Petőfi Népe, 2011. március (66. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-28 / 72. szám
4 FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE PETŐFI NÉPE - 2011. MÁRCIUS 28., HÉTFŐ Finisben a fürdő építése, gyógyvíz mulasztja majd a betegségeket Többéves szünet után, a tervek szerint tavasz végén, nyár elején ismét megnyitják a nagykőrösi strandfürdőt. A létesítményt addigra teljesen felújítják magán- beruházás keretében. Napokon belül végére érnek az építészeti feladatoknak, a vízellátási rendszer kiépítése már csak az utolsó jelentős hátralévő munka. m A fürdőbeli állásokat elsősorban helyiekkel töltik be. Az 1,6 méter mélységű szabadtéri medencét 25 méteresre tervezték. Emellett egy fedett termálvizes és egy tanmedencét is használhatnak majd a vendégek. A régi fürdőnél lényegesen többet nyújt az új létesítmény, ugyanis egészségügyi szolgáltatásokat is bevezetnek, például rehabilitációs kezeléseket, sóterápiát. A fürdő üzemeltetője jelezte: a leendő munkahelyeket elsősorban helybeliekkel akarják betöltetni. ■ Takarékosság: kevesebb embert foglalkoztatnak Az iskolai tanulók fogyatkozása, a költségek lefaragása érdekében csökkenti idén alkalmazottai létszámát a kunszentmiklósi Varga Domokos Általános Művelődési Központ Az elbocsátás főleg azokat érinti, akiknek ez idő tájt jár le határozott idejű foglalkoztatásuk, vagy közvetlenül nyugdíjazás előtt állnak. A városi képviselő-testület a napokban hagyta jóvá az ÁMK létszámcsökkentési tervét Eszerint szeptember 1-jéig három napközis nevelő hagyja el az intézményt, illetve elképzelhető, hogy ketten félállást kapnak az új tanévben. Három dajka viszont nyugállományba vonul, két tanító határozott idejű foglalkoztatása lejár, egy kollégájuk pedig feltehetően közös megegyezéssel távozik. Rajtuk kívül még egy portást és egy takarítót tervez elküldeni, illetve félállásba venni az intézmény. A számítások szerint legkevesebb 8 személlyel és egy félállással csökken a személyzet, így - a tíz közhasznú munkást leszámítva - 101-en maradnak az ÁMK-ban. ■ Gyerekek öröme Szép játszóteret kaptak a nyársapáti gyerekek a Posta utca mentén kialakított Millenniumi parkban. A gazdagon felszerelt, biztonságos létesítményt a múlt héten pénteken kedves szabadtéri műsorral köszönték meg az iskolások és az ovisok. Pénz áll a kisgazdaságokhoz TANYAFEjLEszTÉs Első körben az önellátást szervezik meg Várhatóan április-május környékén írja kÚAÁíinya- fejlesztési program pályázatait a vidékfejlesztési szaktárca. Miklay Jenő A fejlesztési források megszerzésének feltételeit ez idő tájt véglegesíti a főhatóság. Annyit már tudni, hogy a Nemzeti Tanyafejlesztési Program elsősorban tanyafelújításhoz, a dűlőutak karbantartásához, a közbiztonság erősítéséhez, a tanyák energiaellátásának javításához nyújt majd támogatást. A tavaly elkülönített egymilliárd forint forrásból segítenék a tanyasi termékek piacra juttatását, a gazdálkodó családok megélhetését. Az utolsó órában érkezik a segítség, a tanyasiak az utóbbi fél évszáFővárosiak tanulják a háztartást a kerekegyházi Rendek-portán. Talán a finom házi kenyér is szerepel majd a tanyasi gazdaságok kínálatában. zadban mindig js hátrányban voltak a városiakkal szemben. Korlátozottan gazdálkodhattak, nem építkezhettek, fokozatosan felszámolták a tanyasi iskolákat, lassan haladt a kinti villamosítás, alig épült korszerű külterületi út. Ráadásul a mozgóboltok és más tanyai ellátóegységek is megszűntek, bezártak - tájékoztatta a sajtót Balogh József, a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének elnöke. A tanyasi gazdaságok terményeinek értékesítésére megalakult ez év elején az első nonprofit gazdasági társaság, melynek