Petőfi Népe, 2011. március (66. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-01 / 50. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. MÁRCIUS 1., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Európa legjobb repülőnapja volt tavaly a kecskeméti 2010 legjobb európai airshow- jának választották a kecskemé­ti repülőnapokat. A rangos díjat Brüsszelben vette át a két fő­szervező: Vida Károly és Fekete Róbert. Múlt hét csütörtök és szombat között Brüsszelben tartotta szo­kásos konferenciáját a European Airshow Council, az Európai Re­pülőnapok Tanácsa. A háromna­pos konferencián a repülőnapok szervezői, a bemutatókötelékek képviselői tartottak előadásokat. A konferencián 24 ország 240 képviselője jelenlétében osztot­ták ki a 2010. év legjobb európai repülőnapjának járó díjat, a Paul Bowen Trophyt, melyet a Kecske­méti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató kapott. Vida Károly főszervező el­mondta: tavaly novemberben kaptak névre szóló meghívást a konferenciára azzal a kéréssel, hogy tartsanak rövid prezentáci­ót a kecskeméti repülőnapokról.- Fekete Róbert kollégámmal felkészülve érkeztünk Brüsszel­be a rangos eseményre, mégis meglepő, egyben nagyon jóleső érzés volt a legnívósabb díjat át­venni - mondta Vida Károly. Hozzátette: ezzel az elismerés­sel nemcsak a tavalyi, hanem az elmúlt tíz év munkáját is dí­jazta a tanács. Az oklevélből és a kisplasztikából álló Paul Bowen Trophyt a legjobb, a leg­biztonságosabb és a leginkább közönségbarát rendezvény kap­ja, ami így óriási reklámérték­kel'iá bír.-.Európában évente közelöt- száz airshow-t rendeznek, a me­zőny erős volt - zárta telefonos interjúnkat Vida Károly. Kérdé­sünkre, hogy mikor lesznek leg­közelebb Kecskeméten repülő­napok, nem tudott válaszoni, ebben a témában a Honvédelmi Minisztérium dönt. Annyi azon­ban bizonyos: idén nem. ■ Az elismerést jelképező díj Diákok ZSÍilizték az időseket Idén sem maradtak farsangi mulatság és jelmezverseny nélkül a kecskeméti nyugdíjasok. A városi idősgondozó szolgálat évről évre megtáncoltatja gondozottjait, akikhez idén a Platán Otthon fogyatékosrészlegének lakói is csatlakoztak. Ezúttal 34 nevező versengett egyéni és csoportos kategóriában. Pártatlan és szakavatott zsűri - a Damjanich-iskola diákjai - pontozta a jelmezeket, mivel az intézmény sportcsarnoka adott ott­hont a nagyszabású rendezvénynek. Egyéniben a Zenebohóc lett a győztes, a csapatok versenyét a hetényegyházi nyugdíjasok Lakodalmasai nyerték. A közönségdíjat a táncos lábú Hattyúk érdemelték ki, a zsűri különdíját a Platán Otthon csapata vihette haza. ízes fánk mindenkinek jutott. (P. Zs.) „Tiszta a lelkiismeretem" jegyzőkönyv Nyitray András a fegyverhasználatról beszélt A rendőrök fegyverhaszná­latának megtiltását kifogá­solta a tévészékház ostro­ma kapcsán Nyitray And­rás, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat jelenlegi al- elnöke - ez derült ki abból a bizottsági jegyzőkönyv­ből, amelynek titkosítását a közelmúltban oldották fel. Rákász Judit Nyitray András fideszes parla­menti képviselő erre vonatkozó mondatai az Országgyűlés hon­védelmi és rendészeti bizottságá­nak, illetve nemzetbiztonsági bi­zottságának közös ülésén hang­zottak el. Nyitray azt az utasítást kérte számon Szilvásy Györgyön és Petrétei Józsefen, hogy a rend­őrök nem használhattak fegy­vert. Természetesen kíváncsiak voltunk rá, hogyan vélekedik a megyei alelnök 2006-os kijelen­téséről.