Petőfi Népe, 2011. március (66. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-07 / 55. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ SPORT 13 Nyögvenyelős solti győzelem labdarúgás A kiskőrösi fiatal csapat nem vallott szégyent Pohankovics Patrik (labdával) jól játszott és egy gólpasszt is adott a mérkőzés folyamán. Felvételünkön Valkai Tamást akarja kicselezni. Pillanatok alatt fordított a KTE a jánoshida vendégeként Győzelemmel kezdte a tavaszt a Kecskeméti TE II az NB IH-as labdarúgóbajnokság Alföld csoportjának 16. fordulójában. JÁNOSHIDA - KECSKEMÉTI TE II 2-4 (1-2) Jánoshida, 300 néző. Vezette: Benyovszki Kecskemét: Akovics - Erdélyi, Preklet, Koszó, Farkas I. - Nagy V, Tóth 1. (Nagy Sz., 84.), Kiss L., Csurka (Nagy D, 59.) - Sánta, Máté (Berezvai, 88.). Vezetőedző: Török László Gólszerzők: Pelles (15.), Lajkovics (64.), ill. Máté (21.), Kiss L. (32., 77.), Sánta (79.). A 16. percben a tizenhatoson belül kezezett Koszó, a jogosan megítélt büntetőt Pelles higgadtan helyezte a hálóba, 1-0. Nem sokat kellett várni az egyenlítő találatra, a 21. percben Ábel adta el a labdát a hidai kaputól 25 méterre, Máté lecsapott rá, majd tizenegy méterről a léc alá bombázott, 1-1. Nyolc perccel később már a KTE-nél volt az előny: a 29. percben Csurka átadása után Kiss László a bal sarokba lőtt, 1 -2. A 62. percben Ábel szögletét követően Lajovics kapásból lőtt, 2-2. A 77. percben ismét Kiss volt eredményes. 30 méterről kilőtte a jobb sarkot, 2-3, majd két perccel később Sánta beállította a 2-4-es végeredményt- Volt néhány kihagyásunk, de összességében megérdemelten nyertük meg a találkozót. Külön öröm, hogy csereként két U 19-es és egy U 18-as játékos is bemutatkozhatott a felnőttek között - mondta Török László. További eredmények: Újbuda - Dabas 2-1, Szolnoki MÁV II - Hódmezővásárhelyi FC 3-2. A Gyula-Tököl, Szarvas-Tisza Volán, Szabadkígyós-Szolnoki Spartacus találkozó a pályák használhatatlansága miatt elmaradt. A jászberényi Jász Sport visszalépett a bajnokság további küzdelmeitől, a Zagyva-parti együttes a Csepel FC-vel mérkőzött volna. A KITE-Szeged szabadnapos volt.. ■ Török László elégedett lehetett Foghíjas volt az első tavaszi forduló a megyei I. osztályban. Mindössze két mérkőzést bonyolítottak le, a pálya alkalmatlansága miatt a többi találkozót későbbre halasztották. Szentirmay Tamás Kinek sikerült jobban a felkészülés? Ezt a kérdést szinte mindig felteszik a szurkolók az első tavaszi mérkőzés alkalmával. A választ minden esetben a játékosok adják meg, a mutatott teljesítményükkel. Mind a két csapatban több változás is történt. A kiskőrösieknél a legfájóbb, hogy Győrbe távozott Markó Ádám, aki az őszi mérkőzések során a legtöbb találatot érte el, tizenkettőt, a solti Kirchner Ferenccel együtt, aki a továbbiakban is a Duna-parti város színeiben rúgja a labdát. A kiskőrösiek, a tapasztalt játékosok mellé, több fiatalt is felhoztak az ifjúsági csapatból. Ez meg is látszott a játékukon, mert sokkal többet futottak, mint korábban. A vendégeknek több helyen változott a kerete. Érkezett hozzájuk az NB I-et is megjárt Pomper Tibor, Bállá Mihály, és Tóth István, valamint Kislőrincz György is játszott magasabb osztályban. A Soltiak úgy kezdték a mérkőzést, ahogyan az egy élen álló együttestől elvárható. Beszorították ellenfelüket, szinte egy kapura játszottak. Ez a nagy nyomás azonban csak negyed óráig tartott. Utána a hazaiak is észbe kaptak, jobban koncentráltak, aminek meg is lett az eredménye, mert a 17. percben közvetett szabadrúgást kaptak tizenkét méterre a solti kaputól. A vendégek szinte egész csapata sorfalat