Petőfi Népe, 2011. március (66. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-25 / 70. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. MÁRCIUS 25., PÉNTEK SPORT 15 A kecskemétiek nem foglalkoznak a debreceniek tegnapi óvásával Tököli a magyar-hollandról labdarúgás A csatár szerint bizakodó a hangulat a mai meccs előtt Szerdán este 99-77-re nyert a Factum Sport Debrecen otthoná­ban a T.O.M. Contrail Kecskemét NB I-es férfi kosárlabdacsapata. Az időnként parázs hangulatú mérkőzés 23. percében komoly adok-kapokra került sor, melynek végén a házigazdák közül Kevin Langfordot, míg a vendégek olda­láról Ivan Siriscsevicset kiállítot­ták, a debreceniek finn trénere pedig technikai faultot kapott. A cívis városiak vezetősége már szerdán jelezte, hogy megóvja a mérkőzés végeredményét. Az óvást - mivel az alapszakasz utolsó három fordulójában ez a szabály - a meccset követő 24 órán belül kell benyújtani. Mint azt dr. Takács Endre, a Debrecen ügyvezetője elmondta: tegnap 16 óráig beadták az óvást, és befizet­ték az illeték összegét is. ■ - Szeretnénk ^rájátsza­ni a meccset - mondta a debreceni elnök.- Mielőtt a vendégek palánkja alatt kialakult a tömegjelenet, a bírák egyértelműen szabálytalan­ságot jeleztek Kevin Langford el­len. Am még arra sem volt idő, hogy tisztázódjék, hogy esetleg sportszerűtlent ítéltek, mert gyor­san egymásnak estek a játékosok. Ezután történtek a kiállítások, majd a technikai az edző ellen. Ki­fogásoljuk, hogy 48-52-es, szoros állásnál mi nem dobhattunk bün­tetőt. Emiatt 8 pontos előnyt szer­zett a Kecskemét, s ez döntően be­folyásolta végeredményt. Szeret­nénk .újrajátszani a, meccset - mondta tegnap dr. Takács Endre.- Nem foglalkozunk különö­sebben az óvással. Mi minden meccsen a maximumot szeret­nénk kihozni magunkból. Hu­szonkét ponttal győztünk úgy, hogy sokat szerepeltettem a fiatal játékosaimat is. Ekkora különb­séggel megnyert mérkőzés után szerintem nekünk nincs okunk magyarázkodni. Készülünk a szombati, Salgótarján elleni mér­kőzésre - reagált Sztojan Ivkovics kecskeméti szakmai igazgató. A szakember még annyit el­mondott, hogy a kiállított Ivan Siriscsevics a klubtól nem kap semmilyen büntetést. A várható ítéletre Ivkovics nem akart tip­pelni, mert szerinte ez a kecs­keméti csapatot nem érinti, hi­szen biztosan nem rendel el a szövetség újrajátszást. ■ R. I. Ma a végső helyezések szempontjából rendkívül fontos Eb-selejtező mér­kőzést játszik a magyar válogatott a vb-ezüstér- mes hollandok ellen. Rajtmár István Már hetek óta a magyar-holland Európa-bajnoki selejtező izgal­mában él a honi futballtársada­lom. A ma este 20.30-kor, a Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő mérkőzésen ott lesz a mi­eink keretében Tököli Attila, a Kecskeméti TE-Ereco csatára is. A rutinos támadót tegnap a válogatott felkészülésén értük el.- Mást sem hallunk, mint azt, hogy győznünk kell, meg keli halni a pályán a sikerért. Én minden mérkőzésre a győzelem reményében készülök, nincs ez másként most sem. A hangulat | valóban jó és bizakodó a játéko- \ sok közt. Bár nem mi vagyunk a g találkozó esélyesei, abban biztos J vagyok, hogy aki pályára lép, I mindent megtesz a győzelem ér­dekében. Szeretnénk, ha hosszú idő után ellenünk veszítenének pontokat a hollandok! - adott hangulatjelentést a magyar tá­borból Tököli Attila. A lila-fehérek csapatkapitánya arra kérdésünkre, hogy tagja lesz-e a magyarok kezdő csapa­tának, így válaszolt:- Beszélgettem erről Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal, és úgy