Petőfi Népe, 2011. március (66. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-25 / 70. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2011. MÁRCIUS 25., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNY Majd' tízmillióval verték át a kft.-t kecskémét Egy kft. képviselője tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki hétfőn egy cég nevében 9,6 millió forint értékben gázolajat és motorbenzint vásárolt tőlük. Az árut elszállították, mellyel egyidejűleg egy banki igazolást mutattak be a vételár átutalásáról. Szerdán azonban megállapították, hogy a vételárat senki nem utalta át, a bemutatott banki igazolás feltehetőleg hamis volt. A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 51 éves kiskőrösi férfit, akit őrizetbe is vettek. (M. Gy.) Színjátszók találkozója KISKUNFÉLEGYHÁZA Helyi értékeink címmel színjátszó csoportok mutatkoznak be a színház világnapján, március 26-án szombaton, 14 órától a Móra Ferenc Művelődési Központban. Fellépnek a TKIKI Batthyány Lajos Általános Iskola dráma szakkörösei, valamint a Móra Színitanoda növendékei. (V. P.) Horgászbörzét rendeznek tiszakécske Horgászbör- zét tartanak vasárnap 9- től 12 óráig az Arány János Művelődési Központban. Az ötszáz forintos belépőkből befolyó összeget a római katolikus templom festésére ajánlják fel. (H. I.) Kokaint találtak a keceli férfinál kiskunhalas A rendőrök egy 28 éves keceli férfit vettek őrizetbe. Kedden délben rendőri igazoltatás során egy kiskunhalasi lakásban 2 grammnyi, alumíniumfóliába csomagolt kokaint találtak a férfinál, amit a gyanú szerint kereskedés céljából tartott magánál. További hírek a 8A0N.hu hírportálon Gyakorlat A főútvonalra figyelmetlenül felhajtó traktor egy veszélyes anyagot szállító gépjárművel ütközött. A traktor felborult, és a kifolyó üzemanyag hatására tűz keletkezett Az erőgép ráadásul egy szabályosan haladó buszba csapódott, mely iskolásokat szállított. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság Tiszakécskén szervezte tegnap a gyakorlatot. A feladatokat hibátlanul oldották meg a kecskeméti, a szolnoki, a kiskunfélegyházi és a tiszakécskei tűzoltók. Kivonult az Összefogás baja Csökkenthető-e az ülésről kollektíván távozók tiszteletdíja? Elfogadta a várost irányító Fidesz-KDNP-frakció az önkormányzat .10 évre szóló gazdasági programját a képviselő-testület tegnapi ülésén. Kubatovics Tamás Amit a dokumentumot beterjesztő Zsigó Róbert polgármester az anyag erényének tartott, azt az ellenzéki városatyák hiányosságnak nevezték. A háromfős Összefogás frakció kivonult a vitáról, miután a többség nem támogatta, hogy tekintsék első körös tárgyalásnak a tegnapit. Jaszenovics Istvánná (Jobbik) nem távozott a vitáról, ám a program elfogadása ellen szavazott. Véleménye szerint a leírtak és a városvezetés tettei között nincs összhang, az anyagban a parkolási díj ismételt bevezetésének lelki előkészítését vélte felfedezni.- Nekem ez megvan színesben - mondta Papp József (Ösz- szefogás), aki felmutatta az ellenoldali szövetség választási programfüzetét. Frakciótársa, Farkas Attila csalódottságának adott hangot, mert az anyagban adatok és helyzetelemzés helyett szubjektív és túlzottan politikai elemzéseket talált. Hajdú Miklós, a képviselőcsoportjuk vezetője - elismerve a jó szándékot - hiányolta az utalást a korábban született programokra, és egyebek mellett kritizálta, hogy egyes szám első személyben született megfogalmazások szerepelnek a programban. A testület nem támogatta kezdeményezésüket, hogy kétfordulós legyen a program vitája, ezért a három városatya távozott az ülésteremből.- Kétségtelen, hogy a most előterjesztett gazdasági program a választási programunk. Nem mi találtuk ki, hanem a bajaiak, akiket megkérdeztünk személyesen és kérdőíveken is. így született a bajaiak programja, s egyeztetések után, ezt ismerve döntöttek a választók. •Magyarország megújulási folyamatban van, ennél konkrétabban most nem lehet leírni a gazdasági programot. A rendteremtés a következő évek feladata, meg kell törni az eladósodottságot, és 2013 végére világos fejlesztési tervekkel és gazdasági mozgásteret teremtve kell eljutnunk az új uniós ciklus kezdetére - reagált Zsigó Róbert a távol lévőket szocialista frakcióként említve. A programot a konzervatív frakció fogadta el. A szünet után Fercsák Róbert alpolgármester kezdeményezésére a hivatalnak meg kell vizsgálnia, hogy csökkenthető-e aZ ülésről kollektíván kivonuló képviselők tiszteletdíja. Az utána ügyrendi kérdésre hivatkozva szót kérő Hajdú Miklóstól pedig - kérdés híján - megvonta a szót Zsigó Róbert. Az ülés után az Összefogás frakció sajtótájékoztatóján Hajdú Miklós hangsúlyozta: az elfogadott programot méltatlannak tartják Bajához, szándékaikat pedig félreértelmezte a többség. ■ A parkolási díj ismételt bevezetésének lelki előkészítését fedezte fel. Baleset történt a