- Két dolgot mosnak össze azok, akik most felháborodottan tiltakoznak - reagált megkere­sésünkre Nyitray András. - A nyilvánosságra hozott jegyző­könyv annak a bizottsági ülés­nek az anyagát rögzíti, amelyet a székházostrom másnapján, 2006. szeptember 20-án tartot­tunk. A szemtanúk és a tévéfel­vételek is azt bizonyították, hogy a székházat egy viszonylag kis számú, agresszív csoport támad­ta meg, amely kezdetben hozzá­csapódott az őszödi beszéd miatt utcára vonuló, békés tüntetők­höz, azonban utóbb élesen elkü­löníthető volt. Óhatatlanul felme­rül a kérdés, hogy miért nem tudták megvédeni a rendőrök az ország egyik stratégiai létesít­ményének számító tévészékhá- zat ettől az agresszív csoporttól. Miért nem kaptak segítséget a közvetlen életveszélyben lévő rendőrök, noha több forrásból is tudjuk: elérhető közelségben volt a felmentő csapat? És vége­zetül: a megtámadott rendőrök miért nem használtak, nem használhattak fegyvert saját éle­tük védelmében? Jogállamban a rend felhatalmazott őreinek sa­ját és mások életét fenyegető közvetlen veszély esetén nem­csak lehetősége, hanem köteles­sége is a fegyverhasználat. Ki­nek állt érdekében, hogy a szék­ház ostrománál ezt megtiltsa, és hagyja elfajulni az eseménye­ket? Ezt kértem számon az ülé­sen jelen lévő rendőri vezetőkön és minisztereken. Azok, akik most felháborodottan kiabálnak- jellemzően a szélsőbal- és szél­sőjobboldalról -, ezt az ese­ményt próbálják összemosni az október 23-án történtekkel, ami­kor békés tüntetőket lőttek gu­milövedékekkel a rendőrök, amit mélységesen elítéltem ak­kor is és most is.- Fenntartja azt a véleményét, hogy az MTV-ostrom során megoldást jelentett volna az éleslőszer-használat?- Éles lőszerről nem beszéltem az ülésen. Ez az elmúlt napok híradásainak torzítása. Ugyan­akkor a rendőröknél nyilvánvaló­an nem vaktöltény van, amikor szolgálatba állnak. De fegyver- használatnak számít a riasztólö­vés leadása is. A rendőröknek azonban erre sem volt lehetősé­gük. Mintha szándékosan áldo­zatnak szánták volna a fiatal és tapasztalatlan rendőröket. Meg­győződésem, hogy a székházost­rom elfajulása összefügg az egy hónappal később, október 23-án történtekkel. Addigra elérték, hogy a rendőrök a békés tünte­tőkkel úgy bánjanak, mint a ve­szélyes csőcselékkel.- Milyen visszhangja volt a Fideszen belül a jegyzőkönyv­ben szereplő megnyilvánulá­sának? Felszólították lemon­dásra?- Szóba sem került ilyesmi. Akik ismernek, tudják, hogy a közrend és közbiztonság védel­méért felelős rendőrséget min­dig becsültem, tevékenységüket támogattam, pontosan értették akkori mondanivalóm lényegét. Az én lelkiismeretem tiszta. Egy kihagyott lehetőség ahogy süllyed Kadhafi líbi­ai rendszere, úgy emelke­dik az olaj ára a világpia­con. Drágábban tankolunk hétről hétre. Mondhatnánk: legfeljebb autóbuszra szál- lunk, a kocsit otthon hagy­juk, de két felnőtt és két gyerek helyi buszbérlete Kecskeméten éppen annyi­ba kerül, mint egy tank benzin ára. Azaz nem já­runk jobban. Biciklire is ülhetnénk, de az egész or­szágban kevés a kerékpár­út, így gyakran