Fülöpháza, Kerekegyháza, Kunszentmiklós, Solt és Szabad- szállás önkormányzata a tulajdonosa. A cég feladata az, hogy a térségben megtermelt élelmiszerekkel első körben a környékbeli településeket lássa el. Terveik közt szerepel továbbá a nagy fővárosi kerületi önkormányzatok konyháinak kiszolgálása is. Balogh József elmondta: a tanyafejlesztési pályázatok az eddigi kiírásokhoz képest egyszerűbbek, áttekinthetőbbek lesznek, így azok is jó eséllyel pályázhatnak majd, akik nem tudnának profi pályázatíró céget megfizetni. Feltúrják a várost Hatalmas felfordulásra számíthat Nagykőrös. Elkezdődött két jelentős, központi támogatású beruházás megvalósítása. A város- központ rehabilitációja keretében felújítják a jelentősebb műemlék épületeket, átépítik a három központi tér burkolatát. (Képünkön a Széchenyi téri parkolón dolgoznak a szakipari cégek.) Ezzel egy időben startolt a szennyvízcsatorna-hálózat kivitelezése. Az utóbbi beruházás a település területének csaknem hetven százalékát érinti, a munka várhatóan egy évig tart. Emlékművek a névadókról csemő Díjazták a községet, kitüntették a szobrászt Csemőben, az országban egyedülálló módon szobrok, domborművek is megjelenítik a közterületek névadóit. Legutóbb a Táncsics utca kapott egy táblaképet az író, publicista portréjával. A faragott alkotásokat Orisek Ferenc helybeli képzőművész ajándékozza rendre a községnek, s addig folytatja az adakozást, míg az egész falu egyetlen nagy szoborkert lesz. A múlt év végén a Magyar Építőművészek Szövetsége különdíjat adományozott Csemőnek. Az elismerést a fafaragó faluszépítő munkásságával is indokolták, alkotói tevékenységét pedig (szintén tavaly) Prima díjjal ismerte el a Pest Megyei Önkormányzat. ■ Táncsics utca. Személyes megtiszteltetésnek veszik az emlékművet. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA----------------;---------;—:----FE LSO-KISKUNSAG ES DÉL-PEST MEGYE Szerkesztő. MIKLAY JENŐ Telefon: 76/518-234 Építkeznek, két hétig nem rendelnek DUNAVECSE A járóbeteg- szakrendelő bővítése, felújítása miatt elkerülhetetlen az orvosi ellátás átmeneti szüneteltetése. Mától április 11-éig nem rendelnek az orvosok az intézményben. Az elkövetkező két hétben Kecskeméten és Kalocsán látják el betegeket. Kemencés pecsenyék, házi szappanok kunszentmiklós Kézművesek, őstermelők sorakoztatják fel portékájukat április 10-én, 10 órától a magyarok vásárán. Kínálnak majd például bordzsemet, kemencés pecsenyét, házi szappant, hímzéseket és sok más különlegességet. Néptáncosok, énekesek, színjátszók is szórakoztatják majd a látogatókat. A vásárt a Magyarok Szövetsége helyi közössége szervezi a városközpontban. Könnyebb a bejárás a vasút felől kunszentmiklós Folytatják a Szabadság utca felújítását. Az építkezés megnehezíti a Gárdonyi utcai óvodába és orvosi rendelőbe jutást. Ezért érdemes a vasútállomás felől megközelíteni az intézményeket, az utcának az a szakasza a múlt év végén elkészült. Az építkezést a tervek szerint április 30- áig fejezik be teljesen. Megmutatják a falu értékeit nyársapát A Kistérség színre lép című kulturális, szórakoztató előadás-sorozat keretében a község megmutatja értékeit április 1-jén. Délután 1 órától á Bognár- gokartpályán lesz bemutató, 3 órától pedig művészeti együttesek lépnek fel a művelődési házban. Változtatnának néhány rendeletén csemő Várhatóan módosítja a községi képviselő-testület a hulladékszállításról, a közterület-használatról és a szociális ellátásokról szóló rendeletét. E témákban a holnap 17 órakor kezdődő soros ülésén dönt a szenátus. Egyebek mellett ezen a tanácskozáson írják ki a civilszervezetek támogatására szóló pályázatot. További hírek a BA0N.hu hírportálon