állt a kapu előtt, így nem volt esély bevenni Borbély hálóját, és csak szögletet értek el. A félidő hátralévő részében nagy küzdelem folyt a pályán. Mind a két csapat megpróbálta akaratát rákényszeríteni a másikra, de ez nem járt eredménynyel. A 45. percben járt az óra mutatója, mikor Aszódi fellökte a tizenhatoson belül Sallait. A csatár a földre került, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A tizenegyes végrehajtója Fekete Nándor volt, erősen lőtt a hálóba, 0-1. A második játékrész ott folytatódott, ahol az első befejeződött. Valamivel többet támadtak a kiskőrösiek. Úgy tűnt, hogy a vezetés birtokában a Soltiak átadták a kezdeményezést a hazaiaknak. Ennek meg is lett az eredménye. Az 58. percben Pohankovics jobbról laposan adott be, a belső védők elvétették a labdát, Füleki viszont nem. Jókor volt jó helyen és kapásból vágta a labdát a hálóba, 1-1. Az egyenlítő gól felrázta a Soltiakat és ismét ők voltak a kezdeményezők. Csakúgy, mint a mérkőzés elején, nagy nyomás alatt tartották Mlinkó kapuját. A hazai kapusnak többször bravúrt kellett bemutatnia. A 77. percben ő sem tehetett semmit. Saljai az alapvonalról gurított vissza, Fekete követte az akciót és futtából talált a kapuba, 1-2. A hátralévő időszakban hiába próbálkoztak a hazaiak, a rutinos vendégek jól tartották a labdát, nem hagyták, hogy ellenfelük helyzetbe kerüljön. A mérkőzés végén Kemenes György, a Soltiak edzője nagyot sóhajtva nyugtázta, hogy sikerült a csapatnak győzni. Igaz kínkeservesen, de ez a táblázaton nem látszik, csak az, hogy a három pont ott van a Soltiak neve mögött. A kiskőrösiek fiatal együttese nem vallott szégyent, és ha a továbbiakban is így játszanak, akkor minden csapatnak meg kell küzdeni, ha pontot, pontokat akarnak szerezni ellenük. Kiskőrös - Solt 1-2 (0-11 _________ Kis körös: Mlinkó - Aszódi, KovácsJ., Bodor, Kriskó, Lesték (Makó), Cebei, Pecznyik, Füleki, Kovács G, (Rideg), Pohankovics. Edző: Agócs Zoltán. Solt: Borbély - András, Pomper, Valkai, Szabó, Fekete, Újváry (Kislőrincz), Tóth I. (Kirshner), Sallai, Katona (Bányai), Bállá (Papp). Edző: Kemens György. Kiskőrös, 180 néző. Vezette. Szűcs (Csere, Tóth I.). Gól: Füleki, ill. Fekete 2. Sárga lap: Füleki, ill. Szabó, Sallai, Kirshner. Kitűnt: Füleki, Cebei, Mlinkó, ill. Valkai, Fekete, Újváry, Sallai. Ifjúsági eredmény: 1-0. Harta - Soltvadkert 1-2 (0-11 Harta: Badó - Czigler, Bognár, Nádasdi, Ispán, Duzmath, Zsolnai, Búzás, Kisa, Antal, Judák. Edző: Gróf András. Soltvadkert: Hatvanyi - Fazekas, Tóth R., Hirsch, Suknovic, Gillichjomaskovic, Szamosi, Papp, Holczimmer, Filus. E dző: Sörös Gábor. Harta, 200 néző. Vezette: Pákolicz (Vén, Tamás). Gól: Bognár, ill. Papp 2. Piros lap: Tóth R. Kitűnt: Czigler, Bognár, Judák, ill: Papp, Hirsch, Suknovic, Filus. Ifjúsági eredmény: 5-2. Rosszul indult a tavasz a Bajai LSE labdarúgóinak, vereség az FTC-től Lehet, hogy igaza lesz Bognár Györgynek. A Bajai LSE Kalo MÉH vezetőedzője ugyanis a Fradi elleni találkozót megelőzően azt mondta, hogy a Ferencváros fiataljai az őszinél biztosan jobb teljesítményt nyújtanak tavasz- szal. Az idénykezdet valóban jóra sikeredett a Fradinak, a bajai együttes nagy fájdalmára. FERENCVÁROS II BAJAI LSE KALO MÉH 4-1 (2-1) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Nyugati csoport, 16 forduló. Al- bert-stadion, 200 néző. Vezette: Kovács J. Z. (Péter, Hofbauer R.) Ferencváros II: Mester - Fülöp, Vattai, Rodenbücher, Sváb - Pesz- meg, Vass M. - Tóth A. (Szabó R., 90.), Varga B. (Nyilasi B., 60.), Papp M. - Kovács I. (Nathan, 82.). Edző: Lipcsei Péter Baja: Herbert - Villám, Burucz (Csordás Sz., 