyedben például igazi triplabemutatót tartott a hazai g gárda. Ivan Siriscsevics, Dénes J Gábor és-Cseh György szórakoz- 1 tatta látványos „trojkákkal” csapat híveit. Ok hárman szinte hibátlanul céloztak távolról, és az első tíz percben ,hat hárompontossal terhelték meg a tarjáni koHét játékossal állt ki a Bajai NKK női gárdája az NB I. negyeddöntőjének második mérkőzésére. A Pécsnél Krnjics pénteken magyarrá lett, így a szlovák Palusna is pályára léphetett. A vendégek gyorsan szerezték kosaraikat, míg a hazaiak játéka döcögött. A 8. percben már 8-26 volt az ál- d lás, a hajrában Fürtös zsinórban | 7 pontot szerzett, így sikerült az | elfogadhatóbb 17 pontot elérni. £ A folyatásban Palusna korlátlan úr volt a bajai palánk alatt, magasságát kihasználva 19-41sarat. Mindeközben az ellenfél legtöbbször csak büntetőből talált be időnként... A második re módosult az állás. A nagyszünet előtt ismét összekapta magát a hazai együttes, Szepsi betalált kintről, majd zárásként végre Bozókinak is sikerült kosarat szereznie egy tripla formájában. A statisztika igazolta a látottakat: a Baja mindössze 32 százalékkal dobott mezőnyből, míg a Pécs 65-tel. A harmadik negyed elején 20 pont körül maradt a különbség, majd megrázta magát a bajnok, Guigley és Fegyverneky hármasával 37-65 lett bő két perc alatt az állás. negyedben zsákolóbemutatóra tért át a Kecskemét. Ebben a .műfajban Cseh György és Dénes GáAz utolsó negyedben a harcosan játszó Szabó Petra tartotta pariban a bajai csapatot, pontjaival és a - főleg védő - lepattanók szedésével, labdaszerzéssel, általa lett a 39. percben 55-76 az állás. Ő bizonyult a Sugovica- parti együttes legjobbjának is a mérkőzésen. A vége azonban Palusnáé lett, aki a mérkőzés utolsó 6 pontját szerezte. így a zárófelvonást a Pécs mentette döntetlenre. Peresztegi Nagy Ákos a lefújás után dicsérte csapata harcosságát és fejlődését. bor vitte a prímet, de Bencze és LaGrange is behúzott egyet- egyet. A mérkőzés legszebb mozzanata: Wittmann kétszer is „olley-up”-ra adta a labdát Cseh Gyurinak, aki mindkétszer megtalálta a levegőben a labdát és a gyűrűt is. Szórakozott, élvezte a játékot a tétnélküliség ellenére is szép számú nézősereg. A második félidőben pályára léphettek a fiatalok is, akik talán kissé megszeppentek a lehetőségtől, és ellenük kicsit felzárkózott 45 pontos hátrányából a Tarján. T.O.M. CONTROLL KECSKEMÉT-SALGÓ- TARJÁN104-72 (33-10, 30-17, 19-20, 22-25) Kecskemét, 1000 néző. V: Győrffy, Balogh Gy., Fodor. kecskémét: LaGrange 10, WITTMANN 12/6, DÉNES 13/9, CSEH 16/12, Bencze 4. Cs.: SIRISCSEVICS 25/12, Csorvási 2, Lakatos 11, Csabay 9/3, Szabó T. 2, Pongó Martin, Mészáros M. Szakmai ig.: Sztojan Ivkovics. SALGÓTARJÁN: RODGERS 19, Mays 2, Kocsis T. 7/3, Hartvich 10, Ukeagu 10. Cs.: KOMA 18, Kiss K. 6/6, Sebők. Edző: Kovács Nándor. Sztojan Ivkovics: - Szórakoztató mérkőzést játszottunk, jó hangulatban ünnepeltük meg az ötödik helyünket. BAJAI NKK-PÉCS 2010 55-82 (17-35,12-16,13-18,13-13) Baja, 350 néző Vezette: Farkas G., Söjtöry T. Baja: Szepsi 5/3, Fürtös 11/3, Bálint R. 11/3, Szabó P. 9, Bozóki 8/6. Cs.: Kühn 7/3, Theodoreán 4. Edző: Peresztegi Nagy Ákos. Pécs: Iványi 9/3, Raksányi 6, Sarok 6, Nagy-Bujdosó 6, Krnjics 6. Cs: Fegyverneky 15/6, Palusna 20, Quigley 10/6, Horváth L. 2, Keller 2. Edző: Zseljko Djokics A párharcot a Pécs 2-0-ra nyerte, és a négy közé jutott. ■ K. T. Horváth Balázs aranyért ugratott az Ezüst körben díjugratás A Nagydíj tegnapi döntőjében, a Túri Jó- zsef-emlékversenyen a 26 fős mezőny egyetlen hibát- lanjaként Kovács Kaarlo szerezte meg az első helyet Agropoint Cassius nyergében a kaposvári Mesterek Tornája nemzetközi kétcsillagos díjugrató-viadalon. Horváth Balázs (PM lolly Wood, Airvent Kecskemét) az „Ezüst kört” nyerte meg. Elbukott a Sopron, Meszlényi lemondott kosárlabda A Szolnok nyerte a Paks elleni rangadót, a pécsiek soproni