tűnik, hogy nem én kez­dek, hanem „Rudi”, azaz Rudolf Gergely. Viszont ott leszek a cse­repadon, és ha pályára lépek, ak­kor mindent elkövetek azért, hogy góllal is segítsem a csapa­tot. A lényeg: velem vagy nélkü­lem, de jó eredményt érjünk el. Tököli Attila valószínűleg a cserepadon kezd a hollandok ellen, de ha pályára lép, szeretne gólt lőni KTE-Ereco: két meccs a Zalaegerszegi TE ellen a Magyar Kupadöntőért A MAGYAR kupában tegnap dél­után sorsoltak. A Kecskeméti TE-Ereco élvonalbeli gárdája a Csank János vezette Zalaeger­szegi.TE gárdáját kapta ellen­félnek, az első mérkőzést nagy valószínűséggel április 19-én, a Széktói Stadionban rendezik, a visszavágó két héttel később Zalaegerszegen lesz. A másik ágon a Kaposvár a Videoton el­len mérkőzhet.- Nem izgultam különösebben, mivel Tomiszlav Szivics, a csa­pat edzője azt mondta, hogy neki teljesen mindegy, kivel pá­rosítanak össze bennünket. A zalaegerszegiek képviselője hú­zott először, ez azt jelentette, hogy idegenben kezdhetnek. Következtem én, s behúztam a ZTE-L Titkon azért azt remél­tem, hogy elkerüljük a bajnok- és kupaesélyes Videotont. Ez si­került, de így is nagyon nehéz lesz! - mondta .a sorsolást kö­vetően Rózsa Pál, a KTE több­ségi tulajdonosa.- Aki kupát akar nyerni, an­nak teljesen mindegy, ki az el­lenfél, mindenkit le kell győz­nie. Nem tippelgettem előzete­sen, de annak azért örülök, hogy nem a Videotont kaptuk. Nem mintha a Zalaegerszeg könnyű, vagy könnyebb ellenfél lenne, de Csank János együtte­sét legalább már legyőztük az utolsó bajnokin. Miért ne sike­rülne ismét? - kommentálta a sorsolást Tököli Attila, a válo­gatottal készülő KTE-csatár. Csak Lajosmizsén volt nagyon szoros ütközet Centerpályán játszhat szombaton a KTE U19 A kézilabda megyei női bajnokság eredményei: Lajosmizse-Nemes- nádudvar 15-12 (7-5). Legjobb dobók: Pető 7, ill. Schindler 7. Kis- kunfélegyháza-KB Autoteam 12- 33 (7-17). Kiskunfélegyháza, ve­zette: Szabó, Tomkovics. Legjobb dobók: Tasnádiné 5, ill. Csősz Sz. 10. Jánoshalma- Bácsalmás 39-16 (21-10). Ld.: Barna 10, Taskovics 9, illetve Kocsis 10. Kiskőrös-Kis szállás 39-7 (19-3) Kiskőrös, v.: Bujdosó, Horváth. Ld.: Lőrincz 8, Aszódi 6, ill. Csont 2. Kiskunmaj- sa-Kalocsa 29-17 (11-8). Ld.: Csi­kó 10, ill. Tóth 8. ■ Korosztálya legjobbjainak küz­delmében a harmadik helyen áll a Kecskeméti TE U 19-es labdarú­gócsapata, amely szombaton 12 órakor a Puskás-akadémia Fel- csút gárdáját fogadja. Visinka Ede, a lila-fehérek edzője elmond­ta, hogy kihasználva a bajnoki szünetet és a jó időt, a fiatalok a Széktói Stadion centerpályáján játszhatnak. A csapatban szere­pet kap Farkas András, Tölgyesi Viktor és Patvaros Zsolt, akik a felnőttek NB I-es keretébe tartoz­nak. A KTE U19 legutóbb Békés­csabán nyert 2- 1-re. ■ HEI1IIXOÉÉÍ Szávay Ágnes megnyerte az első mérkőzését tenisz Szávay Ágnes há­rom játszmában, 2:6, 6:3, 6:2-re nyert a kínai Csang Suaj (Zhang Shuai) ellen közép-európai idő szerint szerdán késő este Miami­ban, a 4,5 millió dollár összdíjazású kemény pá­lyás női tenisztorna első fordulójában. Az összecsa­pás 1 óra 51 percig tartott. A portugál válogatott, Deco kupasikere labdarúgás Egészen kivá­lóan sikerült a korábbi por­tugál válogatott, Deco be­mutatkozása a dél-amerikai Libertadores Kupában, mi­után az utolsó percekben szerzett győztes gólt a bra­zil Fluminense színeiben. Az irányító két hónapos sé­rülés után most tért vissza, és csereként lépett pályára a mexikói Club America el­leni hazai csoportmeccsen. A Vasas legyőzné a „világválogatottat'' vízilabda A B jelű kvartett legerősebbje, az olasz Pro Recco vendégeként száll medencébe a Vasas férfi­csapata az Euroliga negyed­döntős csoportmeccseinek szombati játéknapján. Az angyalföldi alakulat a há­romszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely vezérletével próbálja meg a lehetetlent: legyőzni az EL-címvédő, af­féle pólós-világválogatóttat. Sidi a vert mezőnyben végzett a Világkupán sportlövészet Sidi Péter a 18. helyen végzett a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában a syd- ney-i olimpiai kvalifikációs sportlövő-Világkupa-ver- seny második napján. Japán helyett Moszkva rendezheti a vébét műkorcsolya Moszkva kapta meg az idei műkor­csolya-világbajnokság ren­dezési jogát, miután az eredetileg március végére tervezett eseménynek a földrengés és szökőár . sújtotta Japán - érthetően - nem tudott otthont adni. A bajnok Battai Bulldogok jönnek a széktói négyesre Az ötödik helyre hajt a Mókusok gárdája futsal Szabó Nóra a kiskunfélegyháziak egyik legveszélyesebb támadója Nem kaptak sok pihenőt a Kecs­keméti ARC rögbisei a múlt heti Dragon Brno ellen két ponttal el­vesztett mérkőzést követően: szombaton nem kisebb ellenfél, mint a bajnok Battai Bulldogok érkeznek a Széktói Stadionba. A bajnokság középdöntőjében mindenki csak egyszer játszik ellenfelével, ami öt mérkőzést je­lent a tavasz folyamán, majd a legjobb négy csapat a hirtelen halál fázisában már az elődöntő­ben találkozik (1-4,2-3). Ezért is különösen fontos, hogy ki há­nyadiknak ér oda az ötmeccses kampány végén. A Bulldogok jelenleg az első helyen, a KARC pedig a negyedi­ken várja a folytatást, bár a pa­pírforma és az őszi eredmények így a vendégek mellett szólnak, az egyre javuló játékot mutató hazaiak képesek lehetnek meg­lepetésre. Ehhez természetesen arra is szükség van, hogy a sé­rültek (Réfi, Nagy) és a betegek (Köteles, Tóth) is vállalják a játé­kot, hiszen ilyen okból kifolyólag Gica Vacaru edző egyelőre nem számíthat minden játékosára. A román tréner meglepetések­kel is készül válogatottbeli edző kollégája, az ukrán Szláva Koz- menko csapata számára. Kérdés tehát, hogy a nagy taktikai csa­tából Ki jön ki győztesen. A mérkőzést a Széktói Stadion 4-es pályáján rendezik, szomba­ton 14 órától. ■ A Kiskunfélegyházi Mókusok női csapata harmadik éve ját­szik az NB-I-ben. Az őszi fordu­lóban mindössze egy pontot si­került gyűjteniük a lányoknak, most remekül szerepelnek.- A formajavulást az okozta, hogy a Taksonnyal kötöttünk egy megállapodást, melynek ér­telmében az ottani nagypályás játékosok bekapcsolódnak a fut­sal vérkeringésébe - mondta Osztopáni Mihály edző. - így nyolc nagypályás válogatott já­tékost tudtunk leigazolni. Ko­vács Klaudia ebben az évben bekerült a futsalválogatottba, és már négy alkalommal védte a válogatott kapuját. Szeret­nénk az alapszakasz után az 5. helyen végezni. Több, fogyaté­kkal élő játékos is játszik ná­lunk. Közülük is kiemelkedik Szabó Nóra, aki siketnéma, de nagyszerű érzéke van a labdá­hoz. Szabó Nóra csatárt játszik a Mókusoknál, 13 éves kora óta focizik (most 27 éves). Első csa­pata a Szeged volt, majd Kis­kunfélegyházára jött, ahonnan Szentesre távozott, de aztán is­mét Félegyházára igazolt. Megtanulta a szájról olva- | sást, nincsenek nehézségei -i sem az edzővel, sem a játékos- | társaival való kommunikáció- f ban. Szereti a technikás játé- | kosokat, és addig sportol, amíg a örömét leli a játékban. ■ Sz. T. Szabó Nóra (balra) szereti a technikás és gólerős játékosokat

Next

/
Thumbnails
Contents