Mercedes-ép rtkezése n ► Folytatás az 1. oldalról A kecskeméti Mercedes-gyár építkezésén a húszas évei elején járó férfi valószínűleg az emelőkosárból hajolt ki, hogy mondjon valamit egy kollégájának, közben nem vette észre a fölötte lévő betongerendát. A kosár és a gerenda közé szorult a feje, a hidraulika pedig csak később érzékelte a problémát. Horváth Attiláné, a megyei kórház sajtóreferense kérdésünkre elmondta, hogy a szerencsétlenül járt munkás súlyos-életveszélyes állapotban van, jelenleg mély altatásban tartják. Az oxigénhiány következtében agysejtjei haltak el, amitől agyduzzanata keletkezett. Jelenleg élet-halál között lebeg. Műtéti beavatkozásra nincs szükség, az idő dönt majd el, hogyan alakul a férfi sorsa. A kecskeméti rendőrkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja a történteket. ■ A piac diktál a piacnak is a piacon kötelező alkudni: a vevő és az eladó egyaránt zokon veszi, ha valami arty- nyiért cserél gazdát a plac- con, amennyi az árcéduláján fityeg. Az alku tárgyává tett árképzés - a piac törvényei szerint - elengedhetetlen. a kiskunhalasi piacon a pavilonok is alkuképes díjtételként lelnek új bérlőre. A pillanatnyi piaci igény szabja meg, hogy mennyire fog vastagon a bérbe adói ceruza - mondhatjuk úgy is: megegyezés szerint. A pillanatnyi piaci igény viszont apadni látszik, már ami a pavilonokat látogató vevőszámot illeti. A korábban méltányolható, sőt a kereskedők számára is gazdaságosra alkudott számok így elrettentenek egy-két árust az évtizedek óta folytatott adásvételtől. A piaci érdek mást és mást diktál a piacot üzemeltető cégnek, és az ott áruló kufároknak. Első blikkre abban látszanak megegyezni, hogy a létfenntartásért küzdenek: ki-ki a maga eszközeivel. a piac gazdasági mutatóinak csökkenő tendenciája ellenére abban mindenki bizonyos, hogy a heti kétszeri zokni- és zöldségárusok jelenlétére szükség van. Az ellentétes érdekek mentén kitörni készülő piaclázadás viszont jól mutatja: ami ma még fedezi a mindennapi betevőt, az holnap csak a bezárt tábla kitételére hagy létjogosultságot. feleslegesen fizetni persze senki sem szeret. Érthetők az érvek pró és kontra is, viszont a konszenzuskerülő alkudozás ebben az esetben biztosan nem vezet eredményre. A másfél évtizeddel ezelőttről a mába örökített szokásrendszert - miként a ruhaárusok vállfáiról is eltűntek a lila zakók - felülírják a piac mai, az életben maradást célzó törvényei. Felborult Tegnap kora délután egy 32 éves balotaszállási nő szenvedett balesetet autójával az 53-as főúton. Egy enyhe bal kanyar után ismeretlen okból az autó letért az útról, a padkát határoló földfalnak csapódott, majd felborult. A Toyota Yaris alaposan összetört, ám - csodával határos módon - az autót vezető hölgy egy kéztöréssel megúszta a balesetet. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Az már biztos, hogy a sofőr nem fogyasztott alkoholt, mielőtt a volán mögé ült. Kit vesznek fel az óvodába? Kecskemét Van, ahol kétszeres a túljelentkezés Tavaly ősztől több új óvodai csoport is működik, még sincs elég óvodai férőhely Kecskeméten. A hét elején zajlott a beiratkozás, és van olyan óvoda, ahol kétszeres a túljelentkezés. A Széchenyi- városi Óvoda hat telephelyére idén 284 gyermeket írattak be a szülők. Közülük első körben százat kénytelenek elutasítani, erről • a szülők április közepén kapnak értesítést, akik fellebbezhetnek a város jegyzőjénél.- 2007 óta vezetem az integrált intézményt, azóta mindig közel kétszer annyi a jelentkező, mint ahány gyermeket fogadni tudunk - mondta el Nagyné Nyekita Ilona, a Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola igazgatója. - Előreláthatóan a fellebbezések elbírálását követően is hetven fő fölötti lesz idén az elutasított jelentkezők száma. A művészeti óvodák is népszerűek. A Hosszú utcai óvoda és két telephelye idén 158 jelentkezést fogadott, ebből első körben 84 növendéket vettek fel - tájékoztatott Simon Andrásné intézmény- egység-vezető. A BELOVA (Belvárosi Óvoda és Iskola) négy óvodájába nyolcvanan jelentkeztek 65 helyre, így a fellebbezések elbírálását követően szinte valamennyi pályázót felveszik. Az önkormányzati, valamint a nem önkormányzati intézmények vezetői március 28-án egyeztetnek a férőhelyekről. Kiszűrik azokat, akik több intézménybejelentkeztek, illetve meglévő óvodájukból egy másikba „vándorolnának”. - Az önkormányzati óvodákba idén 1184, harmadik életévét betöltött gyermeket írattak be - tájékoztat Kurilla Márta, az önkormányzat intézményi osztályának óvodai referense. - Az iskolába kerülő ovisok száma 660-670 lesz, eny- nyi férőhely „szabadul fel”. Bár sokan vannak, akik több intézménybe is jelentkeztek, illetve a nem önkormányzati óvodák is fogadnak növendékeket, előreláthatóan így is sokaknak nem jut hely. Hogy hány kecskeméti gyerek marad idén ovi nélkül, az májusban derül ki. ■ R Zs.