bajos lehet eljutni a munkahelyekre, vagy az iskolákba kétkere­kűvel. VAGY OTT A FŰTÉS. Az Ország nagyobbik fele gázzal me­legíti a lakását. Ha az olaj­ár emelkedik, akkor a lég­nemű energiahordozó költ­sége is felfelé mozdul. Spó­rolni kellene, de például a kecskeméti panellakások felében nem lehet. Az el­múlt tíz évben csak a kecs­keméti házgyári készítésű otthonok felét fűtés­korszerűsítették. Jól emlék­szem, amikor a szolgáltató szinte könyörgött, hogy a családok szereltessék fel a szabályozókat a fűtőtestek­re. Sokan csak legyintet­tek. Nem is ok nélkül. Az állam a választások előtt a távfűtés áfáját csökkentette harmadára. Tíz év alatt az országban ezermilliárdot költöttek a fűtés támoga­tására, nehogy véletlenül a családok szembesüljenek a problémával, amit előbb- utóbb meg kell oldani. Eb­ből a bődületes összegből az összes - 650 ezer - pa­nellakást, házat szigetel­hettük, fűtés-korszerűsít- hettük volna. ma csak a tavalyi fűtés­számla felét kellene a csa­ládoknak fizetniük. De ez a lehetőség elszállt, pont ak­kor, amikor a radiátorok, a konvektorok - államilag tá­mogatott kellemes melegét - sok százezer család él­vezte. Kevesebből gazdálkodhatnak főiskola 215 milliót zároltak, a dolgozói juttatások bánják A Kecskeméti Főiskolát is érzé­kenyen érinti a felsőoktatási in­tézményeket érintő minisztériu­mi forrászárolás. A jelenleg 4500 hallgatóval bíró in­tézmény mindhá­rom kara érintett, a működési költsége­ken kell faragniuk. Dr. Danyi Jó­zsef rektor a Petőfi Népe kérdé­sére elmondta: a főiskola mére­téhez képest soknak tartja a zá­rolt összeget - több mint 215 millió forint -, mely az intéz­mény szabadon felhasználható költségvetési keretösszegének 17 százaléka. A hallgatóknak kifizetendő összegeket nem érinti a karcsú­sítás, így a főiskola több mint 500 dolgozójának szociális jut­tatásainak megvonásán spórol­nak - közölte a rektor. Sem az oktatók, előadók, sem a főiskola töb­bi munkatársa nem kap mostantól cafetériajuttatást, ahogy a vezetői pótlékokat is megvonják. A forrászárolás ki­zárólag a működési költségeket érinti, a pályázati forrásból fi­nanszírozott nagy léptékű fej­lesztéseket - Tudósház, Jármű­ipari Intézet - nem hátráltatja. A felsőoktatási intézményeket érintő zárolásokkal március 3- án rendkívüli ülésen foglalko­zik a Felsőoktatási Érdekegyez­tető Tanács. Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szak- szervezetének elnöke korábban elmondta: a zárolásokból a felső- oktatási intézményeket 13 milli­árd érinti. A Magyar Közlöny február 11-ei számában jelent meg az államháztartási egyen­súly megőrzéséhez szükséges intézkedésekről szóló minisz­terelnöki rendelet, mely intéz­kedik a stabilitási alap létreho­zásáról. A kormány az irányítá­sa alá tartozó szervezeteknél - február 23-ai hatállyal - 187 milliárd forintot zárol: a legtöb­bet a Nemzeti Erőforrás Minisz­tériumnál: több mint 39 milli­árd forintot. ■ Popovics Zsuzsanna ■ A vezetői pótlékokat is megvonják. Eletet menthet Véradó napot tartott a Vöröskereszt kalocsai szervezete tegnap Kalocsán, az ifjúsági házban. A reggel 9-kor kezdődő önkéntes véradáson 69-en adtak vért, köztük 16 új donor. Legközelebb március 7-én, a dunapataji egészségházban lesz véradó nap.

Next

/
Thumbnails
Contents