52.), Forgács A., Rózsi (Császár, a szünetben) - Szőllősi, Szauter - Fröhlich, Mics- kó, Varga Z. (Balázs R., a szünetben) - Kormos. Vezetőedző: Bognár György. Gólszerző: Papp M. (1-0) a 4., Peszmeg (11-esből, 2-0) a 22., Forgács A. (2-1) a 33., Papp M. (3-1) a 70., Szabó R. (4-1) a 92. percben. Lipcsei Péter: - Egy nagyon jó Baját sikerült legyőznünk. Az út elején járunk, s szeretnénk jobban játszani. Bognár György: - A Fradi jól játszott, ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. Játékosaimon érződött, hogy ekkora stadiont csak a televízióban láttak... További eredmények: Kozár- misleny-Kaposvölgye 7-1, Buda- örs-Győri ETOII2-0, FC Tatabánya-Pécsi MFC 1-2, Szigetszent- miklós-Barcs 5-0, Veszprém- Kispest Honvéd II 2-1, Gyir- mót-BKV Előre 0-0, Videoton - FC Ajka 1-2. ■ Labdarúgó NB II., Nyugat 1. Pécsi MFC 16 11 2 3 28-10 35 2. Gyirmót 16 10 3 3 36-15 33 3. Videoton II 16 9 4 3 32-18 31 4. Bajai LSE 16 9 1 6 26-23 oo CM 5. A jka 16 8 4 4 26-15 28 6. Tatabánya 16 6 6 4 22-21 24 7. Győri ETO 16 7 2 7 26-27 23 8. Sz.szentmiklós 16 6 4 6 25-21 22 9. Budaörs 16 5 7 4 21-17 22 10. BKV Előre 16 5 6 5 16-20 21 11. Kozármisleny 16 6 2 8 20-21 20 12. Ferencváros 15 5 2 8 17-15 17 13. Barcs 16 5 2 9 19-37 17 14. Veszprém 16 5 0 11 17-32 15 15. Honvéd II 15 2 5 8 10-22 11 •16. Kaposvölgye 16. 2 2 12 13-40 8 TÁRSKERESÉS A SZILIKONOS partnert keres 06-30/8936- 545----------------------------------------------------------------------------*1123194* ÁG I partnert keres. 06-70/572-5853. • ---------,--------------------------------------------------------------------*1123239* ÁG I 40-es partnert keres. 06-70/233-6430.-------------------------------------------------------------------------------*1123377* ALKALMI partnert keresek. 06-30/6956-735-------------------------------------------------------------------------------*1123483* ANIKÓ partnert keres. 06-20/481-6161, de.-------------------------------------------------------------------:----------.1123259* AR ANYOS nő társat keres. 06-30/945-8057-------------------------------------------------------------------------------"1123496* CSINOS formás Nóri 40-es társat keres! 0630/395-2268-------------------------------------------------------------------------------.1121040* DÚSKEBLŰ partnert keres. 06-30/698-1590-------------------------------------------------------------------------------"1123358* FORTUNA TÁRSKÖZVETÍTÖ! 06-30/477-8638-------------------------------------------------------------------------------"1118459* IGÉNYES nő partnert keres, 06-30/2754-314--------------------;--------------------------------------------------------"1123504* KE CSKEMÉTEN csinos 50-es masszőrhölgy partnert keres. 06-70/633-1399.-----------------------;------------------------------------------------------"1123045* KÖ ZÉPKORÚ nő partnert keres 06-20/567- 5975-------------------------------------------------------------------------------"1123371* MASSZŐR Erika társat keres. 06-30/7202301 MASSZŐR férfi társat keres. 06-30/5469-485-----------------------------------------"1122609* * SZ ÉP, csinos, finom, ápolt, kedves, mosolygós, intelligens lány keres kizárólag ápolt, intelligens, disztingvált viselkedésű, szimpatikus, tehetős szabadidőpartnert szép, kellemes környezetbe. 06-20/355-5471.-----------------------------------------*1123069* ZS UZSI társat keres. 06-20/237-89-60.-------------------------------------------------------------------------------"1122956* 18-AS Lola ismerkedne: 06-30/459-63-22.---------:--------------------------------*1117901* 30-A S Andi partnert keres. 06-70/309-9266.