sikere rájátszást ért, amiről lemaradt Meszlényi Róbert együttése. Az edző a vereség után lemondott. Eredmények, férfi NB L: Szolnok-Paks 91-82, Sopron-Pécs 78-90, ZTE- Körmend 82-73, Kaposvár- Nyíregyháza 117-78, Alba- Debrecen 95-75, Falco- Szeged 115-102. Sébastien Ogier sikere a portugál futamon rali A francia Sébastien Ogier nyerte a Portugálralit, a címvédő Sébastien Loeb lett a második, és a finn Jári-Matti Latvala pedig a harmadik. Komoly feladatot jelentett a tippelés iTOTÓ A 12. hét második fordítójának nyereményeiiii 13 plusz egy és 13 találatos szelvény nem volt. A 12- esek nyereménye 126185 forint, míg a 11-esek 8365 forintot, a 10-esek pedig 1670 forintot érnek. Totóeredmények - 12/2. hét 1. Ma^arország-Hollandia. 0-4 2 2. Ausztria-Belgium 0-2 2 3. Szerbia - Észak-írország 2-1 1 4. Szlovénia - Olaszország 0-1 2 5. SDanvolország-Csehország 2-1 1 6. Örménvország-Oroszország 0-0 X 7. Wales-Anglia 0-2 2 8. Bulgária-Sváic 0-0 X 9. Grúzia-Horvátország 1-0 1 10. Ciprus-lzland 0-0 X 11 Bosznia-Hercegovina-Románia 2-11 12. Portugália-Chile 1-1 X 13. USA-Argentína 1-1 X Plusz e£V mérkőzés: 14. Norvégia-Dánia 1-1 X Az elején túl gyors volt a pécsi tempó kosárlabda A bajnok tíz perc alatt eldöntötte a mérkőzést a Bajai NKK ellen Három meccsen öt szerzett pont a megyei mérleg A konyhasóknak köszönhetően mindig kaptak enni labdarúgás Csizmadia Csaba és Gyagya Attila a Táncsics-héten emlékezett a „kollégiumi” évekre Az asztalitenisz-Extraligában szereplő megyebeli csapatok két győzelmet és egy döntetlent értek el. Az Akker Plus Soltvadkert női gárdája idegenben verte 6:4- re a Bp. Postást. Shi Jian 3, Ambrus Tímea és Ambrus Krisztina 1-1 győzelmet ért el, valamint nyert az Ambrus K.-Shi Jian-pá- ros. Az Univer-KTE Orosházán 5:5-re végzett. Győztesek: Madarász Dóra 3, Ciurcui Melinda 2. A vadkertiek a harmadik, a kecskemétiek a negyedik helyen állnak. A Félegyházi ASII. harmadik férfigárdája hazai környezetben verte a Büki TK csapatát. Nyert a Vajda, Pálosi páros, valamint Korponai és Vajda 2-2, és Pálosi egy alkalommal. ■ Csizmadia Csaba tizenkétszeres magyar válogatott, az FTC hátvédje, valamint Gyagya Attila, a Kecskeméti TE-Ereco hátvédje volt a vendége a kecskeméti Táncsics-kollégium- nak, ahol egykoron ők is laktak. A neves focistákkal való beszélgetés a Táncsics-hét programjait színesítette. A két futballista bár a pályán ellenfél, az életben jó barát. Mindketten örömmel fogadták el a meghívást a rendezvényre, szívesen meséltek egykori kollégiumi élményeikről, a futball szeretetéről és arról a kemény munkáról, ami a sikerhez vezette őket. A kollégium aulájában mintegy nyolcvan kollégista fiú és lány kísérte figyelemmel a futballisták minden szavát, majd kérdéseket tettek fel, többen autogramot kértek. A beszélgetés során elmesélték: mindketten Erdélyben születtek, tehetségüknek köszönhetően a KTE fiatal korukban hozta őket Kecskemétre, ahol sokáig a Táncsics-kollégi- umban laktak. Mindig boldogan emlékeznek vissza azokra az évekre, és külön kiemelték a konyhán dolgozók kedvességét, akik mindig gondoskodtak arról: ne maradjanak éhen. Továbbá elmondták, mindent a labdarúgásra tettek fel. A kollégistáknak, különösen a sportolóknak azt ajánlották: tanuljanak, tiszteljék a tanárokat, edzőjüket, az edzéseken küzdjenek, hiszen a sikerért meg kell dolgozni. Csizmadia Csaba „Ne ad fel soha!” tetoválása is erre utal, amit a beszélgetés során is kiemelt. Végül szó esett a pályán történtekről. Gyagya Attila több ezer ember előtt játszik. Számára, hátvédként, felemelő érzés gólt rúgni. Legutóbb épp egy hete a ZTE ellen rúgott gólt hazai pályán. Csizmadia Csaba külföldi első osztályokban is játszott már, nemegyszer 20-30 ezres tömeg előtt. Számára a gólok mellett ilyenkor már a pályára lépni is felemelő érzés. ■ S. H. Hogy megy a dekázás? Balról Csizmadia Csaba, akit Gyagya Attila figyel