------------------------------------------"1123395* 38-AS nő társat keres! 06-30/303-45-44------------- "1120945* VÁ LLALKOZÁS Bábolnai naposcsibe-viszonteladót keresünk Bács-Klskun megyében. 06-20/941-5540. .1122679. JÓL működő vállalkozásomhoz töketársat keresek 2-2,5 M Ft-ig. 06-30/392-6842.------------------------------------------------------------------------------*1123381* _________VEGYES_________ CS ERÉPKÁLYHA, kandalló: 06-20/465-9265-------------------------------------------------------------------------------*1121296* ÜDÜLÉSI jogot vásárolna másodkézből, vagy bérelne? Eladó üdülési jogokat korlátozottan fogadhatunk. Udulesijog.net 1/796-04-11, 06-70/328-29-00, 06-70/637-19-00-------------------------------------------------------------------------------"1122316* 815 vödör virágos orhidea Cimbidium. lár: 3,5 E Ft/db és 4 db termő citromfa 8 E Ft/db eladó. 06-70/202-8289-------------------------------------------------------------------------------*1123467* ' MEZŐGAZDASÁG NAGYBÁLÁS széna eladó. Érdeklődni: 06- 20/256-8610.------------------------------------------------------------------------------*1123487* Pi oneer vetőmag kukorica. 06- 20/980-4449 .1122664. SZÖLŐTELEPÍTÓK, pályázatírók! Gyökeres bor- és csemegeszőlő-vesszők nagy választékban kaphatók és megrendelhetők tavaszi és őszi telepítésre az Alföld legnagyobb és legrégebbi szőlőiskolájából. Kunleány, kövidinka, olasz- rizling, sauvignon blanc, szürkebarát, zalagyöngye, chardonnay, ottonel muskotály, kékfrankos, cabernet sauvignon és franc, pinot noir, oportó, Pannónia kincse, cardinal, Néró és egyéb fajták. 06-30/300-7733, 06- 30/3306-869.-------------------------------------------------------------------------------*1123059* 8150 db nagybálás lucerna és 40 db fűszéna eladó. 06-30/9432-278------------------------------------------------------------------------------*1123470* Ip ari tevékenységet folytató cég keres:- munkaügyi adminisztrációt, bérszámfejtést, TB ügyintézést segítő HR asszisztenst Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az info@metalconstruct.hu e-mail címen, vagy Metalconstruct Zrt. 6001. Kecskemét, Pf: 173. levélben. Ipari tevékenységet folytató cég keres: kereskedelmi ügyintézőt, tárgyalási szintű németnyelvismerettel szóban és írásban, erős felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel, 1-2 éves szakmai tapasztalattal, angolnyelv-tudás előnyt jelent. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az info@metalconstruct.hu e-mail címen, vagy Metalconstruct Zrt. 6001. Kecskemét, Pf: 173. levélben. ________n« A Honda Csernák, a Flonda gépkocsik Bács-Kiskun megyei márkakereskedése és márkaszervize értékesítőt keres. Feladatok: értékesítési folyamatok kezelése, kapcsolatok építése, kapcsolattartás. Elvárások: gyakorlat, szakirányú végzettség, „B" kategóriás jogosítvány. Angolnyelv-ismeret előnyös. Jelentkezés személyesen, fényképes önéletrajzzal. Kecskemét, Szt. István krt. 23/K Tel.: 76/506-555 ertekesites@hondacsernak.hu: www.hondacsernak.hu | Üdülési Jog tulajdonosok figyelem! Üdülés heteiket eladásra és kiadásra felkínálhatják 06-20/ 662-8474 HIRDETÉS- N A ThyssenKrupp Építőelemek Kft. szállítási asszisztenst keres Elvárások:- min. középfokú végzettség- német nyelv min. középfokú ismerete szóban és írásban- számítógépes ismeretek (Word, Excel) A munkavégzés helve: Felsőlajos Fényképes, német nyelvű önéletrajzát az alábbi e-mail címre kérjük: orsolyak@tk-hoesch.hu f Kecskeméti székhelyű élelmiszer-ipari vállalat karbantartó villanyszerelőt keres. Fényképes önéletrajzokat a 6001 Kecskemét Pf. 276 címre várjuk. nMt#7